×

Halálórák könyve

Vörös István

2008 // 06
Vakond és százlábú, giliszta, pondró,
ez a nép vár rád most,
felébredsz a létből: jó volt.
A nemlét megátkoz,
a jövő lábához
halálod tengeri sót hord.

Falakkal vágod el magadat
a jótól és a rossztól,
a halál téglákat adogat,
a sarkon rendőrként posztol,
hiszen a teremtés most volt,
elázol hószáraz kosztól,
potyog rád az égi vakolat.

*

A kórházban az ágyadban
kiterítve fekszel,
a halál sose váratlan,
ha az ember ember.

Már a folyosóra húzva
az oxigénpalack,
a tél legvidámabb útja,
ha eljön a tavasz.

Újra elkezd esni a hó,
nem perceket alszol,
a halál nagy időfaló,
odakint harang szól.

*

A legjobb, mikor a lét elsötétül,
éveken át befelé nézhet a szem;
a jövőből múlt lett, leálló üzem,
a halál a semmihez odaszépül,
ez is a nemlét – csak kicsiben.

Egy vaskoporsó, hol biztossá lesz tudásod
a másik, tágas, időn túli évről.
Most nem fekszel már hordágyon,
mi álmot szív ki utasa fejéből,
mert lombja van a rossznak, és fölé dől,
olyan vagy, akár a hullamosó kezek,
az ujjaidon csillanó emlékezet.

*

Az álmaidból olvasom ki ezt,
a jajdulásaid történetéből,
ahogy a kezed formát vett a létből,
hiszen a teljes halál felé tör,
de csak halkan beszél a végről,
ahogy a sovány a kövérről;
úgy távolodik önkörétől,
hogy egy kicsit fölé dől.
Nem részesülsz az elejéből,
mit a végzet gyilkosan körbevesz,
ha öl, azt hisszük, élet ez,
ha szül, azt hisszük, ég felé dől
a hang, létszakadást jelez,
fölöttünk összetorlódik.
Nemlétre tett ígéretet
ha betartasz, kiméretett
sorsod egyetlen sors feléből.
Mennyből hulló fölvonóhíd
nyikorgása előszólít,
ha a kezdet kezdetleges,
ne nézz föl, nehogy égre ess,
a vég az sosem végletes.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben