×

Rituálé; Projekció

Nyilas Atilla

2007 // 07-08
Rituálé

Lombos, bozótos erdőben
baktatok, kétoldalt löszfalak
itt-ott kitüremkedő gyökerekkel.
Bágyadt délutáni fény.

A mélyút hirtelen szélesedve
tágas katlanba torkollik,
átellenben három hatalmas
alak lusta törökülésben,

embertestük és bikafejük van,
félmeztelenek, zöld a bőrük,
szenvtelenül, hosszasan néznek,
rovarok röpdösnek körülöttük,

a középső szájából kicsapódik
méteres, vastag nyelve,
elhessenti vele a rovarokat,
majd megint mozdulatlanok.

Hátrafordulok valami furcsa zajra,
ahonnan jöttem, tolldíszes csapat
közeledik ujjongó, ám fenyegető
morajjal, aztékokra emlékeztetnek,

aztán vissza, meresztgetem a szemem,
a fétiseknek hűlt helyük,
sárga por száll, és ahol ültek, korábban
nem észlelt út nyílik a völgyből,

nekiiramodom, felfelé visz,
mint egy kiszáradt vízmosás,
egyre meredekebb, letérni nem lehet,
sarkamban rivalgó aztékok,

végül egy lépcsősorba fut,
nehezen hágható fokokon
vonszolódom piramis oldalában
a tető teraszáig, és nincs tovább,

utolérnek, kőlaphoz cipelnek,
öten lefognak, s egy hatodik
kezében obszidián villan –
csak ekkor döbbenek rá, hogy

áldozat vagyok, belém vágódik
a kőkés, mellkasomban matatnak,
látom véres szívemet repülni,
de semmi fájdalmat nem érzek,

ünnepélyesen fejük fölé
emelnek, arccal az ég felé,
meghaltam, mégis mindent látok,
mintegy halszemobjektívval,

nemcsak az eget és körül
az erdőséget, de a toronytemplomot is
az oltárral, s ahogy fölötte tartanak,
és ez az egész mintha én lennék mind.

Projekció
[„Kezdenek már nyakukba venni” (Ady Endre)]

Ezerkilencszázkilencvennyolc
november kilencedikére ébredőben,
álmomban telepatikus kapcsolatban
álltam Ady Endrével.

Magam sem akartam elhinni.
„Endre, mi nem találkozhatunk –
láttam is őt, leginkább a régi,
lilás ötszázason levő arcképére

hasonlított –, hiszen te éltél már
a századfordulón, az előzőn –
most furcsállom, ám akkor természetesnek
tűnt föl, hogy keresztnevén szólítom,

sőt tegeződünk –, de legkésőbb tizen-
kilencben, igen, tizenkilencben
meg is haltál, viszont én csak jóval
azután, ezerkilencszázhatvanötben

születtem (éppen harminchárom éve),
és csak azóta élek.” »Most hagyjuk ezt« –
így ő, majd hol finoman kérdezett,
hogy tisztán lásson, poétikát,

életet, hol fontos dolgokat közölt
lakonikus, mély értelmű mondatokban.
»Örökösöm vagy.« „Éppen én?”
»Igen.« „De hát mások is…”

»Mások is, de ahogy te, úgy legfőképp te.«
És kisvártatva hozzáfűzte: »Ne feledd,
ki utánam jöttél, már előttem voltál.«
S még eltöprengtem, vajon arra gondolt-e,

hogy Komjáthy Jenő reinkarnációja,
vagy hogy valamely mágikus hagyomány
képviselője vagyok, s ha mindkettőre.
(Ezt követően téptem volna három

részre azt az ötszázast színpadiasan,
kisorsolván magunk közt a Tudóval
és a Mondóval, de nem emlékszem,
kinek jutott Ady feje.)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben