(kontra)galopp

javított utószinkron

4.

összkomfortról beszélni a meleg barakkok világában hitelesen már nehéz pedig alig fél
emberöltő alatt tűnt el lelkünkből az a nehezék hová nemrég földutak vezettek a város
közepén bodzával keretezett szemétlerakó árkok közben riadt fürdések a lepattogzott
zománcos lavórban és udvar végén a rozoga budi nyikorgó lyukas padlóját a bezuhanás
veszélyével belső füleimben máig hallani s maga volt az északi zord fenség ha aznap nem
szelelt a sűrű szilvalekvárral tapasztott cserépkályha nehéz paplan nyomasztó súlya alatt
hosszasan huhogva dermedtél bele a közelgő éjszakába és gémberedett kezekkel pakoltad
reggel füzeteid közé a megváltás vastag zsíros kenyerét majd iszkoltál végig a hosszú úton
hogy idejében odaérj mikor fakó zászlót húznak magasba görbe rúdon az iskola közepén
valaki kopasz diktátornak s most hogy rezignált nyomait kutatod ennek az arcimboldói
show-nak noha a részletek zavarosan visszaszólnak a nyomakodó emlék széles vászna előtt
megilletődve tanácstalanul is szíven lőve merengve megállsz hiába ha nyamvadt senkiházik
üvöltözik füledbe a mai olcsó politikát az összevetésnek az ifjúság az aranyalapja miként
később a van kalapja vagy nincs kalapja a serdülés energiáit egy virtuális biofizikai bankba
adva magad pezsdíted életkedvedet s ezen a ponton elmehet rövidre zárva az összes többi
érv a nagy picsába szervetlenül persze mire mindez kiderül már rég nem vagy magad ura
felemásan készülsz mint valami titkos háborúra a pattanások idejét leendő homályos férfi
álmoknak előkészíteni s nincs az a zseni ki ennek az ajzott vágyakozásnak ellenáll ilyen
helyzetben még nem nagy halál ha az utcán tankok dübörögnek olykor egyet-egyet lőnek
főleg ha közülünk nem találnak el senkit a nyomasztó szülői tekinteteket a gyermekek nem
felejtik de a pánik még nem emelkedik az élmény szintjére úgyhogy üres szemekkel nézem
hogy egyes dedós barátaim már vágytak a harctérre – akkor nekem csak néhány gyanúsan
hosszú töltény adatott melyből túlkoros iskolatársam az izzó vaskályhába bedobált vagy
hatot s a proli lakásban majdnem ottmaradtunk a széthullt parazsak közt a padló is remegett
alattunk s a vitrinben megmoccant malinovszkij ledöntött lovas szobrának kardba öntött
vége azóta sem tudom véres homlokok vagy olcsó kampányfogások hulltak az egészre
mindezt nem heherészve említem bennem mindig megvolt a szenvedés és a szegénység
méltósága de rögtön vágyni kezdek a magányra ha mások korbácsolt hátán az akarnokok
fölindulnak hiányosan kitöltött csekkeket mutogatva a múltnak gyarlóságukat fedezve
saját szennyükből éledezve eljátszva a morális limbót s mindaz mi másoknak kín volt
nekik valahogy haszon de hát én sem indultam a pufajkás utakon ekkor még csak inkább
egy katasztrofális női kerékpárral anyukától kapott belterjes listával valamelyik távoli
kicsi boltba hol sosem lehettem adósa a cechnek de mint az áfacsalók később a listát
a drágának felkerekítettem abból az egyszerű logikából kifolyólag hogy ötven fillérért
élesztő az hatvan fillér tudva a gondok árnyékából ő már nem kér vissza semmit van-e
lírai helyzet mi megér ennyit a tudálékos alkotásvágy buckás mezejére kijutva melyen
néhány letapadó kurva és kellemetlenül szívós penzumíró magának a művészet státusát
kiküzdi aztán szagtalanul mint a müzli rangján elégedetten elhever ez aztán jó üzlet haver
mivel a tákolmány súlya nem mérhető a silány statisztika is feledhető ha a nő is belekócol
a képbe szerszámról szerszámra szállva elviszi emlékbe a mester megcsukló szavát de hát
ez már meglehetősen régi apanázs a helyzet mára sokkal bonyolultabb nyújtanám is ha nem
kellene kutatnom a múltam mely hol elsüllyed hol gyors vibrálással fölbukik s már el is
araszoltunk az orosz baka riadt tekintetében szuezig mely a kamasznak ekkor ugyan verbális
valóság de még ebbe is beleakadhat némi jóság különben miről szólnának a lélek mélyéig
paskolgató humanista filmek s a laza szövésű regények melyeket érzelgős háziasszonyok
és mutáló legények falnak s ha olcsó is a rím azért még nem mentünk a falnak a gyereket
virtuálisan érdekelte a fegyverropogás s ki ennél továbbjutott felhasított egy kiscicát vagy
tépkedte a színes pillangók szárnyait – ki olvasott akkor még márait nem szép de én ma se
néhány alkat idegen számomra mint a mise mi rendben is lehet csak nem ok a dicsekvésre
akár az a hamis hószínszárnyú béke melyről nemsokára finom ajkú költő szájáról olvasok
e kettős tükörből lépjünk inkább egy jó nagyot hátra hiszen ötvenkilencben vettek vért tőlem utoljára s bujkál abban valami rémület hogy ez az egész sorsomon átcipelt komor épület
máig nem menekítő élmény nem asszociál rá gyógyító szerénység a gondoskodás meleg-
ágya inkább menekülés a jóval később megismert fatalista éjszakába melynek néhol ugrás
a sötétbe disztingváltabb neve s a kis úttörőnek akkor végképp nem érdeme az egészség
rugalmas átgondolása a biológiai kényszerben aligha gondolhatott másra mint a salakos foci
és a cukros kenyerek késő délutánja legfeljebb ott szűköl még kebledben a létből kikopott
elemek magánya mikor a hivatalból anyára várva pedig nehézkes fazék és hosszan forralt
víz volt az ára féktelen szabadságodat feladtad s maszatolva valami ronggyal elmosogattál
hol van már az az ütött-kopott zsíros nagytál de anyám hálás meleg szeme az értelmetlen
gyűrődésnek ez a legszentebb kelleme azóta is ugyan mivel kiváltható no ne legyünk azért
mesebeli tó honnan a szikrázó szárnyú tündérek könnyedén kiszállnak porba ragadt olcsó
figurái voltunk akkor a világnak kikben inkább az ösztön mint a gondolat reszkető fénye
pislákolt épphogy elválasztottad magad a lánytól siettetve azt a bizonyos második nemiséget
de a kényszer még nem éget s maszatos társaiddal mivel a harc képzete benned alig volt
árnyalt törékeny tudatod a partizánfilmek híg élményével szárnyalt ha izmait gyúró tanárod szeretője férjét a tanszoba sarkában széles lendülettel szájba vágta neki pedig bár morálisan
e szélhámosnál talán jobban fénylett nem tellett revánsra maradtak hát a sűrű koszba fulladt
bősz focizások s a szétesések késő délutánja ebből az egészből ugyan mit érthet meg mára
a jámbor poét kinek vibráló masinájából mint egyik nemes elődje verséből a friss margarét
a halál fűszeres illata fél századdal utóbb kitódul a fárasztó időúton az atomjaira vert emlék színtelen képernyődbe bódul s mint egy antenna nélküli képvilág riadtan száguldozó fekete
pontjaiból az alig emésztett múlt összeáll gyűrve tovább a régi stációkat nehogy gyanútlan
abba gabalyodj mit hoz a holnap mert bár amit megéltél az is ismeretlen hiteles feleleteket
nem válaszolhatsz a kisgyereknek az önnön beágyazottság melege még valahogy ébren tart