×

Tudnunk magunkat újra; Bokatörötten; Hagyaték helyett; Megyek utánad

Kiss Benedek

2008 // 10
Tudnunk magunkat újra

Ékétől megfosztották a földet,
parlag lett – kidőlt a szőlővessző,
gaz veri, mint pikkelysömör szép nőket,
szőlőfürt helyett beléndek nő.

Ilyet nem látott öregapám se:
irtják a szőlőt, mert rosszul járnak.
Pedig a kocsmáknak még cégér se
kell, mint a magát valló halálnak.

„Csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát…”
Ki érti ezt? S vajon hogy értik?
Lehet a mostoha mostohább?

Édeskedik sok mézesmadzag,
de a végén mindnek hurok.
Multiknak hull, ha hull a harmat,
s a nyomorultak mind – magyarok.

Kik intézik, hogy hazánkat vesszük?
S hazánkkal maradék magunk?
Bár jóformán észre se vesszük.
Hamukáznak, mi kushadunk.

Jó volna újra tudnunk magunkat,
de a mankurt báb, nem csak szolga.
Elvesztettük a tudatunkat,
s ez nem csak az Úristen dolga.

Különben… úgyis egyre megy.
Hangolják már a harsonákat.
Multi és koldus vége egy.
Már nem a pária – az Isten lázad.

Bokatörötten

Itt fekszem rab-lakomba,
csillag süt ablakomba,
mert gyors a csont törése,
lassú a forradás.


Benéz a csillag hozzám,
akárha behívóm hozná,
hogy el kell menni, lányok,
mennyei katonaságra.


Mert nem vágyom a világot,
csak unom a betegágyat,
s kívánok jobb világot
a hitvány kinti világnak.

Hagyaték helyett

Most csak az esőt hallgatom.
Meg-megered.
Levelek rebbennek, bújnak
fészkükbe a verebek.


Most csak az esőt hallgatom.
Csendesül, majd zubog újra.
Áztatom vén kezemet
s arcomat, cseppekbe fúlva.


Most csak az esőt hallgatom,
s valami nagy szakadékot
sodor felém a permeteg:
életem, élet – tőled búcsúzok.


Most csak az esőt hallgatom.
Kitárt karú gyerekként szálltam,
mielőtt jött a sok meredek,
fürdőztem szívem tavában.


Most csak az esőt hallgatom.
Kaptattam hány meredélyre,
hogy lihegett-viháncolt a gyerek,
s a kaptatóknak, lám, vége.

Most csak az esőt hallgatom.
Magasságból látom a síkot.
Igen, a világ nem lett kerek,
sok szögellete vérig hasított.

Most csak az esőt hallgatom.
Mért nem tudott így pötyörészni
eddig is, mért zúgott a förgeteg,
kínjaimat tetézni?

Most csak az esőt hallgatom.
S visszavágyom, arra a síkra.
Istenem, gyermeki életemet
jó füsttel illesd – tiszta volt, tiszta.

Most csak az esőt hallgatom.
Görnyedt vagyok már, megöregedtem.
Valami örököt szeretnék neked
itthagyni, kisunokám: én, a vénember,
lásd, csak az esőt hallgatom…

Megyek utánad

Nincs rám szükség már a világban –
mama, megyek utánad, füvekbe.
Te sem hiányzol, bár méheszárnyban
én fölismerlek, verdesve föl-le.

Megyek utánad és nagyapám után –
ő kalapálja ki a holdat minden este.
Én csak a szívemhez értek (talán),
s tán lehet belőlem káposztalepke.

Emberként már sokat szolgáltam,
máshol várnak már szolgálatomra.
Anyám, te megérzed lebukó vállam,
s ráröppensz, mintha nádmézcsöpp volna.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben