×

Újabb félcédulák

Botár Attila

2007 // 10
„Aki egyszerre többet ír, mint amennyi
egy névjegyen elfér, nem mond igazat.”
(Hamvas Béla)

LXVIII.

Fűszálon csillan, éppen született,
de mohó a zöld s mohók a barázdák.
Egy tengernél nem lehet kevesebb
eloltani egy vízcsepp szomjuságát.

LXIX.

Ami az idő és ami örök –
a bélyeg és a bélyegezhetetlen.
Csemcseg a vén és kap az újszülött
a soha nem apadó anyamellen.

LXX.

Az ember, aki elhiszi magát
s jeges fölénnyel ül dolgai hátán,
nem tudva: nem több: egyszerű fabáb –
és némul Isten szelíd szeme láttán.

LXXI.

Madarait a szív előbb-utóbb
csak összegyűjti, megtelik a kaptár
a hangok: íz és napsütés: ragyog.
Pereg a méz és minden mozdulat fáj.

LXXII.

A víz vetését föl-fölborzoló,
játszadozott tán a szél: belemosdott,
aztán továbbállt utadból, folyó –
betűk zörögnek: dúlt, emberi csontok.

LXXIII.

Ijedt romokká szakadoz a ház –
Négy fal. Fedél. Amit élet emelhet
a vizeké lesz. Eső szaporáz.
Agyagos ár sodor tétova terhet.

LXXIV.

Nincs: „Ne tovább!”. És nincs: „Nem akarom.”
Mint annyiszor, romokból kap erőre,
vagy magát őrli meg az a malom –
a félelem is elbújik előle.

LXXV.

A Batyuszáj-rend hablatyol, hadar
egy-tető alatt. Nevetni való csak:
a törvényekkel növelt zűrzavar
viszi házastól – a törvényhozókat.

LXXVI.

A legsötétebb nap gyermekeit
ma hallhatod, örök-friss kórusukban
az egész ég, Hozsánna, rügyezik,
s egy szívdobbanás igaza kipattan.

LXXVII.

A hó, eső, jég indulatosabb
perceiben a város görcsbe rándul.
Szobornak lenni. A küllő befagy.
Maradék párám vidd vigasztalásul –

LXXVIII.

Immár kigyúl a keresztbe zuhant
göcsörtös nyírfa árnyékába dőlve.
Elül a por és hallgatag a hant,
s a láng magaslik merőleg a törzsre.

LXXIX.

Háromszázhatvanöt lapos füzet,
novemberéből ez az év kilábol,
lassan betelt, új még nem érkezett,
s jön karácsonyfás emberünk Zalából.

LXXX.

Nézz ide, egyszeri pompa lebeg!
Vagy kapd el szemedet, és ne is keresd,
csak hidd a selyemkórót, ha hideg

fűszál görbületében ér is az est.

LXXXI.

A tiszta bort a legtisztább kehely
fogadja be, kapni-tudón, ragyogva,
és odú-lakó szíveket emel
csuromhomályból zengő távolokba.

LXXXII.

Lohol az év. S nyakunkban. Úgy mulat
iszapunkon: tocsogtunk és kavartunk –
Az Elkövetkezőnek hódolat.
Legyen ereje javítani rajtunk.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben