×

Alkotmányunk nyelve – „kinyújtva”

Tóth Károly

2008 // 11
Ááá, lássuk csak, lássuk csak! – hümmögtem magamban, mikor megláttam, hogy „ki van nyújtva” „Alkotmányunk nyelve” (Kortárs, 2008, 7–8. szám, 65–72. p.). Sokfajta betegségére derülhet így fény – reménykedtem, s nem is csalódtam! A szerző, Péter László professzor a tőle megszokott precizitással állítja föl a diagnózist, ám mert tanulmánya végén az én nevemet is megemlíti, „személyes érintettség” miatt magam is klaviatúrát ragadtam.

A nyelvvel nem árt óvatosan bánni, különösen igaz ez a szakmai terminológiára. Szerfölött kínos lehet, ha például a „törvényt” éppen annak alkotói nem ismerik, emiatt az országgyűlési képviselők beszédeiben fordulnak elő mosolyogtató vagy rosszabb esetben szánalmat keltő fogalomtévesztések.

A képviselő – még kisdiák korában – azt hallotta irodalomtanárától, hogy elkerülhető az unalmas, monoton beszéd, ha nem ugyanazokat a szavakat használjuk igen sűrűn, hanem más, rokon értelműkkel helyettesítjük, s ettől lesz élvezetes, színes a stílusunk. Erre emlékezve váltogatja aztán a felszólaló a törvényjavaslat és a törvénytervezet szavakat, jóllehet a képviselők elé hivatalosan csak törvényjavaslat kerül, törvénytervezet soha. Hasonlóképpen gyakori a törvényhozás és a törvénykezés kifejezések összekeverése is. Ha a sajtó nyelvhasználatában találkozunk vele, legföljebb az újságíró slendriánságára gondolhatunk, ám ha a képviselő vagy még inkább az igazságügyi államtitkár beszél arról, hogy javítani kell az Országgyűlés törvénykezési színvonalát, már homlokunkat is ráncolni kezdjük, hiszen a törvénykezést a bíróságok végzik, az Országgyűlésé a törvényhozás.

Péter László természetesen nem ilyen alacsony színvonalon elemzi Alkotmányunk nyelvezetét, hanem valóban körültekintő, éles szemmel összeállított „hibajegyzéket” tálal a nyájas olvasó elé. Alaposságának szemléltetésére álljon itt egyetlen mondata: „A rekordot nem a … biztosít viszi el a viszonylag kis terjedelmű Alkotmányban 29 ízben való előfordulásával, hanem az illetőleg (32), amely azonos jelentésű változatával (illetve, 11-szer), összesen tehát 43 előfordulásával a lehető legkártékonyabb nyelvi hiba.”

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy könnyű egy irodalomtörténésznek nyelvi kifogásokat találni egy jogi bikkfanyelven készített szövegben (még ha az éppen a Magyar Köztársaság Alkotmánya is!), sietek hozzátenni: a szerző nem elégszik meg a hibák fölsorolásával, hanem következetesen odaírja az általa helyesnek tartott szövegváltozatot is, ami külön emeli a tanulmány értékét.

Mindazonáltal a nyelvileg egyébként helyes kifogások között akad néhány, amely nem állja ki a „szakmai” próbát. Anélkül, hogy ezeket aprólékosan fölsorolnánk, most csak példálózva említünk néhányat.

1. Valóban imponáló a következő érvelés: „…vajon szabatos meghatározás-e az (1) bekezdésben »a Magyar Köztársaság területén élőkről« beszélni, amikor kevéssel előbb »a Magyar Köztársaság területén tartózkodókról« szólt (70/A) »a veretes [?] szöveg«. Az Alkotmánynak nem föladata a stílus változatossága, tehát hogy ne váljék egyhangúvá, rokon értelmű szóval fejezze ki ugyanazt; ellenkezőleg: az egyértelműség végett következetesen ugyanazt a szakszót célszerű használnia, ha ugyanazt a fogalmat akarja kifejezni. Márpedig szerintem ez a paragrafus összemossa a magyar állampolgárokra és a hazánk »területén tartózkodó minden személy számára« járó jogokat. Ezeknek »emberi jogok« járnak, de nem állampolgáriak! Pongyolaság tehát mindkét helyen az ezt helyettesíteni szánt két kifejezés (élők, tartózkodók). [65.]

Igen ám, csakhogy az élők – tartózkodók nem szinonimák, ez utóbbi tágabb kategória. Lehet, hogy valaki Makón él, ott lakik, de naponta Szegedre jár dolgozni, ott tartózkodik. A „tartózkodás” kifejezés külön is értelmet kapott jogunkban, mert például a korábbi „állandó” és „ideiglenes” lakóhely (lakcím) helyett ma már a „lakóhely/tartózkodási hely” megkülönböztetés alkalmazandó. (A kettő viszonya talán az „életvitelszerűen tartózkodik” formulával írható le.)

A különbségtétel egyébként is csupán az adott szövegkörnyezetben értelmezhető, ugyanis mindkettőn belül meg lehet (és kell is) különböztetni magyar és nem magyar állampolgárokat, azaz a „hazánk területén élők” nem helyettesíthető a „magyar állampolgárok” kifejezéssel.

Itt utalok a 66. oldal közepén kifogásolt szóhasználatra: „lakóhellyel rendelkező”. – Ez nem azonos a „lakó” meghatározással. Lehet-e olyan ember, aki Magyarországon lakóhellyel rendelkezik ugyan, ám mégsem „lakik” itt? Lehet, például az ideiglenesen (többnyire négy évig) külszolgálatban lévő diplomaták, kereskedelmi kirendeltségek alkalmazottai stb. Másrészt például az ingatlanadó csak arra vethető ki, aki „rendelkezik” az ingatlannal (ő a tulajdonos), nem pedig arra, aki „lakik” benne, még ha négy évig is!

2. Teljes az egyetértésünk abban, hogy a „biztosít” bántóan-bosszantóan elterjedt köznyelvünkben, ám mégsem lehet automatikusan átírni másikra [65–66.]. Nemcsak azért, mert a „biztosító” külön szervezetet, intézményt jelent, s igazság szerint ez „biztosít”, hanem azért is, mert a jogi terminológiában fölösleges szóhalmozás-variáláshoz vezetne. Közismert és használt a biztosítékok = garanciák páros, azaz ezek igei megfelelőiként a biztosít = garantál „egyenérték”. Azt jelenti, hogy valakinek nem a tetszése szerinti, hanem jogi kötelezettsége van valamire. Ha ehelyett olykor a „szavatosság/szavatolja” bukkanna föl, másutt meg a „jótállás” jelenne meg, a káosz a jelenleginél is nagyobb lenne. Hogy a jótállás és a szavatosság sem szinonimák, arra itt egy idézet a Legfelsőbb Bíróság egyik döntéséből (BH1986. 26.): „A jótállás a szavatosságnál szigorúbb kötelezettségvállalás, ezért érvénytelen az a szerződéses kikötés, amely szerint a jótállás teljesítésével felmerülő egyes költségek a vásárlót terhelik [Ptk. 248. § (2) bek., 309. § (1) bek., 314. § (2) bek.].”

3. Ismét egy idézet Péter László írásából: „A 42. §-ban a helyi önkormányzat föladatairól szólva mondja az Alkotmány többek között, hogy célja »a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása«. Itt legföljebb a szórenden és egy szón (gyakorlása) változtatnék: »a helyi közhatalom szolgálata a lakosság érdekében«.” [67.] – Nos, kár lenne a szócseréért, mert a közhatalom gyakorlása vagy szolgálata egymással ellentétes értelmű. Az önkormányzatok kifejezetten „gyakorolják”, azaz érvényesítik, megvalósítják, megjelenítik, kézzelfoghatóvá teszik stb. a hatalmat, hiszen olyan jogszabályokat (rendeleteket) alkotnak, amelyeket mások kötelesek végrehajtani. Nem szolgálatról van tehát szó, az önkormányzatok nem utasíthatók, nem mások akaratát kell teljesíteniük. A szolgálat utasíthatóságot jelent (vö. „szolgálati parancs”), az önkormányzatnak pedig lényegi sajátossága, hogy nem utasítható.

4. Kifogás alá esett az államfő felelősségéről szóló alkotmányi rendelkezés is: „A köztársasági elnök a tisztségétől megfosztható, ha annak gyakorlása során az Alkotmányt vagy valamely más törvényt szándékosan megsérti.” [67.]

A köztársasági elnök felelősségének legsúlyosabb szankciója a tisztségétől megfosztás. Ez az ún. „alkotmányjogi felelősség” következménye, csak szándékos alkotmány- vagy törvénysértés miatt mondható ki. (Ha ugyanis a köztársasági elnök gondatlan bűncselekményt követ el, akkor megbízatásának megszűnte után vonható „büntetőjogi felelősségre”, ha addig el nem évült ez a cselekmény.)

További fontos elem, hogy „magánemberként” nem követhet el ilyet, csak elnöki minőségében, amikor államfői hatásköreit gyakorolja. Mindazonáltal nem spórolható meg a „során” álnévutó, mert ha úgy módosítanánk, hogy „[tisztségének] gyakorlásakor” sért alkotmányt, akkor azt az esetet zárnánk ki, amikor például az államfő éppen hogy nem gyakorolja ezt a hatáskört, például indokolatlanul nem ír alá törvényt, nem nevez ki valakit stb. (Ugyanezek vonatkoznak a 68. oldal utolsó bekezdésében említett „során”-okra is.)

5. „A 33. § (5) bekezdésében ezt olvassuk: »A Kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg. A Kormány tagjai a Kormány megalakulása után az Országgyűlés előtt esküt tesznek.« Minek itt »a Kormány megalakulása után«? Előtte nyilván nem tehetnek esküt!” [71.]

A kérdés, de főképpen annak „magyarázata” nem indokolt. A kormány eskütétele időpontjának meghatározása (ti. „megalakulása után”) nagyon is fontos! A „megalakulás” közjogi jelentősége az, hogy attól kezdve gyakorolhatja hatáskörét. A kinevezés jelenti ezt a kezdetet, mert egyébként jelenthetné az eskü is.

Hatályos jogukban ugyanis az eskünek kétféle „hatálya” lehet: „deklaratív” (azaz egy valami meglévőt ünnepélyesen kinyilvánító, mintegy „megerősítő”) vagy „konstitutív” (azaz valamit létrehozó, megteremtő).

A kormány esküjének hatálya tehát deklaratív, azaz nem megteremti, hanem csupán ünnepélyesen megerősíti a kinevezés megtörténtét.

„Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis” – kérdezhetem én is József Attilával, s ezért hozzáteszem: Péter László kérdése nem általában, hanem csupán itt nem indokolt, mert Alkotmányunk 29/D. §-a szerint „a megválasztott köztársasági elnök hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz”. – Itt az eskü konstitutív hatályú, mintegy „jogi előfeltétele” a hivatalba lépésnek.

(Hasonlóképpen konstitutív jellegű például honosított személy által tett állampolgári eskü, azaz az illető az állampolgári esküjének a polgármester kezébe történő letételétől számít magyar állampolgárnak, jóllehet már esetleg hetekkel korábban hozta meg és írta alá a honosításról szóló határozatát a köztársasági elnök.)

6. Szigorúan szakmai megjegyzés: „a jogszabályok rendelkezéseinek és a kormány határozatainak megfelelően” egyáltalán nem tautológia [72.], hanem – sajnos – pontos meghatározás. A „kormány határozatai” ugyanis nem „jogszabályok”, hanem az ún. „állami irányítás egyéb jogi eszközei” kategóriájába tartoznak. (Ez a probléma azonban messze túlmutat a nyelvi kérdéseken, jogszabályi – és nem csak jogszabályi – rendszerünk zavarosságát mutatja.)

*

Az iménti „ellenvetések” egyáltalán nem gyengítik Péter László megjegyzéseit, semmit sem vonnak le azok értékéből. Ellenkezőleg! Éppen azt mutatják, hogy különösen fontos, jelentős jogszabályok megalkotása „során” nem nélkülözhető a megfelelő nyelvi fölkészültséggel és kritikai érzékkel fölvértezett szakember véleménye, másrészt hogy a nyelvi kifogások alapján csak szakmai egyetértés esetén szabad (sőt, kell) változtatni a szövegen. Mert ne feledjük: a jogszabály elvileg mindenkinek készül (szemben a tudományos cikkel, amely készülhet „vájtfülűeknek”, esetleg „vájtszeműeknek” – bocsánat ez utóbbiért!); a tartalmi egyértelműség és világosság mellett komolyan kell tehát vennünk a nyelvi pontosságot is.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben