×

Határ Győző Cage csendjére hivatkozik

Búcsú Határ Győzőtől, Lázár Ervintől és Nagy Gáspártól

Lászlóffy Csaba

2007 // 02
Volt idő, amikor még lehetett, lehetett
volna (!) – mondja a „nagyöreg” Londonból hazatérve.
„Felejtsd el, hogy hol vagy.” (Ahonnan jössz,
azt nem lehet elfelejteni.) Szigetországból
jöttél koszmodern szigetecskére: szív és méreg
hatol vitriolként beléd, emlékeidtől el-
szigetelő, elszakító – most, midőn a poszt
modor
süllyedőben. Törik az árboc,
rég lesodródtak a fedélzetről a szellem
vándormadarai. Hol a hajóskapitány, művész
urak, akinek privilégiuma meghalni?

Csak a mélység, kifeszített kötélbe, vitorla-
rúdba kapaszkodó király bolondjai – feltéve, ha
vállaltátok ezt az elkötelezett szerepet.
Minél kötetlenebbül csináljátok (ma ez a
sikk), annál inkább kötöznivaló bolondokká
váltok. Csak álltok. Vártok. Lejártak a váltók,
kimentek divatból a szaltók. Semmi kockázat,
Mortadella!*  Minden hangzás kérdése (még hogy:
Mortalé? ha-ha-ha —) A bölcsesség egy bármikor kipuk-
kasztható gömböc, az élet egy repülő cukrozott
hurka. „Ha Önök közül bárki meg akar érkezni valahová?”**
A dolgok ésszerűségének hajszolása szemben áll a
kimeríthetetlen csenddel – az örök bölcsességgel.
Olyan ez, akár a nonzene. Ne akard a világot
a saját füledbe képzelni, s az objektív igazság
mércéjeként feltüntetni hallásodat. A csend-aktus
kizár minden tapasztalati korlátozást.

Volt idő, amikor még lehetett – ez némi
habozásra ad okot; elég, ha odafigyelsz,
a ganérakás-világ hátha beadja a derekát
még a post mortem licitáció előtt. Így is, úgy is
kiderül, hogy a szájjártatás mögött semmiféle
valóság nem létezett. Önmagunkban hordozzuk
otthonunkat, ezért vagyunk képesek (a pillanatok
leégett viaszszárnya nélkül is) repülni.

A többi fatális üresség: posztmodern.
Ez a város kemény és szívtelen.***
Úgy kell nekik! Csatangoljanak, amíg bírja
a lábuk. A pesti aszfalt még többet kibír.

(1997)

*Májas hurka.

**John Cage.

***Sinka István „szíves közlése”.

HATÁR GYŐZŐ (1914. november–2006. november)

Nyolcvanadik éve múltán is hetykén emlékezett hajdani önmagára, aki harminc fele járván („élte harmadán”) felcsap flaszterkoptatónak – „áldozatnak” (?) –, s megérvén a negyven évet: „zálogházba istenházba börtönbe betéved”.  Abban az évben született, midőn Európa végképp búcsút mondott a békének. Mindkét világháború után börtönbüntetéssel sújtotta a mindenkori terror. 1956-ban hagyta el Magyarországot, londoni emigrációjában több tucat kötet, több ezer vers mellett volt ideje „lélebúvárkodni”; rádöbbent, hogy „a magyar irodalom spektrumából hiányzik a filozófia”, s megalkotta nagy bölcseleti művét, a hatszáz oldalas Özön közönyt, amelyet élete utolsó perceiben is fő alkotói vállalkozásának tartott.

„Történelmi szerepeiben”, önkéntes emigránsként vált modern, bővérű dráma- és prózaíróvá, filozofikus hajlamú költővé. A teremtés korlátjait feszegető, az álmorált ostorozó elme volt; a lírikus kalandját tobzódó sokszínűség, szellemes nyelvi játék, travesztiák jellemezték. A magyar irodalom londoni nagy öregjeként sem ismert művészi vagy korHATÁRt, mindvégig fiatal maradt.

(l. cs.)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben