×

Eltűnések; Csucsa, Ady nélkül

Ágh István

2008 // 10
Köszöntjük a 70 éves költőt.

Eltűnések

Világszéli faluvégen
ülök fehér fal tövében,
melyre árnyékom vetül,
mégsem egyedül,
míg a nagy diófa lombja
lassan be nem árnyékolja
végképp magára hagyott
sötét alakom.

Szemem rózsakertre révül,
káprázik a szépségétől,
ágra vetkőző akác
csőre szúrja át
napvilágom szemfedőjét,
arcom bánatos redőit
hiába takargatom,
látszik orromon.

Madárröptű unokámnak,
mintha nem is lennék más, csak
falnak támasztott sivár
kukoricaszár,
annak néztem vén apám is,
amíg el nem szállt egy másik
féltekének fái közt,
mint az őszi füst.

Néha-néha megcsikordul
bennem, de ő nem tud arról,
s ami álomi vigasz,
nekem se igaz,
ahogy létem elfogyóban
hiába nő az utódban,
élő sírom mindegyik,
észre sem veszik.

Ez a nyílva hulló sárga
rózsa bírna maradásra?
van-e annál ostobább
tudathasadás!
mégis mennyi csoda támadt
életemben, s legcsodásabb,
hogy ezt is megélhetem,
hetvenévesen.

Csucsa, Ady nélkül

Csucsa felé épp így élhette meg
a májust Ady Endre, s mintha nagy
barna szemével nézném a magas
szorosra kéken záruló eget,
melyben az erdők szökőkútjai
tünékeny bárányfelhőt habzanak,
miközben határtalan zöldön át
a Sebes-Körös kanyarulatát

követve együtt bujkál a vasút
az országúttal, a ország viszont
régóta megszűnt a kocsin kívül.

Még az hiszem, véglegesen magyar,
amit a költő a nyelvére vett,
hisz erre mindent az ő végzetes
vonzása rántott össze, s engem is
az emlékére vágyó képzelet
húzott az öreg házba, ám belül,
mintha félbenhagyott hurcolkodás
kellős közepén állnék tétován,
azt sem tudom már, mit keresek itt,
hogy amit látok, hozták vagy viszik,
s honnan hiányzik vajon, ami nincs.

Látom, amint a fényképmásolat
papírja együtt pusztul Adyval,
pedig a győztes ünnepelteti

magát a vesztes emlékeivel,
mintha végleges lenne, ami van,
véres csaták utáni béna csönd
szűri a hegy felől a félhomályt,
s valami könyvből ismerős alak
lép elő, s tettet akkora közönyt,
amekkora a hű „négy-öt magyar”-t
visszafojtott sírásra készteti.

Talán az ő kertésze fonja kinn
szívhalászó hálóját, s kiveti
a mohos sziklakertre, mint finom
fűből szőtt, leheletkönnyű fátyolt,
kék csillagokkal hímzett takaró
teríti a remete kan nyomát
végig a kivetettek avarán,
hogy eszedbe ne jusson az a föld,
melyből a titkos sárga rózsa nő,
s ne tudd, ahogy a május rabul ejt,
mivel felejtet, mikor andalít.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben