Villányi négysorosok; Burokban; A múzsa szonettje
Csontos János
2008 // 05
Villányi négysorosok
Szél hárfáz szőlőbokrokon.
Ó, ha lehetnék Bock-rokon!
Leszármazott vagy méla ük:
kortyolnék mindig tűz-nedűt…
*
Fürt a Noé szerinti fán –
miért is nem lettem Tiffán?
Nem volna Istennel vitám:
borral áldoznék, vén titán…
*
Mámor, noli me tangere –
hadd legyek én józan Gere!
Vígabb halált kérek, nem ezt:
dukál nékem egy szép gerezd…
*
Jólesne most egy ónkupányi,
mit megtöltött maestro Csányi.
Hasztalan dőzsölnek a bankok,
nem a címkék adják a rangot…
*
Lehetsz bárminő gaz cemende,
keblére ölel majd a Szende.
Fürödj, Márton-napi liba:
vörösborában nincs hiba…
*
Nincsen itt semmi bibi ám,
hogyha gyógyír rá Vylian.
Bárcsak az Isten azzal verne:
minden víz legyen jó Cabernet…
*
Merített papíron a vízjel:
nekem sosem lesz portugieser.
Brüsszeli diktatúra: sztornó –
éljen soká a kékoportó!
*
Hiába támasztja a villám,
le-lecsukódik már a pillám.
Bordallá nem áll össze trillám.
Eláztattál, te fránya Villány…
Burokban
A test: a lélek rózsaburka
fonnyad, kőpadlóra hull.
Nem indul már titkos útra,
hit-reményre nem szorul.
Beszíjazta a hazugság,
önáltató balga gőg.
Fölverte a gyom az utcát,
bekacsolva az időt.
Mint a bibe, mint a porzó:
porzok, párzok, elmulok.
Agonizál a vadorzó:
hurok, bürök és burok.
A múzsa szonettje
Írjon rólam rajongó szonettet,
s én mindenben kedvére teszek.
Osztályrészem lesz az örökélet,
míg az Öné: múló élvezet.
Szenvedéllyel illannak a kéjek,
felszárad a százszor szent csatak.
Ám szonettje lucskos szívbe mélyed –
amit fakaszt: éltető patak.
Minden, amim csak van, príma áru:
gömbölyded O, kitárt V és zsák-U,
s látom Önön: nem analfabéta.
Ön a jellem, én vagyok a kellem.
Mit is ér ihlet nélkül a szellem,
s palatábla nélkül mit a kréta?