×

Összeomlás

Szabó Dezső életművének fogadtatástörténete 1945-től a monográfiák megszületéséig, 3. rész

Petrik Béla

2008 // 05
A Budai Balogh Sándor-per

A Püski-perrel szoros kapcsolatban álló,74 eddig kevéssé ismert Budai Balogh Sándor-ügy nyilvánvaló célja a kádári rendszerre legveszélyesebb ellenséges csoportosulásnak, a „népi írók polgári szárnya hátországának” szétmorzsolása volt, s az ezzel egyidejű támadás az emigrációval kapcsolatot ápoló és Szabó Dezső szellemi és tárgyi örökségét őrző, a kommunista renddel nyíltan szemben álló népi értelmiség ellen.75 Püskiék pere tehát nem egyedi felbuzdulás eredménye, s mindazon történészi elgondolásokkal szemben, amelyek ezen eljárások esetlegességét vagy éppen a belügyi szervek túlkapását kívánják előtérbe állítani, azt állítjuk, hogy a belügy a maga módján és eszközeivel éppen az Állásfoglalásban megfogalmazott elvek végrehajtását szolgálta, és igyekezett az ebbe vonható személyi kört a lehető legszélesebb ívben meghúzni. „A népies írók tábora helyzetüknél, befolyásuknál, súlyuknál fogva jelenleg az irodalmi front legegységesebb rétegét s a párt irodalompolitikájával szembenállók legerősebb gócát képezi. Annak megállapítása, hogy a népies írók közül kik a ténylegesen tudatos ellenséges személyek, kik irányítják a népies írók megmozdulásait, kik sarkallják a népieseket egyre inkább a párt és az állami vezetés ellen – elsőrendű feladatunk. A népies írók körül igen széles, volt fasiszta, ellenséges személyekből összetevődő udvar található. […] Feladatok: 1. a harmadikutas ideológia terjesztőinek felmérése, 2. a tudatos ellenséges személyek felkutatása és leleplezése, 3. a népieseket körülvevő udvar szétbomlasztása, 4. a népiesek nyugatra vezető szálainak felderítése és felszámolása.”76 A Budai Balogh Sándorral szembeni eljárás egyidejűleg szolgálta szinte valamennyi, a belügy által megfogalmazott célt, hiszen a célszemély kétségkívül a harmadikutas ideológia elkötelezett híve volt, s mint ilyen, ellensége a fennálló rendszernek, s amint majd később látjuk, nyugati körökkel fenntartott kapcsolatát is joggal feltételezték.

Így Püskiék peréhez szinte gondolkodás nélkül kapcsolták a Balogh Sándor, az Írószövetség könyvtárosa ellen indított büntetőeljárást, aki Szabó Dezső munkásságának hivatott kutatója volt, s módszeresen gyűjtötte az író tárgyi emlékeit, felkeresve a vele kapcsolatban állókat, hogy visszaemlékezéseiket rögzíthesse. Balogh ezen az úton jutott el Zsigmond Gyulához, majd később az ő ajánlásával Püski Sándorhoz, aki a háború előtt kiadója volt a háromkötetes Szabó Dezső-tanulmánygyűjteménynek, Az egész látóhatárnak,77 s aki rendelkezésére bocsátotta annak kiadói szerződését és levelét.78

Némely szerzők szerint Balogh Sándor a Zsigmond–Püski-ügyben került a nyomozók látókörébe mint a harmadikutas eszme egyik szellemi megalapozójának híve, vele szemben ennek kapcsán indították el a megfigyelést és a büntetőeljáráshoz szükséges adatgyűjtést.79 Balogh azonban Püskivel csak 1961 végén vette fel a kapcsolatot, így joggal feltételezhetjük, hogy nem vagy nem csupán a Püski-ügy miatt került a titkosszolgálat látókörébe. Egy ügynöki jelentés is ráirányíthatta a belügy figyelmét: „Szabó Dezső tanulmányai ügyében további alapanyagokat keresve Kristó Nagy István, a Magvető lektora felvetette: ő úgy tudja, hogy Balogh Sándornak, az Írószövetség könyvtárosának komoly Szabó Dezső-dokumentumgyűjteménye van, mivelhogy titokban az is Szabó Dezsővel foglalkozik. Ennek alapján »Borisz« megkereste munkahelyén Balogh Sándort, akit korábban nem ismert.”80

Balogh a fent írt megkeresésre ingerülten és elutasítóan reagált. Az ügynökkel folytatott beszélgetés során Balogh úgy értékelte a helyzetet, hogy a kádári diktatúrában „Szabó Dezső életét őszintén és az igazságnak megfelelően értékelni nem lehet, tekintve azt, hogy ehhez politikai változásra volna szükség”.81 Másfelől ekkor már ismertek voltak az ügynöknek Szabó Dezső munkásságáról megjelent írásai,82 amelyekről Baloghnak, aki szemben állt a marxista értelmezéssel, határozott elutasító véleménye volt, amelyekre tekintettel nem kívánt segítő kezet nyújtani Szabó Dezső további lejáratásához és munkásságának marxista értelmezéséhez. Nagy Péter ekkoriban már a Szabó Dezső-monográfiájához gyűjtötte az anyagot, ahogyan egyik jelentésében fogalmazott, „most kezdi meg harmadik Szabó Dezső-kötetének feldolgozását, és év végén kívánja azt megírni, s 1962-ben ezt doktori disszertációként felhasználni”.83 Ismereteink szerint az ügynök nemcsak Baloghot kereste fel, de Szalatnay Rezsőt is felszólította a birtokában lévő anyagok rendelkezésre bocsátására,84 illetőleg Andrási Kurta János szobrásznál tett látogatásáról, az ott elhangzottakról is – a szobrász kifejtette, mennyire nem ért egyet a Nagy Péter tanulmányaiban megfogalmazott marxista értékeléssel – híven beszámolt.85

Nagy Péter Balogh határozott – és mint a későbbi események igazolták, vakmerő – elutasítását rossz néven vette, sehogy sem fért ugyanis a fejébe, hogy a lábjegyzet kínálta hírnéven és a forrás szolgáltatójának fizetett némi készpénzajánlaton miért nem kapott. Tényként jelentette ezért tartótisztjének, hogy „Balogh ellenséges beállítottságú személy”, s „szinte biztosra veszi, hogy Baloghnak kapcsolata van a Szabó Dezső Emlékbizottsággal, sőt azt is, hogy a Szabó Dezső Emlékbizottság esetlegesen anyagi támogatásával gyűjtötte össze anyagait”.86 „Balogh Sándor ellenséges beállítottságát és anyagi függőségét bizonyítja, hogy nem harapott a felkínált lehetőségekre sem. Nem kapott azon, hogy ő mint névtelen könyvtáros egy tanulmány kapcsán a köztudatba kerülhetne, és ezzel előkészíthetné saját Szabó Dezső-kutatásai megjelentetését, továbbá kis fizetése mellé munka nélkül pár ezer forintot kereshetett volna, ami szintén szokatlan.”87 A jelentés valószínűleg megtette hatását, a politikai rendőrség Baloghot ellenséges beállítottságú személyként nyilvántartásba vette, aki feltehetőleg még az emigrációval is kapcsolatot tart fenn: „Feltétlen megérdemli, hogy a »Harmadikos«-ügy keretén belül megvizsgáljuk személyét.”88 Budai Baloghról a nyomozás megállapította, hogy egy Szabó Dezső-monográfián dolgozik, az összegyűjtött anyagot, kutatási eredményeit kartotékolta, s kézirattárként rendezte.89 Már ekkor felismerték, hogy az iratok elkobzása és lefoglalása érzékenyen érintené a kutatót és a kutatás további folytatásának lehetőségét is. Bár Budai Balogh ügye kezdetben összekapcsolódott a Püskiékével, később leválasztották arról, és „Szellemidézők” fedőnév alatt külön eljárás keretében folytatták ellene a nyomozást.

Budai Balogh Sándor ügye azonban nem Püskiéken vagy az ügynöki jelentéseken múlott, bár a kutatások adatai alapján ma már megállapítható, hogy az ügynöki jelentések nagyban hozzájárultak Balogh Sándorék letartóztatásához,90 sőt maguk a letartóztatottak meggyőződése is az volt, hogy az évek óta gyűjtött anyagok elvitelében és a feljelentésben Nagy Péter játszott szerepet.91 Ha szabad így fogalmaznunk: sorsuk elkerülhetetlen volt. Az a tény ugyanis, hogy egy hiteles és előítéletektől mentes Szabó Dezső-képet kívántak felmutatni, önmagában elegendő ok volt a kommunista diktatúrával való összeütközéshez. A belügy már 1962 februárjában javaslatot készített elő az ellenséges aknamunka félbeszakítására, amelyben külön kiemelték, hogy a gyanúsítottak tevékenységet folytatnak Szabó Dezső népszerűsítésére, műveinek összeszedésére és azoknak a New Yorkban működő Szabó Dezső Emlékbizottsághoz való kijuttatására. E javaslat keretében fogalmazódott meg az is, hogy Budai Balogh Sándort – egy négyfős csoport keretében – mint a magyarországi Szabó Dezső-kultusz legfőbb megalapozóját letartóztassák.92 E készülődés nyomait fedezhetjük fel a Püskiék ügyében egyszerre tizenöt személynél tartandó házkutatás operatív tervében is, hiszen a későbbi Püski–Zsigmond-perben érintett személyek mellett célszemélyként szerepelt többek között Budai Balogh Sándor, Berkes Lídia és Kardos Ernő is.93 Náluk egyértelműen a Szabó Dezsőhöz kötődő iratokat, Kardos Ernőnél a Szabó Dezső Emlékbizottsággal, továbbá magával Szabó Dezsővel kapcsolatos kéziratokat, anyagokat, Berkes Lídiánál a Szabó Dezsőről készülő tanulmányokat, jegyzeteket, kéziratokat keresték.

Az operatív tervnek megfelelően Budai Balogh Sándornál és Berkes Lídiánál 1962. március 16-án éjjel házkutatást tartottak, s teherautónyi iratot, dokumentumot szállítottak el. Ugyanekkor Budai Balogh munkahelyén, a Magyar Irodalmi Alap Könyvtárában is megfordultak a nyomozók. Budai Balogh lakására az USA-ból érkezett, Szabó Dezsővel kapcsolatos levelezésért, munkahelyére egy 1926-os kiadású, magyar nyelvű Mein Kampf könyvért mentek. A házkutatás csak részben ért célt, mert a leveleket – s számtalan egyéb Szabó Dezsőhöz kötődő anyagot94 – megtalálták, a „titkos munkahely-átkutatás” során jelzett, az íróasztalának bal oldali külső fiókjában keresett Hitler-könyvet azonban nem.95 A házkutatási anyagot értékelve a belügyi szervek megállapították, hogy Budai Balogh és Berkes Lídia valóban Szabó Dezső életéről és munkásságáról szóló monográfia előkészítésén dolgozott, s a lefoglalt anyagokból megállapítható volt, hogy igyekeztek minden olyan személlyel kapcsolatot teremteni, aki megítélésük szerint könyvükhöz megfelelő anyagot tud szolgáltatni.96 A lefoglalt iratok nagy részét – közte a 65 csomag jegyzetet, 300 levelet, 67 Szabó Dezső-kötetet, jegyzetfüzetet – később a nyomozási iratok szerint megsemmisítették, miután Budai Balogh kijelentette, hogy „az alább felsorolt anyagokra nincs szükségem, azok megsemmisítéséhez hozzájárulok”.97 A házkutatást követően – ügynöki jelentésekből tudjuk – Berkes Lídia egyértelműen azonosította az ellenük foganatosított cselekmények kiváltó okát, nevezetesen a Szabó Dezső-életművel kapcsolatos tevékenységüket, s az események mögött Nagy Pétert gyanította. Mindketten eltökéltek maradtak azonban, s egymás közötti beszélgetésükben megerősítették, nem bánták meg eddigi munkájukat, s ha lehetőségük lesz rá, újrakezdik. Budai Balogh a házkutatásról értesítette Püskinét, így próbálva tájékoztatni a letartóztatottakat a nyomozás lehetséges irányairól.98

