×

Hasonlatok nőkről és morálfilozófiáról

Falusi Márton

2008 // 02
Köztetek voltam újra,
a porrá égetett álmok nérói ígéretét
kértem rajtatok számon,
nem az ifjonti, szent rajongásokat,
de hát mit tehettem volna a csodák hidegfejű másnapján,
mikor a feltámasztott halottak is
állás után néznek?

Egyikünk-másikunk ajkáról el se múlt az eskü,
ott éktelenkedett,
mint a péntek esték viszketeg nőcskéitől
összeszedett herpesz
– mert a haza, a nép és az igazság szavakat
legtöbbetek múzeumba száműzte –,
de ti már a „bölcsőd az s majdan sírod is” sorai alatt
euróban vettétek föl a fizetéseteket.

Emlékszem, trópusi nyár volt záporok nélkül,
tapasztalatlan esői után repedezett maradt a föld,
akárcsak barátnőink megvetemedett ágyéka,
ami az elsietett szeretkezések után tovább hasad.

Abban a hónapban fonákjával csapta a szél városunkat,
és az elfeküdt ég
ággyűrődések helyett
pántos hálóingekkel a húsában ébredt.

A jókedvhez felejtés kellett,
a szerelemhez pedig virtuóz partnernek lenni az ágyban.
A hasonlított
magasztos eszme volt,
ám a hasonlító
burjánzó nemi életünk egy-egy darabja,
mert akkortól nem szerelmesek voltunk,
csak férfi és nő között működő kapcsolatban.

Jó volt köztetek mégis,
hisz nem csalódtam senkiben,
ti botránkoztatok meg szabadszájúan konzervatív ízlésemen,
ahelyett, hogy a dogmatikus szabadszájúságtól
kaptatok volna hányingert.

Szemünkben a birtoklás gyönyöre vakított,
nem csillogott, mint egykoron, valami mástól,
s mert a nők teste kellett tetőtől talpig,
féltékenykedni kezdtünk egymásra,
pedig akkor még hosszában vágták volna át értünk
ütőerüket kedveseink, akár a borsóhüvelyt.

Akkoriban kezdtem el én is félni
attól, hogy megcsaljalak.
Visszatalálnék-e hozzád a rontásból szabadulva,
vagy immár két malomban őrölnék, őrlődnék,
csövestül lemorzsolt kukoricaként?

Ideje megtanulnom: az őszinteség elégtelen,
így vagy úgy,
de mindenki bepiszkolódik,
látod, még legártatlanabb tettünk,
a líra
is maga a bűnbeesés,
a megcsalás művészete,
mi közel visz mégis hozzád.

Vér festi szobánk falát,
lecsapott szúnyogok vére:
kiontván a mi vérünk az ő vétkeikkel együtt,
kanyargó vércsíkok egy közös lelkiismeret
vízgyűjtő területén,

miként a díszteremben sugarasan álltunk a pédum körül,
két ujjunkat ezüst gömbjén nyugtattuk fehér kesztyűben
– akár a bujaság első, becsukott szentélyén –,
mormoltuk az esküszöveget, mondtuk vigyázzban,
a szél görcsös vonalakkal rajzolta
fáink jellemét az ablak alatt,

én meg féltem,
rettegtem,

milyen lesz köztetek ismét akárhány év múltán,
mikor mindnyájunkkal egyszerűsítjük Istent – – –
a közös szorzatban vajon
hányas szám leszek?

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben