Hátország; Poszt-posztmodern fohász
Vitéz György
2007 // 03
Hátország
Álmomban egy óriás tetovált hátát nézegettem.
A bőrművész egy ország térképét rajzolta rá,
benne erdőt, tavat, hegyet,
délnyugatra hullámos fövenyt, csillámló tengeri fürdőt,
napozó turistát, mólót, kikötőt.
Balra, fönt bányák, réz, ón, bauxit, ezüst, arany,
atomerőmű a jobbközépen
s délre a nemrég fölfedezett gyémántmezők.
Körben az elmaradhatatlan ringó búzatáblák,
szőlőskertek, virágzó mandulafák,
mint elszórt magvak itt-ott falvak, városok
s a főváros (az északi dombokhoz közel),
hol az ipar, kereskedelem, tudomány, művészet
beleépült a szorgos emberbolyba.
Csodák országa ez a hon. Valóban álom földje,
gyermekkezek forgatta képeskönyv.
Jó lenne besétálni ebbe a képeskönyvbe,
tátott szájjal bámulni a lassanként elvonuló világot,
vagy fölfedező útra indulni a kék vonalak kacskaringóin.
De van ébresztőóra is. (Ezt nem rajzolta bele a művész.)
Berreg. (Vajon hová tűnt az országhátú óriás?)
Itt hagyott morfondírozni: Hát ország a hátország?
Poszt-posztmodern fohász
Ó, Istenem, szép Jézusom!
Érted a Dunát átúszom,
a Drávát is meg a Tiszát
és amin csak Kháron visz át,
a Styxet meg az Acheront,
Volgát, Jeniszejt, Amazont,
a Rhone-t, a Szajnát meg a Pót,
a Nílust és a Limpopót.
(De a tengert már nem merem,
a sós vizet nem szívelem,
esetleg – ha valaki kihúz –
a La Manche-t vagy a Boszporuszt.)
De ha ez sem lenne elég,
anyád kopott gót köntösét
(égszín palást, aranyszegély)
Giottóval újrafestetem,
koronáját kismirglizem,
s a kihullt drágakövek helyére
új smaragdot rak Bizánc ékszerésze.
Mondd, Uram, ha majd csuromvizesen
kikászálódok a partra,
jóindulatodra számíthatok?