Szűzi trauma; Nincs mód emlékezned

Szűzi trauma

Mikor kinyílik a méhszáj,
egy ajtó elkezd becsukódni
(érzem, a klaviatúra most szinte selymes
tapintását, ahogy írom: lét és nemlét),

kidugja fejét – első
szűzi trauma, erősebb, mint a tapasztalás.
Odatapaszt ahhoz, ami
Ő lesz, elkezdődik valamilyen

filmszerű. Az ajtó
– közben – alig észrevehetően
mindig beljebb és beljebb halad,

illetve hátrál ahhoz a zordhoz.
Ahhoz, ami csak akkor dördül,
mikor ő lehunyja tekintetét, s a Filmnek vége.

Nincs mód emlékezned

A forgalomban nincs mód emlékezned,
s így össze sem fogható, aki – vagy.
Üresen izzó fehér folt – jelen.
Nemcsak építhet, de szét is rom-
bol a tapasztalat.
Gyalogolsz huzatos aluljárókban,
közlekedsz a tömegközlekedésben.
Nézd csak! Mintha sütne a nap
a szeles folyóparton. Vagy mégse?
Horpadt konzervdoboz bukik föl
a hullámból, s újra
alámerül. Mindenünnen emlék,
de mintha nem is lett volna egy se.
Más síkok, tömbök futnak a látásodba.
Mi volt, voltál: fekete rom,
néma és ismeretlen.