×

Ikarusz paródiája; Száz- meg százmilliárd galaxis; Paradicsomkertünk, hol vagy?; Denevérek

Tornai József

2007 // 10
Köszöntjük a 80 éves költőt.

Ikarusz paródiája

Az én hazámban megétetik a szerető kutyákat,
a rablók elől tűnjön az akadály,
az én hazámban szaurusz-gépek esnek a fáknak,
lakópark lesz a gyerekkori domb lábainál.
Nem viselhetjük lelkünkben a Szent István-i koronát,
azt mondják, megárt az ezer év.
Választott féreg fröcsögi a határon át:
ne érezzétek a közös vér izét!

Autók, tanyák között hiába várjuk,
hogy testvérünkké válnak a gyarmatos urak.
Amerikai undor-filmek: megalomániájuk
diszkóénekes növeli, angolul ugat.
Képernyőről tanulják meg a fiúk-lányok,
hogy kell a szerelmük nyakát elnyiszálni.
Egy madárjósguru százezrekért nyávog
gyógyírt, ha fájnak egy hímnő genitáliái.

Így hallgatjuk-nézzük a káosz-híreket:
itt csak száz robbantott halott, ott ezer.
Pusztulás a XXI. század? Nem lehet!
De lehet. A lét-robbanás évszaka közel.
Arra ébredek: lézeres robotgyilkosokat
dob föl útvesztő-tudatomba az álom.
Kibertankok hörögnek az ablakom alatt.
Ki segít még e lukas csillag-palást-világon?

Vezéreket választunk. Mi haszna?
Gyűjtik a pénzt, a véres tanukat
arra a szemkilökő pillanatra,
mikor a történelem gennye kifakad.
Menekülj, pajtás, másik égitestre,
vagy gyalázd meg testedet
egy rakétára szorosan fölszögezve,
Ikaruszból paródia lett.

Adyhoz, József Attilához kiáltok:
hova szállnátok most, forradalmár-nyilak?
Még nem tudtátok, hogy a szabadságot
temetőbe írja egy géppisztolysorozat.
Szabó Lőrinc, Illyés, Nemes Nagy Ágnes,
mit sikoltanátok nyakig e rothadó, eves
láp bűzében? Mert nem tudja többé se vátesz,
se ördög, se isten, mi lesz a homo sapiensből, mi lesz?

Száz- meg százmilliárd galaxis

Én nem tudom.
te tudod,
minek jöttünk világra.
ha hiába forog?

Hiába minden jóságunk,
hiába, hiszen
nincsen se jó, se rossz,
és nem hiszem,

hogy létem több, mint
bármiféle lét
a földön: kifakadó és elszűnő
semmiség.

Nem félek a fájdalomtól,
a haláltól:
elbánok a szemmelveréssel,
torkomból a hullócsillagzápor

azt mondja: kinevetsz,
de én jobban tudom,
mint te, ki idáig jöttél
a test-uton,

s most, ha megfordulsz,
láthatod,
semmi se volt a tied,

nem vertél sámándobot,

semmi se volt bőrödbe
billogozva a kérészek piacán,
és nem értheted meg soha,
hogy csak egy silány

sejtcsomó vagy, szellemed
olyan, olyan kicsi,
mint száz- meg százmilliárd galaxis
atommag-fércei.

Paradicsomkertünk, hol vagy?

Mikor először olvastam:
végül atomokká válok,
ámultam, mint a lesz-Krisztust
látva a Három Királyok.

A halottak ellobbannak,
mintha sose égtek volna:
hiába mű, kereszt, szobor,
az ember volt-léte nulla.

Pedig vén szakács-próféták
tér-időn túl főzögetnek,
szellem-ízt, szubsztancia-színt
adva az isten-levesnek.

Örök nihil, agyi átok,
ez a büntetése annak,
aki, mint én, megkérdezi:
paradicsomkertünk, hol vagy?

Űrben

Kis cipész, kalapáltam
a nyelvet, kis széken,
űrben.

Kész vagyok, nézd. Fölnevethetsz.
Műhelyem mélyén csirizszag.

Hazamegyünk.
Nincs csillagjel. Ágyad
állat.

Denevérek

Összeomlottak a nyomok,
a Nagy Völgybe vezetők.

Hívő is vagyok, s homály-törő,
senki más útját nem
járhatom az én lábamon.

Senki igéje nem emelhet
föl magam fölé. Lent maradok,
lent egészen a vízmosásban
a békákkal, csíborokkal,
kik fölröpülhetnek legalább.

Nincs glória művem körül,
hogy kitalálhassam: mitől félek.

Este még mindig ott ülök a
gyerekkori árokparton,
hajamba kapnak a denevérek.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben