„A szemlélet: érzés. Az érzés háza a szív.
A szív titka: a vágy. A vágy titka: Titok.
A változás kulcsa: vágy a Titok után.”
(B. J.)
I
A Nap nem jön fel, a Hold nem megy le.
Nincs, ami csillapítson szomjat, lázat.
Ön-test-melegét levetve, hátrahagyva
a reggel is csak kihűlő, üres példázat.
Az idegrendszer álcázott bábelében együtt
és külön szauruszok, Bráhma, Jahvé, Éli...
Rögeszmét belőlük merít, és boldogan retteg,
mióta legelemibb, belső, idegen éne féli.
Sok ezer éves beszéd sodródik, úszik egyre,
s a vizek mélyén mennyi indulat van.
Ha felszínre bukna egy is, persze azt üzenné:
Ne kezdj semmibe. Maradj mozdulatlan.
II
Álmában ébren van, és megkísérti
Poulenc G-dúr Miséjének íze –
disszonanciák egyházakelőtti régiség-
érzését hordozó repríze – – –
Elmúlik alóla a padló, lassan és
egyenként elmúlnak mind a falak.
Mintha azelőtt már látta volna valahol:
balzsamos levegőtengerben levitáló alak.
Zölden szikrázik, mint karibuzuzmó az
északi fényben. A vérét vonzó erő a vigasz.
Jég akantusz-ujja tartja fenn és hallja:
„Boldog négyzetek társaságában utazz.”
„Utazz, utazz, Ámok isten hajtson,
a Harmincadik Század máris mögötted.”
A meditáció zajtalan rajai körbefogják.
Jó ez így. Az állandóság gyönyörködtet.
III
Egy új jégkorszak kortikális kertjében
vízszintesen. Bizarr kép, nem vitás.
Talán a véletlen emelte őt a Harmadik
Rendbe, mert erről nincs tudás.
Nincs csillag, a látás határára tűzve,
ami utat mutat. Nincs kinek gyónni.
A hagymás rántottára paprikát szór.
Még rádiót hallgat. A teája mahagóni.
Arca, mint a hibiszkusz démona. Egy
nagyon tiszta égbolt távolságaival teli.
A kozmikus búgócsiga-pózban elköltött
reggeli távlatát tekintete lassan elnyeli.
Őrült reménykedés az örök folytatásban.
Vagy Tantra Múzeumba való semmi kis halál.
Melyik élet melyik idejében nyílik éppen
az az ajtó, amelyben
lényege szerint*
rátalál?
Ez a vers is, mint a legtöbb,
hallótávolon kívül, magában áll.
Akár
egy szűkített szeptimben zúgó
tenger partján a felcsendülő madrigál.
*Az Orbán Ottótól „vett” verssor így hangzik: „Lényege szerint őrült reménykedés az örök folytatásban.” Ezt szabdaltam rá a gondolatra.
