×

Az Álmoskönyvből

Nyilas Atilla

2007 // 12
1950

Rácsos ágyban aludtam. Egyszer csak megjelent
ott egy fehér turbános, 30 év körüli nő, világos,
lepelszerű ruhában. Nem volt se szép, se csúnya,
átlagosan nézett ki. Megállt szorosan az ágyam
végénél, benyúlt a kis dunyha alá, csiklandozott
szigorú arccal. Hiába húztam föl a lábam, mind
beljebb hatolt, és elérte. Annyira kellemetlen volt,
hogy könyörgőre fogtam, de folytatta. Fölsírtam.

Anyu villanyt gyújtott. Emlékszem, oly trükkösen
biggyesztették oda Karády Katalin kivágott képét,
hogy rúzsos ajka éppen körülölelje a kapcsolót.
Elmeséltem, mi történt, anyu nyugtatgatott, nagy
nehezen meg is nyugodtam, s mikor újra álomba
szenderültem, a turbános nő tovább csiklandott.
Épp az volt benne a legfélelmetesebb, hogy mit
se szólt. Bármint esdekeltem, fapofával gyötört.

A szüleim megengedték, hogy egy-két hétig velük
aludjak, aztán küldtek volna el, de nem akartam.
Attól kezdve apu szorított lefelé. Befeküdtem a fal
mellé, onnan nem tudtam leesni, akkor meg befelé
nyomtak, vegyem észre, hogy nem férünk hárman.
Ez így ment napokon át, végre föladtam, s vissza-
kecmeregtem rettegett zugomba. Azután diftériás
lettem, majd a Lászlóban megkaptam a paralízist.

1957

Kislánykoromban hatalmas nagy
sohasem, szinte repülve.

Svábbogárról álmodtam. Kergetett.
Tudtam futni, ahogy az életben

ennyi maradt meg bennem.
És még az, hogy olyan gyorsan.

Az utolsó villamos

Az ablakból hallom hosszan a hangját,
mint egy távoli, misére hívó harangszót.
Nyáréjszaka van, s olyan a levegő,
akárha vonattal utaznék a Balatonra.
Patroklosz a kocsi végénél
lép föl a nyitott peronra.
Ez az utolsó, koszorús villamos,
láthatóan fáradt,
koronként mintha el-elgondolkodna,
édesen fájó lemondással.
Zörög és ráz, de ez jó.
És csak csörömpölünk
sugár- és körutakon,
poros utcákon, kis tereken,
ahol a sarkon a telefon
még tantusszal működik,
át a hidakon,
Ferencvároson, Kőbányán,
Rákoscsabán, Keresztúron,
hol középen, hol kikanyarodva a szélre,
félszáznál is több megállóhelyen,
el régi barát, valaha fontos lány
közönyös vagy most is várakozó,
közömbös vagy most is igéző arca előtt,
s hajnalban, a külső Budafoki úton,
a remízben miután végsőt döccent,
éber-álmatagon,
mélyen megsebzett szívvel
térünk be a közeli piacra
fokhagymás lángost enni.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben