×

Ady – az irodalmi modernség s a progresszió viszonya

III. rész (jegyzetek)

N. Pál József

2008 // 04
Jegyzetek

1 Az úgynevezett pénzversek már az 1907 karácsonya előtt megjelent Vér és aranyban önálló ciklust (Mi urunk: a Pénz) alkottak. Olyan darabok is feltűntek, mint az indulatokat is kiváltott, zsidócsúfolónak, antiszemitának is érzett Zikcene, zakcene, satöbbi (Budapesti Napló, 1907. augusztus 25.; AEÖV III. i. m. 97. jegyzete: 450–452.) és az 1908. februári A Rothschildék palotája (Nyugat, 1908. február 16.; AEÖV IV. i. m. 15. jegyzete: 253–255.).

2 Azt, hogy Ady „magyartalan”, nemcsak nyelve, stílusa, verseinek ostorozó attitűdje, de nagyváradi s budapesti „környezete” s főleg „darabontsága” verte a közvélemény fejébe. Egyik első személyes vitája Tóth Bélával, a szabadgondolkodókat, a radikális szociológusokat már 1906-ban is többször támadó publicistával, a konzervatív költő, Tóth Kálmán fiával volt. Tóth Béla 1906 decemberétől támadta a modern irodalmat, s „piszkálta” Adyt is, a költő indulatát az 1907. február 22-közölt Pesti Hírlap-beli írás lobbantotta fel, ahol – Oscar Wilde ürügyén – a bárgyúnak, banálisnak nevezett „adyendreséget” gúnyolta a szerző. Ady március 2-án válaszolt: „Lehet, s ez ma Magyarországon még mindig üdvös, hazaárulás, nyegle kozmopolitizmus vádjával jönnek reám. […] Annyi magyarságról sohse álmodtak sem a bajai csizmadia-műhelyben, sem az anyai dzsentri-házban [Tóth Béla szüleiről van szó], se sehol, amennyit az én ezeréves kis-nemes, mindig parasztokkal s vajmi sokszor parasztokként élő famíliám megőrzött s az én egyéniségemben, lelkemben kifejezett.” Ady Endre: Válasz Tóth Bélának. AEÖPM VIII. i. m. 182. jegyzete, Tóth Béla cikkével is: 494–497. (Ebben a cikkben nevezte a „nemzeti köldökszemlélés lobogójával jött”, a „magyar erekbe ömlött sváb veszedelemnek” Rákosi Jenőéket.) Ehhez a jelenséghez kapcsolódott az 1907 januárjában megjelent Én nem vagyok magyar? című vers. AEÖV III. i. m. 62–63. jegyzete a problematika kibontásával: 365–368.

3 Erre lásd például Kosztolányi Dezső és Babits Mihály levélváltását. Az Új verseket Babitsnak Kosztolányi küldte el, 1906. február 19-én, s levelében rögvest véleményt is mondott: „A modern irodalom trónusába egy kiállhatatlan és üres poseurt [pozőrt] küldtek: Ady Endrét, s nem mások, kedves barátom, mint azon szintén modern szellemű fiatal emberek, kik arra aspirálnak, hogy rossz, modoros és affektáltan zűrzavaros verseiket a B. N. tárcarovatában közöljék. […] feltétlenül szóljon arról is, mit tart a magyar-szidásról. A »bús magyar ugar« féle kifejezésekről, mely őt a »nagyratörőt« (ugyan hova a fenébe siet?) tönkre teszi. Nekem viszket a tenyerem s felpezsdül bennem ugyan a vér, mely nagyapám eréből 1848-ban lecsurgott az isaszegi síkra. Mert vad magyar, fájdalmasan magyar vagyok minden szociológiai tanulmány ellenére is, s az is maradok.” Babits két nap múltán válaszolt: „Igaza van: Ady émelyítő poéta: ez a legtalálóbb szó rá: azt hiszem, nincs a világirodalomnak alakja, akinek művei oly intenzív hatással volnának a hányószervekre. […] Vajjon Ady ősmagyar családból származik-e? (Hogy Adükét emlegeti.) – De ha így van is, csak szeretettel szabadna e tárgyhoz nyúlnia. Széchenyit tisztelem, mert szidja a magyart; Bokányit utálom. – Magamnak megengedném néha – mert […] imádom a magyart – s »engem esz a lúg, ha fejét mosom«. Magyar vagyok, – magyar nemesi családból származom (igen büszke vagyok rá) úgy apai, mint anyai részről; […] napról-napra jobban érzem, mily természetes és szoros folytatása vagyok becsületes magyar őseimnek. […] Ó ez a föld nem a »lelkek temetője« – itt nemcsak »gatyás, bamba« társak vannak. […] A mi fajunk nemes faj, barátom!” A levelet a Babits kritikai kiadás jegyzete szerint Kosztolányi sokaknak mutogatta, öccsét s unokatestvérét (Csáth Gézát) is kérte, hogy terjesszék: lássák a „modernek”, hogy vélekedik az ő „édes jó barátja”, Babits Mihály Adyról. Zsoldos Sándor (szerk.): Babits Mihály levelezése 1890–1906. Historia Litteraria Alapítvány – Korona Kiadó, Budapest, 1998, 189–199.; jegyzet: 501–502., ill. 503–506.

4 Ady Endre: A Szajna partján. (Budapesti Napló, 1906. november 29.) AEÖPM VIII. i. m. 126.

5 Ady Endre: Sötét vizek partján (Budapesti Napló, 1907. szeptember 8.), ill. Hazamegyek a falumba (Budapesti Napló, 1907. november 24.). AEÖV III. i. m. 99., ill. 109–110. jegyzet: 456–458., ill. 485–487. Az istenes versek első darabjainak keletkezéstörténetéhez lásd még A Sion-hegy alatt jegyzetét: AEÖV IV. i. m. 239–241.