Bár a tervekben felmerült annak lehetősége, hogy ekkor őt is letartóztatják mint a Szabó Dezső-kultusz egyik fő alapozóját,99 ez elmaradt, ellentétben Püski, Zsigmond és Bodor őrizetbevételével, akikkel szemben azt a házkutatásokkal egyidejűleg foganatosították. Sokáig azonban őt sem hagyták szabadlábon, 1962 júliusában javaslatot tettek – s egyidejűleg foganatosították is – Budai Balogh előzetes letartóztatására. Berkes Lídia szabadlábon védekezhetett, természetesen őt is gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás június végére jutott a lefoglalt anyagok olyan szintű feldolgozásáig, amikor hivatalosan is megállapíthatták, hogy Budai Balogh és Berkes Lídia már 1958 óta egy Szabó Dezső életével és munkásságával foglalkozó tanulmány elkészítésén dolgoztak, amelynek előszava a nyomozóhatóság számára elegendőnek látszott a bűncselekmény alapos gyanújához, hiszen Budai Balogh ebben az előszóban szakított a marxista értékeléssel, s a pártideológiától független és szabad mérlegelésű portrét kívánt rajzolni. Ezt a hatóságok már önmagában ellenforradalmi cselekedetként értékelték: „Ebből kiderült, hogy a tanulmányt ellenforradalmi célzattal, egy általuk várt rendszerváltozás esetére készítik el.”100 Az Előszóban Budai Balogh az ügynöki jelentésekből is ismert véleményét fogalmazta meg, nevezetesen: bár nem időszerű Szabó Dezső méltatása, mégsem térhet ki a feladat elől, hiszen tizenkét évnyi hallgatás után hamis színekkel igyekszenek megfesteni az életművet. „Úgy gondolom, hogy a Szabó Dezső-probléma 1957–1958-ban nem azért került hivatalosan napirendre, hogy a nagy magyar szellemnek igazságot szolgáltassanak, hanem hogy végképp bemocskolják, és akik nem ismerik eléggé tanításait, kiábránduljanak a nagy gondolkodó eszméiből. Tudom és vallom, hogy Magyarország jelenlegi állapotában nem képes szabadon és függetlenül mérlegelni nagyjai életművét, de hiszem, hogy eljön az idő, amikor Kossuth Lajostól Szabó Dezsőig őszintén és egész értékelést kap a nemzet, nem titkolva hibáikat és nem bagatellizálva erényeiket.”101

Bár a nyomozás egyértelműen a Szabó Dezső-kutatás miatt indult Budai Baloghgal szemben – a házkutatás előkészítése erre nyilvánvaló utalást tartalmazott –, a célzott anyagon kívül számos egyéb kompromittáló iratot találtak a nyomozók. A lefoglalt dokumentumok vizsgálatából megállapíthatóvá vált, hogy Budai Balogh nemcsak hogy a Szabó Dezső-életművel foglalkozik, de élesen szemben áll a Kádár-rendszerrel, amit a kihallgatások során sem rejtett véka alá. Szorult helyzetében az 1956-os forradalmat mindvégig „spontán népfelkelésnek” nevezte, s kitartott azon álláspontja mellett, hogy az 1956-os eseményeket nem lehet ellenforradalomnak minősíteni, sőt, a kihallgatások alatt mindvégig Nagy Imre hívének vallotta magát. Ennek a szembenállásnak találták meg azután írásos nyomait, Budai Balogh rendszerellenes verseit, így a forradalom leverésére emlékező Magyar Mártához címűt. Ráleltek a hetvenes–nyolcvanas évek magyar szamizdatjának ősét, a szabad véleménynyilvánítás fórumát megteremtő „évkönyveire” is, amelyek aztán – pontosabban az abban foglaltak – az egyik fő vádponttá váltak. Budai Balogh és Berkes Lídia ugyanis 1958 tavaszán elhatározták, hogy naplószerűen lejegyzik a velük történteket, majd legépelik, és könyv alakba köttetik. Így készült el az Első Évünk, a Második Évünk és a Harmadik Évünk, továbbá az ezer kérdésre választ adó Véleményünk című kötet. Természetesen ezeknek az anyagoknak nagy része izgató tartalmú volt, ahogyan Berkes Lídia kihallgatásán a nyomozó fogalmazott: ezekben az iratokban „a legaljasabb módon gyalázzák a Magyar Népköztársaságot, és izgatnak a fennálló társadalmi rend ellen”.102

Nyomára bukkantak azon névtelen leveleknek is, amelyeket Budai Balogh és Berkes Lídia olyan személyeknek írtak, akiknek munkássága véleményük szerint valamely módon hátrányosan érintette Szabó Dezső életművének alakulását. Így kapott „Kedvesen hülye Petár fiam” megszólítással Nagy Péter, „Vén szógám Szefi” megszólítással Bohuniczky Szefi írónő103 – mindkettő Szabó Dezső-aláírással –, illetőleg Földeák János és Dobozy Imre levelet. A két elsőként említett személy esetében a Szabó Dezső-életmű kapcsán kifejtett munkásságukat kívánták kritika tárgyává tenni, míg a két másik esetében az általuk írt versekre kívántak ekképpen reagálni. „Szabó Dezsőtől olvastunk néhány ilyen levelet (Benedek Eleknek, Tamási Áronnak, a Pesti Hírlap megalapítójának, Révai Sámuelnek írt teljesen azonos hangnemben), és ezért írtunk az ő nevében, az ő stílusában – mintha ő válaszolna a személyét sértő tanulmányokra. Tudjuk, nem volt jogunk hozzá; de akkor úgy éreztük, hogy a halott Szabó Dezsőt nekünk kell megvédeni.”104 A Nagy Péternek szóló levélben lényegében a Budai Balogh által korábban már személyesen és írásban is kifejtettek szerepeltek, a tanulmányaiban közölt tényleges tévedésekre reagált, s kifogásolta, hogy feltételezéseket megállapításként ad elő. Szemére vetette, hogy Szabó Dezső marxista értékelésének felvállalásával rossz ügyet és célt szolgál: „Nem tehetsz róla: megkapod a Júdás-aranyat (nem is tudod, hogy az), és ezzel eleget tettél megbízatásodnak, feladatodnak. »Nagy« neved ott ragyog a kommunistának csúfolt »irodalom« egén.”105

A kihallgatások során Budai Balogh kizárólagosan ezeket a leveleket bánta meg. Ahogy fogalmazott: ezeknek a leveleknek az elküldése „súlyos hiba és végtelenül sajnálni való cselekedet volt”.106 Ugyanakkor ennek kapcsán is határozottan tagadta azt, hogy e levelekkel az állam ellen kívántak volna izgatni. Azonban sem az Évkönyvek, sem a Gondolatok és jegyzetek és a Véleményünk miatt megbánást nem tanúsított, azokból egyetlen gondolatot vissza nem vont a tanúvallomások során. Védekezésül kizárólag azt hozta fel, hogy az írásokat kettejükön kívül nem látta senki, így azzal – úgymond – izgatni nem tudtak, legfeljebb egymást. Önvallomásában Budai Balogh hosszan fejtegette, hogy humanista és uszító szándék nélkül megfogalmazott gondolatai a gondolatszabadság körébe tartoznak, a puszta papírra vetésükért nem vonható felelősségre.

Ügyében tanúként hallgatták meg a levelek címzettjeit, így Földeák Jánost is. Bár Budai Baloghról nem nyilatkozott kedvezőtlenül, arról számolt be, hogy a neki küldött levél őszintén felháborította, „fasiszta ízű tónusa és emberi becsületébe, múltjába gázoló rágalmazása”107 miatt hetekig dolgozni sem tudott, s azt nemcsak a személyére vonatkozó kitételei miatt, de elsősorban a „szocialista világrend”, a „Magyar Népköztársaság elleni mocskolódás”, „Lenin útszéli hangú rágalmazása” miatt tartotta elképesztőnek. Nagy Pétert is – Földeákhoz hasonlóan – felháborította a levél, a személye és a „társadalmi rendünk ellen izgató” tartalma miatt. Állítása szerint felháborodása oly mértékű volt, hogy Szabó Dezső-kutatásával szinte megtorpant.108 Mindkét tanúvallomás jól szolgálta a nyomozóhatóság és a majdani vádemelés célját, nemcsak a levelek izgató jellegére tett megállapításokkal, de a személyüket ért sérelmen túl a munkájukra gyakorolt hatásukkal is. Nagy Péter a büntetőeljárásban is szerepet kapott, szakértőként ugyanis ő állapította meg, hogy „Szabó Dezső határozottan negatív hatással volt a korszak fiatal értelmiségére”.109 A tanúk közül nem hagyhatjuk ki Budai Balogh feleségét sem, aki a Belügy magas rangú tisztjéhez írott levelében próbálta védelmezni férjét, megemlékezve arról, hogy 1944-ben hogyan mentette őt és más üldözött személyeket.110

A nyomozást 1962. augusztus 14-én lezárták, államellenes izgatás vádjának javaslatával. A vád a gépiratos szamizdatokon, Budai Balogh rendszerellenes versein, az 1956-os forradalom leverését elítélő nyilatkozatain, a korábban említett izgató és becsmérlő tartalmú névtelen leveleken, továbbá a Szabó Dezső életével foglalkozó tanulmány előkészítését célzó Előszó ellenforradalmi célzatú megállapításain alapultak.111 Az ügyészség vádirata a nyomozás során feltárt adatokat foglalta össze, s folytatólagosan elkövetett izgatás vádját fogalmazta meg mindkét terhelttel szemben. Az eljáró bíróságok nehéz helyzetbe kerültek, hiszen pontosan érzékelték azt a körülményt, hogy bár a vádlottak valóban szemben állnak a fennálló rendszerrel, a kommunizmus eszméivel, továbbá hogy Szabó Dezső életművének értékelése alapjaiban eltért a marxista értékeléstől – minderről azonban csupán a magánirataikban, bizalmas, saját használatra szánt naplóikban, „Évkönyveikben”, tehát büntetőjogi megítélés alá nem vonható formában adtak számot. A perben az erre irányuló vádhatósági kísérletek el is buktak, a bíróság az izgatás előkészületének vádja alól mindkét vádlottat felmentette. Ugyanakkor nyilvánvalóan meg kellett felelni azon politikai szándékoknak és kívánalmaknak, amelyek ezt az egész eljárást indukálták, s valahogyan „honorálniuk” kellett Budai Baloghék rendszerellenességét, és elmarasztalásukkal el kellett lehetetleníteni további kutatásaikat és munkavégzésüket Szabó Dezső ügyében. Az elsőfokú bíróság rendkívül konstruktívan oldotta meg ezt a problémát: a nem büntethető iratokban rejlő tartalmat és szándékot kivetítette a végső soron büntetőjogi megítélés alá vonható, bár nem a szándékolt mértékben büntethető, Nagy Péternek, Földeák Jánosnak és Bohuniczky Szefi írónőnek írott levelekre, mondván, hogy a „vádlottak által elismerten írt leveleket nem lehet elszakítva vizsgálni a tényállásban említett vádlottak egyéb irataitól, amelyek megvilágítják vádlottak politikai szemléletét, népi demokráciánkkal szembeni állásfoglalásaikat, (…) rendszerünk szocialista jellegével való egyet nem értésüket”.112 Budai Balogh Sándort ezért első- és másodfokon is tíz hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, két évre a közügyektől eltiltották, míg Berkes Lídiát négy hónap szabadságvesztésre, amelynek végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztették.

Ez a per természetesen szolgálta mindazon célokat, amelyeket Püskiék pere is: a népiek megfélemlítését, a népi mozgalom hátországának szétzilálását. Ezen túl azonban e per közvetlen „hozadékaként” megakadályozták egy autentikus Szabó Dezső-monográfia megszületését, amely áttörhette volna a független, nagy hatású gondolkodó köré vont hallgatás falát. Emellett sikerült „egyedülállóvá” tenniük és megerősíteniük egy olyan, a kommunista irodalompolitika elveit kiszolgáló irodalomtörténészt, aki a párt megbízásából végül is megírta azt a Szabó Dezső-monográfiát,113 amely alkalmas volt az író nagyságának elrejtésére, gondolatainak, eszméinek elferdítésére. Ahogyan a népi írókat, úgy még inkább Szabó Dezsőt is karanténba zárta a Kádár-rendszer, sem tőle, sem róla a rendszerváltozásig nem marxista alapállású írás nem jelenhetett meg.

Budai Balogh a börtönbüntetés letöltése után korábbi állásába, az Írószövetség könyvtárába nem térhetett vissza; hogy pontosan fogalmazzunk: semmilyen levéltárosi, könyvtárosi tisztet nem nyerhetett el. Nagy nehézségek árán az Állami Biztosítónál sikerült elhelyezkednie, innen ment aztán nyugdíjba. Kutatásait a Szabó Dezső ifjúkori életéről szóló könyv s háromtucatnyi cikk, tanulmány őrizte meg. 1988-ban még részt vett a Szabó Dezső Emléktársaság megalapításában, a régi barát Hartyányi István és Szőcs Zoltán társaságában, s az első nyilvános szemináriumsorozat előadója. A második előadás után azonban megromlott egészségi állapota miatt nyilvános szerepléseit le kellett mondania, több ilyet már nem vállalhatott. Hetvenéves korában, 1990 januárjában halt meg. Bár sem a gellérthegyi emlékmű felavatását, sem a Hartyányi Istvánnal közösen összeállított, csaknem félezer oldalas bibliográfia megjelenését nem érte meg, az általa összegyűjtött és megmentett, dokumentált és felkutatott anyag ma is a Szabó Dezső-kutatások egyik fontos forrása, elhivatottsága pedig például szolgálhat bármely tudomány kutatóinak.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben