Popély Gyula: Búcsú a főiskoláktól

Kassa, Eperjes, Selmecbánya, Pozsony. Amellett, hogy mind a négy város a Felvidéken található, más is közös bennük. A trianoni döntés következtében a fentebbi városok a hajdani Csehszlovákia fennhatósága alá kerültek, s ezzel együtt négy néhai felsőoktatási központot is elvesztett Magyarország. Eperjesen volt az Eperjesi Evangélikus Kollégium, melynek keretében evangélikus teológia és jogakadémia is működött, Selmecbányán a Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola, Kassán a Magyar Királyi Állami Jogakadémia és a Kassai Magyar Királyi Gazdasági Akadémia, s végül Pozsonyban volt található az Egyetemes Evangélikus Teológiai Akadémia és a Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem. Patinás, gyakran százéves múltra visszatekintő intézmények, melyek a 20. század elején jelentős és kiemelt részét képezték a magyar felsőoktatási rendszernek. Popély Gyula Búcsú a főiskoláktól című könyve az elcsatolt területek felsőoktatási intézményeinek sorsát követi végig a két világháború közötti időszakban, s az olvasó egyszerre szembesülhet a nagy hagyományú főiskolák és egyetemek megszüntetésével s egyúttal a kitartás eredményével: a losonci Református Teológiai Szeminárium létrejöttével. A szerző két nagyobb fejezetre osztotta kötetét: az elsőben tárgyalja az impériumváltást követő változásokat, a másodikban pedig a felvidéki magyar fiatal értelmiség lehetőségeit és útkereső próbálkozásait.

A trianoni döntés következményeként a magyarságot kettős veszteség érte: egyfelől elvesztette területeit s vele jelentős felsőoktatási intézményeit, másfelől pedig a csehszlovák államhatalom az újonnan szerzett iskolákat nem tartotta meg, hanem szinte az összeset megszüntette, elkobozta az épületeket, s így a kisebbségbe került magyarság már a kezdet kezdetén felsőoktatási infrastruktúra nélkül maradt, ami nagymértékben megnehezítette az érvényesülési lehetőségeit. A határon túli magyarság számára az anyanyelvi felsőoktatási intézményrendszer nem egyszerűen a felnőttképzés egy állomását jelentette és jelenti, hanem egyszersmind az anyanyelv megőrzésének és a kultúra ápolásának stációját. A mindenkori államhatalom pedig – legyen az csehszlovák, román vagy jugoszláv – minduntalan meg kívánta akadályozni a magyar nyelvű felsőoktatási intézmények létrehozását és működését; ezzel akarták meggátolni a fiatal magyar értelmiség létrejöttét, s egyúttal asszimilálni próbálták a magyar kisebbséget. Igaz ugyan, hogy Popély Gyula könyve a csehszlovákiai magyarság sorsát mutatja be a két világháború között, azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a kötetnek sajnos aktuális vonatkozásai is lehetnek: gondoljunk csak a nemrég bekövetkezett táblabotrányra a Babeł-Bolyai Egyetemen Kolozsváron. Még így az EU-csatlakozás után sem rendeződtek a határon túli magyarság felsőoktatási problémái.

Popély könyvében sorra veszi a felvidéki egyetemeket és főiskolákat, s nemcsak megszüntetésük körülményeit tárgyalja, hanem tovább is követi sorsukat. Elsőként 1918 decemberében a Selmecbányai Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola menekült el, s átmeneti budapesti tartózkodás után Sopronba költözött, ahol még ma is folyik a tanítás. Nem sokkal utána következett az Eperjesi Evangélikus Kollégium 1919-ben, s a jogi kar Miskolcra, a teológiai kar pedig Sopronba került, ahol aztán a későbbiekben szintén menekülésre kényszerült pozsonyi egyetem kihelyezett karaként működött.

A szerző hosszabban tárgyalja a pozsonyi és a kassai felsőoktatási intézmények sorsát, mivel ezek az egyetemek a helyben maradást választották. Samuel Zoch zsupán-kormánybiztos először még biztosította a pozsonyi egyetemi tanácsot arról, hogy az oktatást zavartalanul folytathatják, majd nem sokkal később kötelezni akarta az oktatókat, hogy részt vegyenek a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium 1919. február 4-én történő bevonulásán és fogadtatásán. Ezt természetesen a magyar érzelmű oktatók nem vállalták, s ellenszegültek az államhatalomnak. A megtorlás nem maradt el: Zoch az egyetemet bezáratta. Az egyetem körüli vitába nemsokára már Srobár teljhatalmú miniszter és Masaryk köztársasági elnök is belekeveredett. Hosszas tárgyalások után a csehszlovák államhatalom csupán az egyetem jog- és államtudományi karát volt hajlandó megtűrni, így az egészen 1922-ig működhetett az addigi keretek között. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem további karai átmenetileg Budapestre költöztek, ahonnan aztán 1921-ben „ideiglenesen” Pécsre kerültek.

Popély Gyula könyvében kitér a kisebbségbe került magyarság egyetemért való küzdelmeire is. Érdemes itt kiemelni a losonci Református Teológiai Szeminárium megindításáról szóló fejezetet, melyben egy különös sikernek lehetünk tanúi. A református egyház az impériumváltás után ugyancsak nehéz helyzetbe került: mind a Komáromban székelő Németh István dunántúli, mind a Kassán székelő Révész Kálmán tiszáninneni püspök Magyarországra távozott. Révész Kálmán püspök Pálóczi Czinke Istvánt nevezte meg utódjául, akire ezek után a felvidéki református egyház megszervezésének feladata hárult. Miután hamar világossá vált, hogy a csehszlovák államhatalom semmilyen segítséget sem kíván nyújtani egy önálló református lelkészképző felállítására, az egyház Egyetemes Konventje úgy döntött, hogy önerőből hoz létre lelkészképző szemináriumot. A Konvent Sörös Bélát, losonci lelkipásztort bízta meg a szervezéssel és a szervezeti szabályzat megírásával, majd az 1925. szeptember 15-én megnyíló szeminárium igazgatói tisztségét is ő látta el. A losonci Református Teológiai Szeminárium egészen 1939-ig működött, s mivel az 1938-as bécsi döntésnek köszönhetően a felvidéki reformátusok jelentős része visszatért az anyaországba, az intézmény 1939 januárjában önmagát szüntette meg.

A Búcsú a főiskoláktól című kötet szerzője a szaktörténész pontosságával mutatja be a csehszlovákiai magyar felsőoktatás megszüntetésének és küzdelmeinek 1918-tól egészen 1939-ig tartó eseményeit; a hivatkozott dokumentumokon keresztül gyakran óráról órára, napról napra követhetjük nyomon az eseményeket. A könyvet két dolog kapcsán lehet kritikával illetni. A szerző a tárgyalt intézmények, állami, egyházi vagy egyetemi szervek neveit szinte mindig teljes mértékben kiírja, s ez egy idő után akadályozza és nehézkessé teszi az olvasást. Ami viszont még inkább szembeszökő, az a könyv második, nagyobb fejezetének tárgyalási módjában, hangvételében érhető tetten. Ebben a fejezetben kerül sor a felvidéki diákmozgalmak és az erősen baloldali kötődésű Sarló mozgalom bemutatására. S míg az első rész történéseit a szerző meglehetősen objektíven tárta az olvasó elé, addig itt a megfogalmazás gyakran ironikus, sőt néha talán még gúnyos is. Ez csupán azért zavaró, mivel a könyvet szaktörténészi munkának lehet tekinteni, a tárgyalás e módja viszont éppen a meglévő hitelességet kérdőjelezi meg. Mindemellett azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy alapos és érdekfeszítő Popély Gyula könyve, melyből nemcsak a hajdani felvidéki főiskolák sorsa után érdeklődő olvasók tudhatnak meg többet, hanem mindazok is, akiket egyszerűen a csehszlovákiai magyarság impériumváltást követő sorsa érdekel.

(Madách-Posonium, 2005)