6 A Független Magyarország – a Budapesti Napló már szétesett ekkorra – a Holnap-antológia szereplőinek amolyan „félhivatalos” lapjává lett, s ez a munkatársává lett Pogány Bélának volt köszönhető. 1908 júliusától 1910 végéig szinte hetenként foglalkozott hírekben, riportokban, visszaemlékezésekben a Holnap-mozgalom eseményeivel, a körülötte zajló vitákkal a lap, ahol Ady verseket, novellákat s cikkeket is publikált. Kovalovszky III. 438–439.

7 Pogány Béla: Ady Endre és ami körülötte történik. (Független Magyarország, 1909. január 21.) AEÖV IV. 211–212.

8 Pogány Béla: Ady Úr. In Kovalovszky III. i. m. 433.

9 „A Független Magyarországban olvastam rossz tárczát az Illés szekeréről [sic!]. Az illető Pogány (?) nevű nem szereti, hogy hangod néha békés, lemondó, fáradt. Az illető harczotkíván. Az illető engem elmond minden szépnek-jónak. Az illető idióta.” HatvanyLajos Adynak írt, 1909 januárjának végén kelt levele: AEL II. i. m. 141–142.

10 Király István, aki Ady „istenkeresését” a válságba került személyiség s jövőhit – hangsúlyozottan „átmeneti” – tévútjaként értelmezte, több adatot felsorolva a progresszió táborának „döbbent zavaráról” beszélt, de – osztályharcos szemléletének megfelelően – az „aufklérista vakság és a dogmatika” jeleit fedezte fel a kritikákban csupán. Király II. i. m. 383–384.

11 Adynak hiányzott az a szerkesztőségi légkör, amit a korábbi évtizedben megszokott. Az 1908. január elsején indult Nyugat sem biztos jövedelemforrást, sem igazi otthonosságot nem adott neki. Nem volt szava a szerkesztőségben, nem érezte azt a magáénak igazán, írásait is visszaadták olykor, máskor meg „cenzúrázták”, nem fizettek mindig időben, s főleg nem eleget, leveleiben a sértődöttség s a panasz hangjai váltották egymást szinte végig az esztendő során. Vö. Bölöni: i. m. 325.

12 „Molnár Ferenccel beszélgettünk arról a módról, hogy én a Hétnek dolgozhassak.” A levél további részében régi sérelmeit is elősorolta a költő. Ady levele Kiss Józsefhez, 1907. november 2-án. AEL I. i. m. 236. jegyzete Kiss József és Ady viszonyának tömör leírásával: 584–586. Kiss József rövid válaszának utolsó mondata: „Ha jösz, szívesen látlak; ha nem jösz, egyen meg a fene!” AEL I. i. m. 237. jegyzete: 587. A kapcsolatról nagyon bő bibliográfiai utalásokkal lásd még Kovalovszky III. i. m. 239–241., AEÖPM IX. i. m. 381–382.

13 Ady első párizsi útja előtt Rákosi Jenővel megállapodást kötött, s a Budapesti Hírlap cikkírója lett. Egy év alatt harmincöt – tematikailag találékonyan megválasztott – írást küldött a lapnak, majd kétszer annyit, mint a Budapesti Naplónak. Vö. AEÖPM V. i. m. 293–295.

14 Bölöni: i. m. 228–229.

15 Ady 1908 legelején találkozót kért a főszerkesztőtől, s ő január 14-én háromsoros udvarias levélben tudatta, hogy rendelkezésére áll, de telefonáljon előbb. AEL II. i. m. 8. jegyzete: 317. A kísérletről még: Kovalovszky III. i. m. 242–243.

16 Nemcsak levelei, még versei is e csillapíthatatlan hullámzásról tanúskodnak. A gyötrő vágy utáni „megérkezés” néhány napra vagy hétre megnyugtatta Adyt, s ez a versek tónusán is átütött. Lásd az Egy régi Kálvin-templomban, amikor Érmindszentre, vagy a Léda ajkai között, Az Úr érkezése vagy A fontainebleaui erdőben címűeket, amikor Párizsba érkezett. Aztán ismét feltört a nyugtalanság, s máris menekülni akart.

17 Ady Endre: A magyar Pimodán. (Nyugat, 1908. január 1–február 16.) AEÖPM IX. i. m. 171. jegyzete: 446–465.

18 Bölöni: i. m. 219.

19 Fülep Lajosnak a maga, „rajta kívül” nem létező, magyarságáról beszélve, ugyanezt fejezte ki.

20 [Rákosi Jenő]: Az év. Budapesti Hírlap, 1908. január 1. 1–6.

21 Rákosi Jenő a Társadalomtudományi Társaság 1906. augusztusi közgyűlésén bekövetkezett szakadást követő fejleményekre gondolt. A szakadáskor az elnök Andrássy Gyula lemondott, utóda Pikler Gyula lett, a konzervatív szárny – Gratz Gusztáv, Hegedűs Lóránt, WolfnerPál – kilépett, a vezetés a polgári radikális „oldal” – Jászi Oszkár, PiklerGyula, Somló Bódog, Szende Pál – kezébe került. A Rákosi által emlegetett pécsi „szabadtanítási kongresszuson” ez a „szociológusnak” nevezett szárny lépett fel határozottan, ez nem engedte felolvasni Apponyi Albert kultuszminiszter üdvözlő sorait. Rákosi Jenő ezért beszélt „zászlóbontásról”.

22 [Rákosi Jenő:] Az év. Budapesti Hírlap, 1908. január 1. 3–4.

23 Rákosi Jenő Adyt is ezekben a napokban, a vezércikk megjelenése után két héttel lett volna hajlandó fogadni. Tán bízott benne, hogy Ady is, aki tősgyökeres magyarként néhány éve még oly szorgalmas munkatársa volt a lapnak, „megtalálhatja a magyar szívét”.

24 A lap cikkét az Adyval való, néhány hónappal korábbi kapcsolatteremtés kudarca is inspirálhatta: „Egészen körülhatárolt, különváló csoport keletkezett a mi kultúránkban az utóbbi évek folyamán. Ezek a szent Nyugat fanatikusai, az ideszakadottak, az idegenül vergődők, a meg nem értettek, az édenkertből száműzöttek, ezek ama finomlelkű lények, akik törékeny vállaikon hordják a zseni fájdalmait, és keserű mosollyal nyugszanak bele a változtathatatlanba: minden mindegy. Az ember születik, undorodik és meghal: íme ez a Nyugat felé stréberkedő ember tragédiája.” Marco [Márkus László]: „E föld a lelkek temetője”. A Hét, 1908. március 29. AEÖPM IX. i. m. 523.

25 Nemere: Tudományos életünk. Nyugat. Alkotmány, 1908. január 28. 2–3.; GörcsöniDénes: Tudományos életünk. Nyugat. Alkotmány, 1908. február 20. 2–3.; gd[GörcsöniDénes]: Folyóiratok szemléje. Katolikus Szemle, 1908. 344., ill. 469–470., ill. 584–586. és 590. Vidéken: GörcsöniDénes: Ady Endre napjai. Tiszántúl, 1908. február 8. Beöthy Zsolt Irodalmi forradalmaink című elnöki megnyitója a Kisfaludy Társaság 1908. február 9-i ülésén hangzott el.

26 Írt a Vér és arany kötetről is: Görcsöni Dénes: Ady Endre versei. Alkotmány, 1908. január 16. 9–10. AEÖV III. i. m. 154–157. Állandó szemléjében A Holnapot is megtámadta: Görcsöni Dénes: Folyóiratok szemléje. Katolikus Szemle, 1909. február 1. 203–204.

27 Az 1908. február 20-án megjelent cikket például ekként fejezte be: „A felháborodás viharának kellene elsöpörni a nemzet ellen ily súlyosan vétkezőket, s az első cikknél többnek nem lett volna szabad megjelenni a Magyar Pimodánból. Bűntárs és cinkos mindaz, aki e munkához dicsérettel vagy pártfogással vagy a gáncsolás elmulasztásával hozzájárul, s ne beszéljünk addig államiságról, nemzeti öntudatról s egyéb ily hangzatos szellemi javakról, amíg büntetlenül vághatja fejünkhöz a legsértőbb rágalmakat minden tántorgó kocsmatöltelék.”

28 Beöthy Zsolt beszéde jól kivehetően Rákosi Jenő gondolatmenetének logikáját követte: „Harc, az eszméknek és érdekeknek harca folyik körülöttünk, és zúgja át viharzó hangjaival az irodalom berkeit is. A magyar közéletnek az a nagy forrongása, mely politikai, társadalmi, gazdasági és tudományos életünket hevíti, az új átalakulás csíráit érleli: utat talált költészetünkbe is. Hiszen a mi külön múzsánk sohasem hallgatott a harcban. A forrongás és küzdelem képében, mely előttünk feltárul és magunkban is izzik, aggodalomkeltő vonások mutatkoznak, mégpedig jellemző erővel.” AEÖPM IX. i. m. 524. Ugyanitt támadta a moderneket Vargha Gyula és – versben – Ábrányi Emil is. A támadásokra Ignotus (Utóirat. [A perzekútor esztétikáról]. Nyugat, 1908. március 16.) és Bálint Aladár (Szocializmus, 1907–08/8. [1908. február]) válaszolt. Lásd AEÖPM IX. i. m. 524–525.

29 Lásd AEÖPM IX. i. m. 527.

30 A levelet a Budapesti Hírlap 1908. október 3-i száma közölte, s Ady három nap múlva reagált rá. Ady Endre: Szent Albert levele. (Budapesti Napló, 1908. október 6.) AEÖPM IX. i. m. 271–272.; jegyzete Apponyi levelével: 519–520.

31 „…jön a magyar kultúra minisztere, aki alig olvas mást, mint jezsuita vitairatokat, s röviden, hegyesen leköpi az irodalmat. Hohó, gróf úr, Szent Albert, ehhez többnek, jobbnak, míveltebbnekés elfogulatlanabbnak kell lenni. […] Hagyja békén az irodalmat, ha eddig megvolt, s nagy, kormányzó urak nélkül is.” AEÖPM IX. i. m. 272.

32 Jellemző, hogy az antológiáról szeptemberben megjelent kritikák majd mindegyike – VáradyZsigmondé, Hatvany Lajosé, Kosztolányi Dezsőé, SchöpflinAladáré stb. – elismerő volt.

33 1908. szeptember 27-én – a Párizsból épp hazatért Ady és Brüll Adél részvételével – nagy feltűnést keltett ünnepséget rendeztek Nagyváradon, ahol az est egyik szónoka – Dénes Sándor – a Holnapról mint nagy célokat kitűzött mozgalomról szólt, s a reájuk váró „hadjáratról” beszélt: „Mi most mérkőzünk meg a Múlttal a Holnapért. Csodálatosképpen éppen ebben a városban egész kis igrictelek verődött össze – valamennyien vezetői az új hadjáratnak.” Az első előadó estély. Nagyváradi Napló, 1908. szeptember 29. 7. Lásd AEÖPM IX. i. m. 514. Maga a Társaság – amely folyóiratot tervezett – ténylegesen október 15-én alakult meg.

34 Fontos megjegyezni, hogy a konzervatív szemlélet ebben az időben még nem a folyóiratban látta a fő veszélyt. A Nyugat a pár évvel korábbi Figyelő „új folyamaként” indult, s ezek a modern irodalmat pártoló kísérletek – Jövendő, Magyar Géniusz, Figyelő, Szerda – rövid ideig éltek csupán, fennállt a lehetősége, hogy a Nyugat is így jár hamarosan. Aztán nem így történt, a lap talpon maradt. A folyóirat s a Nyugat Kiadó gazdasági, financiális hátterének, kiépülésének történetéhez lásd Fráter Zoltán: A Szövetség szelleme. A Nyugat mecénásai a GYOSZ-ban. MGYOSZ-könyvek, Budapest, 1996, ill. Buda Attila: A Nyugat Kiadó története. Borda Antikvárium, Budapest, 2000.

35 AEÖPM IX. i. m. 527.

36 Vö. Ady levele Diósi Ödönnének, 1908. október 7-én: „Könyvem dolgát [a később Az Illés szekerén címmel megjelent kötetről van szó] Singer- és Wolfnerékkelelintéztem valahogyan.” AEL II. i. m. 84. jegyzete: 382–383. Ady és a kiadó kapcsolatáról: AEÖPM IX. i. m. 553–554.

37 Horkayné [Herczeg Ferenc]: Ellesett párbeszédek. Új Idők, 1908. október 25. AEÖPM IX. i. m. 530.

38 A cikk keletkezésének pontos körülményeit valószínűleg mindörökre homály fedi. Ady 1908. október 25. és 30., valamint november 10. és 15. között járt Budapesten, a kiadóval is tárgyalt, a kézirat „leadása”, illetve a róla való megegyezés – ha volt ilyen – ekkor is, akkor is megtörténhetett (az utóbbi időpont a valószínűbb), ahogy a két – szintén az Új Időkben, november 29-én megjelent – vers „leadása” is. Hogy volt-e konkrét „rábeszélő” – Herczeg Ferenc, Farkas Pál szerkesztő, a kiadó tulajdonosának fia vagy Szűts Dezső, Ady „rossz szelleme” –, ez sem deríthető ki teljes bizonyossággal ma már, a visszaemlékezések egymásnak ellentmondanak. Jómagam arra hajlok, hogy Ady szót válthatott ezzel is, azzal is, biztathatták, ígéreteket is kaphatott, de egyvalaki nyakába nem lehet varrni az egészet, hasonló tartalmú cikk megírására „nyitott” volt a költő akkor. A történet dokumentációjára s értelmezésére lásd Földessy Gyula: Adalékok az Ady és A holnap körüli vitához. In Dóczy Jenő és Földessy Gyula (szerk.): Ady-Múzeum I. Athenaeum, Budapest, [1924] 65–102.; AEÖPM IX. i. m. 522–564., ill. 571–583.; Vezér Erzsébet: Perújítás a duk-duk ügyben. Irodalomtörténet, 1971/4. 734–778.; Kovalovszky IV. i. m. 196–200. (Ez utóbbi a témára vonatkozó legfontosabb szakirodalom adatait is közli.)

39 Ez ellen Ady már korábban is tiltakozott, lásd például az Akiknek dajkája vagyok című, 1907. február elején megjelent verset és jegyzetét (AEÖV III. i. m. 65. jegyzete: 374–375.). Az ország más részein is alakultak irodalmi társaságok, amelyek szintén Adyt tűzték zászlajukra. Vö. AEÖPM IX. i. m. 531–532.

40 Erről a szervezkedésről, amely eszmei-ideológiai különbségre való tekintet nélkül fogta volna össze az írókat, Vezér Erzsébet kutatásaiból tudunk. A tervezett (érdekvédelmi?) szervezetnek az elnök Ambrus Zoltán mellett Ignotus, Osvát Ernő, Herczeg Ferenc s még Rákosi Jenő is tagja lett volna. Nem lehet bizonyítani, hogy a szervezkedésről – amelyet Vezér szerint a duk-duk-ügy „fúrt meg” lényegében – Ady tudott egyáltalán, hisz soha semmilyen szövegében nem utalt rá, s a vele ekkor levelezők sem. AEÖPM IX. i. m. 550–553., ill. Vezér Erzsébet: Perújítás a duk-duk-ügyben. Irodalomtörténet, 1971/4. 734–778., ill. Vezér Erzsébet: Ady Endre élete s pályája. Seneca Kiadó, Bp., 1997, 181–182. [a továbbiakban: Vezér].

41 Erre – a duk-duk-affér kapcsán – Veres András utalt: „…ő az első irodalmunkban, aki nemcsak ambicionálta, de képes is volt előidézni saját kultuszának kiépítését. […] Ady […] amikor csak tehette, maga kezdeményezett, s ha árukapcsolást érzékelt, mint A Holnap esetében, nem vette tréfára a dolgot (ez volt egyik indítéka hírhedt írásának, A duk-duk-afférnak is). A menetrendszerű botrányokozás legalább részben a figyelem fölkeltésének eszköze volt.” Veres András: Szempontok Ady „depolitizálásához”. In Újraolvasó. i. m. 45.

42 Bölöni: i. m. 259.

43 Az antológia előszavának s Ady, Juhász Gyula s mások verseinek már említett, 1908. október 11-i közlése ennek része lehetett. Vö. Bölöni: i. m. 252.

44 Ady Endre: A duk-duk affér. (Új Idők, 1908. november 15.) AEÖPM IX. i. m. 279.

45 Vö. a 19. jegyzettel s a hozzá tartozó szöveggel.

46 Kaffka Margit írta a feltételezés szerint 1909. március 1-jén kelt levelében: „Nevessen – de örülök az Új Idők »kegyes engedményei«-nek. Mert a »középosztály« lelkiismeretébe csak azon át lehet jutni. Pedig sajnálnám a középosztályt, ha semmi jó dolog nem juthatna hozzá.” AEL II. i. m. 139. jegyzete: 448–449.

47 Hatvany levele Adynak, 1908. november 18. AEL II. i. m. 95. jegyzete: 392–394.

48 Hatvany levele Adynak, 1908. november 19. AEL II. i. m. 97. jegyzete: 395–396.

49 Hatvany levele Adynak, 1908. november 21–22. AEL II. i. m. 100. jegyzete: 399–400.

50 „Sajgó lélekkel, ahogy csak gyermek szenvedhet, úgy utaztam ki Berlinbe, valóságos szerelmi csalódás volt ez nekem.” Hatvany Lajos: Ady. Emlékezések, cikkek, levelek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1977, 461. [a továbbiakban: Hatvany].

51 Uo. 751.

52 Hol Schöpflin véleményét kérte, hol Hatvanyt, hogy „beszéljen” Ignotusszal, Fenyővel, Osváttal is. Aki rögtön emelkedetten s méltósággal kezelte az „esetet”, Ignotus volt. Lásd Ignotus levele Adynak, 1908. november 26-án. AEL II. i. m. 106–107. jegyzete: 403–404.

53 Erről írt Kőbányai János is, amikor Hatvany Lajos asszimilációs „programját” elemezte: „Ehhez kellett nekik Ady [mármint a zsidóságnak az asszimilációhoz], s a magyar progresszió, mint zászló, mint pajzs. Ady pontosan tudatában állt [volt] a helyzet dinamikájával [dinamikájának]. De neki sem volt más választása. (Mint ezt például a Duk-duk affér és következményei világosan megmutatták a számára.)” Kőbányai: i. m. 247.

54 A Nyugat megindulásával, egyáltalán, a modernség előretörésével teret veszített A Hét például már november 22-én kárörvendő cikket közölt. Újra megindult – a Magyar Nemzetben, a Borsszem Jankóban, az Egyetértésben – a gúnyolódó paródiák sora is. Lásd AEÖPM IX. i. m. 555–558.

55 Maga Hatvany írta 1908. december 3-án: „Ha Pestre jössz s itt még a duk-dukkalakarsz bennünket izgatni, senkise fogja tudni, hogy mi az. Tehát duk-duknem volt és nem lesz.” AEL II. i. m. 113. jegyzete: 409–410. A „békítésben” valószínűleg a szakadással járó veszélyt azonnal felismerő Ignotus járhatott elöl. Hatvany feltűnően gyors „fordulatát” ez magyarázhatja, ám megbocsátása átmenetinek bizonyult, a sérelem újra és újra feltört belőle, még évtizedek múltán is.

56 A „kivitelezés” kísérlete Zempléni Árpádnak, a Petőfi Társaság másodtitkárának jutott, de az ötlet értelmi szerzője az elnök, Herczeg Ferenc is lehetett. Zempléni Árpád és Ady 1908. november 30. és december 7. közötti levélváltását lásd AEL II. i. m. 110., ill. 115–117. jegyzete: 406–407., ill. 411–412. Azt, hogy a Társaság Ady visszautasítását kudarcként élte meg, az is bizonyítja, hogy a január 6-i ülésen – Kenedi Géza és Lampérth Géza – már egyértelműen támadták a költőt. Vö. AEÖPM IX. i. m. 558–559.

57 Úgy is fogalmazhatunk, hogy Ady ekkori versei a „szegényember-irodalom” vagy a forradalomvárás irányába mozdultak el, mintha a maga sértetlen „úr-ellenességét” s forradalmiságát akarta volna bizonyítani a költő. Erre példa a Menekülés úri viharból, A Hadak Útján, Az öreg Kúnné vagy a Proletár fiú verse. Erre lásd a Menekülés úri viharból című vers keletkezéstörténetét: AEÖV IV. i. m. 383–384.

58 [Rákosi Jenő]: A Holnap. Budapesti Hírlap, 1908. december 20. 1–5.

59 „Rákosi Jenő otthagyta a maga Má-ját és belépett a mi Mánkba, s jön velünk, sőt előttünk jár. Dicséret és dicsőség érte neki. Nem tudom, a többiek [ti. az antológia szereplői] mit szólnak a dologhoz, de engem megrázott, fölrázott. Ez hatalmas volt.” A levél a Budapesti Hírlap 1908. december 23-i számában jelent meg. Vö. AEÖPM IX. i. m. 572–576. Ady és Oláh Gábor súrlódásokkal, ellentétekkel is átszőtt kapcsolatáról: Kovalovszky III. i. m. 90–98.

60 Legalábbis szembeötlő az a színvonalbéli különbség, amely a január 1-jén megjelent vezércikk s e dolgozat között volt.

61 Ady Endre: Irodalmi háborgás és szocializmus. (Szocializmus, 1909. január 16.) AEÖPM IX. i. m. 297–299. jegyzete: 576–580.

62 Mikszáth nyilatkozata a Tisza Istvánhoz közel álló Az Újság 1908. december 10-i számában jelent meg eredetileg. Lásd AEÖPM IX. i. m. 577–579.

63 „Mikszáth író úr, mindig-író és mindig-képviselő úr, nem kicsi ok nélkül hadonászik a csibukszárával, Beöthy Zsolt se ok nélkül kap Apponyitólolyan jubiláris, üdvözlő levelet, mely rossz ruhájú, koldus fiatalokról bősz-haragos irigységgel zeng. […] Herczeg Ferenc sváb-diplomata képessége se volt soha ilyen veszedelmes, nagy próbán, mint ez idő szerint, pedig nagy idők teltek el rövid idő alatt. S ma már egy Herczeg-karriert hússzor több tehetséggel is bajos volna megcsinálni.” AEÖM IX. i. m. 297.

64 Lásd az 57. jegyzetet.

65 „Terhelt ország, összevissza ország, koldus ország, beteg ország, gennyes ország, úri ország, függő ország, rossz helyzetű ország, persze: kultúrálatlan ország.” AEÖPM IX. i. m. 297.

66 Szabolcska Mihály a modern irodalom elleni 1908-as roham mindkét szakaszából kivette a részét. A Budapesti Hírlap 1908. február 16-i (Új költészet) és október 16-i számában (Fiaim, csak énekeljetek) írt verset. Ady verses „válasza (Üzenet Költőcske Mihálynak) a Független Magyarország 1909. április 11-i számában jelent meg, már A Holnap antológia második kötetének megjelenése után.

67 „…nekik, Jenőnek, Pálnak, Zsoltnak [ti. Rákosinak, Gyulainak és Beöthynek], valamennyinek nincs közük ahhoz, ami történt.” AEÖPM IX. i. m. 300.

68 Ady Endre: Magyar lelkek forradalma. (A Budapesti Újságírók Egyesületének 1909-ik évi Almanachja 101–104.) AEÖPM IX. i. m. 300–301. jegyzete: 580–583.

69 Szerdahelyi Sándor (szerk.): A Budapesti Újságírók Egyesülete 1909-ik évi Almanachja. Budapest, 1909, 2–3. (A kiadványt valójában Bányai Elemér [Zuboly] szerkesztette, ő írta az előszót is.) Az Almanachról részletesebben lásd AEÖPM IX. i. m. 580–582.

70 A vita az 1908 áprilisában rendezett szociáldemokrata kongresszuson a modern irodalom elleni támadásra vezethető vissza. A vitát Csizmadia Sándornak, részint ízléskülönbségből, részint féltékenységből, részint pedig az Irodalmi háborgás és szocializmus című cikk miatti felháborodásából táplálkozott, Gyagyovszky Emil Hadüzenet című verseskötete ürügyén írt, a Népszava január 26-i számában megjelent tárcája indította el, ahol a modern lírát „nyafogó irányzatnak”, a polgári társadalom nyavalyáit hordó „tébolyda-költészetnek” nevezte, s azt is kijelentette, hogy „a magyarországi szociáldemokrácia a szépirodalomban cserbenhagyta a népet”. Az ekkor már Párizsban tartózkodó Ady cikkel nem szólt hozzá a vitához, csak a munkásság melletti kiállásról tanúskodó Küldöm a frigy-ládát című versét küldte el, ami a lap 1909. február 7-i számában meg is jelent. Lásd Dóczy Jenő: Ady, a holnaposok és a szocialisták. In Dóczy Jenő és Földessy Gyula: Ady-Múzeum I. 103–110. A vitát részletesen ismerteti: Révész Béla: Ady Endre életéről, verseiről, jelleméről. Kiegészített második kiadás, Athenaeum, Budapest, [1924], 160–202. Révész megállapításait részben korrigálja Bresztovszky Ede visszaemlékezése: Kovalovszky III. i. m. 497–503. A vitáról gazdag bibliográfiát is közöl: Kovalovszky III. i. m. 524–526. A vita és Ady konkrét kapcsolatához lásd a Küldöm a frigy-ládát című vers keletkezéstörténetét: AEÖV IV. i. m. 446–448.

71 Az e „győzelmet” demonstráló A harcunkat megharcoltuk című költemény – Ady első „kurucverse” – a Nyugat 1909. január 16-i számában jelent meg, akkor még „diadalmasabb” címmel (Új vitézi ének).

72 A duk-duk-cikket A Holnap több szerzője is a szövetség megtagadásaként értelmezte. A sérelemnek leginkább Juhász Gyula adott hangot a Független Magyarország 1908. november 22-i számában megjelent cikkében, amire Ady válaszolt. Lásd AEÖPM IX. i. m. 281–282., ill. 561–564.

73 A következőkben – általában márciusban – majd minden esztendőben verset írt a Galilei Körnek Ady.

74 Ez utóbbinak – Móricz Zsigmond Én mámor-fejedelem című cikkének – különleges jelentősége volt. Az ekkor kezdődött személyes kapcsolat s Ady „válaszának” tónusa s tartalma (Móricz Zsigmond. Nyugat, 1909. augusztus 16.; AEÖPM IX. i. m. 351–354.) egy különleges „egymásra találásról” tanúskodott. Nem túlzás kijelenteni, hogy életük, szereptudatuk s törekvéseik „igazolását” s legmélyebb értőjét ismerték fel egymásban ők. Ady és Móricz kapcsolatáról lásd a Kovalovszky Miklós által összeállított „mozaikot” s a viszony értelmezését, gazdag bibliográfiával: Kovalovszky III. i. m. 594–628.

75 A temesvári matinéról lásd részletesen: AEÖPM IX. i. m. 610–615.

76 A Petőfi Társaság 1909. január 6-i ülésén Kenedi Géza Ady dekadenciájáról beszélt, Lampérth Géza pedig Magyar virágharc című versét olvasta fel. Vö. AEÖPM IX. i. m. 558–559.

77 A díjról, a pályázatról és az odaítélésről lásd Hegedűs Lóránt: Ady elnyeri a főváros szépirodalmi díját. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959.

78 Ady Endre: Móricz Zsigmond. (Nyugat, 1909. augusztus 16.) AEÖPM IX. i. m. 351–352.

79 „…az én magyarságom nincs már sehol énrajtam kívül – a népben van, de benne nem él, mert nem tudatos, néma, én látom, érzem benne, ő nem tudja, nem érzi önmagában – ezért nem látná bennem se – ez nincs sehol rajtam kívül – én vagyok az utolsó élő magyar.” Fülep Lajos: Ady éjszakái és éjszakája. In Uő.: Művészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 1920–1970. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976, 72. Vö. a 19. és a 45. jegyzettel.

80 „Én a Nyugatnál furcsán vagyok. Ignotus láthatóan utál, amiért én vagyok a lap zászlója. Még a vidéki körutam elrontásában is az ő keze is benne van [sic!]. Már nem bízom a körútban.” Ady Endre levele Diósi Ödönnének, 1909. október 14-én. AEL II. i. m. 269. jegyzete: 519–520. „De bizonyos, hogy a Nyugat-nak igen nagyon jó reklám-utak ez utak, csak bírná az ember gyomra és idegrendszere.” Ady levele Hatvany Lajoshoz 1909. november 1–3. között. AEL II. i. m. 280. jegyzete: 526–527. Vö. Bölöni: i. m. 324–325.

81 Vö. Bölöni: i. m. 336.

82 Ady Lajos: Ady Endre. Amicus kiadása, Bp., 1923, 136. Az estnek nagyon széles sajtóvisszhangja volt, a lapok többsége méltatta a műsort, a vicclapok s például A Hét pedig gúnyolódtak. A „pénzéhes” Adyra szórt vádak is fölerősödtek ekkor, s az ünnepségből kihagyott Reinitz Béla barátságát is elveszítette a költő. Az estről és a sajtóvisszhangról: AEÖPM X. i. m. 252–273., ill. Rolla Margit: Az első Budapesti Ady-est. In Kovalovszky IV. i. m. 118–140.

83 „Ez a magyarországi pár hónap befűtött nekem nagyon, habár bizonyos fokig szükségem volt reá. Meghurcolt, beteggé tett s undorral töltött el magam, életem és céljaim iránt.” Ady levele Diósi Ödönnének 1909. december 7-én. AEL II. i. m. 296.

84 A kötet további kiadásai A Minden-Titkok versei címmel jelentek meg. Az Ady-életmű egyik fontosnak gondolt filológiai vitáját eredményezte ez a változás, holott valószínűleg az első kiadást kísérő figyelmetlenségről volt szó csupán.

85 Németh G. Béla: A tragikum vállalása. Expresszionisztikus jegyek Ady kései költészetében. In Uő.: Küllő és kerék. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981, 190–205.; Kis Pintér: i. m. 264.; Vezér: i. m. 238.

86 Kenyeres Zoltán: Ady Endre. Korona Kiadó, Bp., 1998, 48–51. [a továbbiakban: Kenyeres].

87 Ennek leginkább szembeszökő példája A magunk szerelme kötet záró ciklusa, a Szent Lélek karavánja volt olyan versekkel (Rohanunk a forradalomba; Új tavaszi sereg-szemle; A tűz csiholója; Enyhe, újévi átok stb.), amelyek az 1912-es esztendő feszült, közéleti csatározásokkal, utcai harcokkal terhelt politikai légkörét is megidézték. Vö. Kenyeres: i. m. 52., ill. 56.

88 Erre vonatkozóan lásd a Hatvany Lajosnak, Gerő Ödön főszerkesztőnek, BölöniGyörgynek írt Ady-leveleket, illetve Jászi Oszkár, Gerő Ödön s BölöniGyörgy szintén levélbeli ígéreteit. BeliaGyörgy (szerk.): Ady Endre levelei, II. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1983, 81., 87., 88., 90., ill. 365., 370–371., 378. „A Világ sohasem volt Ady lapja, és Ady sem volt a Világ-é” – írta BölöniGyörgy, aki „osztályharcos” szemmel nézvén immár a történetet, 1934-ben megjelent könyvében a munkatársi kapcsolat meghiúsulását a Világ szerkesztőségének „opportunizmusával”, a forradalmas Ady hangjától való félelemmel magyarázta egyértelműen. Bölöni: i. m. 341–343. A lap létrejöttének körülményeiről és történetéről: Litván György: A Világ 1910–1926. In Czére Gyöngyvér (szerk.): Világ. Repertórium (1910–1912). Petőfi Irodalmi Múzeum, 1984, I–XXII.

89 Ady már 1910 nyarán – a költészet világképi és poétikai fordulójaként is értelmezhető A föltámadás szomorúsága idején – szakítani akart az asszonnyal, de nem volt bátorsága hozzá. Az 1912. májusi elválást úgy élte meg, mint aki „önmagát tépte ki a múltból” (Bölöni: i. m. 384.), s ez számára a párkapcsolat végénél sokkal többet jelentett akkor. A szakítást követő hónapokban írt Margita élni akar című elbeszélő költemény mélyszerkezetében a zsidó–magyar együttélés, egymásrautaltság sorsszerűsége mint a „Ránk-siető, új, szép, magyar időknek” a szimbóluma s a pusztulás-pusztítás együttes metaforája is kísértett ugyanis, a mű a Léda-kapcsolatnak s egy „koncepció” mitológiájának a lezárási kísérlete is volt ilyenformán. Vö. Kőbányai: i. m. 265–268. Az Ady–Léda kapcsolat feldolgozására Révész Béla idealizáló könyvein túl lásd többek között: Kovalovszky Miklós: Léda: legenda és valóság. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980, ill. Péter I. Zoltán: Ady és Léda. Egy szerelem története. Noran, Budapest, 2006.

90 Ennek legnívósabb példája Horváth János már említett, 1909 őszén megjelent Ady s a legújabb magyar lyra című könyve volt. Horváth Ady földijeként, mondhatni, barátjaként – hosszabb ideig leveleztek, s szülőhelyükön is kölcsönösen meglátogatták egymást, a könyv megjelenése után! – a költő és a környezete közötti feszültség természetével nagyon tisztában lehetett, valószínűleg beszéltek is róla. Kísérletét nem érezhette reménytelennek, hisz aligha csak sterilen tudósi szándékok vezették, amikor „egy léha erkölcsi felfogás salakjából” próbálta „kihámozni” Adyt. Horváth János könyvének értelmezéséhez: Kenyeres Zoltán: Vázlat Horváth Jánosról. A nemzeti klasszicista értékrend szintézise. In Uő.: Irodalom, történet, írás. Anonymus, Budapest, 1995, 25–28., ill. Görömbei András: Horváth János Ady-képe. In Szabó B. István (szerk.): Kenyeres Zoltán-Emlékkönyv. Értés–megértés. Anonymus, Budapest, 2004, 283–286.

91 Ennek a gyűlöletnek a verses kifejlésére lásd Rengj csak föld; Nagy lopások bűne; Hát ezért bolondultunk?; Nem nagy dolog; A Hóseás átka; A Tűz márciusa; Rohanunk a forradalomba; Enyhe, újévi átok.

92 A Párizsba készülő költő ösztöndíjat kért a frissen kinevezett miniszterelnöktől – aki a bihari kerület képviselője is volt –, de nem kapott. Ady Lajos a költő Tiszával szembeni leküzdhetetlen ellenérzését erre vezette vissza (Ady Lajos: i. m. 93–94.). Arra, hogy Ady Lajos tévedett, a költőnek 1904. március 30-án, már Párizsból írt s Tisza Istvánnak címzett levele is bizonyíték lehet. E levélből nemcsak az derül ki, hogy Adyt az utazást megelőző időben kétszer is fogadta a miniszterelnök, hanem az is, hogy kérését – sajtóügyi tudósító szeretett volna lenni – ekkor is megismételte a már két hónapja Franciaországban élő költő: „Tenni és dolgozni akarnék e támogatás fejében, igen nehéz viszonyok között tartom itt fenn magam, s akármilyen kicsi segedelem nekem igen nagy és megemelő volna. Kegyelmes Uramnak, ki olyan kegyesen és szívesen fogadott volt, jóságába és kegyességébe ajánlva kérésem, vagyok legalázatosabb tisztelője…” A levelet nem is iktatták, Berczik Árpádnak, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetőjének a kezén elakadt. Belia I.: 142–143., ill. a témáról bővebben: Vitályos László: Ady–Léda–Csinszka. MTA Könyvtárának Közleményei, Budapest, 1977, 33–34.

93 Hegedűs Lóránt: Ady és Tisza. Nyugat, Budapest, 1940, 50–51. Az Ady–Tisza viszonynak a két ember alkatát és szereptudatát invenciózusan összevető, de idealizált – a két, a magyarságot fenyegető végzetet egyaránt előre látott egyéniség „összebékítését” megkísérlő – jellemzése volt Hegedűs Lóránt könyve. Tisza és a modernizmus, illetve a progresszió – s benne Ady – viszonyának, a Magyar Figyelő szerepének dokumentált bemutatására lásd Vermes Gábor: Tisza István. Századvég Kiadó, Budapest, 1994, 170–200.

94 Vö. Kis Pintér: i. m. 262.

95 A vita már hónapok óta folyt, de csak Hatvany Lajos 1911 augusztusában közölt Irodalompolitika című cikkével robbant ki a nyilvánosság előtt. Hatvany, ellentétben OsvátErnő folyamatos „tehetségkutatásával”, a már kialakult nívós szerzői gárdára támaszkodott volna inkább, s az esztétikum elsődlegességére esküdt szerkesztővel szemben „életesebb”, a politikai progresszióhoz is közelebb álló folyóiratot akart. A vita – a Világban folyt ankéttal együtt – a következő esztendőre is átnyúlt, ennek egy pontján – 1912. január 6-án – Osvát és Hatvany párbajt is vívtak. Ezután Hatvany megvált a laptól, s remélte, hogy Ady is követi őt. A költő azonban – mivel megélhetését nem merte kockáztatni – megegyezett a folyóirattal, s ezt Hatvanynak levélben írta meg: „…én itt maradtam számukra komikus handabandázónak – egyedül. Mert jobbat, büszkébbet, okosabbat nem tehettem. Örülnöm kellett, hogy vakmerőségemért megkegyelmeznek. S most hát úgy vagyok, ahogy vagyok a Nyugat-tal, rosszabbul még nem voltam, de vállaltam.” (Ady levele Hatvany Lajoshoz 1912 júniusában. Belia II.: i. m. 182.) Hatvany Lajos Ady tettét ismét cserbenhagyásként élte meg, már e levélre sem válaszolt, s a kapcsolat is háromnegyed évig szünetelt. A vitáról, annak sajtóvisszhangjáról gazdag dokumentáció: AEÖPM X. i. m. 437–501. A vita értelmezéséhez: Fráter Zoltán: Osvát Ernő élete és halála. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1987, 95–111.; Nagy Sz. Péter: Hatvany Lajos. Balassi Kiadó, Bp., 1993, 35–46.

96 „Belőled is hiányzik a concentrátió, a nagyszerű tehetség megmunkálása. […] Versed szakadozott, szeszélyes. […] Te vagy az első magát-elhagyó magyar talentum – ebben is mai magyar, ebben is első” – írta Hatvany Lajos 1913 áprilisában. Ady lényegi válasza a Hunn, új legenda című vers volt. A vita leveles dokumentumait lásd Hatvany Lajosné és Rozsics István (szerk.): Hatvany Lajos levelei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985, 95–102.

97 Vö. Kis Pintér: i. m. 265.

98 Uo. 265–266.

99 Ady háborúellenessége a következetes „antimilitarista” magatartás következménye is volt. A háború mint az Életet, az élet – akár metafizikus – teljessége birtoklásának esélyét alapvetően megromlasztó botrány már olyan, még békeidőben, 1912-ben született verseknek is „témája” volt, mint a A mezőhegyesi háború, a Mi kacagunk utoljára vagy – a béke, a békére vágyás mint az Istennel való találkozás, összeolvadás alkalmának átélhetősége szintjén – az 1908-as Imádság háború után.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben