Az utolsó bölény

Nagy László és a lengyelek

Nagy László 1925. július 14. és 17. között született Felsőiszkázon, és 1978. január 30-án hunyt el Budapesten. (Az okmányok szerint 17-én jött világra, ám ez korántsem biztos: azokban a napokban aratás volt, a szentként kezelt mezőgazdasági munkák időszaka, és a pontos dátum elsikkadt a sok paraszti tennivaló között.) Az életét nyitó, illetve lezáró évszámot azért is szükséges hangsúlyoznunk, mert ezáltal egybevethetjük személyes sorsát a lengyel állam huszadik századi sorsfordító eseményeivel. Így máris láthatjuk, hogy az auschwitz–birkenaui haláltáborral és a varsói felkeléssel terhes világháború idején Nagy László még csak kamaszéveiben járt, a más népek tragédiáit költőként kevésbé tudatosan feldolgozva. Korai halála miatt pedig nem érhette meg Karol Wojty©a krakkói érsek 1978 októberében bekövetkezett pápává választását, sem az 1981 decemberében Wojciech Jaruzelski tábornok által bevezetett hadiállapotot, a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom és vezéralakja, Lech Wa©¸sa színre lépését, sem a fiatal ellenzéki pap, Jerzy Popie©uszko 1984-ben történt brutális meggyilkolását. Egyszóval nem értesülhetett azokról a sorsfordító eseményekről, amelyek magyar kortársai és barátai, például Csoóri Sándor gondolkodásmódjára oly nagy hatást gyakoroltak. Egészen biztos vagyok benne, hogy Nagy László mindezen társadalmi eseményekre érzékenyen reagált volna, versekben és naplójegyzetekben egyaránt. (Meggyőződésemet csak szilárdítja az a tömör feljegyzés, amelyet alig egy héttel a halála előtt írt a naplójába – 1978. január 22-én, a lengyelországi társadalmi földindulás előestéjén: „Hírek: lengyel kommunisták levele G-hez.”¹)

Citera et cetera

Ami Nagy László saját költészetét illeti: élete során publikált munkásságában mindössze egyetlen lengyel vonatkozás szerepel, s az is a kései termésben. Balassi Bálint lázbeszéde című versének hetedik strófáját így indítja: „Lengyel szép Zsuzsánna, citera et cetera”.² Egy magyar lírai életmű összes lengyel motívumának ez bizony meglehetősen csekély – ráadásul eme sor nem is saját költői lelemény, hanem Balassi Bálint egyik verssorának nyilvánvaló átemelése, átirata. Hiszen nagy reneszánsz költőnk Kit egy citerás lengyel leányról szerzett című szerelmes énekének – figyeljünk fel az egybeesésre – szintén a hetedik strófájában, mi több, szintén a kezdő sorában azt olvassuk: „Lengyel szép Zsuzsánna vervén citeráját”.³

Lengyelországban több alkalommal járt, főként Varsóban. E néhány napos utak mindig termékenynek bizonyultak. 1974. szeptemberi tartózkodása során Életem címmel hosszabb önéletrajzon dolgozott, egy budapesti szerkesztőség felkérésére. Az is tudható, hogy e vallomásának egy terjedelmes szakaszát a varsói Europejska (azaz Európa) Szállodában fogalmazta. Ebben az önéletrajzban több, meglehetősen személyes jellegű lengyel kötődésére is fény derül. Például megtudjuk, hogy „Lengyel tiszti zubbonyban jártam iskolába. Egyik unokabátyám, aki a román királyi gárdából szökött át, szerezte a befogadott lengyelektől.”⁴

Ám munkásságának minden bizonnyal legjelentősebb fordulatát, a bolgár irodalommal való megismerkedését is lengyel szálhoz köti: „Mikor Lengyelországból RóŻewicz,⁵ Bulgáriából Nevena Sztefanova⁶ jött hozzánk írói ösztöndíjjal, akkor utaztam Szófiába, 49 őszén. Föladatom volt, hogy a nyelvet megtanulva fordítsam a bolgár költészetet. […] Kisebb megszakításokkal másfél évet töltöttem Bulgáriában.”⁷

