×

Rövid válasz

Boka László

2007 // 06
A Kortárs áprilisi számában részletesen kifejtettem véleményemet egy régi történet kapcsán előkerült, a szövegvizsgálatokon túlnyúló, személyemet sértő alaptalan vádirattal kapcsolatban. Könnyűszerrel bizonyítottam, hogy a túlzó vádak, minősítések és a pontatlan szöveghelyek ellenem citált hada alapjában egy erőltetett, nyilvánvalóan nem szakmai érvek mentén „továbbírt” (vitának aligha nevezhető) vádaskodás folyománya. Írásomban a konkrét szövegeken (egyazon könyvről szóló két recenzión) túlterjedő szándékos csúsztatásokat leleplezve, ugyanakkor a jegyzeteim által bekerült, számszerűleg és tartalmilag is irreleváns szófordulat létét percig sem tagadva szögeztem le, hogy a vádoló írás láthatóan ürügyet keres, s szakmai ellehetetlenítésre törekszik. Egyéb esetben ugyanis nem terjedhetett volna túl konkrét szöveghelyek vizsgálatán, nem minősített volna, s nem kevert volna bele egyéb írásaimra utaló valótlanságokat. Igaz, akkor „ügy” sem lehetett volna belőle…

Szerzője egyáltalán nem tartózkodott a tulajdonításoktól s minősítésektől! Olyannyira nem, hogy a kérdéses szöveghelyek, szófordulatok felemlítésén túl az övétől eltérő véleményű írásomat teljességében, mind formai, mind tartalmi szempontból leminősítette, a dekonstrukcióval kapcsolatos nézeteimről sommásan annyit állapított meg, hogy azokról „lövésem sincs”, s a konkrét recenzión túllépve immáron saját könyvemről (melyet bizonyíthatóan kézbe sem vett) állította, hogy abban jelöletlen idézetek találhatók. Utóbbi megállapításait természetesen semmiféle idézettel nem tudta alátámasztani, s miután válaszomban pontosító idézetekkel bizonyítottam torzító történetmondása alaptalanságát, kifejtettem, lakonikus jelzői és kifordított idézetei alaptalan konzekvenciákra és tulajdonításokra épülnek. Nevezett írás háttérindokaira rámutató érveim (melyekre szerzőjük nem kíván reagálni) mind bevezetőjének hamis állításai, mind sajnálatos következtetései tekintetében önmagukért beszéltek. Azzal, hogy az eredeti vádak jelentős része eltűnt, arra következtetek, az érintett szerző végre kezdi olvasni is nem éppen jó hírbe hozott írásaimat, s ami a legfontosabb, talán kérdéseket föltéve önmagának, több lehetőséget is felvázolni, mielőtt minősít s ítél. Mindezek fényében föntebbi írásra tarthatnám érvényesnek, hogy az a kétségbeesés egyfajta érthető következménye. Ám minthogy ez – bár majd minden mondatát korrigálni lehetne – már nagyrészt arra reagál, amire eredetileg is kellett volna (ti. lexikális átfedések vizsgálatára s azok lehetséges indokaira), válaszomat érintő megjegyzéseihez pár megállapítást fűznék:

1. Semmilyen önellentmondás nincs abban, hogy (főképp mert más írásaimban – nem is egyszer – hivatkoztam nevezett szerző írásaira) említett alkalommal sem lehetett semmiféle okom ezt másképp tenni. Éppen e szándékosságnak, vagyis a tudatosságnak kérdése volt az, amit ő (három, saját írásában szereplő lexikális azonosság mentén!) nemhogy nem kezelt óvatos fenntartással, de egyenesen ollózásnak kikiáltva, tényként tárt elő. 2. Miután kiderült, hogy érvelését bizonyítandó – felróható szófordulatait nyilván kevesellve – hamis megállapításokkal is megtoldotta vádjait, vajon komolyan vehető-e még azon állítása, hogy csupán terjedelmi okokból nem citált több átvételnek tekinthető szöveghelyet? 3. A most nekem felrótt idézetek hiánya, érvelésem alátámasztandó, legfeljebb olyan esetre vonatkozhat, amely, úgymond, nem az írásbeliségben zajlott, vagyis nincs publikált nyoma, idézni nem lehet. Ahogyan azokat a jelzőket is csak részben lehetett, amelyekkel ő engem s szóban forgó írásomat illette. Mint korábban kifejtettem, nem az eredeti vádló kézirat jelent ugyanis meg a Kortárs hasábjain. Ezen jelzőitől nagyrészt megtisztíttatott (de el nem tűnt!) az a szöveg, amelyet többek közt éppen stílusa, modora miatt más szerkesztőségek korábban visszautasítottak! 4. Természetesen nem gondolom, hogy csak az olvasott szöveget védené szerzői jog. Egy túldimenzionált esetből „ügyet” kreálni viszont csak úgy lehet, ha folytatjuk a pontatlan és túlzó megállapításokat: vagy hogyan másképp lehetne valakinek tízsoros, összetett mondatokból álló átvett szövegrészére hivatkozni akkor, amikor ilyen sem saját írásában, sem az egész meghurcolt recenziómban nem szerepel?

Végezetül, válaszomban azt írtam, a konzekvenciákat így is, úgy is le kell vonni. Mindenkinek csak azt javasolhatom, vesse egyszerűen össze a Nemes Péter könyvéről szóló kritikámat (Literatura, 2005/1., 118–126.) a Kortársban közölt, azonos művet recenzeáló Bónus-szöveggel (Kortárs, 2005/8., 102–110.). Ezzel ugyanis lezárulhat minden, s ki-ki azt is felmérheti, pár lexikális egyezésnek mekkora jelentősége/jelentéktelensége van egy nem egészen kilencoldalas kritika esetében! Remélhetőleg a szerzőkre s szándékaikra vonatkozó szükséges konzekvenciák levonásával együtt…




Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben