×

Ady – az irodalmi modernség s a progresszió viszonya

I/2. (jegyzetek 1.)

N. Pál József

2008 // 03
JEGYZETEK

1 Kulcsár Szabó Ernő: Az „én” utópiája és létesülése. Ady Endre avagy egy hatástörténeti metalepszis nyomában. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-SzabóZoltán, Menyhért Anna (szerk.): Újraolvasó, Anonymus, Bp., 1988, 25. [a továbbiakban: Újraolvasó]. Kulcsár Szabó ezt a legalább annyira „mélyen megszilárdult”, mint amilyen „mélyen irodalomellenes” jelenséget nemcsak a magyar irodalomszemlélet mindenestül elvetendő tehertételeként értelmezi, hanem ebben látja az Ady-líra rekanonizációjának, újraolvashatóságának az akadályát is.

2 Szegedy-Maszák Mihály: Ady és a francia szimbolizmus. In Újraolvasó. 113.

3 Makkai Sándor könyvében például egy sajátos népi-harmadikutas kálvinista s a konzervatív, Schöpflin Aladáréban a társadalmi értelemben vett reformkonzervatív s a művészi-esztétikai értelemben vett „nyugatos”, BölöniGyörgyében a polgári radikális s a marxista, sőt osztályharcosan kommunista szemlélet elemei is megtalálhatók.

4 Az értékválasztásnak az „irodalmon kívüli” terrénuma mindhármuknál jelen volt. FöldessyGyula e líra „teljesség-elvét” s modernségét hangsúlyozva a magyar költészet és nemzettudat Adyban is kimutatható folytonossága mellett érvelt, lényegének az „Élet-szeretetet” tudta, s „mindenfelé” vitázott. Sík Sándor „mércéje” egy „nyitott”, a diszharmonikus életérzésből fakadt tragikumot is elfogadni képes katolicizmus volt, Benedek Marcell pedig már az előszóban bevallotta személyes „érdekeltségét”: „leírom, hogyan él bennem s a hozzám valamelyest hasonló lelkekben Ady Endre.”

5 Ez a felfogás az esszé és a publicisztika határvidékén jelent meg elsősorban, például az 1990-ben alakított Ady Társaság-beli előadásokon. Lásd EörsiIstván: Ady időszerűsége. Népszabadság, 1991. május 18., 23. Eörsiitt – teljes nyíltsággal az akkor zajló ideológiai-politikai vitákban való állásfoglalásként – a nacionalizmust s a klérust megvető, a „kozmopolitákban” pedig az országépítés egyetlen lehetőségét látó fiatal Adyt idézte rendre. Sokkal nívósabb formában, de lényegében e felfogáshoz kötődött Radnóti Sándor 1989-es előadásának az a részlete is, amikor Ady magyarságtudatát – nem hangsúlyozva ugyan, de a liberálist kivéve – minden 1920 utáni nemzettudati formációról finoman leválasztotta. Radnóti Sándor: Ady aktualitása. In Vig Monika (szerk.): Hogyan éljük túl a XX. századot? Narancs Alapítvány, Budapest, 1992, 314–316.

6 Erre vonatkozóan lásd a későbbi szabaddemokrata politikusnak, Szabó Miklósnak még a rendszerváltozás előtti években írt tanulmánya részletét: „Az »urbánus« irányzat […] úgy vélte, hogy lehetőség van a levert 1956 demokratikus eszméinek áthallásos hirdetésére, amennyiben […] olyan hagyományt fedeznek fel, amely által mód lesz a demokratikus eszmék közvetett, célzásos előadására. Hogy akár egy ilyen hagyományt is felfedezhessenek, szükséges engedménynek tartották, hogy csatlakozzanak a rendszer propagandájához az 56-os nacionalizmus elítélésében [kiemelés – N. P. J.], különösen a függetlenségi eszme elleni harchoz. Ha olyan múltbeli demokratikus hagyományt fedeznek fel, amely egykor szemben állott az akkori függetlenségi eszmével, Rákóczival, 48-cal, akkor annak felfedezése az aktuális kampány számára való őskeresésnek állítható be, és eme lojalitás kulisszája mögött becsempészhető a demokratikus gondolat. Így fedezte fel az urbánus intellektuális ellenállás a hatvanas években a polgári radikális és a szociáldemokrata hagyományt [kiemelés – N. P. J.].” Szabó Miklós: A magyar társadalmi és nemzettudat az elmúlt harminc évben. In Szalai Júlia, Lányi András, Miszlivetz Ferenc, Radnóti Sándor, Vajda Ágnes (szerk.): Arat a magyar. A Szociálpolitikai Értesítő és a Fejlődés-tanulmányok sorozat különszáma. Kiadja az MTA Szociológiai Kutató Intézete. Budapest, 1988, 24.

