×

Hadak útján; Tizenkét ének férfihangra

Csokits János

2007 // 05
Hadak útján
Ez a folyó tegnap zöld volt,

ma már véres,

eső után holnap sárga.

Ha kiönt és visszavonul:

oszladozó

hullákat rak le a sárba.
Tavaszi levegőben

fekszenek majd,

szél mozgatja fenn a fákat,

az arcukat

sár takarja,

mint kalács a mazsolákat.
Agyukban a halál bűzlik,

testükre a szelek

szelíd virágokat raknak.

Így múlnak el.

Földjeinken

lesz búza a madaraknak.

(1952–2007)

Tizenkét ének férfihangra

IX

A fa elveszti ősszel

lombja, gyümölcse húsát,

csontváza mégis él,

húsvétkor feltámad rügyeiben,

remegő ujja hegyén ezer láng

imbolygó bimbója gyúl,

kezéből eleven gyertyák,

szárnyas korálok teste lobban, és ő

tavaszi tűz feltörő szirmai közt

felejti telének álmát.

*

Haláláról csak az ember hallgat,

ha feltámad onnan keserű szájjal

tisztátlan társai közt.

Mert hová forduljon a feltámadott ember,

ha húsába visszahívja a szó

és húsa ellentmond neki?

Kihez forduljon a mezítelen ember,

ha szájáról sár csöpög

és szivében még a mennybolt

tüzes csóvái keringenek?

Hogyan kiáltson a csillaglátó ember,

ha arcát letépik és szájával szólnak

a gyilkosok törvényei?

Lelkében még a tisztulás csöndje gyűrűz,

de teste már húsra gondol

és húsát hamis testvérek öltöztetik.

Szive titkon még szállni szeretne,

de vére már tudja, hol van

és gyomrát a jólét környékezi.

Még álmának messze magányát érzi,

ám kezét a hóhér kutyái nyalják

és torkába undor emelkedik.

Válla megrándul

és vonagló ajkán

alvadt csomókban

buggyan elő

a szó.

Öklendezik.

Hogy hazug világot szerethessen,

immár halála álmát kell utálnia.

Teste megindul,

jár,

romlásának szagát felejti,

de lelke áll,

halálba réved és látja:

húsát elsodorják a hétköznapok.

Mert mivé lesz az ember,

ha igába fogja a szükség,

béklyóba veri a béke,

megszorítja az erkölcs

és szája elkékül,

hogy szólni se tud már?

Húsát fölszedik

és a sárkánynak dobják.

A sárkány pedig a társadalom.

­*­

Minekünk tehát a mindennapok:

az elfojtott álmok fülledt,

vihar előtti csendje,

a járványos éhség,

a tüzet okádó törvény,

az agyagból készült ember

vasakkal bélelt háza,

fészek, ahonnan ki tudja, hány vérszopó sorvasztja életünket.

Én az egek alján lila felhőt látok,

az haragtól vemhes.

Hamuvá lesznek a sárkány oltárai.

(1956–59–2007)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben