×

Grendel Lajos: Mátyás király New Hontban

Vincze Ferenc

2008 // 01
A képzelet szülte tájak, vidékek, városok hagyománya elég jelentős a magyar irodalomban, s itt nem kell messzire visszanyúlnunk, elég, ha Bodor Ádám Sinistra-körzetére gondolunk. Egy vidék, mely ott fekszik valahol a Kárpát-medence északkeleti csücskében, a hegyek és a síkvidékek találkozásánál. Legalábbis számomra, az én képzeletemben. Ilyen semmitmondó – mégis jelentős – vidék, azaz város Grendel Lajos New Hontja. Egy város, melynek nincs igazán múltja, voltaképp jelene sem, hogy a jövőjéről aztán ne is beszéljünk. Mégis jelenség, mégis egy olyan pont, melyhez viszonyítani tudunk. „New Hont maga a nagy üresség volt, a nagy semmi, egy rettenetesen nagy sivatag. Ilyennek látta már gyerekkorában, s ahogy nőtt, serdült, úgy nőtt benne ez az üresség is. A városnak volt becsületes, történelmi neve is, amikor még város volt, amikor még volt történelme is, és erre a történelemre még emlékeztek a városiak. (…) Egyszer csak valaki elkezdte New Hontnak nevezni a várost, s ez megtetszett másoknak is, s nem telt bele, csak néhány röpke esztendő, s már mindenki csak New Hontnak hívta a várost, egy kicsit lefitymálóan, valami mélabús, ironikus lesajnálással, hogy hát nekünk ez jutott, ez a New Hont, valahol a világ hátsó felében.” Ez tehát New Hont, mely már két regény óta (Tömegsír; Nálunk, New Hontban) fontos szereplője Grendel prózájának. Egy város, mely voltaképp nincs, de mégis útba esik, megáll itt a busz, azonban csak valahol a képzelet tartományában leledzik. Olyannak képzelem, mint Andrzej Stasiuk Babadagját, azt a kis romániai falut, mely – ha nem ír róla két sort a lengyel író – holnapra eltűnik a semmi bűzös mocsarában: „Babadag a fáradtság és a magány volt. Az emberek kiszálltak a buszból, és egymástól elkülönülve álldogáltak kis árnyékfolttal a lábuk mellett. (…) Babadag: életemben kétszer jártam itt, kétszer tíz percre. Ilyen forgácsokból áll a világ, lázálommorzsákból, agyrémekből, buszozás alatti vizionálásból.” Stasiuk Útban Babadagba című esszéregénye ezekről a tájakról, városokról szól. Nem egyről, hanem mindről. S az utazásról, melynek révén összeköti és összehasonlítja őket: Lengyelországból kiindulva Csehországon és Szlovákián át egészen Magyarországig, Szlovéniáig vagy Romániáig. Mindenhol ugyanaz az üresség, ugyanaz a por, ugyanaz a semmi. És mégis: Stasiuk meglátja a történelmet az üresség mögött, meglátja és láttatja az üresség előtti múltat, melyet elrejt az út mentén kártyázók közönyössége vagy a rezzenéstelen arccal kolduló gyerekek némasága. Grendel New Hontjában, ebben az üresnek tekintett városban nincs valódi történelmi múlt, csupán a közeli félmúlt, amit mindenki szeretne elfelejteni, megszüntetni, vagy olyanok is akadnak, akik szeretnék mindezt visszahozni. New Hontra ez az üresség jellemző, a város a semmi felemelő pillanatában lakozik. Történelme eltűnt, lakói mindent elfelejtettek, ami volt, amire érdemes lenne emlékezni, s most éppen nincs semmi. Ami, valljuk meg, akár jó is lehetne, hiszen mindez az újrakezdés „kánoni” pillanatává válhatna. Grendel hőseiben (?) azonban nincs meg a kellő tetterő, akarat, hogy építsenek, hogy újat, jobbat alkossanak. Inkább ragaszkodnak ahhoz a félmúlthoz, mely az ürességet előidézte. Nem tudják felszámolni előítéleteiket, rögzült szokásaikat, félelmeiket. Ilyen emberek lakják New Hontot. Lehetne elmélkedni, hogy mire vezessük vissza magát a nevet, hogy valahol a hajdani Hont vármegye területén fekszik, s hogy nevében ott rejlik a hon, azaz a haza szavunk, de azt hiszem, minderre nincs szükség.

Ezen a vidéken nincsenek már hősök, Grendel New Hont-regényeinek nincsenek főhősei. Nincsenek kiemelkedő alakok, akik magatartásukkal, viselkedésükkel, példamutató életükkel a jövő számára tanulságul szolgálhatnának. Sokkal inkább antihősök vannak, akik úgy válnak egy-egy történet központi figurájává, hogy sodródnak az árral. Nem önmaguk alakítják a történetet, hanem a történet, a külső tényezők alakítják életüket. Pedig a regénybeli idő változásokat sejtet, melyek esetleg teljesen átalakíthatják antihőseink hétköznapjait. Az olvasó érzi, fordulóponthoz érkezett a történelem, az eddigi rendszer végóráit éli, az új éppen kialakulóban van. Mindezt pedig formálni kellene, alakítani. De Grendel percemberkéi nem akarnak, nem tudnak részt venni a formálásban.

Schiller Mihály, az egyik fő(anti)hős kuplerájt működtet, egyetlen lánnyal, Macával. A férfi megszűri a klienseket, nem mindenkit enged be a kéjlakba, csupán azokat, akik minden szempontból megfelelnek a kívánalmaknak. Schillernek teljesen véletlenül alakult így az élete, nem előre eltervezetten kezdett bele a kuplerájbizniszbe, csak így alakult. Nem tett se ellene, se mellette semmit. Eközben pedig már érezhetővé vált, hogy New Honton kívül változások készülnek, s lassan összeomlik a kommunizmus jól felépített rendszere. Király Mátyás, azaz Király elvtárs, a porfészek egyik ura és parancsolója, észlelve a változásokat, kiutat keres. Megkísérli átmenteni hatalmát, s ehhez még névváltoztatásra is képes: Mátyás királynak szólíttatja magát, hátha a történelmi múlt köntösébe bújva átvészelheti a viharos időket. Mert eljöttek a viharos idők, igaz, New Hontban csak amolyan félgőzzel: „Azt, hogy forradalom van, New Hontban csupán abból lehetett tudni, hogy mindenki ezt az egy szót szajkózta, s minél tovább szajkózta, annál mámorosabb lett tőle…” Azaz a városkában nem történt semmi. Nem volt senki, aki a kezébe vegye az események irányítását. Király elvtársat elcsapták, de csak ideiglenesen. Rövid időn belül ismét ott ült a helyi kocsmában, s osztotta az igazat, ahogyan az egy (Mátyás) királytól elvárható. A kupleráj felszámolódott, Maca eltűnt, és Schiller Mihályt felkereste az orosz maffia. Munkát ajánlottak neki, amit (anti)hősünk elfogadott.

Valami történt Kelet-Közép-Európában. Valami megváltozott. Valami véget ért, és valami elkezdődött. De mindez csak amolyan kelet-európai módon: kicsit megtörtént, kicsit nem. Kicsit megváltozott a világ, kicsit a régi maradt. Pedig Király elvtárs is megmondta: „mert amiről nem lehet hallgatni, arról beszélni kell.” A szerző megfordítja Wittgenstein elhíresült mondatát, s ezzel egy talán örök érvényű megállapítást tesz. Egy olyan megállapítást, amit még nem tett magáévá Európa ezen szeglete. Mert ezen a vidéken az emberek szeretnek hallgatni. Elhallgatni mindazt, amiről beszélni kellene, amit el kellene mondani, hogy végre valóban megtörténjenek a változások. Grendel Lajos Mátyás király New Hontban című regénye a ’89 körüli változások mélyére vezeti az olvasót, oda, ahol kiderül, nem történt szinte semmi. Ironikus, néhol gúnyos történelmi regény ez, mely felmutatja a változások mételyét: a változatlanságot.

(Kalligram, 2005)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben