Gipsz stukkok; Szobor

Gipsz stukkok

Sejtetted, éber őröd erőtlen, al-
vó tsígolyáid közt se nyugodhat. Is-
tennel mindig hajnalban ittad
kí hüvös éjjelek édes, ében

ragyógású méregpoharát. Vörös
hullámokat ringat fekete trombi-
ta hang. Meákulpázni késő.
Eltsalogattad imádatos pun-

czikat tsaló, nyúgodt lakomába, el-
vesztéd hüvös gipsz stukkok alatt iste-
ni voltodat. Tsikland kaczagvás
serczenö szárnya: „Hazudsz” – sugallá.

Szobor

Tudom bibédet: dalt szőtt,
canzonét írt rólad mind-
en igric. Olvasok ke-
servet az álmos orczán –
örökkön áluszik. Pók-
hálót font rezgö fényű
legenda. „Rőt hubákat”
kikáczarászod, fáraszt
erőlködés, felejtsd sza-
vad, úgyis vissza talál

hószín madonnád, Léthe
mellé. Tudom bibédet:
szobor vagy, nagy lassan kop-
tat paputsod. Selyembe,
buggyos vászon köntösbe
tsomágollak, mirhát ke-
nek arczodra. Pszt! Finom föld
takar be, tsókos tsend fe-
szül, bujtogatlak, ellib-
ben rósaszín halálod.