Gergely Ágnes-palimpszeszt; Kormos István-palimpszeszt

Gergely Ágnes-palimpszeszt

Mérettelen

Aki éli az ismeri
a szellemujj vajat ken
elveszett tárgyra rámutat
pattint a szürkületben

Kapkodja fejét aki él
mérettelen a Másik
hullámoznak a függönyök
ma erősen sugárzik

Él vagy hal súllyal méretik
odébbcsusszan a máshol
száraz kenyérhaj zsákba gyűl
lopódzik a lakásból

Keze a festett fán motoz
fölérlek mondja várjál
az ajtófélfa karcain
két ujja föl-le járkál

Előrehajol és a port
a körméről lefújja
Egy rovástól a másikig
lépked görbítve ujja

Két nagy láb nehéz bakancsát
a rácsos vasra csapja
A nyújtózófára árnyék
esik egy pillanatra

*

Ami nincs az van igazán
a konyhaabrosz kést fen
arcot ölt int és elpörög
a porhasáb a fényben

Pördül és botlik aki él
csak ing az – holtodiglan
hullámoznak a függönyök
olyan erősen itt van

A lélegzet semekkora
de egyre nő a súlya
leül tehát s így már a szél
felkapja és kifújja

Kormos István-palimpszeszt

Kormos István: Ház Normandiában

A gauguinsárga parton áll Jérôme

nem köszön vissza mert Jérôme szamár

szemben kék bálna Jersey szigete

ő fekete sziklakönyéken áll

szél-ökrök szél-ekék próbálnak ártani

falán szilánkra törnek a sirályok kiáltásai

biciklis pék dombkötéltánca kenyér kenyér kenyér

nap tenger kifröccsenő vére fehér fehér fehér

rókanyüszítés-éjszaka szegről rézserpenyő lecsattan

kaptányban vergődik szivem elsüllyed Ertot tejködhabban

rét szalad a kőkapuig ott megtorpan bemenjen-e

szobákban zöld mohahomály tengerfenék-csönddel tele

mohahomályban valaki ablakhoz nyomva homloka

kert fölött denevérszavak igen soha igen soha

A szamárszürke szemhatár felé
tekint a festő     kezében banán
a vízbe köp     az íz a tengeré
de ott a rajz a kunyhó nádfalán
a törzsfőnök mopedje dong      a fákig még elér
a láballóvason csupasz talpa fehér fehér
a vadkacsák verődő szivárványszárnyai
csak most tudják a dombot magasba rántani
sziláscetbőgés-este van     nádtetőn mintha szél huhog
vágóhíd földjén ráng szivem     vonszolnak szürke mókusok
a domb helyére rét szalad     kapunkig ér     bemenjen-e
barlanglehű gyékényhomály tengerfenék-csönddel tele
a gyékényszőttesen     nahát     ez itt alul az én nevem
odafönt madárszárnyszavak
mindig
ma nem
mindig
ma nem