7 Ennek – sajnos – nem szakmai, hanem ideológiai-politikai oka volt, s van ma is. A magyar szellemi élet liberális-radikális felének nem érdeke ez, a nemzeti tradícióhoz hangsúlyosabban kötődő „oldal” pedig – a néhány szélsőjobboldali szemléletű, Adyt mint a „zsidók” áldozatát vagy kiszolgálóját bemutató könyv újrakiadását nem számítjuk ennek! – Ady és a polgári radikalizmus kapcsolatát oly módon „vizsgálta”, hogy szinte nem létezőnek tekintette azt, mint például Bíró Zoltán Ady Endre sorsköltészete című könyve.

8 Az életmű súlya s Ady pozíciója közti „ellentmondás” feloldására nemzeti-konzervatív „oldalon” egy – egyébként nagyon régi – válasz is született: Ady igen nagy költő, de eszmeileg-politikailag analfabéta volt.

9 Ezt a feszültséget nem hangsúlyozza ugyan, de Ady és a polgári radikalizmus eltérésének számbavételekor utal rá Gyurgyák János, szenvtelenül tárgyilagos és imponálóan gazdag forrásbázison nyugvó monográfiájában: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 525–530. [a továbbiakban: Gyurgyák]. A problémáról nemcsak magától értetődő természetességgel, de teljes nyíltsággal eddig – ismereteink szerint – egyetlen tanulmány beszélt: Kőbányai János: Ady Endre zsidó története. In Ady Endre: Egy keresztvetés története. Zsidó történetek. Múlt és Jövő Kiadása, Budapest, 2006, 231–274. [a továbbiakban: Kőbányai]. (Fontos megjegyezni, hogy ezt a társadalom-, az eszme- s a mentalitástörténet elemeit is hordozó problémát Ady és a zsidóság viszonyára egyszerűsíteni nem lehet, ugyanakkor nyilvánvalóan ez is az „egész” megkerülhetetlen része volt.)

10 A magyarországi kapitalista fejlődés ellentmondásaira lásd RomsicsIgnác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 56–57., ill. 72–75. [a továbbiakban: Romsics]. E feszültség egyértelmű kifejtésére lásd RomsicsIgnác egy másik tanulmányának részletét: „…a magyarországi kapitalista fejlődés nem hozott létre egységes, belülről integrált modern polgári társadalmat. A zsidó és nem zsidó csoportok a legfelsőbb elitrétegektől a kispolgárságig lemenően a bevándorló izraeliták egy részének nyelvi és kulturális magyarosodása, valamint a vegyes házasságok ellenére kölcsönösen megkülönböztették egymást, és szignifikánsan elkülönültek. […] valószínűnek tartom, hogy az értelmiségi eliteken belüli – már a századelőn jól érzékelhető – rivalizálás és konkurenciaharc néhány éven belül a háború elvesztése és Trianon nélkül is olyan konfliktushelyzeteket eredményezett volna, amelyek részben vagy egészben mindkét felet a 19. század közepén megkötött »informális egyezség« újragondolására késztették volna. […] A zsidóság asszimilációjának tömeges sikertelensége […] ténykérdés. Talán – mint Széchenyi prognosztizálta – azért, mert túl sokan voltak, és túl hirtelen érkeztek, talán – mint Bibó valószínűsítette – azért, mert a befogadó közeg, a magyar középosztály túl gyenge, túl heterogén és túl kulturálatlan volt. De legvalószínűbb, hogy ezért is, azért is és Trianonért is.” Romsics Ignác: Diplomáciai levelek, avagy szubjektív utószó Magyarország 20. századi történetéhez. In Uő.: Múltról a mának. Tanulmányok és esszék a magyar történelemről. Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 391–392. Az asszimiláció konfliktusosságára lásd még Hanák Péter (főszerk.): Magyarország története 1890–1918. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978, 463–467. (a vonatkozó részt Hanák Péter írta).

11 E Magyarország geopolitikai és társadalmi meghatározottságaiból fakadt csapdahelyzet permanenciája a folytonosság és a megszakítottság állandóan újratermelődő viszonyaként is leírható. Erre vonatkozóan: Romsics Ignác: Megszakítottság és folytonosság a modern magyar történelemben. In Uő.: Múltról a mának. Tanulmányok és esszék a magyar történelemről. Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 161–206.

12 A vitára alkalmat Ágoston Péter nagyváradi jogász 1916–17-ben megjelent kétkötetes munkájának (A jövő kérdései) a második darabja (A zsidók útja) adta. A Huszadik Század című polgári radikális folyóirat 1917 májusában kelt körkérdésére hatvan hozzászólás érkezett, s ennek több mint a fele a zsidókérdést fontos társadalmi problémának tartotta. A válaszok a folyóirat 1917. évfolyamában jelentek meg. Nagyjából egyharmadukat közölte: Hanák Péter (szerk.): Zsidókérdés – Asszimiláció – Antiszemitizmus. Tanulmányok a zsidókérdésről a huszadik századi Magyarországon. Gondolat, Budapest, 1984, 13–115.

13 Jászi Oszkár és Szabó Dezső vitája 1915 augusztusa és novembere között – tehát éppen az Ady–Rákosi-vita fellobbanásának idején – zajlott le. Szabó Dezsőnek a liberalizmust s a „szabadverseny-demokráciát” támadó tanulmányát Jászi opponálta. Szabó Dezső válaszának lírai végkövetkeztetése azt a leegyszerűsítő attitűdöt sugallta, amely a magyar középosztály s a parasztság egy részében a világháború idején általánossá lett: „A kor igazi antikrisztusa, a világháború fő forrása, a minden fertelmek fertelme mégis: a tőke. A tőke teszi, hogy amikor nyomorult Balek János meghalni megy, mikor lépései után a bakkancsszállítók, a mártír testét fedő rongyok után a ruhaszállítók, egyetlen hitvány élete: gyomra után a hús-, kenyér- s száz másféle szállítók pocakosodnak a jövő történelemcsináló nagyhatalmává, akkor a nyomorultnak itthon száz frászban tördelőző nyomorultjaitól az utolsó fillért és bútorzatot rabolja el a kenyérben, zsírban, húsban és minden felélhetőben üzérkedő lelkiismeretlen tőke.” Szabó Dezső: Az individualizmus csődje. Válasz Jászi Oszkárnak. Huszadik Század, 1915. november, 334. Ezek a mondatok már Az elsodort falu tónusát előlegezték.

14 E folyamatnak a részletes, kikezdhetetlen filológiai alapossággal feldolgozott leírása: Babus Antal: Miért választotta Fülep Lajos a magyar falut a világvárosok helyett? In Uő.: Tanulmányok FülepLajosról. József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya, 2003, 7–43. FülepLajos és az 1918–19-os forradalmak összetett, ambivalens viszonyára lásd ugyanitt: FülepLajos az 1918–1919-es forradalmakban. I. m. 83–267. [a továbbiakban: Babus]. Fülepés a Nyugat művészetszemléletének eltérésére lásd még BodnárGyörgy: A „mese” lélekvándorlása. A modern magyar elbeszélés születése. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988, 402–409.

15 Fülep a Pesti Napló 1929-es évfolyamában cikksorozatot közölt, s a Nyugat 1933. szeptemberi számában közzétett nagy hatású s nagy vitát kiváltott Illyés Gyula-esszé (Pusztulás) is a Fülep által feltárt adatokra s az ő beszámolójára támaszkodott. Erről Babus Antal: Illyés Gyula és Fülep Lajos az egyke ellen. In Babus: i. m. 268–282. Fülep írása újraközölve: Fülep Lajos: Művészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 1920–1970. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976, 93–121., ill. Szigethy Gábor (szerk.): Fülep Lajos: A magyarság pusztulása. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984. (Gondolkodó magyarok.)

16 Az 1934-ben indult Válasz szerkesztője volt Németh Lászlóval és Gulyás Pállal, a folyóirat első számában megjelent alapvető tanulmányt – Nemzeti öncélúság – is ő írta, ám koncepcionális különbségek miatt – programot adó, a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó folyóiratot képzelt el, s nem akarta, hogy szépirodalmi jellegű is legyen – megvált a laptól.

17 „…Leszünk-e még valaha együtt, akik voltunk? Csak most látni meg igazán, mi veszett el…” (1922. jún. 12.); „…Ön is, kevesed magával, azt a világot jelenti és testesíti meg számomra, amelyben és amelyért egyedül érdemes élni – ezt a világot szétrombolták…” (1932. szept. 11.); „…S mily nagy dolog lenne, ha mi mindnyájan még valaha összeülhetnénk, s elmondhatnánk, mit tapasztaltunk, hová jutottunk…” (1942. júl. 6.). Fülep Lajos levelei Kner Imréhez. In Karádi Éva és Vezér Erzsébet (szerk.): A Vasárnapi Kör. Dokumentumok. Gondolat, Budapest, 1980, 143.; 146,; 147. [a továbbiakban: Karádi–Vezér].

18 Vö. Széchenyi Ágnes: „Sznobok és parasztok”. Válasz 1934–1938. Elvek, frontok, nemzedékek. Argumentum Kiadó, Budapest [1997], 132–133., ill. Karádi Éva: FülepLajos két világháború közötti pályaképéhez. In A magyar filozófiai gondolkodás a két világháború között. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983. 183–186. Lásd erről még Ignotus Pál Fülep Lajoshoz írt leveleit. Lengyel András: A Szép Szó történetéhez. Ignotus Pál levelei Fülep Lajoshoz. In Uő.: Törésvonalak. Tanulmányok az 1919 utáni negyedszázad művelődéstörténetéhez. Tekintet, Budapest, 1990, 152–165.

19 Ady Endre: A nagy véletlen. Ritoók Emma új regénye. AEÖPM IX. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973, 326–328.

20 Lukács György szavait idézi Novák Zoltán: A Vasárnap Társaság. Lukács Györgynek és csoportosulásának eszmei válsága, kiútkeresésük az első világháború időszakában. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1979, 38. [a továbbiakban: Novák].

21 Új kiadása: Ritoók Emma: A szellem kalandorai. Pesti Szalon Könyvek, Budapest, 1993. A regény értelmezéséhez lásd e kiadás Bodnár György által írt utószavát: i. m. 509–514., ill. Novák: i. m. 50–52.

22 Többen olvasták is, például Balázs Béla: „Ritoók Emma regénye. A lélek kalandorai. Rossz regény. Nincs víziója, süket, átlátszó, atmoszférátlan. Nem művészi élménye. De nagy emberi élmény. Mégis nagyon megfogott. Milyen nagy generáció az, amelynek vihara őt is elkapta! De ő csak influenzát kapott tőle szegény. Vénlánytragédia. […] Ijesztett a regényben, hogy valaki, aki részese volt, csalódott a generációnkban.” Balázs Béla: Napló II. 1914–1922. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982, 144.

23 Vö. Novák: i. m. 205.

24 A modernitáson s a progresszión belül lényeges filozófiai, művészetszemléleti ellentétek is voltak természetesen. Nemcsak a Nyugat mozgalma s az avantgárd, de például a polgári liberális vagy liberális demokrata Nyugat s a nála sokkal ezoterikusabb, az ismeretelméleti, filozófiai problémákat preferáló Vasárnap Társaság között is. Ez azonban alapvető eszmei s főleg politikai különállóságot nem jelentett, ott – a konzervativizmussal szemben – szigorúan egy „oldalra” tartoztak, amit a Vasárnapi Kör tagjainak a forradalmakban való politikai szerepvállalása is jelzett. Erről is: Vezér Erzsébet: A Vasárnapi Kör története; Karádi Éva: A Vasárnapi Kör világnézete. In Karádi–Vezér: i. m. 7–23., ill. 24–41.

25 Erre vonatkozólag lásd az autonómiáját megőrzött s több baloldali intellektuális társasággal is kapcsolatot tartott Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című regényét. A regényt s Lesznaiálláspontját is elemzi Gyurgyák: i. m. 523–525.

26 E modellezhetőségről a legkiválóbb tanulmányt – éppen Ritoók Emma pályáját elemezve – Lengyel András írta. Lengyel András: A Vasárnapi Kör „renegátja”. A gondolkodó Ritoók Emmáról. In Uő.: Utak és csapdák. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Tekintet, Budapest, 1994, 7–75. [a továbbiakban: Lengyel].

27 Fontos megjegyezni, hogy e „határhelyzet” mint az akkor induló művészek, gondolkodók egy részének pályáját determináló tényező mások esetében is kimutatható. BodnárGyörgy például – az Adyhoz nagyon közel álló – Kaffka Margit pályáját elemezve mint „irodalomtörténeti határhelyzetet” is hangsúlyozta ezt. Bodnár György: Kaffka Margit. Balassi Kiadó, Budapest, 2001, 7–15., ill. 85–89.

28 Lengyel: i. m. 9.

29 Uo. 10.

30 Abban persze már igen, hogy ezeknek az esztendőknek a hatását miként értelmezik, „magára találásként” vagy végső „eltévelyedésként”. Ez utóbbi véleményt Ady nagyváradi éjszakáinak társa, Szűts Dezső – Tiszántúli álnéven – már az Ady–Rákosi-vita idején – 1915. december 25-én – is hangoztatta: „A fertőzés itt történt meg, s a zsidóságnak a haladással szemben makacs és dühös ellenállást tanusító töredéke s a talentumával nemzeti érzésekben alig fürdött ifjú egymásra találtak.” Tiszántúli [Szűts Dezső]: A marsolyázók. Az Adyak. In AEÖPM XI. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, 496. A nagyváradi időszak az Ady-életrajz talán legjobban feldolgozott fejezete, annak ellenére, hogy kérdőjelek is maradtak még. Lásd például Hegedűs Nándor: Ady Endre Nagyváradon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956; Hegedűs Nándor: Ady Endre nagyváradi napjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957; Lengyel Géza: Ady a műhelyben. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957, 11–159.; Kovalovszky Miklós: Emlékezések Ady Endréről, II., Akadémiai Kiadó, Bp., 1974, 337–795. [a továbbiakban: Kovalovszky: I., II., III., IV., V.]; Dénes Zsófia: Akkor a hársak épp szerettek… Második, kiegészített, javított kiadás. Gondolat, Budapest, 1983 (a könyv Fehér Dezsőné emlékezéseit tartalmazza, Dénes Zsófia feldolgozásában); Péter I. Zoltán: „Hogy látva lássanak…”. Ady Endre Nagyváradon. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1993; Indig Ottó: Kemény szavak kövével – Ady Endre nagyváradi évei (1900–1903). Convex Kiadó, Nagyvárad, 2001; Vitályos László (szerk.): Ady Endre: A vér városa. Nagyváradon és Nagyváradról. Palatinus, Budapest, 2001; Antal Sándor: Ady és Várad. Madách Irodalmi Társaság, Budapest, 2004; Péter I. Zoltán: Ady Endre regényes életrajza Nagyváradon. Noran, Budapest, 2007. Ady és Szűts Dezső kapcsolatának leggazdagabb – Hegedűs Nándor, Szűts Dezső és mások visszaemlékezéseit is tartalmazó –, Kovalovszky Miklós kritikai jegyzeteivel közreadott dokumentációja: Kovalovszky II. i. m. 402–506.

31 Lásd az 50. jegyzetet.

32 Lásd Bölöni György: Az igazi Ady. Magyar Helikon, 1974, 20. [a továbbiakban: Bölöni]. Vö. Ady Lajos: Ady Endre. Amicus Kiadás, 1923, 39. [a továbbiakban: Ady Lajos].

33 Lásd Bölöni: i. m. 221.

34 Például az Ady–Rákosi-vita „második” szakaszában, amikor kálvinizmusát kérdőjelezték meg. Ady Endre: Az én kálvinistaságom. (Nyugat, 1916. március 16.) AEÖPM XI, i. m. 120–121.

35 Vö. Kovalovszky I. 51.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben