Jel; Állapot; Isten adott...
Zsirai László
2008 // 03
Jel
Rengeteg méltó terv övez,
noha már gyengülök, rogyok.
Gondolom, mindez mit jelez:
várnak a néma ünnepek,
kaszát lendítő csillagok.
Torkomban fojtó csend időz,
sürget sok hajszoló dolog.
Gondjaim sorsa megelőz,
akár a hallgatag jövő.
Szívemből eredő dalok
zászlóját bontja ki a szél.
Derűt ölel, ahogy lobog.
Miféle jel, mi nem beszél
úgy, mint a kopogó cipő
vagy kóborló komondorok.
Aranylón felfénylik a nap
szürke rongy-felhőcskék közül,
mosolya lelkemben marad:
örökké őszinte öröm.
Önként társammá szelídül.
Állapot
Nyílt mezők felett
napnyi ablak,
tárjuk szívünket
sugaraknak,
zuhanjon fényből
fény fejünkre;
fakadjon vérbő,
jó szerencse!
Felhőt felejtő
tájban élünk,
gondot elejtő
sors a végünk.
Lassan beérünk,
learatnak.
Egymáshoz dőlünk,
mint a kazlak.
Isten adott...
Isten adott egy szép napot,
kabátnyi tavaszt a télben,
s hozott új határozatot
édes érdem érdekében:
– A sors édeni lecke volt –
hallhatod szavát a szélben.
A naptól eltanult mosolyt
szemlélem szemed szegletében.