×

Főhajtás VI.

Misztrál, 1956–2006

Szigethy Gábor

2007 // 10
Fölfelé kapaszkodva a hegyre hamarabb szólítjuk meg egymást, keresünk barátokat, találunk társat a másik, mellettünk fölfelé igyekvőben, mint amikor a lejtőn már lefelé ballagunk.

Bölcs az az ifjú, aki nyíltszívű, kíváncsi fürkésze az aggastyánok tekintetének. Öregemberek boldogsága: a feltámadás reményét látni fiatal szemek álmokat szikrázó csillogásában.

Könyvekkel körülbástyázott parányi szobámban ültünk, fiatalok koszorújában egy öregember. Vörösbor fodrozta az álmainkat: szemtanúként meséltem 1956 lázairól – én bennük hittem, ők magukban. Múltról, jövőről merengtünk: megszületett az új Misztrál-lemez.

Megkopott harangszó, 1456–1956.

Sokadszor hallgatom a múltidéző, jövőbe sodró verssorokat, dallamokat.

Nagy László: Varjú-koszorú. A ciklus címe, amelyben a vers 1975-ben megjelent: Vérugató tündér, 1956–1965. A költemény első sora: Sortüzek döreje szédít… 1956-ban vagyunk. Török hangszer, a saz – Hoppál Mihály kezében jajongó – húrjai égetik szívünkbe a történelmi fátumot: mint hajdan, ötszázötven évvel ezelőtt, ötven éve ismét idegenek, barbárok zúdultak álmainkat sárba tiporva, vágyainkat megalázva, országunkat romba döntve, hódítóként hazánkra.

Ünnepélyes, lassú gyászzene: Török Máté orgonazúgású hangja. Pesten esik a hó. Buda Ferenc költeménye talán 1956-ban, talán 1957-ben a börtönben született. Túl a falon – ezt a címet kötetének 2006-ban adta a költő, amikor már (rég) túl volt a (börtön)falon. Fél évszázaddal ezelőtt írta a lemezen megszólaló másik verset is: Mécsesszemű remény. 1956 nyomorúságos telén, a vérrel, hóval borított, fájdalomba burkolódzott Budapesten csak mécses volt a remény, amely halálra sebzett szívünkben világított.

Vagy talán csak pislogott.

Lelkünkbe mar Tobisz Tonelli Tamás riadt hangja: Jönnek érted, jönnek érted, jönnek érted… Képes Géza rettegett így azon a télen, egy csendbe rohadt hajnalon. Menekülni? Késő. – 1956 novemberének világtörténelmi verdiktje: Consummatum est. Elvégeztetett. Csak hittük, hogy feltámadunk, álmodtuk, hogy feltámadhatunk!

De 2006 vérfoltos őszén ez a négy ifjú ember tudja, hiszi, hirdeti: van feltámadás. És Heinzinger Miklós hangja belehasít a sötét múltba, a mai homályba: Ne félts engem, ne rejts engem, ne félts engem, ne óvj engem…

Ránk szakad az éjszaka? Túléljük!

Ránk zúdul Ázsia? Túléljük!

Nyakunkon újra a bolsevik csürhe? Lerázzuk magunkról a mocskot!

Lelkünkben megkopott a hőseinket idéző déli harangszó? A béklyózó szürke némaságot túlzengi bennünk az égiek harsonája!

Túléltük a poklot, s ha akkor túléltük, túl fogjuk élni most is!

Múltban bolyongó gordonkahang: Poljuska. Akik éltek már akkor, emlékeznek: Poljuska, te drága… – énekeltük, örömódával köszöntve a felszabadító szovjet hadsereget. Aztán másodszor is belehaltunk a felszabadításba.

2006 őszén Sipos Gyula verssorait énekelve siratják a múlt halottait a mai fiatalok.

Az anyja, mint az én anyám,
fohászkodik s nem tudja még,
hogy a fia, itt Budapesten
ma rámsütötte fegyverét.

Könyvekkel körülbástyázott parányi szobámban ülünk, fiatalok koszorújában egy öregember. Együtt emlékezünk a múltra, együtt álmodunk a jövőről. 1956 álmairól, reményeiről, történéseiről mesélek, arról a pillanatról, amikor egy nemzet elfelejtett félni:

Döntsd el, ki élsz itt e honban,
velünk jössz-e? Vagy ellenünk?

Szekrény mélyéről előkotrom fél évszázada őrizgetett, megsárgult, régi újságjaimat. Kiss Dénes verse, Sinka István verse… Egy mondat a zsarnokságról… Irodalmi Újság, 1956. november 2. A múltam. A fiataloknak: a múlt.

Együtt bolyongunk a labirintusban, együtt keressük a kijáratot.

Ne várj tovább! Ma határozz!
Velünk jössz-e? Vagy ellenünk?

Csak magamban dúdolom, de együtt akarom énekelni a mai fiatalokkal a záró éneket, a régi református dicséretet.

Jövel, légy velünk, Úr Isten,
Segíts meg minket ügyünkben;
Adj erőt az ellenségen,
Mely reánk tör mind szüntelen
Háborgat minket hitünkben.

1456-ban, 1956-ban, 2006-ban…

És hangosan vagy hangtalanul, de együtt énekelünk: Bátorítsad mi szívünket… szüntelen…

Sokadszor hallgatom a múltidéző, jövőbe sodró verssorokat, dallamokat.

Szavakat keresgélek. Eszembe jut egy kétezer éves történet.

Faggatják a farizeusok Jézust: mikor jön el az Isten országa? Jézus válaszol: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott. Mert az Isten országa közöttetek van.”

Lukács evangéliuma ma így szólal meg magyarul: „…az Isten országa közöttetek van.” Károli Gáspár évszázadokkal ezelőtt e szavakat így fordította: „…az Isten országa tibennetek van.”

Tibennetek vagy közöttetek?

Sokadszor hallgatom ifjú barátaim múltidéző, jövőbe sodró verssorait, dallamait: Megkopott harangszó, 1456–1956.

Mert tibennetek van: közöttünk van.

És halkan, magamban elmorzsolom Máté evangéliumának egy verssorát: „Akinek van füle a hallásra, hallja.”


Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben