×

A Janus-krimi

II. rész

Szántó Gábor András

2007 // 04
Nos, nézzük meg ezt az élményvilágot állítólag nem tárgyiasító, „jelentésnélküli elrendezettséget” Janus néhány itáliai és magyarországi művében, amelyek a költővé válás „közhelyének” hagyományos képeit variálják.

„Bennem […] nem forr még Kasztália habja / s nem nedvezte be szám aoni tó vize sem” – olvashatjuk egy korai, itáliai versben,54 amely két hagyományos toposzt tartalmaz a költői ihlet eredetének kifejezésére. Az első a Parnasszus-hegy oldalában fakadó Kasztália-forrásra vonatkozik, amelyről a római költők azt tartották, hogy költői tehetséget ébreszt az emberben (Verg. Georg., 3, 293.; Mart. 7, 11.; 12, 3.).55 A második – az „aoni tó” kifejezés – tulajdonképpen két ilyen, ihletet adó helyre is utalhat: 1) vagy Aonia tartomány híres hegyének, a Helikonnak oldalában csörgedező Aganippe-forrásra (amely Aganippe nimfáról, Termessus – másképpen Permessus – leányáról kapta a nevét); 2) vagy pedig a tőle nem messze előtörő Hippokréné vizére, amelyet Bellerophontész szárnyas lova, a Pegaszosz (Pegasus) fakasztott patájával a Helikon hegy oldalából.56 A vers latin szövege az utóbbi lehetőségre, pontosabban a pegazusi vízfakasztás következményeinek elmaradására utal – vö. „Non mihi Pegaseae, veniunt in carmina, vires” –, amit a magyar fordítás csak részben ad vissza („nincs költői erő még annyi az énekeimben”), a „pegazusi” jelzőt ugyanis nem említi.

E korai versnek az az érdekessége, hogy szerzője nem tekinti magát költőnek: ő nem ivott még a parnasszusi és az aoni források vizéből, és a később felvett „Janus” helyett is a köznapi „Ioannes” nevet használja: vö. „teneas sub corde Ioannem” („Jánosod őrizd jó emlékezetedben”).57

A költővé válás eztán bekövetkező aktusát a Névváltozásáról című epigramma írja le, ez azonban több szempontból eltér e fontos esemény hagyományos toposzaitól. A beavatandó poéta itt nem egyszerűen iszik a költői ihletet adó forrásból, hanem a szőke Thalia áztatja meg – akarata ellenére! – az aoni tó vizében: „Mikor a szőke Thalia vonakodásom ellenére megáztatott az aoni tóban, arra kényszerített, hogy változtassam meg a nevemet” (Compulit invitum mutare vocabula, cum me / Lavit in Aonio, flava Thalia, lacu).58

Török László elmondja, hogy e költővé avatás „mitológiai kellékei Propertiust utánozzák (2,10,26.)”, igaz, e római költőnél nem Thalia, hanem Amor meríti meg a vers hősét a Permessus vizében.59 Janus szőke Thaliájának tettei bizonyos mértékig összhangban vannak e propertiusi „szerelmesítéssel”, hisz Thalia nemcsak „a könnyed, játékos költészetet”,60 hanem az obszcenitásig merész ókori komédiát is pártfogolta. Egy vonakodó költőjelölt erotikus „kényszeráztatását” azonban aligha tudta ez az „aoni nővér” végrehajtani – arra csak egy „aoni férfi” lehetett képes…

A római költészetben a Múzsákat tisztelték „Aoniae sorores” néven, és Herkulest emlegették „Aonius vir” gyanánt.61 A körülmények (nem véletlen) összejátszása folytán azt a Herkulest, akivel már a mandulafáról írt Janus-vers elején is találkoztunk, s akivel a költő nem egy alkalommal az ő Galeottójának kiválóságát állította párhuzamba:

[…] túltesz Herkulesen nagyszerü testierőd.
És különösképpen birkózásban vagy az első,
Fürge karod minden férfit a földre teper.62

Galeotto birkózóbajnoki talentumának jellegére az eredeti szöveg „palaestram” szava is utalhat (vö. „Praecipue sortem scis exercere palaestram”),63 ez ugyanis már Lukianosz népszerű művében, a Lukiosz vagy a szamárban is „szerelmi birkózást” jelentett. A kikapós szolgálólányt ott egyenesen Palaisztrának (a. m. ’birkózóhely’, ’birkózás’) hívták, aki épp a nevére hivatkozva bátorította újabb és újabb műfogásokra partnerét a maguk „párviadalában”: „Fiatalember, ne feledd el semmiképp, hogy Palaisztrába pottyantál, s most aztán meg kell mutatnod, hogy vajon kemény legény vagy-e s jól tudod-e a birkózás mindenféle műfogását” stb.64

Az etruszk ősöktől származó Galeotto tettrekészsége és iparkodása „minden férfit felülmúl” ezen a téren (Et superas cunctos strehuitate viros),65 ami nagy valószínűséggel az itáliai epigrammák etruszk Ursusával azonosítja személyét: vö. „Etruszk Ursusnál nincs pajzánabb a fiúk közt, / akkora nagy kéjvágy égeti őt, a buját”.66 Ez a szemmel láthatólag Galeottóról mintázott Ursus (= ’Medve’) azonban a lányokat és a fiúkat is szereti, ami a „kétnemű” nyulakhoz teszi őt hasonlóvá. (Az ókori hiedelmek szerint egyes nyulaknál mindkét nem nemi jellegzetessége előfordulhat.)67



Nyáréjen ha talál egy pajzántestü leányra,
Meg se kottyan akár sorra kilenc ölelés.
Aztán meg noha hét fart is szétdúl meredője,
Mit tesz férfiakon, állja is azt örömest.
Így hát, hogyha szabad nékünk megvallani, Ursus
Nem jó név – ő nem „medve”; mi hát? ugye, „nyúl”?68

Janus műveiben gyakori a nyelvtani – és a biológiai – nemek elbizonytalanítása és egymásba játszása. A mandulafáról írott vers címében a Sevillai II. kódexben például nőnemben ragozott melléknév illeszkedik a semlegesnemű főnévhez: „De amygdalo in Pannonia nata69 A Pindoláról írt egyik versben a hímnemű főnévhez tartozik ugyancsak nőnemben álló melléknév: „malesuadas […] papyros”.70 A fajtalan Leo a költő szerint „nőstény hímoroszlán”, azaz „Leaena Leo”,7 1 míg Galeotto olyan „mi Compater”,72 aki a középkori latinban ismeretes „commater” (lelki anya, keresztanya) szó kerítőnői „jelentésfejlődésének” kontextusában73 valóságos „kerítőnői lelkiatyává és keresztapává” avanzsál a janusi szövegösszefüggések világában.

E „kerítőnői keresztapának” tulajdonképpen ugyanaz a funkciója, mint a költőjelöltet akarata ellenére vízbe merítő, férfiasan erotikus Thaliának. Az általa végrehajtott aktus voltaképpen nem más, mint a keresztelés szertartásának „pogány” kifordítása, amelyet e „más” módon megkeresztelt költőnövendék idővel mégiscsak „szentesít”.74

E „hímnős keresztapa” kilétét nemcsak a művek szövegösszefüggései, hanem maga Janus Pannonius is abban a Galeotto Marzióban határozza meg, aki őt az aoni forráshoz és a Parnasszushoz elvezette, azaz aki őt egy ilyen „költészet” mesterségére megtanította:

S nem tagadom: ha nem éppen erőtlen verseket írok,
bölcs tanitásodnak műve-gyümölcse az is.
Mert vezetésed alatt hágtam Helikon tetejére,
hol Pegazus léptén buggyan elő a patak,
és te mutattad meg Parnasszus dús ligetét is,
voltál hű vezetőm, mesterem, útmutatóm.75

Lator László fordítása szintén jól érzékelteti e „másfajta” költővé válás erotikus összefüggéseit:

S megvallom, ha akad müveimben némi csin itt-ott,
Nem magam érdeme az, csak tanitásaidé.
Mert vezetéseddel hágtam fel a szent Helikonra,
Hol forrás bugyogott fel paripánk nyomain.
Véled jártam a Parnasszus bőharmatos alját,
Jó ösvényt mutató mesterem és vezetőm.76

A költővé válás hagyományos toposzai e költői világban tehát mélyen egyéni jelentéstartalommal és jelentőséggel telítődnek, amit az irodalomtörténetben jelentéktelen poétának elkönyvelt Galeotto Marzio janusi felmagasztalása, illetve e felmagasztalás indoklása is kifejez:

Most, hogy a régi, neves költők közt emlitenek már,
Mondom, nem lennék nélküled én avatott.
S úgy van: a versírást nálad nem tudja különbül,
Ördöngösebben senki sem, az bizonyos.
Súlyt meg erőt kölcsönzöl a versben minden igének,
Minden jól kiszemelt szót a helyére teszel,
S oly tartalmat is adsz különös figyelemmel azoknak,
Mint aminőt sohasem adtak a régi atyák.77

Ha e sajátosan új tartalmakat csupán „jelentésnélküli elrendezettségnek” tekintjük, akkor továbbra is álságos és hamis magyarázatokra kényszerülünk e ritka egységet és koherenciát mutató élet és költészet esetében.

Ez esetben persze semmi kapcsolatot sem szabad látnunk e magánmitológia „forrásfakasztó” Pegasus-toposza és a Pegasust birtokló Bellerophontész történetének önkéntes lefordítása között, még akkor sem, ha egy ostoba „fegyvercserét” és az emberi feledékenységet panaszló Janus ajánlja ezt – immár Magyarországról! – a hűtlen barát figyelmébe: „[…] gyakorlásul csak egy kis részletet emeltem ki a nagy mű [= az Iliász] hatodik énekéből, mely javarészt Bellerophón történetét tartalmazza. Erre a szemelvényre pedig elsősorban azért esett a választásom, mert régóta tudom, hogy e hős neve közismert volt a latinoknál is, úgy láttam azonban, származását, tetteit és halálát már nem ismerik. […] És van még egy sereg figyelemre méltó részlet, amit olvasás közben magad is észreveszel.”78

Ha e forrásfakasztó és nyílástörő Pegasus-toposz alkalmazásait csupán a mitológiai közhelyeket variáló poeta doctus szorgalmi feladatainak tekintjük, természetesen az erőszakos költővé avatást és az ezzel kikényszerített névváltoztatást is legfeljebb metrikai okokra vezetjük vissza, megfeledkezvén arról a közhelyről, hogy a római mitológia Janusa „minden kapu és ajtó”, sőt „minden kimenet és bejárás istene”.79 Tiltakozhatunk persze, hogy a különféle nyílásokat csak Freud óta értelmezik a testnyílások jelképeiként,80 az ilyen protestálásokat azonban a Freudot nem olvasó Janus némítja el egy „fajtalanról” – tehát önmagáról is! – szóló epigrammájában:

Sem mást, sem magadat te hág-ni, -atni
Nem tudod, noha úgy szeretnéd,
Mert tested maga semmi más: nyilás csak.81

Janus isten nemcsak a megszentelt kapukat és átjárókat, hanem a forrásokat, a patakokat és a folyókat is pártfogolta,82 ami elégséges alapul szolgált a Janus Pannonius-i „magánmitológia” számos versben megnyilvánuló „forrástiszteletének”. „Egyszer egy emberi lény forráshoz vitte ki Ámort, / Vélte: a habjaiban oltani tudja tüzét” – írta a költő egy itáliai epigrammájában,83 hogy aztán a Galeotto szülővárosának kútját megéneklő „humanista típusversben” (?) teljesítse ki e szerelmi szomjoltás dicséretét:

Üdvöz légy, szent forrás anyja, Feronia itt, hol
gyógyvizedért hálás Narnia városa áll. […]
Mint ahogy egykor a vad görögöknek Langia, oltsd el
Bensőm-szikkasztó szomjamat, oltsd hamar el!
Úgy tápláljon anyád, a dicső, örökös vizerekkel,
S úgy ne fogyatkozzék áradatod soha meg!
Lám, ami egyre bugyog csak a fémcsőből, a kiszáradt
Torkok mind benyelik föltoluló habodat.
Ó, mily friss kedv ömlik bennem szét, milyen izzó
Testbeli máglyától ment meg ez isteni víz!
S gyomrom sem fordul, bár jócskán nyeltem a kortyot,
S izzadság se ragyog tőle a homlokomon.
Hát az a fáradság, hogy e csúcsra nehéz kerülőkkel
Fölmásztam, nem volt mégse hiábavaló.84

A görög-római mitológia gyógyító és lelkesítő vizeinek témája, illetve e téma janusi „rejtjelezése” a magyarországi költeményekben is fontos szerephez jut, amit nemcsak a váradi gyógyforrások hálás emlegetésével, hanem a Galeotto hajszőkítéséről szóló epigrammákkal is igazolhatunk.

Galeottóhoz

Ábécére tanítod a gyermekeket, Galeotto;
Oktass hajfestést, s fölvet a pénz mihamar.

Ugyanahhoz

Még a szuroknál is feketébb főd, én Galeottóm,
hogy lett, hadd halljam, lángvörös egyszeriben?
Nem lobog úgy a szikamber hosszú varkocsa, mint ez,
s az sem, amit Crathis vagy Sybaris mos: a fürt.
Mondd, mi okozta: milyen véletlen vagy milyen álca,
vagy tán még inkább: isteni kéz nyoma ez?
Ily csoda nem telnék mástól, csak a Formaadótól,
aki a Káoszból hozta a Rendet elő.
Első pillantásra nem is tudtam, ki vagy: aztán
dünnyögtem kábán: álhaj ez, álhaj, igen.
Majd odanyúlok, alig hiszem így is: hányan akarják
– balgán – festéssel rejteni ősz hajukat.
Ám ez nem kölcsönszín: lentről jő, a gyökérből,
annak a legcsúcsán már ilyenül születik.
Hát, ha igaz fiatalság ez, tartson ki örökké,
s fejdíszed vénség meg ne gyalázza soha.
Hisz ha vörössé bírt változni koromfeketéből,
nyilván méltó rá, hogy kikerülje a dér.85

A szakirodalom nem sok figyelmet szentel ezeknek a műveknek. V. Kovács Sándor egyszerű baráti „évődést” lát bennük,86 Vadász Géza pedig „a budai királyi udvar színes, eleven képére” következtet belőlük: „Galeotto magyar gyerekeket tanított a geometria, dialektika stb. alapelemeire. Janus ironikusan jegyzi meg, hogy több hasznot hajtana barátjának, ha a hajfestés alapelemeit oktatná.”87

Az első epigramma talán még indokolhatná ezt a tanári és fodrászi pályáról megfogalmazott örök igazságot, de a második már aligha... Vadász maga sorolja fel az utóbbi versbe rejtett mitológiai, kultúrtörténeti és bibliai utalásokat (amelyek a fentinél bonyolultabb mondanivalót sejtetnek), s máshol ő állapítja meg azt is, hogy a „szőke” (flava) Janus kedvelt jelzői közé tartozik.88 Csupán azt nem ismeri fel, hogy az aoni tó Thaliájának ez a mélyen egyéni jelzője – szinonimájával, a „vöröses”-t és „aranysárgá”-t jelentő „rutilus”-szal együtt – egy sajnálatosan megváltozott Thalia-Galeotto „visszaszőkülését” és visszafiatalodását sürgeti.

A hajfestés – pontosabban a hajszőkítés (rutilare capillum) – tanításának óhaja itt azt jelenti: ’add át egykori tudásodat (nekem), s akkor busás jutalomban részesülsz’ („fölvet a pénz mihamar”). Ha kételkednénk egy ilyen üzenet lehetőségében, lapozzuk fel Janus egy fentebb már említett levelét, amelyben nemcsak a Lando elleni támadásokról és Galeotto magyarországi sikereiről, hanem a hűtlen – és anyagias – barátnak tett ígéretekről is olvashatunk: „Magamért is örülök, mert úgy látom, amivel én tartozom, mások törlesztik, s így ellátják szerepemet. Ha azonban mindazok adakozása után is hiányoznék valami a summácskádból, fordulj csak hozzám, és – ha szépen kéred, talán megkapod. […] De már csak kövessed szerencsecsillagodat, s hajítsd el koloncaidat! Arra azonban mindig gondolj, hogy mivégre jöttél ide! Hogy tanítsd a tudatlanokat, földerítsd a szomorkodókat, magad pedig meggazdagodjál.”89

Az emberi hajzat ősidők óta az ember erejét – s ezen belül a nemi erejét – jelképezi.90 Mint Vadász Géza utal rá, a férfihaj szőkítése a római korban kétes és gyakran gúnyolt eleganciának számított. Azt az ókori hiedelmet is megemlíti, amely a Sybaris mellett kanyargó Crathis folyó vizének is ilyen szőkítő és gyógyító hatást tulajdonított. Csupán arról nem szól, hogy mi valójában e csodás „gyógyulás” (obszcén) tartalma, és hogy miért kellett az istennevű Janusnak mindezt egy „isteni kéz” formaadó erejével, illetve Galeotto „krisztusi feltámadásával” kapcsolatba hoznia. Ha ezt is megtenné, még inkább alátámaszthatná azt a jogos feltételezését, miszerint „e megbotránkoztató, kegyeletsértő megfogalmazásért Itáliában esetleg inkvizíció elé idézték volna költőnket, mint azt barátjával, Galeottóval később meg is tették Velencében”.91

A janusi vallásosság itt felmerülő problémáját természetesen nem lehet egy-két szóval elintéznünk vagy pláne megoldanunk. Annyit azonban érdemes megjegyeznünk, hogy efféle esetekben – például a névváltoztatásáról szóló vagy a Galeotto zarándoklását gúnyoló versben is – Janus egy jórészt homoszexuális eredetű „múzsai szentséget” állít szembe a hagyományos keresztény „religiozitással”, amelyet Marco Aureliónak írt levelében az „aggályos, fölöttébb jámbor” szavakkal jellemez („mivel ez annak a dolognak egy bizonyos túlzását jelöli, amelyről szó van”).92

A hagyományos „religiozitás” szemszögéből természetesen az ő Galeottótól eredő költészet- és életfelfogása „túlzás”, de ehhez a közéleti bajok és a fokozódó magányosság ellenére is hű marad. A tragikus életérzéstől áthatott kései művek továbbra is a janusi „magánmitológia” korábbi képeit folytatják. A roskadozó gyümölcsfa egy priapusi „megszedetlenség” önpusztító következményeire és – néma szemrehányással is – a Heszperiszek kertjébe indult „Hercules” késlekedésére utal:

Én, aki nyílegyenest törtem sudarammal az égnek,
Seprem most leborult lombozatommal a port.
Nem külső, idegen terhek roskasztanak engem,
Önnön termésem húzza le bús fejemet.
Társaimat viharos villámok döntik a földre,
Rám ez a dús termés hozza a szörnyü halált.93

(Vö. ezt A Narni-beli Galeottóhoz írt költemény részben már idézett soraival:

S nem tagadom: ha nem éppen erőtlen verseket írok
Bölcs tanitásodnak műve-gyümölcs az is. […]
Hát, amit ültettél bennem: ma fogadd el e verset,
Mintegy ajándékként fáradozásaidért.
(Kell, hogy a vincellér gazdag fürtöt szüreteljen,
kell, hogy a gazdának bő aratása legyen.)94

A költészet aoni tavának vize Az árvíz című elégiában egy apokaliptikus világkatasztrófa víz- és könnyözönévé dagad,95 amelyből két útja kínálkozik a megmenekülésnek. Az egyik az Olümposzra, a másik a Parnasszusra vezet – és a költő ezúttal is a Parnasszust választja.96 Mint írja, azért, hogy az itt menedéket talált Deukalión mintájára ő is új emberiséget teremtsen az özönvízben elpusztult régi helyett.

A janusi „túlzás” eme példái mellett azonban van egy olyan kései, viszonylag ritkán említett mű is, amelyben a menekülés első lehetőségét választva, „az olümposzi tér közepén ülő” Istenig jut el a költő (Az Atya- és Fiúisten beszélgetése az emberi nem elpusztításáról, akikhez végül a Boldogságos Szűz könyörög).97 Az apokaliptikus világvége e másik, nagy víziójában Szűz Mária így kér bocsánatot az ingatag ösztönök rabjaként tévelygő emberiségnek:

Jól tudom, azt mondod, sok a bűn, az erény letiporva,
Földön az Istent ím senki se tiszteli már.
Botlik néha bizony, megvallom, téved is olykor,
Gyenge, erőtlen még, néhanap esztelen is.
Ámde hogyan tegyenek, ha silány test rabja az ember,
S mert sárból készült, gyenge, silány a tömeg?
Valld be, fiam, bátran, ne habozz, tedd félre a félést,
Ekkora bűnöknek jó oka vagy magad is.
Ingatag ösztönöket, halovány érzelmeket adtál,
Lomha, törékeny agyag: lomha, törékeny anyag.
Elmellőzzem tán luxus tápját, az aranyt most,
Hát buja ösztöneit s torka nagy ingereit?
Mennyi veszély vár rá, környékezi folyton az embert,
Ó, nyomorult nő, én! Mondjam-e gondjaikat?98

A nagybeteg Janus önmagáról mindezt ekként fogalmazta meg:

Elkövetett büneim soha nem tagadom, de ha mégoly
Bűnösen éltem is én, becstelenül sohasem.
Mentsetek engem fel, bármit cselekedtem, a bűnös
Bánata egyszersmind bűne bocsánata is.99

Jegyzetek

1JUHÁSZ László, Janus Pannonius epigrammáinak szövegkritikájához és hermeneutikájához, Filológiai Közlöny, 1968, 146–185.; TÖRÖK László, Szövegproblémák Janus Pannonius epigrammáiban, ItK, 1990, 501–502.; Uő., Janus Hungaricus, avagy filológiai barangolások a Janus-epigrammák magyar fordításainak birodalmában = Klaniczay-emlékkönyv (a továbbiakban: KE), 1994, 73–100.

2Pl. Janus Pannonius összes munkái (a továbbiakban: JPÖM), szerkesztette, az utószót és a jegyzeteket írta V. KOVÁCS Sándor, Tankönyvkiadó, Bp., 1987; VADÁSZ Géza, Janus Pannonius epigrammái: Műelemzések és magyarázatok, (a továbbiakban: JPE), Argumentum Kiadó, 1993; Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.: Humanizmus (a továbbiakban: RMISZ), Balassi Kiadó, Bp., 1998, a Janus Pannonius c. fejezet (9–285.) szerk. és jegyz. TÖRÖK László.

3A magyar irodalom története 1600-ig, Akadémiai Kiadó, Bp., 1964, 233–234.

4MOHÁCSY Károly, Irodalom a középiskolák I. osztálya számára, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1993, 282–283.

5JPE, 224.

6KE, 96. (Az eredetiben szereplő Paul Verlaine megjelölést értelemszerűen Charles Baudelaire-re igazítottuk – SZ. G. A.)

7HUSZTI József, Janus Pannonius (a továbbiakban: HUSZTI), 1931, Pécs, 201.

8RMISZ, 99.

9RMISZ, 98.

10KE, 99.

11A magyar irodalom története 1600-ig, Akadémiai Kiadó, Bp., 1964, 233–234. (Kiemelések tőlem: SZ. G. A.)

12Uo., 243.

13JPE, 223. (Kiemelés tőlem: SZ. G. A.)

14Mindenekelőtt az Átváltozások, a Római ünnepek és a Hősnők levelei alapján.

15Robert GRAVES, A görög mítoszok, 2. köt., Európa Könyvkiadó, Bp., 1981, 512–513.; Ókori lexikon, szerk.: PECZ Vilmos, (a továbbiakban: ÓLex), Franklin-Társulat, Bp., 1902, 1. köt. 543.

16L. Publius OVIDIUS Naso, Átváltozások, Magyar Helikon, 1975, 169–176.

17KOCZISZKY Éva, Az újlatin tárgyias költészet megszületése Janus Pannonius elégiáiban, ItK, 1979/3., 243.

18Vadász Géza szerint Prokné szintén csak „a fecske, a tavasz hírnöke” ebben a versben (JPE, 223.).

19Publius OVIDIUS Naso, Római naptár. Fasti, GAÁL László ford., Helikon Kiadó, 1986, 46.

20KE, 96.

21Vö. „Mégis a titkok föltárásában vagy a bajnok, / hogyha az ősmondák rejtett tanait magyarázod. / Senki se tudja tenálad bölcsebben kibogozni, / mily burkolt értelme van egy-egy régi mesének, hogy mi a puszta Kaosz s a gigászok harca, […] mik a Procne / tollai” stb. Dicsőítő ének a veronai Guarinóhoz, 535–541., CSORBA Győző ford., JPÖM, 451.

22Pszeudo-Démoszthenész, Temetési beszéd, ifj. HORVÁTH János ford., JPÖM, 580.

23Publius OVIDIUS Naso, Átváltozások, VI. 610–618. DEVECSERI Gábor ford.

24Vö. SZEPES Erika, Carmina priapea (a továbbiakban: SZE) = A szerelem kertjében: Erotikus jelképek a művészetben, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1987, 152.

25Uo.

26SZE, 155–156.

27SZE, 156.

28RMISZ, 244. (Kiemelés tőlem: SZ. G. A.)

29Uo.

30JANKOVITS László, Accessus ad Janum: A műértelmezés hagyományai Janus Pannonius költészetében (a továbbiakban: JL), Balassi Kiadó, Bp., 2002, 26. Lásd még Jankovitsnak a janusi epigrammáról adott találó jellemzését: „Ezek az epigrammák a dicterium olyan fajtájához tartoznak, amelyekben a rejtett értelem, egyben a csattanó egy hosszú szöveg, szövegrész ismeretében érthető meg. […] a felszínen meglehetősen keveset eláruló szöveget csak a régi szerzőkben jártas olvasó tudja értelmezni, a rejtett értelem viszont annál részletesebb.” (JL, 77., 79.)

31JL, 81–82.

32ÓLex, 1. köt. 891.

33RMISZ, 244.

34RMISZ, 167.

35RMISZ, 167. A levél magyar szövegéből sajnos kimaradt a []-lel jelzett rész, amely a latin eredetiben még megvan: „cave de Solis mensa et Lothophagorum succis ne quid gustes” (RMISZ, 166.).

36JPÖM, 727.

37HUSZTI, 150.

38A magyar irodalom története 1600-ig, 227.

39JPÖM, 728.

40RMISZ, 281.

41HUSZTI, 265.

42RMISZ, 169.

43RMISZ, 169., 168.

44RMISZ, 89., 88.

45JPÖM, 553; RMISZ, 173, 175.

46RMISZ, 173. A Martialisszá válás óhaját lásd A költő Martialishoz című versben: „…ha a Szűkszavú Öregnek / képzelgése igaz; vagyis, hogy egy-egy / lélek átröpül új meg új személybe, / s szent Homérosz is Enniusba szállott / […] — mondom, hogyha igaz: te jöjj belém át”. CSORBA Győző ford. JPÖM 19. (Kiemelés tőlem: SZ. G. A.)

47SZE, 162.; Sigmund FREUD, Álomfejtés, Helikon Kiadó, 1985, 250., 251.

48RMISZ, 173, 282.

49HUSZTI, 276.

50Janus három verset is írt a királyi besúgókról (JPÖM, 211.), s mivel Mátyáshoz címzett epigrammája szerint ő nem óhajtotta megismerni a király titkait (JPÖM, 203.), bizonyára elvárta, hogy más se fürkéssze az övéit.

51RMISZ, 383., ill. Galeotto MARZIO, Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv, ford. KARDOS Tibor, Magyar Helikon, 1977, 54., 71.

52Uo. 90.

53KOCZISZKY Éva, Az újlatin tárgyias költészet megszületése Janus Pannonius elégiáiban, ItK, 1979/3. 236–237.

54Egy valakinek, aki nehéz dologra biztat, CSORBA Győző ford., JPÖM, 45.

55ÓLex, 1, 162.

56„Rágta habos szájjal dühösen még új zaboláját, / s aoni víz fakadott könnyü patája alatt.” Publius OVIDIUS Naso, Római ünnepek: Fasti, III, 454-455., GAÁL László ford., Helikon Kiadó, 1986, 59.

57JPÖM, 45.

58RMISZ, 12. Berczeli Anzelm Károly műfordítása nagyon messzire rugaszkodik az eredeti mű szövegétől: „Ezt hittem magam is s lásd, Janus lettem, amint a / Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem.” RMISZ, 13.

59RMISZ, 184.

60Uo.

61ÓLex 1, 162.

62A Narni-beli Galeottóhoz, TELLÉR Gyula ford. = Janus Pannonius: Magyaroroszági humanisták, vál., szöveggond., jegyz. KLANICZAY Tibor, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1982, 76.

63JPÖM, 292.

64LUKIANOSZ Összes művei, 2. köt., Magyar Helikon, 1974, 11. RÉVAY József ford.

65JPÖM, 292.

66RMISZ, 53.

67RMISZ, 213.

68RMISZ, 53.

69JPÖM, 224.; CSAPODI Csaba, A Janus Pannonius szöveghagyomány, Akadémiai Kiadó, Bp., 1981, 43.

70RMISZ, 88. Lásd még Vadász Géza figyelemre méltó észrevételeit a janusi „elhangolásokról”: JPE, 90–91.

71RMISZ, 52.

72RMISZ, 166.

73Lásd a kerítőnőhöz írt „Commater mea, Magdalena” kezdetű verset: RMISZ, 94., ill. Vadász Géza szómagyarázatát: JPE, 49.

74A névváltoztatásról szóló epigramma kapcsán Török László joggal állapítja meg, hogy „a mitológiai eszközök mellett a verssorok finom asszociációkkal utalnak a Bibliára”, s jogosan beszél egyfajta „új keresztség”-ről is. RMISZ, 184.

75A Narni-beli Galeottóhoz, TELLÉR Gyula ford. = Janus Pannonius: Magyarországi humanisták, 75.

76JPÖM, 293.

77JPÖM, 295. Kiemelés tőlem: SZ. G. A.

78RMISZ, 173.

79ÓLex 1, 1001.

80Sigmund FREUD, Álomfejtés, Helikon Kiadó, 1985, 245., 280.

81Egy fajtalanra, CSONKA Ferenc ford., JPÖM, 127. (Kiemelés tőlem: SZ. G. A.)

82„Minden szerves életet, tehát az emberét is Janustól származtatták […]; ő fakaszt minden forrást, patakot és folyót.” ÓLex 1, 1001–1002.

83Ámorról, CSONKA Ferenc ford., JPÖM, 147.

84Az olasz nimfák legdicsőbbikének, Feronia istennőnek írta Janus Pannonius, visszatérőben Rómából, 1458. június 9-én, CSORBA Győző ford., RMISZ, 137. Vö. a 42. és 43. jegyzethez tartozó szövegrészekkel.

85KÁLNOKY László és CSORBA Győző ford., JPÖM, 221.

86JPÖM, 687.

87JPE, 195.

88PJE, 101.

89BORONKAI Iván ford., RMISZ, 171. Kiemelés tőlem: SZ. G. A.

90Lásd a különböző álom- és szimbólumszótárak magyarázatait: „Haj: Erő, vitalitás, életerő, férfiasság. […] A hosszú hajú férfi az erőt jelenti, ahogy Sámson és Delila történetében is.”; „Delila levágja Sámson haját — ami az erejét adta a férfinak—, és ezzel megsemmisíti férfiasságát.” Rosemarie Ellen GUILEY, Álomenciklopédia, Szukits Kiadó, 1997; Jack ALTMAN, 1001 álom, Magyar Könyvklub, Bp., 2003. 370.

91Vö. JPE, 217–218.

92JPÖM, 540, VIDA Tivadar fordítása. Vö. ezt a „religiosus” szó szótári jelentéseivel: 1. kötelező (erejű); 2. jámbor, istenfélő, vallásos; 3. babonás; 4. aggasztó, aggályos; 5. szent; 6. lelkiismeretes, tisztességes. (GYÖRKÖSY Alajos, Latin–magyar kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Bp., 1994, 477. Lásd még Török László magyarázatát a Galeotto római zarándoklását kigúnyoló versről: „Janus nem azt mondja, hogy a költő nem lehet vallásos, hanem azt, hogy senki sem lehet egyszerre bigottan-elvakultan hívő és költő. Janus a religiosus szó jelentésével kapcsolatos ismereteit Gelliustól kölcsönzi (4,9,2) aki Nigidius Figulus szavait idézve a következőket írja: »’religiosus’-nak azt nevezik, aki a túlzott és babonás vallásossággal önnönmagát szinte béklyóba veri.« A Marco Aurelióhoz intézett dedikációban (teleki, II. 72–74 = 252) Janus az idézett Gellius-részletre hivatkozik a curiosus jelző elemezgetése kapcsán.” RMISZ, 211.

93KARDOS László ford., RMISZ, 161.

94TELLÉR Gyula ford., Janus Pannonius. Magyarországi humanisták, 75.

95A Sevillai II. kódexben e költemény nem a szokásos De inundatione (Az áradat), hanem De inundatione imbrium címmel szerepel, ami az „imber” szó költői jelentése révén „a könnyek áradatára” is utalhat. CSAPODI Csaba, A Janus Pannonius-szöveghagyomány, 45.

96Vö. a Galeotto zarándokútjáról szóló vers kezdő soraival: „Mondd, miért, ha poéta vagy, miért hogy / Parnasszus magasát elhagyva immár / Bottal — ó, Galeotto — és iszákkal / Mégy Rómába te is zarándokútra?” VÉGH György ford., RMISZ, 49. Kiemelés tőlem: SZ. G. A.

97JPÖM, 385–393.

98CSONKA Ferenc fordításában az „isteneket” szót az eredeti „Deum-”-nak megfelelően „Istent” alakra igazítottuk (vö. „Nec quisquam toto iam colit orbe Deum”), JPÖM, 392–393.

99Mikor a táborban megbetegedett, KÁLNOKY László ford., RMISZ, 151.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben