×

Föltartott fejjel; Áldozat; Alkony egy világvárosban; Régi versek föltámadása – megjegyzésekkel

Kiss Benedek

2007 // 10
Föltartott fejjel

Föltartott fejjel, Uram,
nem sunyin, tolvajként, lopózva!
Veti vállamra terhét úgyis
minden villamospózna.


Szép napod is nagy árnyékot ad,
jobb, ha bújok előle.
De tudom, minden szép tervem
ha romba dőlt is,
Te lettél belőle.


Kit Isten így vezet, az csak
föltartott fejjel járhat.
Mit ellenedre ostobán tettem,
azért se versz –
verjen a nagyobb bánat.


Istenem, szeretnék bújni a rögbe
bogárként, meg se láss engem,
de véres lelkiismeretnek: nekem
kegyelmed kelletik elviselnem.

Áldozat

Uram, Te semmivé tettél,
s adtad érte a Mindenség kacatját.
A bolond legény is jobban járt ennél:
ő néha szemedbe lát.

Békét óhajt lelkünk,
s mit adsz helyette?
Harcot!
Uram, hány milliárd éves
géneken tündöklik arcod?!

Hisz a kőbalta és Káin ökle
ugyanúgy ölt, mint az atombomba!
Uram, hány városod
s katonád dőlt már porba!

Kínunk keservét nyeled Te,
vagy a buggyanó mézet?!
Uram, nagy kereszt van vállamon
Érted.

Alkony egy világvárosban

Egy város – nevezzük Budapestnek –
kaput tár már az őszi estnek.

Ahonnan nézem, görbén
hullámlik az alkonyfény.

Tűzfalak meredeznek,
indigói az estnek:
másolják kékbe, ahogy nyugatnak
pirosában a nap elballag.

A Duna tetőzik – mit is tenne?
Autók kóvályognak szerte
keresni valami utat, hazavivőt.

Árad a Duna, mint azelőtt.

Most villamos csörömpöl
(„kimeredek a földből”).
Ritkásan buszok szuszognak,
az Orbánhegyi útnak
feszülnek elkeseredve,
mindnek kettős a terhe.

S te, ember, mit búsongsz itt,
a közelt nézed s a messzit

szeretnéd mindenáron,
hogy a lupédba szálljon…

Északnyugati szél támad,
összébb húzom ruhámat,
aztán már felhők is jönnek,
az árnyak sűrűsödnek.

Árny vagyok magam is, bottal,
még nyakamban nem kolomppal,
s elbotozok: éjszakára
futja még egy liter kadarkára.

Szegény jó Hajnóczy Péter
(ha élne!) – minden éjjel
erre bócorgott – őt is
meghívnám, igyon csak ő is,
ne gondoljon most gázkazánnal,
inkább a ránk omló éjszakával.

(Mellékdal)

Lehet szombat, vasárnap,
a Duna mindegyre árad,
hogy robotol a Duna!
Ám ebből ne legyen
vallási vita.

Régi versek föltámadása –
megjegyzésekkel
„Az igazat mondd, ne csak a valódit!”
József Attila

1. Pestszentlőrinci vázlat

Hajnal. Tapogató, taknyos homály
amőba-lábakkal kúszik a rácsos
kerítéseken. Dermedt nesz-bogár
csapódik néha a házak falához.
Csikorgó léptű árnyék-emberek,
villamos szörnyszeme izzik lobogva.
Kurvák, kések emlékével tele
felbüfögi rossz ízeit a kocsma.

A busz elakadt valahol. Havat
köpködnek ránk a felhők, mint suhancok
ablakból szétmajszolt tökmaghajat,
míg lábaik lógnak, unott harangok.
Most kocsi jön, meglódul a tömeg.
És indulunk. Némán, nyakunkba húzott,
fölvert álmokkal, s ha a lendület
törik, meg-megbukik fejünk a súlytól.

Teltházat csenget a kalauznő,
rézhomloka rózsállva lebicsaklik.
Kismama. Karjaiban pityergő
porontya tátogat, görcsökben csuklik.
Fölsír egy másik is duzzadt orral,
vöröslik, ráng a bolyhozott kendőkben.
Csicsíjgatja anyja ráhajolva:
leszállunk nemsoká, kicsi szentem!


(1962–66)

Sose szállunk le erről a kurva buszról!

(2007)

2. Nagyapám

De sokat elnéztem öreg
eperfák alól az eget,
este, mikor mint szétbomló
tavaszi tulipánbimbó,
a csillagok nyílni kezdtek,
hosszú száron lengedeztek.

– Az ég nagy virágos mező,
végtelen libalegelő –
magyarázta a nagyanyám,
míg a hízó libát tömte.
Nagyapám dörmögött közbe:
– Hogyan, fiú? A csillagok?
Halott emberek laknak ott! –

Régen volt. Azóta szegény
ő is ott lakik már, kezén
idelátom a tetovált
szívet, szájában a pipát,
csillagot lovagol, szürke
bekecse lobog az űrbe.

(1964)

Ma már az űrlovasok mellett
csak úrlovasok, lemezlovasok
meg rendőrlovasok vannak!

(2007)

3. Vadászkalap

Születésnapomra az ajándék
egy zsinóros, zöld vadászkalap.
Fölteszem százszor a tükör előtt,
s ezerszer kinevetem magamat:
kalapban én!
Szinte látom, ahogy
karimájáról vihog a makk.

…Emlék füstölög:
régi búcsúkon
megszállták házunkat a rokonok,
koccingattak a lugas alatt, és
fejembe nyomták a nagy kalapot,
nyakamig ellepett, s futottam köröttük
mutatni,
mi nagy vagyok…


Húszéves lettem, és az ajándék,
lám, igazi, zöld
vadászkalap.
Állok már komolyan, körülpislantok,
s szerfelett tisztelni kezdem magamat.

(1963)

Most meg szeretném magam szemen
köpni. Nagy Imrééket és sokakat
– mikor is? – nemrég akasztották.
Mért voltam úgy elfoglalva magammal,
hogy erről nem akartam tudomást venni?
Önvédelmi amnézia vagy gyávaság? közben meg?!
Kocsmai vagabundia…

(2007)

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben