×

Találkozás a Nagy „Ellenséggel”; Dolgok rendje

Szegedi Kovács György

2007 // 07-08
Találkozás a Nagy „Ellenséggel”

Nagy Gáspár emlékének

„Ne az ellenség hitét terjessze,
hanem a mi hitünket, maga
agyatlan baromfilény!” – üvöltötték
felém annak idején egy gyönyörű
faragott íróasztal mögül, és az az ember
akkorát ütött öklével asztalára,
hogy az előtte jegyzetelő két tiszt
bizony összerezzent, egyikük még
valami uü-hangot is hallatott;
hát így hasogatott belém Krisztus egyik szöge,
amikor még ’88-ban hozzád készültem először,
s mennyire büszke voltam magamra,
hogy az erős Nagy „Ellenséggel” találkozhatok,
a nálam még nagyobb ellenséges ellenségebbel,
s az Andrássy úton hozott a szél,
az Úr-Lehelet hozott elém nagy súllyal,
erővel, és a megnyílt egek alatt egybesimult
hang a hanggal, hit a hittel,
s ott állt mögötted Ő, „Aki semmit
sem ért, bocsánatért esd mégis”,
mert jöttem én is tanulni, a felszedett
magokból járni, futni, élni tanulni,
„léptenként megbecsülni az elődök iramát”.

Most színed átüt a havak magányán,
s a gyolcson át tovább szivárog,
hajszálereink hálózatán
megérkeztél, barátom,
megérkeztél hajlékunkba.

Dolgok rendje

Felszínre törő igazságom most ez:

a lábrácson ferdén fekvő furnérlemezt
és a rajta lévő gumiszőnyeget
megigazítottam úgy, hogy azok
párhuzamosak legyenek a lábráccsal.

Azt hiszem, ez elég az üdvösségemhez.

Nem azért, mert most
milyen jól fest az egész.

Azért,
mert én így akartam.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben