×

A várakozás fejlesztése; Moszkvai anziksz

Báger Gusztáv

2008 // 11
A várakozás fejlesztése

Tegnapig minden apróságra fölfigyeltem,
a gipszkarton redőire, az olló élére,
ahogy kicsorbult, amikor dekoráltam
az emlékező oltárt. A kávéscsésze csorba szélére
is felkaptam a fejem. Micsoda igénytelenség,
jegyeztem meg a gyönyörű pultos kisasszonynak.
A légyfogót, a villanyórát, a tonettszék támláját,
mind elraktároztam az emlékeim között.
A gumigyűrűt az autómban, a sebváltó gömbjét,
a rádióban hallott szimfóniát, a piros lámpa izzó fényét
este, mikor a hídon szép árnyékok keretezik a folyót.
Egy névjegykártya esztétikája is felizgatott, a betűk
tipográfiája, a nyomdafesték szaga, a radír fogyása,
a tollbetét görbülete, a hajkefe kopása, a parkban a kő,
amire ráléptem egyik nap, hogy el ne essek.
A pad, a kavicsok, a makkok, a toboz barnája,
az ég kékje, szembogarad erotikája,
ahogy bekívánkozol a létembe nézéssel,
ahogy megfogod a kezem váratlanul,
ahogy kiméred a teát reggel, ahogy lehajolsz
egy gombostűért, és megvillan combod
a fehér hálóing mögött. Ezeket szerettem följegyezni.
Ezekről álmodtam, ezekért éltem.
Ezekbe eresztettem gyökereimet.

Moszkvai anziksz

A repülőtér egy kozmikus tányér –
mintha egy ovális terepasztal matchboxait látnám.
Hangyák mászkálnak a papírrepülők közt,
viszik csomagjaikat, iszonyú terhet.
Innen fentről mintha valóban hagymák,
becsomagolt dobozok –
pedig szentélyek, imaházak,
az ortodoxia rekvizitumai. Magam is rekvizitum,
sétálok egyik dobozból a másikba.
Liftből liftbe, hotelből hotelbe, mint a bogarak.
Az áruk, akár a Matrjoskák, tokból tokba,
héjból héjba süllyednek alá, méretre vágva.

A szállodában minden emeleten egy katona,
biztonsági őrként semmivel nem kedvesebbek,
mint Brezsnyev szobrának árnyékában.
Azután a vodkába áztatott, borvirágos fejek,
akik cárok köpönyegéből bújtak elő,
hogy kicsiben legyenek diktátorok.
Csehov kórterméből szöktek át a plázák forgatagába.

A folyóparton egy muzsik hangszerestül
mártózik meg a vízben. Felbukkan a habokból,
a billentyűk közt megannyi szökőár: valódi könnyek.
Kifekszik a partra, álmában
a Tretyakov Képtárban sétál gyerekként.

Egy vodkásüveg mellett macska kuporog,
fél napos sorbanállás a múzeumi belépőért.

A gyeduskánál egy füzet, abba firkálja
a festők neveit. A kijáratnál egy elegáns
komornyik kikapja kezéből.
„Kinek készül a leírás, elvtárs?”
A papa elsápad, és átadja feljegyzéseit.
„Nem tudtam, hogy tilos naplót írni!”
A csokornyakkendős ficsúr kukába dobja
a széttépett noteszt.
Ekkor vette nagyapja a tangóharmonikát.

Én másutt járok.
Azt álmodom, hogy Frankfurtban vagyok,
majd  Párizs ötlik fel, és Marrakesch.
Nem tudom, miért, de utazni szeretek.
Mindenütt vár egy vers.
Vershez nem kell útlevél.
Papír, toll van. A géppapír a hazám.
(A papír ukrán, a golyóstollat
New Yorkban kaptam, de ugyanaz a logója,
mint a legmodernebb orosz cuccoknak.)
Mindenütt más, de Moszkvában még másabb.
A szél itt atyáskodón cirógatja arcom.

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben