×

Ady – az irodalmi modernség s a progresszió viszonya

I/2. (jegyzetek 2.)

N. Pál József

2008 // 03
36 Hasonló hátterű családoknál általános volt ez akkor, lásd például a pályáját a Kossuth-szimfóniával kezdett Bartók Béla életútját. A költő az édesapja negyvennyolcasságát, „zabolázhatatlan, igazi természetes, ősi és zsarnok magyarságát” is többször emlegette: A falu nem haragszik. (Budapesti Napló, 1908. február 15.) AEÖPM IX. i. m. 153–154., ill. A mi kis „kúriánk” (Levél a szerkesztőhöz). (Érdekes Újság, 1913. szeptember 28.) AEÖPM XI. i. m. 39.

37 Március 20 volt a címe, s a Szilágy 1896. március 22-i számában jelent meg. A következő évfordulón – már Debrecenben élve – is írt hasonló tárgyú verset (Kossuth halálának évfordulóján). A versről s az Adyra is nagy hatással volt Kossuth-kultuszról lásd a költemények keletkezésének gazdag jegyzeteit Koczkás Sándor tollából: AEÖV I. i. m. 232–238., ill. 256–260. Ady Lajos könyve szerint az ebben az időben írt versei hazafiasak voltak: Ady Lajos: i. m. 41.

38 AEÖV I. i. m. 234., ill. Kovalovszky Miklós: Ady Endre önképzőköri tag. Budapest, 1943, 35.

39 „Egyedüli akadály Ausztria, a maga nemzetiségi és felekezeti harcaival, kizsákmányoló, kufár törekvéseivel, a politikai morál ábécéjét nem ismerő kormányaival, a szertelen és undok magyargyűlöletével. […] Úgyis hasztalan minden más törekvés, az 1867-iki kiegyezés csődöt mondott, s rohamosan halad a megérdemelt vég felé!…” Ady Endre: A vég felé. (Debreczen, 1899. június 3.) AEÖPM I. i. m. 147–148. Ugyanezen hetekben a debreceni Kossuth-szobor ügyéért is szót emelt: „Debrecennek a Kossuth-szobor felállítása becsületbeli kötelessége!” Ady Endre: Kossuth szobra. (Debreczen, 1899. június 17.) AEÖPM I. i. m. 155–156.

40 Ady Endre: Néppártiság és reakció. (Nagyváradi Napló, 1902. február 25.) AEÖPM II. i. m. 410.

41 „Nagy szükségünk van egy jó orvosra, ki megmutassa a társadalom testén azokat a sebeket, melyeket a századvég legdivatosabb leple sem képes már elfedni.” Ady Endre: Katonák. Eredeti színmű három felvonásban. Írta Thury Zoltán. (Debreczeni Hírlap, 1899. január 7.) AEÖPM I. i. m. 65.; „Egyenlőség. Testvériség. Szabadság. Kossuth Lajos szentháromsága. Megmosolyogni való jelszavak ma, az osztálygőg uralmának idejében, amikor az úrhatnámság jegyében él, küzd és verejtékezve tör előre Kossuth Lajos nemzete. Hogy bonthatnánk ki ezt a lobogót ma, mikor a kérges tenyér röstelkedve rejtőzködik, mikor az iparos az iskola szégyenpadjaiból kerül ki, mikor fenn és lenn azon szorgoskodik millió meg millió ember, hogy minél szilárdabb válaszfalat emeljen a magyarság között.” Ady Endre: Emlékeztünk régiekről. ( Debreczen, 1899. augusztus 26.) AEÖPM I. i. m. 192.

42 „A szocializmus, melyet a »jövő zenéjének« nevezett el a tartalom nélküli frázisok kora, nagyon is hangosan kezdett bele a forradalmi indulóba. […] A budapesti szocialisták már forradalommal fenyegetőznek… Egy szegény embert a nyomor halálba kergetett, s az utolsó sorokban, hátrahagyott levelében a gazdagokhoz fordul: ne hagyják éhen veszni a szegényt!… Dehogy hallják meg a nyomor segélykiáltását. Felfordult világ ez, mely nem egykönnyen fog észre térni!… Pedig még sokat segíthetne egy kis humanizmus, meg egy kis – demokrácia…” Ady Endre: A hétről. (Debreczen, 1899. július 22.) AEÖPM I. i. m. 178–179.

43 Az újságíró hangjának radikalizálódását elősegítette az a tény, hogy 1899. április végén a kormánypárti Debreczeni Hírlaptól az ellenzéki Debreczenhezkerült, s itt lehetősége volt, hogy „politikai meggyőződését, amelyet illetőleg egyébként eddig sem hagyott kétségben, gyakrabban s erővel teljesebben hangoztatva hirdesse”. Vö. Kardos László: A huszonegy éves Ady Endre. Kner Izidor Kiadása, Gyoma, 1922, 44–45.

44 Hiába voltak apróbb felolvasói sikerei, Debrecenben mellőzöttnek érezte magát. Arról, hogy költő, a Szilágyot olvasó egykori osztálytársai tudhattak csupán (vö. AEÖV I. i. m. 259.), maga Ady úgy írta később, hogy Debrecenben „nem akarták látni bennem még a Csokonai legpicinyebb öccsét sem” (Ady Endre: [Önéletrajz] AEÖPM IX. 343.), s általános idegenségét emlegette Ady Lajos is: „Két ízben mintegy harmadfél évet töltött itt, de semmiképpen sem tudott hozzáforrni. Míg benne lakott is, mindig idegenül érezte magát…” Ady Lajos: i. m. 45. Ez az 1896 szeptemberével kezdődött időszak amúgy is sűrű helyváltoztatásokkal járt, jogi tanulmányait is félbehagyta, majd újrakezdte. Megfordult Budapesten, Zilahon és Temesváron. Amikor távozni készült Debrecenből, Nagyvárad mellett Budapest, esetleg Kassa is szóba jött. Fráter Zoltán: Ady, Kassa, 1899. In Görömbei András és Kenyeres Zoltán (szerk.): In Honorem Czine Mihály. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1999, 82–85.

45 „Debrecen éli a legelzárkózottabb életet a magyar városok között. Az ősdebrecenivér átitatja még a bevándoroltat is. Józan, zárkózott, keletien kényelmes, apatikus s ijesztően konzervatív a debreceni szellem. […] A debreceni Kossuth-párt antiszemita lapja [a Debreczenről beszél Ady, ahol ő is dolgozott!] fejezi ki legjobban a debreceni szellemet, s ez a lap azt dúdolja folyton: ordítás a honért, sujtás, szűr, zsinór, kerekkalpag, zsír, bor és szűzi erkölcs… És Debrecen in hoc signo – alszik. Nem lehet felébreszteni.” „Soviniszta kuruc koromban a legnaivabb lelkesedéssel habzsoltam a debreceni magyar levegőt, s a legrövidebben és legbiztosabban megcsömörlöttem. Azóta is alig tudok helyrejönni. Debrecenben […] kiszeret a magyarságból az ember. Máshol kell aztán, valósággal kirajzolt terv szerint, lelkében a faji érzést restaurálni.” Ady Endre: A magyar városok, ill. Várad és Debrecen. (Nagyváradi Napló, 1902. augusztus 1., ill. augusztus 13.) AEÖPM III. i. m. 119–120., ill. 125. Ady e két cikke az Ady–Zoltai Lajos-polémia része is volt: AEÖPM III. i. m. 358–363., ill. 365–367. Vö. Kovalovszky II. i. m. 198–205.

46 Erről lásd Szabó Miklós elemzését. Szabó Miklós: A modern költői magatartás hatása Ady politikai nézeteinek alakulására az első párizsi út idején. In Csáky Edit (szerk.): „Akarom: tisztán lássatok…” Tudományos ülésszak Ady Endre születésének 100. évfordulóján. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980, 123–128.

47 Némely versében ennek is megvan a nyoma – lásd a Zikcene, zakcene, satöbbi című verset és jegyzetét (AEÖV III. i. m. 97., ill. 450–452.) –, de a „szöveges” tettenérés azért nehezebb, mert Ady egy általa természetesnek vélt „munkamegosztásban” gondolkodott: elvárta volna, hogy ha ő a maga keresztény urai ellen szót emel, akkor a zsidók is tegyék meg ugyanezt a maguk zsidó urai ellen. Vö. Bölöni: i. m. 222.

48 Ezt példázza hűen a képviselőházban lehurrogott Vázsonyi Vilmos védelme kapcsán írt cikke: „Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: menjünk vissza Ázsiába! […] Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedünk ama bizonyos szép ezeréves álomról. Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…” Ady Endre: Menjünk vissza Ázsiába. (Nagyváradi Napló, 1902. január 31.) AEÖPM II. i. m. 373–374.

49 Bóka László: Ady Endre pályakezdése. Bevezetés az Ady-kérdésbe. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955, 147., ill. Hegedűs Nándor: Ady Endre nagyváradi napjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1957, 23–26. [a továbbiakban: Hegedűs].

50 Hetey Zoltán: Ady Endre tragédiája. Magyar Ház, Budapest, 1999, 35–36., ill. 58. (A könyv az 1942-ben Ady Bandi – Ady Endre címmel megjelent kötet új kiadása.) A szerző azért kesergett, hogy Nagykárolyt nem követte még négyesztendőnyi piarista szigor, hisz a „zilahi szabadabb levegőben szívta be magába először a szemita bacilusokat”. I. m. 110–111.

51 Ebben a kérdésben talán Kovalovszky Miklós fogalmazott a legpontosabban: „Barátságai, szerelmei – ifjúságától kezdve –, eszmei vonzalmai és kapcsolatai többsodratúszállá sűrűsödtek, s ő nyíltan, öntudatosan, bátran és dacosan vállalta-vallotta e köteléket, amelyért sok megrovás érte, életében és halála után. Elismerte és kiemelte a zsidóság szellemi értékeit és kulturális szerepének történeti érdemét, erjesztő hatását az emberi haladásban s a magyarság életében. Kiválóságaikat, szellemi és vagyoni tekintélyeiket megnyerő simulékonysággal udvarolta körül, gyakran személyes érdekből; elvárta s gátlás és feszélyezettség nélkül igénybe vette anyagi támogatásukat. […] Bár embersége és demokratizmusa elutasított minden faji, etnikai, vallási különbségtételt, diszkriminációt s ilyen alapú értékelést vagy elítélést, benne is óhatatlanul megvolt és hatott a magyar társadalmi hagyományban gyökerező idegenkedés, elkülönítő távolságtartás, lenéző fölény a zsidókkal szemben.” Kovalovszky V. i. m. 531–532. Másutt ezt írta: „Adynak a zsidósághoz való bonyolult és ellentmondásos viszonyát hitelesen […] csak egy alapos […] elemzés tárhatná föl, szembeállítva és egyeztetve költői és publicisztikai vallomásokat, barátságokat és szerelmeket, elvi rokonságok vonzását, személyes rokonszenveket, szellemi célazonosságokat és közös lelkesültségeket az örökölt és beidegzett társadalmi előítéletekkel, érzelmi ellentétek szításával, személyes indulatokkal, életének kényszerű megalkuvásaival s ebből fakadó, ezt ellensúlyozó sértett, gőgös vagy boros indulatának kifakadásával.” Kovalovszky IV. i. m. 41–42.

52 Hatvany Lajosnak írta például 1913 májusában: „Nincs bennem semmi irigyelt fajtád fölséges kozmopolitizmusából, gyalázatosan s rögösen magyar vagyok, de ebben első, s ez is valami.” Belia György (szerk.): Ady Endre levelei II. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983, 213. [a továbbiakban: Belia I.; II.; III.]; Ignotusszal vitázva írta 1915 szeptemberében: „Valami zugrevüt küldtek el ma nekem [Az Élet című katolikus, nacionalista hetilapról volt szó], mely az én hanyatlásomat is a te fajod rovására ejti.” Ady Endre: Esztéta és poéta. AEÖPM XI. i. m. 102. Vagy – harmadik személyről szólva – egy Bölöninek szóló levélben írta 1918. január 16-án: „Ne röstelkedj, hamar szerezz információkat, és tudass. Bernáttól vagy Gondától (régi zsidóm és barátom) azt is üzend meg expressz, hogy hova és hogyan kell fordulnom.” [a katonai felmentésről volt szó] Belia III. i. m. 193. Tudható, hogy Adynak ez a „megkülönböztető” hajlama – a Hatvany Lajossal való kapcsolatban például – állandóan a lappangó feszültség forrása lehetett akkor is, ha a báró ezt „nyíltan” nem emlegette Adynak.

53 Hatvany Lajosnak írta 1914. július elején: „Nevezd szenilis fordulatnak, őrülten, megbolondultan szeretek egy alig húszéves kislyányt. […] A leány – csodálkozz – nem zsidó, de nagyon előkelő, erdélyi félmágnás.” Belia III. i. m. 65. Ady a Boncza Bertával való kapcsolatot mint a „fajtájához” való „visszatérést” is felfogta. Ennek átpoétizált példája az Ó, fajtám vére című vers: „Egyazon fajtánk, ősi viharok / Harca és ölelése / Váratta rám két, fiatal karod. // Sok idegen, vad, csókos perzselés / Csúfitja el az arcom: / Szépíts, csókolj, az élet már kevés. […] Idegen utak s asszonyok hona / Oly hűs-halványan kísért, / Mintha nem jártam volna ott soha. […] Óh, véremből véredzett büszke Vér, / Bora közös hitünknek, / Lyánykóm, testem, úrasztali kenyér.”

54 Minderre a Margita élni akar részletes elemzése szolgáltathatná a legtöbb adalékot.

55 Számos olyan – általában nem kifejezetten „zsidóbarát” emlékezők tollából származó – visszaemlékezést olvashatunk – Farkas Lászlóét, DóczyJenőét, Szabó Dezsőét stb. –, amelyben a költő zsidó embereket érintő megjegyzéseit, gúnyolódásait is emlegetik a szerzők (Kovalovszky V. 517.; 536., ill. Szabó Dezső: Ady arcához. In Uő.: Egyenes úton I. Püski, Budapest, 2003, 200–209.), ám e viszony lényegét a különösebb „filoszemitizmussal” aligha vádolható Ady Lajos jól fogalmazta meg: „Attól kezdve, hogy Nagyváradon megismerte a zsidóság legértékesebb elemét: a már teljesen vagy legalábbis majdnem egészen asszimilált s érzéseiben magyarrá lett, kulturált zsidókat, mindhalálig komoly meggyőződése volt, hogy pár százezer eleven, agilis, tanulékony zsidónak a beolvadása a tehetséges, de nehézkesebb, lassúbb vérű turáni milliókba olyan vérkeverést eredményez, amelyből nemcsak a magyarságnak, hanem az egyetemes emberiségnek is haszna lesz. Váradi újságíró kora óta nincs olyan esztendő, melyben ne írt volna az antiszemitizmus ellen, s nem egyszer, de legalább tízszer megírta, hogy a keleti, kontempláló természetű fajtákra nézve a zsidóság: kovász, mely a tésztát megkelésre ösztönzi. Ám a zsidóság kovászszerepe egyúttal azt is jelenti, hogy mennyisége behatárolt legyen, mert ha a kovászt aránytalanul nagy mennyiségben használják, a tészta »elkel«, s abból már jó kenyeret a legkitűnőbb gazdasszony sem süthet.” Ady Lajos: i. m. 232–233. Ezt a „kovász-hasonlatot” Nagy Endre visszaemlékezésében is olvashatjuk, ott Ady a nagyváradi zsidóság túlsúlyáról beszélve használta: „olyan volt ez a város azzal a sok zsidójával, mintha valaki nem lisztbe keverne egy marék kovászt, hanem a kovászba keverne egy marék lisztet, és azzal akarna kenyeret sütni. Bizony minduntalan kifutna a tésztája.” Hegedűs: i. m. 239.

56 Például Schöpflin Aladár: Ady Endréről. In KovalovszkyV. i. m. 632–633.

57 Ady Endre: [Önéletrajz]. (Nyugat, 1909. június 1.) AEÖPM IX. 343.

58 Arról, hogy e találkozás „szemlélettágító” volt-e, vagy ellenkezőleg, Ady egy olyan „zsidó mentalitás” hálójába került, mely a magyar középosztálytól eltérítette, már 1925-ben éles vita volt az Ady-Múzeum két szerkesztője, Dóczy Jenő és Földessy Gyula között, amikor is Dóczy amellett érvelt, hogy a „konzervatív-nacionalista” Ady Nagyváradon „radikális-kozmopolitává” vált. Dóczy Jenő: Ady és a zsidóság. Magyarság, 1925. december 6. 5–6. Földessy válasza a Nyugatban jelent meg. Kötetben: Földessy Gyula: Ady, az ember és a költő. Exodus, Budapest, 1943, 43–49. Hegedűs Nándor úgy emlékezett, hogy Ady nagyváradi zsidó barátai – módosak s Tisza-pártiak lévén – éppen nem a baloldali s radikális gondolatok fele lökték a költőt, ellenben keresztény barátai – Várady Zsigmond, Szűts Dezső, Karácsonyi Aladár – igen. Azt is elmondja ellenben, hogy a radikális mozgalom elsősorban a szabadkőműves páholyból indult ki, s itt a tagok többsége zsidó volt. Hegedűs: i. m. 236–238.

59 Ady Lajos: i. m. 85–86. Ugyanakkor Hegedűs Nándor figyelmeztet, hogy Ady akkori mohó olvasási vágya inkább csak a visszaemlékezők ápolta legenda volt. Hegedűs: i. m. 57.

60 Kovalovszky II. i. m. 202.

61 Egyik első, már a Naplóban megjelent cikkében írta: „Másfél éven keresztül a Szabadság munkatársa voltam. […] Én – ennyit bizton állíthatok – sok kedvvel, türelemmel s nagy önlebírással forgattam a lap redakciójában újságíró pennámat. Ön tudja azonban, Ön tudja legjobban, hogy sokszor, nagyon sokszor, önmagam megtagadásával is… […] Én tehát meguntam másfél éves iskoláját a megalkuvásnak, bármennyire is szerettem légyen azokat, kik társaim voltak a munkában.” Ady Endre: Levél a Nagyváradi Napló szerkesztőjéhez. (1901. május 22.) AEÖPM II. i. m. 17.

62 A cikk a Nagyváradi Friss Újság 1901. április 22-i számában jelent meg, közvetlenül Adynak a Naplóhoz kerülése előtt.

63 Így vitázott például a modern irodalmat támadó Rádl Ödönnel, a Szigligeti Társaság nagy tekintélyű elnökével. Ady Endre: Nyilatkozat RádlÖdön támadására. (Szabadság, 1900. március 29.) AEÖPM I. i. m. 261–263. Lásd még erről Bóka: i. m. 156–161., ill. Hegedűs: i. m. 42–43. Célkeresztjébe került a harcosan függetlenségi Bartha Miklós többször is. Ady Endre: A fekély; A temperamentumok; Exkommunikáljuk Bartha Miklóst. (Nagyváradi Napló, 1901. június 18., ill. 1902. szeptember 26., ill. november 13.) AEÖPM II. i. m. 57–58., ill. AEÖPM III. i. m. 145–147., ill. 171–172. Még erről: Bóka: i. m. 307–308., ill. 311., ill. Hegedűs: i. m. 142–143. Mint veszedelmes „reakciós agitátorról” írt az akkor még csak teológiai tanár, s könyveivel a radikálisok körében is népszerű Prohászka Ottokárról is. Ady Endre: Anya és leánya (Nagyváradi Napló, 1902. október 19.). AEÖPM III. i. m. 156–157. Bóka: i. m. 308–309., ill. Hegedűs: i. m. 289–290.

64 Ezt tanúsította például az Eganizmus s a székelység (Nagyváradi Napló, 1901. július 14.), valamint A nagy hazugság (Nagyváradi Napló, 1901. július 31.) című cikk, amelyek az akkor nagy visszhangot keltett kárpátaljai – az oda betelepedett, a helyi lakosság által kazároknak nevezett zsidóság visszaszorítását célzó – kormányakciót vették célba. Ady a Széll Kálmán-kormány által szervezett s a skót származású Egán Ede minisztériumi megbízott által vezetett akcióban csak „faji és vallásharc” köntösébe bújtatott „reakciós szélhámosságot” látott, hisz a kormány a nagy propagandával kísért akció közben a székelységet pusztulni hagyta. Lásd AEÖPM II. 109–111., ill. 135–136. Az esetről akkor Bartha Miklós függetlenségi párti politikus és szerkesztő írt az akciót teljes mértékben támogató cikksorozatot, ami 1901 végén, Kazárföldön címmel, könyvként is megjelent.

65 Ezekből szerkesztőtársa, Fehér Dezső – már Ady halála után – egy füzetet is kiadott: Ady Endre: A zsidóságról. Nagyváradi Napló Nyomda Részvénytársaság, Nagyvárad, 1919.

66 Valójában a zsidóság szerepét az egész világon ebben akarta látni, de a Magyarországra vonatkozó kételyei 1905, a „nacionalista koalíció” győzelme után felerősödtek. Lásd a zsidók franciaországi „sikereiről” beszélő cikkét: „Csak kultúrtársadalmat kell nekik adni. Nagyszerű akkumulátor az ő lelkük. Sok-sok évszázados kultúraerő szunnyad a lelkükben. Csak ki kell váltani e nagyszerű erőt. De ezt a spirituális vegyi processzust csak kultúra tudja megcsinálni. Hogy lehessen a kazárból elit társadalmi lény Máramarosban? A lelki sötétség, a nyomor, a rabszolgaság klasszikus földjén? […] Ázsiában csak ázsiai maradhat, s az elmaradt, sötét magyar vidéken csak sötét, elmaradt, bigott, piszkos és falánk.” Ady Endre: Szláv zsidók Párizsban. (Budapesti Napló, 1906. augusztus 10.) AEÖPM VIII. 50.

67 Földessy Gyula: Ady, az ember és a költő. Exodus, Budapest, 1943, 46.

68 Lásd a Kossuth és a szocialisták című, a Nagyváradi Napló 1902. szeptember 7-i számában megjelent cikkét, amelyben a Kossuth-centenárium megünneplését nem vállaló, vaskalaposan internacionalista szociáldemokraták ellen írt. (AEÖPM III. i. m. 251–253.) Ennek a mentalitásbeli „gyökerességnek” a példája lehet az „óbégató idegen orfeumokkal” szemben lázadó Adynak, a nótaköltő Dankó Pistáért s a Nagyváradon többször szerepelt, Rákosi Szidi (Rákosi Jenő húga) színiiskolájába járt, így a költőt 1903 őszén Rákosi Jenőnek is „beajánló” Fedák Sáriért való rajongása is. Hegedűs: i. m. 51–52., ill. 83–86.; 208–209., ill. 290–291.

69 Ebből fakadt, hogy a vitákban Ady a maga „tősgyökeres” magyar származását újra meg újra emlegette.

70 A kötet tervéről való híradások 1900 tavaszáról valók, de a könyv csak 1903 szeptemberének végén jelent meg. Vö. AEÖV II. i. m: 212–218.

71 Vö. Földessy Gyula: Ady költészetének külső és belső formái. In Uő.: Tanulmányok és élmények az irodalomtörténet, esztétika és filozófia köréből. Gergely R. Könyvkereskedése, Budapest, 1934, 131.

72 Kis Pintér Imre: Ady Endre. Pályakép-kísérlet. In Uő.: Esélyek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1990, 246. [a továbbiakban: Kis Pintér].

73 Ady 1913 májusában írt levele Hatvany Lajosnak. Belia II. i. m.: 212.

74 „Hatvany csak irodalmi kategóriákban tud gondolkozni, […] csak az irodalom veszedelmét látja, és nincs érzéke Ady aggodalmai, gyötrelmes valóságlátása iránt. Hatvanyesztéta, minden idegszálával élvezni tud egy szép Ady-verset, finom kritikai megjegyzéseket tesz reájuk, de halálosan félreismeri Adyt magát. Mert a költő elkülönödővágyában, szabadulni akarásában fel-felhangzó bírálataiban nem hajlandó mást látni, mint szeszélyes ötleteket, pillanatnyi érzelemkirobbanásokat, amikhez megfontolásnak, gondolkodásnak, világnézetnek semmi köze. […] Nem vette észre, hogy bennük [ti. Ady elmélkedéseiben] egy önálló, tudatosodó gondolat kétségbeesett erőfeszítéssel keresi a maga egyéni útját, a jobbról-balról kínált megoldásokkal szemben a maga megoldását, egy kialakulatlan, de mindent magába ölelni kívánó világszemlélet a maga megérlelődését és diadalmas beteljesedését. Nem ismerte fel – nem akarta? nem tudta? – az Ady-fajta intellektust, mert ő csak egyféle irodalmiságot és műveltséget tudott intellektuálisnak.” Halász Gábor: Az Ady–Hatvany levelezés. (1928) In Uő.: Válogatott írásai. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977, 658–659.

75 Kis Pintér: i. m. 244–245.

76 Nagyváradról írta önéletrajzában: „…valami dacos cinizmus görcsölte le itt az ujjaimat: azért nem érdemes írni, hogy az emberből Kiss József legyen. Újságot csináltam, vezércikket írtam, s nyilván elpusztulok, vagy nagyon okos életbe kezdek, ha nem jön el értem valaki. Asszony volt, egy hozzájutott versem küldte, megfogta a kezemet s meg se állt velem Párizsig.” Ady Endre: [Önéletrajz]. (Nyugat, 1909. június 1.) AEÖPM IX. i. m. 343–344.

77 A Somló-ügy a magyarországi polgári radikalizmus kialakulásának is fontos állomása volt. Somló Bódognak a modern szociológiai elméleteken nyugvó s a társadalmi fejlődés dinamikája mellett érvelő előadását a Huszadik Század 1903. májusi száma közölte (A társadalmi fejlődés elméletéről és néhány gyakorlati alkalmazásáról). A tanulmányt a Nagyváradi Naplóban 1903. május 8-án Ady részletesen ismertette (Az evolúció. Somló Bódog írása. AEÖPM IV. i. m. 86–90.). Erre a nagyváradi katolikus klérus lapja, a Tiszántúl másnap válaszolt, majd a jogakadémián konferenciát rendeztek, s öt konzervatív tanár Wlasics Gyula kultuszminiszterhez nyújtott be tiltakozó memorandumot, amit Ady is a gondolatszabadság elleni merényletnek tartott. Az ügyről a Nagyváradi Napló 1903. május 29-i számában terjedelmes beszámolót írt (Merénylet a nagyváradi jogakadémián. AEÖPM IV. i. m. 95–103.), amit a Budapesti Napló is még ugyanazon a napon, Pör a gondolkozás ellen címmel, vezércikként közölt. A polémiában több lap is megszólalt, a Társadalomtudományi Társaság vitát rendezett, az „ügy” még a képviselőházban is terítékre került. Vészi József, a Budapesti Napló szerkesztője ekkor figyelt fel Adyra, meghívta a lap munkatársának is, de terve csak 1905 elején, az első párizsi utat követően vált valóra. A Somló Bódog-ügy dokumentációját – benne a képviselőházi vita jegyzőkönyvét is – lásd AEÖPM IV. i. m. 333–337., ill. 338–405. Az ügyet az egykori tanú szemszögéből írja le Lengyel Géza: Ady a műhelyben. Szépirodalmi Kiadó, 1957, 121–136. [a továbbiakban: Lengyel]. Az „ügy” értelmezéséhez lásd Litván György: „Magyar gondolat – szabad gondolat”. Nacionalizmus és progresszió a század eleji Magyarországon. Magvető Kiadó, Budapest, 1978, 32–33. Kovalovszky III. i. m. 373–375. Somló Bódog pályaképe: Litván György: Egy magyar tudós tragikus pályája a század elején. In Uő.: Októberek üzenete. Osiris Kiadó, Budapest, 1996, 189–210.

78 Miniszterelnökségének idején többször írt nyíltan ellene. Széll úr purifikál (Nagyváradi Napló, 1902. március 13.); Nem lehet? (Nagyváradi Napló, 1902. március 29.); A nagy halott s a törpe élő (Nagyváradi Napló, 1902. március 28.) AEÖPM III. 18–19., ill. 34–36., ill. 209–210.

79 „Ami meg gróf Tisza Istvánt illeti, sohasem az ő politikai hitvallása ellen küzdöttünk, csak a hitvallás megnyilatkozó módusainak egyik-másikaellen. [Ady itt az 1903. február 20-án megjelent, Tisza stílusát bíráló cikkére utalt.] Mert tudtuk, hogy Magyarországon erősebb liberalizmusú lehetséges politikus nincs gr. Tisza Istvánnál. A magyar közélet mindenesetre nagy válság előtt áll. Most fog eldőlni, hogy tud-e életre s cselekvésre kelni a magyar liberalizmus. Ha gróf Tisza István bebizonyítja, hogy tud: az ország örök hálájára lesz érdeme. Ha nem: jöjjön a nyílt reakció. Váltsa ki ez országból az új erőket, az új liberalizmust, mely majd bizton leszámol a reakcióval. Ez a nagy kérdés dől el most. Ezért nagyszerű esemény a Széll Kálmán bukása s a gróf Tisza István előlépése…” Ady Endre: Gróf Tisza István. (Nagyváradi Napló, 1903. június 17.) AEÖPM IV. i. m. 241–242. Tisza István kormányalakítási kísérlete nem sikerült, a miniszterelnök Khuen-Héderváry Károly lett novemberig.

80 Mindez a Király István által műszóvá emelt „mégis-morálként” is értelmezhető, de valójában arról van szó, hogy Ady az európai kultúra s a történelem mélyében átöröklődő konfliktushelyzet „evilági” feloldhatatlanságát, ugyanakkor a harmóniateremtés igézetének – szintén „evilági” – feladhatatlanságát együtt élte meg.

81 Vö. Szabó Miklós: A modern költői magatartás hatása Ady politikai nézeteinek kialakulására az első párizsi út idején. In CsákyEdit (szerk.): „Akarom: tisztán lássatok”. Tudományos ülésszak Ady Endre születésének 100. évfordulóján. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980, 126.

82 Vészi József már a Somló-ügyet követően szerette volna megnyerni munkatársul Adyt, ám a párizsi út miatt ez csak később valósulhatott meg, de a lapban már 1903 őszén több cikket s novellát publikált. A költő a lapnak Párizsban levelezői megbízással állandó cikkírója volt, Vészivel 1904 szeptemberében többször találkoztak is a francia fővárosban, a munkatársi kapcsolat ekkor került ismét szóba. Vészi József Adyra való emlékezését s annak kommentáló kritikáját lásd Kovalovszky II. i. m. 783–787., ill. Kovalovszky III. i. m. 369–382. Adynak a Budapesti Naplónál töltött idejéről: Lengyel: i. m. 165–202., ill. Kovalovszky III. i. m. 369–441. Fontos megjegyezni, hogy az első párizsi út során a legtöbb cikket Rákosi Jenő Budapesti Hírlapjának írta a költő, de erről majd a maga helyén szólunk.

83 Erről s az ezt követő politikai válságról részletesen: Hanák Péter (főszerk.): Magyarország története 1890–1918. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978, 557–608. [a vonatkozó fejezetet Hanák Péter írta]; Pölöskei Ferenc: A magyar parlamentalizmusa századfordulón. História – MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2001, 141–152., ill. a kor belső viszonyait nagyon jól ismerő konzervatív liberális Gratz Gusztáv elsősorban politikatörténeti összefoglalása: Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867–1918 II. Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1934, 59–120.

84 Schöpflin: i. m. 49.

85 Nem lehetett véletlen, hogy Ady „hazafiatlanságát” vagy „léha erkölcsi felfogását” Rákosi Jenő csakúgy ezeken a verseken vélte demonstrálhatónak, mint a költőt méltányló s elismerő Horváth János.

86 A cikk két részletben jelent meg a Figyelő című folyóiratban, 1905 áprilisában, illetve ugyanezen év októberében. Amikor 1911-ben kötetben is megjelent (Vallomások és tanulmányok), Ady a két rész sorrendjét megcserélte, s a későbbi közlések is ehhez igazodtak. Amikor az eredeti első (később második) részt írta Ady, nem volt „darabont” még, a másodiknál (a későbbi elsőnél) már igen, s ez meg is látszott a szövegen. Az áprilisi rész – ha a megvalósulás reményére nézvést kétellyel is – a mindig megújulásra képes, minden értéket felszívó erdélyi mint igazán európai modell „folytatására” biztatott („próbáljuk Erdélyt folytatni, hátha lehet”), az októberben megjelent a mindig keletre „mászkáló” komp, a mindössze „tízezer” igazán európai magyart követni nem hajlandó szemellenzős maradiság indulatos ostorozása volt, akárcsak az „ugar-versek”. Az, hogy Ady 1911–ben – jóval túl az első magyarságverseken – a két rész sorrendjét felcserélte, aligha lehetett véletlen – merőben más lett az írás „üzenete”. A cikket és jegyzeteit lásd AEÖPM VII. i. m. 16–21., ill. 306–313.

87 Ady Endre: A béke verebei. Apróságok egy bankettről. (Budapesti Napló, 1906. április 15.) AEÖPM VII. i. m. 205.

88 Ady Endre: Író a könyvéről. Új versek. (Budapesti Napló, 1906. január 28.) AEÖPM VII. i. m. 111–112.

89 Ady a Budapesti Napló 1906. január 25-i számában Ignotus könyvéről írva Szilágy vármegyéről mint a kulturálatlanság földjéről beszélt. A zilahi lap január 28-i, majd február 4-i száma ezt tette szóvá, a költő erre válaszolt. A vita lokális maradt. Dokumentációja: AEÖPM VII. i. m. 390–405.

90 Ady Endre: Ady Endre válasza. (Szilágy, 1906. február 8.) AEÖPM VII. i. m. 123–125.

91 „Tulajdonképpen e cikk megjelenése [az Ignotus-könyvről szóló írásról van szó] után indul meg Ady ellen a függetlenségi nacionalista és konzervatív sajtó részéről az a széles körű hajsza, amely az Új versek megjelenése után még jobban felerősödik” AEÖPM VII. i. m. 377. [A vonatkozó részt Kispéter András vagy Varga József írta.] Ady fellépésének „robbanó erejét” s a kötetet előlegző s fogadó nacionalista s konzervatív dühöt mint tényt kezelte Vezér Erzsébet is. Vezér Erzsébet: Ady Endre, Seneca, Bp., 1997, 104–109. [a továbbiakban: Vezér]. Kis Pintér Imre is úgy fogalmazott, hogy Ady „Új versek című verseskönyve valóságos gátszakadást eredményezett a korabeli magyar kultúrában”. Kis Pintér: i. m. 233. A kötet megjelenése történeti értelemben valóban egy nagy jelentőségű folyamat kezdete volt, de semmiféle „gátszakadás” nem történt akkor. Azt, hogy Jászi Oszkár lelkesen lobogtatta a könyvet, vagy hogy nagyon szűk értelmiségi körben beszédtéma lett (vö. Vezér: i. m. 109.), „robbanásnak” nevezni fölösleges.

92 Minderről lásd bővebben: Kosztolánczy Tibor: „Rajongj érte, vagy szidd le a sárga földig – jámbor embertársam –, az nekem mindegy”. Az »Új versek« fogadtatásáról. Iskolakultúra, 2006/7–8. 54–62. Az Új versek kötet előkészületeinek és fogadtatásának dokumentációja: AEÖV II. i. m. 230–277.

93 „Én hajszolt emberként élek, mióta a kötetem megjelent. Kiss József és a Hét vidéke gyűlöl, de udvariasságból dicsér. Néhány lap agyon akar hallgatni. Néhány lap viszont ízetlenül magasztal. Marakodnak rajtam, s utálom magamat. Megérteni egyik sem ért meg. Úgy undorodom mindentől, mint soha. Ezért? Hát érdemes ezért?” AEL I. i. m. 148–149.; jegyzete: 494–495. (E jegyzet azért fontos, mert Vitályos László megírta, hogy a köztudatban élő kép téves, hisz a „bírálók döntő többsége elismeréssel, sőt magasztalással fogadta a kötetet”.)

94 Ezt az öt feszültségforrást elemzi és mutatja be Romsics Ignác monográfiája: Romsics: i. m. 68–86.

95 Ezt az 1906 augusztusában megtörtént fordulatot marxista és polgári radikális elemeket keverő könyvében Horváth Zoltán a „koalíciós reakció vereségeként” s a Társaság „megtisztulásaként” értelmezte. Horváth Zoltán: Magyar századforduló. A második reformnemzedék története (1896–1914). Gondolat, Budapest, 1961, 255–262. Objektívabb elemzés: Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása. A „Huszadik Század” társadalomszemlélete (1900–1907). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990, 152–165. Érdekességként elmondható, hogy a Társaság s a lap egyik alapítója, az ekkor kivált Gratz Gusztáv a maga kétkötetes művében e történetnek egyetlen mondatot szánt csupán: „…azok, kik polgári felfogást vallanak, már 1906-ban teljesen visszavonultak, úgyhogy az egész körnek vezetése a későbbi »radikálisok«, Jászi Oszkár, Berinkey Dénes, Szende Pál, Vámbéry Rusztem stb. kezébe került.” Gratz II. i. m. 140–141.

96 A Thália Társaság 1904–1908 között működött. Céljának a modern dráma színrevitelét tekintette, játszottak vidéken s munkásközönségnek is. Bartók és Kodály a közép-európai – s részben azon túli – népi motívumok beépítésével újította meg a zenét. Jellemző, hogy Bartók első jelentősebb műve, az 1904 elején bemutatott Kossuth-szimfónia még a negyvennyolcas függetlenségi hagyományok zenei ápolását tekintette feladatának, s a romantikus muzsika eszköztárával is élt.

97 A modern irodalom Nyugat előtti fejezetéről: Pók Lajos: A Nyugat előzményei. Irodalomtörténet, 1957/3. 285–303.; Kenyeres Zoltán: Egy korszak geneziséről, ill. A Nyugat periódusai. In Uő.: Etika és esztétizmus. Tanulmányok a Nyugat koráról. Anonymus, Budapest, 2001, 5–20., ill. 32–35. A tágabban vett korszak kulturális és művelődési jelenségeinek tömör, de informatív összefoglalása: Romsics: i. m. 86–98.

98 Vö. Kőbányai: i. m. 237–238.

99 Uo. 238.

100 Uo. 247.

101 „Véretek, ha idegen is százszor, / Mégis az enyém, az enyém, / Véres ajakkal mézes asszonyaitok / S nyitott szívvel baráti, hű fiúk / Átöntöttétek belém.” (A bélyeges sereg)

102 A cikket lásd AEÖPM XI. i. m. 136–138.; jegyzete: i. m. 599–605.

103 Kőbányai: i. m. 242.

104 Uo. 242–243.

105 A darabontkorszak után a Budapesti Napló egyre rosszabb anyagi helyzetbe került. A Szabad Gondolat című, Madzsar József, majd JásziOszkár szerkesztette melléklettel is próbálkoztak, de a csőd elől menekülő Vészi József 1907 októberének végén eladta a lapot Pályi Edének, aki a Magyar Szóval olvasztotta össze. Vészi József, KabosEndre és Bíró Lajos azonnal távozott, jelentéktelenné lett az újság, s akik maradtak, azok is kelletlenül dolgoztak tovább. Ady kényszerből, hisz nem volt biztos jövedelme, ritkán ugyan, de 1909 januárig adott írást a lapnak. Lásd Kovalovszky III. i. m. 429–30., ill. 438.

106 1906. április 4-én az egy évvel korábban választást nyert koalíció vezetői feladták a katonai követelést, megállapodtak a királlyal, így április 8-án megalakulhatott a Wekerle-kormány. Részletesen: Hanák Péter (főszerk.): Magyarország története 1890–1918. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978, 596–606. (A részt Hanák Péter írta.)

107 1907. december 15-én megjelent, az Andrássy Gyula-féle Alkotmánypártot bíráló cikkében lényegében ezzel a lehetőséggel számolt le végleg Ady. Az éppen regnáló belügyminisztert a kiegyezést Deákkal tető alá hozó apjával állította szembe, aki még „zseniális, építő természetű” politikus volt: „Egy nagy, bűnös hazugság átka fekszik az országon, s ez nyomja az alkotmánypártot is. Az Andrássy Gyula bűnbánata és becsületessége [ti. az apáé], mely kiváltképpen fénylik a mai cselekvő politikusok sötétségében, hátha tehetne csodát. A csoda segíthet már csak az alkotmánypárton és – Magyarországon.” Ady Endre: A legbúsabb párt. (Budapesti Napló, 1907. december 15.) AEÖPM IX. i. m. 92–94.

108 Például a Társadalomtudományi Társaságban, amit többször is „oázisnak” nevezett a „magyar Szaharán”. Már 1905 elején is így beszélt róla. Ady Endre: Egy könyv és egy ember. (Budapesti Napló, 1905. február 16.) AEÖPM VI. i. m. 58–60.

109 A fordulat a Levél helyett Gogának című, 1915. január 24-i írásból van. AEÖPM XI. i. m. 87.

110 Ady már 1905. február 17-én cikkben köszöntötte a Budapesti Naplóban a képviselőt. Ady Endre: Áchim F. András. AEÖPM VI. i. m. 301–302. (Ady Áchim nevét rosszul írta le.)

111 Így kezdődött: „A dudvás, kutyatejes, szamárkórós magyar Ugarba új eke indult… Tüzes, vad erő kormányozza a szarvat, és megy-megy szilajon az új, nagy eke. – Mögötte hullámzik, liheg az ugar, reszket a kutyatej, sápad a szamárkóró, s a pusztuló Hitványság nyomán mély barázdákból új Élet kél.” Szentmiklósi József: A magyar Ugaron. Pogány zsoltárok dicsérete. (Békésmegyei Híradó, 1906. február 11.) AEÖPM II. i. m. 239–240.

112 „A Duna-parti képviselőházból egy magyarcsizmás, feketeruhás, délceg magyar érdekelte […] Fogházat ülő parasztvezér volt Ady barátja: a békéscsabai Áchim András.” (Bölönitévedett: Áchim nem ült fogházban soha.) Lásd Bölöni: i. m. 94., ill. 262.

113 A per 1908. március 16-án volt Nagyváradon, s Áchimot VáradyZsigmond, Ady régi barátja védte. A felmentő ítéletet üdvözölte a költő, amit a parasztvezér levélben köszönt meg: „Hejh – édesapám lelkem danoló madara, – tanáld már ki,! danold már ki azt a nótát, amitől egyszer, nem is oly régen, oly szépen égtek itt az úri kastélyok és plébániák, amikor úgy kezdődött, hogy »talpra« és a vége úgy volt, – hogy – dolgozz Paraszt.” AEL II. i. m. 37–38., jegyzete: 344–345.

114 Az egyik a Fölszállott a páva. Áchim – aki a Budapesti Naplónak is szerzője volt – 1907. február 6-án Így nem leszünk hazafiak! címmel írt cikket. „…vagy kivándorlunk egy szálig ebből a Kánaánból Amerikába, és lassan leszünk döglött hazafiak helyett élő amerikánusok… vagy pedig – még egyszer megfeszítve minden erőnket – széttörjük kínzó bilincseinket. Vagy győzünk, vagy elveszünk egy szálig.” Ady verse egy hónap múlva a Budapesti Naplóban jelent meg: „Vagy bolondok vagyunk, / s elveszünk egy szálig, / vagy ez a mi hitünk / valósággá válik.” Lásd AEÖV III. i. m. 383–386. A másik a Dózsa György lakomáján című, ami 1908 áprilisában, az Áchim-pert követő hetekben – a feltételezhető békéscsabai látogatás idején – jelent meg. Vö. Áchim idézett levelének soraival: „tanáld már ki,! danold már ki azt a nótát…” Lásd AEÖV IV. i. m. 288–289.

115 „Kaffka Margitnak és nekem háromnegyed órás előadást tartott a paraszti ügy akkor még élő úttörőjéről […] Sohasem hallottam Adyt valakiről ily hosszasan, ilyen mélyről jött melegséggel beszélni.” In Szabó Dezső a magyar író-géniusz emlékezetére. A Szabó Dezső Emlékbizottság Kiadása, Washington, 1959, 21.

116 A barátságról s az eszmei közösségről hívebben tanúskodó levelezés elveszett vagy lappang, egyetlen darabját – az idézett Áchim-levelet – ismerjük csupán. A levelezés FéjaGéza szerint létezett. „Adyhoz mindvégig mély baráti viszony fűzte, levelezésük a legmeghatóbb Ady-levelezések közé tartozik.” (Féja Géza: Viharsarok. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980, 51.) Az emlékezések szerint 1934–35-ben Dóczy Jenő közvetítésével Szabó Dezsőhöz került (aki pár év múlva – 1938-ban – valóban tanulmányt írt a parasztvezérről), aztán nyoma veszett. A kapcsolat történetéről tán minden fellelhető adatot összegyűjtött: Molnár M. Eszter: Áchim András emlékezete. Áchim Lásd András az irodalomban. Budapest, 1997, 5–53., ill. Molnár József: Achim Lásd András élete és halála. Püski, Budapest, 2002, 281–288. Lásd még Kovalovszky IV. i. m. 291.

117 Mi sem lehet jellemzőbb erre, mint hogy az „elkötelezett” – a parasztvezér alakját s szerepét idealizáló – Áchim-kutatók nemcsak hiszik, de állítják is néhanap, hogy a „bizonyíték erejű” levelezést ellopták, megsemmisítették vagy visszatartják „valakik”.

118 Vö. Molnár József: Achim L. András élete és halála. Püski, Budapest, 2002, 131.

119 Brüll Adél 1907 augusztusában halott csecsemőt szült, amit Ady a maga gyermekének tudott. Az, hogy e tragédia mily mértékben érintette a maga mitológiáját – amelynek részeként a zsidó–magyar nász, a „fajkeveredés” szükségességéről is beszélt –, természetesen nem tudható. Az sem, hogy a történetet a zsidó–magyar „egyesülés” kudarcaként fogta-e fel a maga szimbolikája-motivikája szerint, ám hogy a „magtalanság”, a folytatatlanság riasztó élménye Ady tudatának része volt, bizonyos (lásd a Nagy sírkertet mérünk vagy A fiam bölcsőjénél című verseket, amelyeknek az 1907-es történethez persze nincsen konkrét közük).

120 Lásd a 105. jegyzetet.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben