Akkor még; Most tudom már; Nem itt éltem; Mutatja a nap

Akkor még

Akkor még
tócsákat pásztoroltam.
A legelésző délelőttöt
én őriztem,
itatni én tereltem:
ott folyt az út mellett,
csobogott az árok.
Karikásostor-széllel
cserdítettem oda,
hazahajtottam a dombot.

Együtt legénykedtem fákkal,
kazlakkal komáztam.
Megverekedtem viharral,
estig dulakodtunk.
Bedőlt az ég alja,
a kutat széttapodtuk.
Űrbe füstölt verítékem.
Planétákon,
mintha tüzes kályhakarikákon,
sistergett a vérem.

Akkor még
fényekkel én szalagoztam fel
a májust.
Bokrok szoknyáját felkaptam,
hadd nézzek alájuk!
Lányok szemét ragyogta
valahány ablak,
abban néztem meg magamat.
Kerek iker holdat:
mellüket fogtam.
Szívverésük
ingem kiégette.
Csupa öröm voltam.

Most tudom már

Most tudom már,
kik között éltem.
Lelepleződve,
bűzüket most érzem.
Mit takart el az éjszaka sötétje,
most látom már,
ahogy feljött a nap,
ha pislákolva is,
kormot vetve az égre.

Most tudom már,
mire szántak engem.
Miért szervezték be
a csendet is,
hogy utánam füleljen,
gallyat a fán, hogy figyeljen.
A szeleket megzsarolták,
hogy besúgjanak.
Akik ezért jártak mindig a nyomomban,
hát ezért szimatoltak.

Mi mentett meg?
Szabad vadat a csapdától,
hogy nyakamra csapódjon?
Hogy a moslékban, megrontásban
más fürödjön,
engem meg,
levadászhatóként majd,
utam még hadd menekíthessen.

Most tudom már,
a forgószél-hintát kik forgatták,
a zenét hozzá kik fújták.
Kik elől húzódtam szózugokba,
huzatos rejtekhelyekre,
ahonnan mindig előjöttem.
Most tudom már,
szárnyaim kik bárdolták,
hogy csupasz szívvel verdesve éljek.
Ne lássak messzire,
most tudom már,
kik fogták volna
rövid pórázvégre tekintetem.

Nem itt éltem

Kár volt kínálgatni magam.
Nem kellettem én ide.
Vittek a meglódult utak.
Otthon is kivertek a semmibe.

A számban tiszta szót,
hoztam volna egyenes léptem.
Baj voltam csak, nyűg.
Ha itt laktam is, nem itt éltem.

Mutatja a nap

Rászólok a csendre,
ne hallgatózzon folyton körülöttem!
A szél belesutyorog szavaimba,
muszáj elhessegetni.
Menjen ő csak a dolgára,
van tán neki!

Az útra rá kell kiáltanom,
majdnem átgázol a lábamon.
Meg kell állni,
nem látja?
A sarkon mutatja a nap,
a piros rendőrlámpa.