Falfirkapáros; A kés

Falfirkapáros

(Péntek Imre-átirat)

Ha akácfa térül utadba,
számold ki, mi a maradék!
Tépd a levelet, dobd magasba –
lehetne annyiféleképp!

Hogyha a mennybolt kihasadna,
angyali lenne a levél.
Ezen a földön mi maradna?
Meztelenül, zölden a nyél.

A maradék annyi, amennyi:
szép összeg, úgyis elég.
Nézz le a létre/létra – igen, ni:
a summa rossz töredék.

Kopogj bátran idegen ajtón!
Szakadt zakóban lép eléd.
Ne rémülj meg e rongy alaktól!
Színlelj kettős megdöbbenést!

Hogy egyfelől hiába minden,
másfelől hogy minden egész.
Színleld a véráztatta ingben,
hogy édes a megdöbbenés!

Így is meg úgy is aforizma:
lehetne annyiféleképp!
Hogyha az ember alapozna,
sohase bogozódna szét!

Házak tövén kukacvirágok,
kinyílott, friss üvegcserép.
A falra firkált disznóságot
olvasd mint bájos lányregényt!

Olvasd a bájos falrafirkát,
olvasd mint bájos szűzigét!
Olvasd el örökre leginkább
az egyforma üzenetét!

Hallgasd, mit mond a rendőr bácsi,
aki sohase muzsikált –
Angyal János, a nagykovácsi,
most lép a kottafejen át!

Két zsömle, tíz deka szalámi,
Pick-féle téli szegedi –
a szolgálatban mintha bármi
el tudna igazítani.

Tépd a levelet, dobd magasba,
lehetne annyiféleképp!
Számold ki, ne számold alatta:
szeret vagy nem imád a lét!

A kés

Bui Viet Hoa mozdulatainak

Maga felé húzza a kést az európai,
ha krumplit héjaz, ha gyümölcsöt hámoz,
ha fát farag, vagy ha a kenyeret szeli,
odaszorítja magához,
a kés élét magára emeli,
eszébe sem jut a kés természete,
hogy a penge nem nézi, merre vág,
csak feléje tart lankadatlanul,
s ha megbicsaklik, mert kitéríti
a fa belsejében
egy láthatatlan szirt,
az óvatlan kéz a görcstelen gyümölcsben,
ha a kenyér száraz héjában megtorpan,
egyetlen hanyag, szertelen mozdulat,
s vér fut ki máris a kés nyomán.

A keleti bölcsebb:
sose maga iránt,
sohase magára vezeti a kést,
kifelé tolja, nem hátra, előre,
az almahéj csíkja előregomolyog,
mielőtt aláhullana,
kifelé csúsztat, el, az űr felé,
mert minek bízná a véletlen szeszélyre,
ami úgyis kiszámíthatatlan.
Magának jó esélyt kínál,
nem önrontó, rossz európai.

A késre bízom:
– Fel az orrvitorlát,
irány a part
a kenyér hullámain!