A varsói koszorúzás

1974 szeptemberében nem egyedül járt Varsóban, hanem két rokon lelkű költő, Csoóri Sándor és Kovács István⁸ társaságában. A Varsói Ősz elnevezésű nemzetközi költőtalálkozó magyar résztvevői voltak, és a már említett Europejska Szállodában laktak. Tizenöt évvel később, 1989 augusztusában a Hitel folyóirat hasábjain Csoóri Sándor így emlékezett vissza erre az utazásra: „László viszolygott a külföldi utazásoktól, de Lengyelországban otthon érezte magát. Olyan költők társaságában forgott, mint Zbigniew Herbert,⁹ Tadeusz Nowak,¹⁰ mint Stanis©aw Grochowiak.¹¹ Egyikben a klasszikus és modern európaiság vonzotta, a másikban a szürrealista népiesség, a harmadikban a csapzottság, az alkohol őrülete s az Angyallal hadakozó jákobi természet szabadsága. Soha annyit nem csatangoltunk együtt, mint a sárga levelekkel játszadozó Varsóban.”¹²

Csoóri a továbbiakban felidézi egy koszorúzás történetét, amely témánk szempontjából rendkívül lényeges mozzanatokat rögzít, érdemes szó szerint idéznünk:

„…egyik sétánk alkalmával Kovács István megállított bennünket egy táblával megjelölt ház előtt. A tábla azt tudatta velünk, hogy egy német mesterlövész ebben a házban lőtte le a szemközti Városház ablakából Baczy¬skit,¹³ a huszonnégy éves költőt, a lengyelek Radnóti-képességű nagy reménységét. Természetesen nem versírás, hanem harc közben, a Varsói Felkelés napjaiban.¹⁴ A háború Nagy Lászlót és engem is körüllövöldözött alaposan, de a halálhír egyformán megrázott mindkettőnket. »Fiúk, ezt a házat illenék nekünk megkoszorúzni« – javasolta csöndesen László.

És mi fölhajtottuk Varsót egy nemzetiszínű szalagért, hogy a magunk törvénye szerint koszorúzhassunk. A szalagra Nagy László ezt írta rá: »A nemzet: közös ihlet.«

Ez a közönséges koszorúzásos nap azóta nekem egyik legemlékezetesebb napom.”¹⁵

A koszorúzás Nagy László számára is rendkívül jelentős esemény volt. Ezt az is bizonyítja, hogy az éppen akkor írt Életem című vallomásában, kamaszkora felidézése közben, látszólag teljesen oda nem illően, zárójelek között megjegyzi: „Most a Baczy¬ski-emléktáblához megyünk tisztelegni. A fiatal költőt német mesterlövészek megölték a varsói felkeléskor, 44 augusztusában.”¹⁶

Közös ihlet és humanitás

A sajtónak adott nyilatkozataiban, illetve prózai munkáiban Nagy László nem foglalkozott részletesen a lengyelekkel – inkább csak egy-egy utalás erejéig tért ki rájuk. Mégis érdemes felidéznünk néhány olyan vallomását, amely a műfordításhoz való viszonyát és elkötelezett európaiságát mutatja be. Elsőként egy televíziós beszélgetés részletét, amikor kedves barátja, Kormos István megkérdezte tőle: „Melyik az a pontja a világnak, ahová elutaznál szívesen?” Habár akkor már túl volt a szerencsétlenül végződött párizsi utazásán, a következőt válaszolta:

„Szívesen utaznék Spanyolországba, nagyon megkedveltem a spanyol népet, főleg Federico García Lorcán keresztül. Túl a kontinensen nincsenek olyan dolgok, melyek nagyon vonzanának. Kétszer volt lehetőségem, hogy Amerikába menjek, lemondtam.”¹⁷

Meglepő észrevennünk, hogy Nagy László költői életművében – példának okáért Pilinszky Jánoséval ellentétben – ritkán találni költőtársaknak ajánlott verset; más szerzők műveiből készült átiratot, átköltést pedig szinte egyáltalán nem. (Többek között Ady, Balassi, Csokonai, Hölderlin, József Attila, Krúdy, García Lorca, Tamási Áron tiszteletére írt verset.) E hiányra megfelelő magyarázatot ad az alábbi interjúrészlet 1965-ből:

„S volt módom tüzetesen megismerni a balkáni folklórt, némileg az oroszt, spanyolt, angolt, úgy is mint műfordító, s nem utolsósorban a cigányt és a magyarországit. Szolgáltak nekem ezek is. De alig jutott eszembe, hogy írjak utánzásokat vagy változatokat.”¹⁸

Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy a műfordítói munka sohasem ösztönözte Nagy Lászlót versírásra – bár aki költőként maga is fordított már idegen nyelvű verseket, az feltétlenül megtapasztalta, hogy a versfordítás elkerülhetetlenül visszaveti a saját művek születését. Egyik, 1974-ben született vallomásában is erre utal:

„De miért is fordítottam ennyit? Emlékszem, a kezdet kezdetén kíváncsi voltam, hogy tollam alól az idegen vers hogyan szól magyarul. Később a fordítás volt a kenyerem, de nem mondhatom, hogy teljes kényszerűségből. Még később, ez már a közelmúlt, iparkodtam, hogy egy-egy nyelvterület költészetét, amit már megízleltem, erőm szerint ciklussá növeljem. Ezért fordítottam mostanában lengyel, svéd, német, jugoszláv és román verseket. […] Nem gondolok arra, hogy ezt a munkát folytatom. Már abbahagynám szívesen a versfordítást is. Megköszönöm az örömöt és tudást, melyet a világ költészetéből szereztem, virrasztva sokszor az éjszakában. Néha adtak ingert az írásra ezek a más nyelvű versek.”¹⁹

És még egy kiragadott vallomástöredék, amely minden bizonnyal Nagy László műfordítói munkásságának szellemi alapvetését jelenti:

„A hitelesség nem romlik azzal, hogy sokszor megbízásból fordítottam, mert csak azt vállaltam mindig, ami vonzott. […] Túl azon, hogy a hazai kultúrát gyarapítja a műfordítás, lehetőséget ád a párhuzamra. Beismerésre késztet, ha némely költői értékek léteznek másutt is, vagy magasabb fokon kifejezést is nyertek. Ilyenkor kiderül, hogy önteltségünk teljesen alaptalan, és jobb, ha még nagyobb erőfeszítésre sarkalljuk magunkat. A fordítás, bár olykor a hazai költői szabadalmak elsőbbségét cáfolja meg, igazán arra jó, hogy kimutassa: a világ költői igenis rokonok a humanitásban.”²⁰

E ponton szükséges megismételnünk azokat a József Attila-i szavakat, amelyeket Nagy László Baczy¬ski emlékkoszorújára írt, ama varsói megemlékezésen: „A nemzet: közös ihlet.” A nemzet sugallta ihlet és a költészet humanitása – méltó jelmondata lehetne ez Iszkáz szülöttjének.

A lengyel ciklus

A Versek és versfordítások 1–3. című gyűjtemény²¹ második és harmadik kötete Nagy László grandiózus műfordítói munkásságát tárja elénk. Az egyes nyelvterületek irodalma – fentebb idézett, 1974-es nyilatkozatának megfelelően – itt ciklusokba rendezve sorakozik. Most vegyük lajstromba, hogy a lengyel fejezetben pontosan mely költőktől és hány verset fordított:

Három népköltést; Tadeusz ‡liwiaktól²² egy verset; Jerzy Harasymowicztól²³ egy verset; Wis©awa Szymborska²⁴ krakkói költőnőtől, 1996 Nobel-díjasától két verset; Ernest Bryll²⁵ költészetéből három verset; Stanis©aw Grochowiaktól négy verset; Tadeusz Nowaktól nyolc verset; Zbigniew Herbert munkásságából pedig harmincnyolc verset. (Megjegyzendő, hogy ez utóbbiak jelentős része prózavers.) Vagyis összesen hatvan lengyel művet ültetett át magyarra. A névsorból az is kiviláglik, hogy figyelme kizárólag a kortárs lengyel költészetre összpontosult, méghozzá a nemzedéktársaira. (Nem számítva természetesen a három népköltést.) Mivel lengyelül nem beszélt, „csak” bolgárul – jóllehet e két szláv nyelv a különböző ábécék ellenére sem áll nagyon messze egymástól –, munkája során kizárólag nyersfordításból dolgozott, amelyeket az esetek döntő többségében Gimes Romána²⁶ készített számára.

Nagy László lengyelül

A kölcsönösség jegyében ideje áttekintenünk Nagy László lengyelországi recepcióját. A legfontosabb tétel az az önálló, összesen 143 oldalas (42 költeményből álló) versválogatás, amely Ki viszi át a Szerelmet címmel jelent meg a legrangosabb krakkói kiadó égisze alatt, 2180 példányban, sajnálatos módon posztumusz kötetként, 1979-ben.²⁷ Az anyaghoz Somlyó György írt utószót, Hódolat a holt költőnek címmel.²⁸

Két magyar versantológiában találkozhatunk még Nagy László verseivel. Az egyik az 1975-ben (tehát még a költő életében) megjelent Magyar Költészet Antológiája.²⁹ E gyűjteményt az első számú lengyel kiadó, a varsói székhelyű, nem túlságosan költői nevű Állami Kiadóintézet gondozta. Lapjain öt Nagy László-vers szerepel, mindegyik Tadeusz Nowak fordításában.³⁰ A másik antológia 1983-ban jelent meg, ugyanannál a varsói kiadónál, 13 költő. A kortárs magyar irodalom antológiája címmel.³¹ Nagy Lászlótól összesen tizennyolc vers olvasható,³² megtaláljuk közöttük az életmű legismertebb darabjait: Himnusz minden időben; Inkarnáció ezüstben; Versben bujdosó.

Könyvészeti szempontból feltétlenül különleges az a lengyel nyelvű versantológia, amely Budapesten jelent meg az ezredfordulón, s amely Nagy Lászlótól három költeményt tartalmaz.³³ A gyűjteményt Konrad Sutarski³⁴ válogatta és fordította, az 1965 óta Magyarországon élő költő, aki az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökeként igen sokat tesz a két nemzet kulturális együttműködéséért, s aki nem mellesleg Nagy László naplójában is szerepel.³⁵

A lengyel folyóiratok Nagy László-recepciója néhány, a hetvenes évek folyamán történt versközlésre szorítkozik. E közlések mellől kiemelkedik a Lublinban szerkesztett Akcent folyóirat, amely 1988 őszén megjelentette az Ady Endre andezitből című, Szervátiusz Tibor szobrászművésznek ajánlott Nagy László-verset.³⁶

Herbert és Nowak

Az általa magyarra fordított lengyel költők közül Nagy László kettőhöz kötődött szoros baráti szálakkal: Zbigniew Herberthez és Tadeusz Nowakhoz. Herbert 1924-ben született a galíciai Lembergben (jelenleg Lwów, régi magyar nevén Ilyvó), és 1998. július 28-án hunyt el Varsóban. Vagyis egy évvel volt idősebb Nagy Lászlónál, és szinte napra pontosan húsz és fél évvel élte túl őt. Noha Czes©aw Mi©oszsal³⁷ és Wis©awa Szymborskával ellentétben őt nem jutalmazták Nobel-díjjal, cseppet sem túlzás őt a lengyel költészet egyik legjelentősebb alakjának neveznünk. Költészete közel áll az úgynevezett háborús nemzedék másik kiváló képviselője, Tadeusz RóŻewicz költői világához. A második világháború, a nagy világégés erőteljes nyomot hagyott a lengyel költészetben. RóŻewiczhez hasonlóan Herbert is a látszattól való megszabadulásról beszél, a forma megleléséről az elkoptatott szavak mögött, arról, hogy el kell jutni „a tárgyak szívéig”, szembeszállva a mulandósággal, a világ változékonyságával. Ebből adódik erős vonzalma a klasszicitáshoz. A klasszikus szellemet sugárzó templomok bűvöletében a történelem megéléséről beszél, versben és esszékben egyaránt. Mindezzel eleven hatást gyakorolt Nagy Lászlóra. Ezt akkor láthatjuk nyilvánvalólag, ha Krónika-töredék címmel kiadott naplójából³⁸ kigyűjtjük a Herbertre vonatkozó feljegyzéseit. Élete utolsó három esztendejében ugyanis különleges naplót vezetett: egyetlen noteszlapnyi feljegyzést írt mindennap. Eredetileg csak az álmait akarta megörökíteni, feljegyzései azonban messze túlmutatnak ezen: pontos krónikát ad családi és baráti kapcsolatairól, alkotói küzdelmeiről, olvasmányairól és úti élményeiről. Íme néhány, Herbertről szóló bejegyzés:

„1975. március 5., szerda

Olvastam éjfél felé Arles-ról, szépen ír Herbert. Inkább érdekelnek a gótikus templomok: hogyan építették?”

„1975. június 30., hétfő

Álmodtam még előkelő irodalmár társasággal, sok ember és pohár. Herbert is köztük.”

„1977. október 22., szombat

Románának elvittem a sapkát. Rosszkedvem volt, nem tudtam vele beszélgetni. Zadura néhány versét lefordította nyersnek, nem hoztam el.³⁹ Herbertet is fordítanom kellene a Bika-sorozatba.”⁴⁰

A másik kedves barát, Tadeusz Nowak 1930-ban született, Arany János és Petőfi Sándor költészetének legkiválóbb lengyel tolmácsolója. (A kiskőrösi Petőfi-ház kertjében mellszobrot is állítottak a tiszteletére.) Magyarul többkötetnyi prózája olvasható, illetve egy önálló kötetnyi válogatás a verseiből, Királyság címmel.⁴¹ E könyv kilenc fordítója között ott található Nagy László (nyolc vers erejéig) és 1938-ban született fivére, Ágh István is. Nowak egy dél-lengyelországi faluban született és nőtt fel, gyermekkorát meghatározta a második világháború élménye. Az emberek áldozatává lett állatok siratásában Nagy László közeli szellemi rokona. Aligha véletlen tehát, hogy kortárs magyar költőink közül Nagy László, Juhász Ferenc és Csoóri Sándor verseit fordította lengyelre. E rokonság bizonyításához elegendő Betlehem című versének⁴² egy részletét idéznünk, éppen Nagy László fordításában:

Az út hosszán juharsor,
középen kölykök visznek
jogart, seregélyt, gyertyát
a jászlas szent egeknek.

A kölykök énekelnek,
jogaruk föl-fölvillog,
az égi bölcső festett
pávaszemekkel pillog.

Természetesen Nowak is időről időre felbukkan a Krónika-töredék naplóban:

„1975. június 4., szerda

Külföldi írók fogadása a Szövetségben, csak T. Nowak az érdekes, őt ismerem. Hozta a krakkói lapot, benne Gábriel című versem lefordítva, állítólag jól.”

„június 5., csütörtök

Megnéztem Tadeuszt is, hogyan dedikál. Örvend. Holnap együtt ebédelünk a Mária utcában.”

„június 6., péntek

A Mária utcai borozóban már vártak a lengyelek Puskással élükön, már jó volt a hangulat. Sült húsok, borok. Én könnyű homoki vöröset iszogattam, de sokat, ez nem ártott. […] Tadeusz felesége piros blúzban feszített, akkor vették, magyar. Hozta a főnök az emlékkönyvet, írtunk, rajzoltunk bele.”

„június 7., szombat

1 órakor találkoztunk újra Nowákékkal, ebédeltünk, jó volt a hangulat […] Vissza a Rózsadomb étterembe, csak a lengyelek vacsoráztak. Viccelődtünk, sokat játszottunk.”

„1977. október 11., kedd

Este Románával Tadeusz fordításaiban kijavítottuk a félreértéseket. Azt hiszem, jól fordít, támogatni illene hivatalosan is.”

„1977. október 13., csütörtök

Este 7-kor fogadás a Hungáriában, sok ember, alig lehetett mozdulni. Zosia, Tadeusz felesége mellettem, udvaroltunk egymásnak. 5 pohár vörösbort ittam.”

Utoljára Varsóban

Halála előtt két és fél évvel, 1975 nyarán Nagy László még egyszer elutazott Varsóba. („Utazások befejezve” – jegyezte fel tömören a hazaérkezés estéjén.) Lássuk e négy varsói nap krónikájának érdekesebb részleteit – amelyekből az is kiderül, hogy a krónikás nem a legjobb kedvében volt, legalábbis a tőle megszokottnál többet kritizál:

„1975. június 9., hétfő

A repülő szép rendesen szállt és letett Varsóban. Tadeusz Nowákékkal ebédeltünk az írók konyháján. Hétfő itt hústalan nap, de volt főtt marhanyelv (kár, hogy nem füstölt), jó étvággyal ettem. Lakom a Bristolban, jöttek ide, rumoztunk kicsit, aztán pihentem volna, de sokszor megszólalt a telefon. Jött az Intézet kocsija, vitt a saját estemre. 6-kor kezdtük. Sokan összejöttek, két színész mondta a verseket. Tadeusz után én olvastam fel a Gábrielt, erősen ritmizáltam, hogy lássák, vagyis hallják: ők még nemigen tudnak fordítani. Nagy siker, H. szerint ennyien még nem voltak, sokan álltak kívül, sokan elmentek, fiatalok. Kisebb teremben beszélgetés a költészetről. A tolmácsnő rossz. Szerényen viselkedtem – hiszen alig tudnak valamit költészetünkről, azt is közepes fordításban. Kint esett, Nowákék nagyon fáradtak. Én is.”

„június 10., kedd

Írószövetségi étkezés: megint marhanyelv. Fönt az eszpresszóban teázunk, Tadeusz helyett egy másik költő, egy kritikusféle, angolos. – A lengyel levesek tarkák, mint a mesekönyv. Gyermeknek valók, óvodába, étvágytalanoknak. Másnapos írók, kék-zöld fejűek, ilyenek is vannak itt. Este: Sajna⁴³ darabja: a Dante. Képzőművészeti illusztráció. Kedves. Az előcsarnokban kiállítás. Másodlagosan modern. Nem tudnak a föstékkel bánni. Puskásnál éjfélig társalogtunk.”

„június 11., szerda

Ebéd: Hegedűséknél, sok jó előétel, konyak. Gombás húsok, vörösbor, hazai. A Poezja főszerkesztőjével társalgok. Magyar számot csinálnak. Szeretnék, ha mi is viszonoznánk. Bogdan D¨browski. Beszélgetünk az angol költészetről, fordításról. Sokat iszom. A lengyelek még többet. […] Kovács Pista kopasz, fordít, bezárkózik egy kölcsönkapott lakásba. Napóleon és a lengyelek, ezt a könyvet fordítja.”

„június 12., csütörtök

10-kor átmegyek az Európa Hotelbe. Puskásék várnak. Hamarosan jön Kasia, Herbert felesége, grófnő. Csendes, de határozottnak látszik. Dohányízű a hangja. Szeptemberben jönnek Magyarországra.”

Az utolsó mondat

Ahogyan azt már megállapítottuk, Zbigniew Herbert költészetéből Nagy László összesen harmincnyolc verset ültetett át magyarra, ezek Az angyal kihallgatása című kötetben jelentek meg, 1979-ben. A kötet többi versét, kereken ötven költeményt Gimes Romána és Weöres Sándor fordította.⁴⁴

Nagy László 1978. január 30-án halt meg; három nappal a halála előtt, január 27-én fejezte be A proconsul visszatérése című vers fordítását. Ez volt az utolsó ilyen alkotása, naplója tanúsága szerint az életéből hátralévő két és fél napon már semmit sem fordított. Előtte két nappal pedig egy másik fontos Herbert-költeményt fordított, a Fortinbras gyászéneke címűt. Vegyük sorra a Krónika-töredék erről tudósító szakaszait:

„január 25., szerda

Mégis, ahogy kisütött a nap, megnőtt a bizalmam, kedvem. Munkakedv. Elő Herbert versével. Fortinbras gyászéneke – fordítani kezdtem. Jó vers, azért hagytam utoljára a másikkal: A prokonsul visszatérése. Délután 2 órára befejeztem.” – Mármint a Fortinbras gyászéneke címűt. A másik vers, A proconsul visszatérése 34 verssorát az ezt követő két napon fordította le:

„január 26., csütörtök

Romána 9 Herbert-verset küld, prózaversek. Takarítás, B.⁴⁵ szobájában kezdem a fordítást. […] Fázom. 10 órára végzek a 9 verssel. Aztán: A proconsul visszatérése. Félig megcsinálom. Éjfélkor ágy.”

„január 27., péntek

Ebédig befejeztem az utolsó Herbert-verset.”

Figyelmünk tehát most A proconsul visszatérése című versre szegeződik.⁴⁶ Milyen sorok szerepelnek ebben a szövegben – az utolsóban, amelyet három nappal a halála előtt fordított?

Döntöttem visszatérek a császár udvarába

– e szavakkal indul. Majd a harmadik szakaszban:



döntöttem visszatérek holnap vagy holnapután
a szöllők közt nem élhetek nem enyém semmi
nincs itt gyökere fáknak fundamentuma háznak
üveges az eső virágon viaszillat
itt száraz felleggel zörög a puszta ég
vagyis visszatérek holnap holnapután mindenképpen

A negyedik szakasz elején:

újra kell berendezni az ábrázatot
az alsó ajkat hogy türtőztesse a megvetést
a szemet hogy ideálisan üres legyen

A verset lezáró három sor pedig – vagyis Nagy László legutolsó műfordítói mondata! – így szól:

kilépni a kertbe s vissza ha a tetemet elcipelték

döntöttem visszatérek a császár udvarába
valóban bízom valahogy elrendeződik

Ám ugyanilyen döbbenetes – vagy talán még megrázóbb! – élményben van részünk, ha teljes egészében elolvassuk a másik, a naplójában címen nevezett Herbert-verset, az öt nappal a halála előtt lefordított Fortinbras gyászénekét:⁴⁷

Magunkra maradtunk herceg most beszélhetünk férfival férfi
bár fekszel a lépcsőn s mint holt hangya annyit látsz csak
tördelt sugarú fekete napot
Gondolni tenyereidre mosoly nélkül sohase tudtam
s most ahogy kövön feküsznek mint leütött fészkek
éppoly védtelenek mint azelőtt Hát ez a vég
Külön a kéz A kard külön Külön a fej
s lába a lovagnak lágy papucsban

Lesz katonás temetésed bár katona se voltál
egyetlen ceremónia amihez konyítok én is
Se gyertyák se halottsiratás sok gyújtókanóc és dörej
az út kövén vonszolt gyászlepedő sisakok vasalt csizmák
tüzérlovak dob szava dob tudom nem szép
hadgyakorlatom ez a hatalom átvételére
torkon kell ragadni a várost megrázni kissé

Halnod kellett Hamlet mindenképp te életre alkalmatlan
kristályfogalmak híve s nem az emberi agyagé
szüntelen görcsben mint álomban vadásztál kimérákra
rágtad mohón a levegőt s legott kiokádtad
semmi emberit nem tudtál még lélegzeni se

Nyugszol most Hamlet megtetted a szükségeset
s nyugodhatsz A többi nem néma csönd hanem enyém
a könnyebb részt választottad mutatós tőrdöfést
de mit ér a hősi halál mérve az örök virrasztáshoz
hideg országalma a kézben a magas széken
s nézni csak a hangyabolyra óra lapjára

Ég veled herceg vár a csatornázási terv
s egy dekrétum szajhák s koldusok ügyében
s még kitalálnom egy börtönrendszert is jobbat
mert mint mondottad helyesen Dánia börtön
Teendőimhez látok Ma éjszaka megszületik
a Hamlet nevü csillag Nem találkozunk soha
ami marad utánam tragédia tárgya nem lesz

Köszönteni búcsúzni minek szigettengeren élünk
s ez a víz ez a szó mire való mire jó herceg

Herbert gyásza

A halálhírről Nyugat-Berlinben értesülve, Herbert néhány napon belül verssel adózott Nagy László emlékének, amelyet Gimes Romána budai lakáscímére küldött el, egy személyes hangú levél kíséretében. A verset saját fordításomban adom:⁴⁸

In memoriam Nagy László

Románától hallom hogy Ön elköltözött
így csak azokról beszélnek kik örökre itt maradnak
irigylem Öntől a márványszín arcát

csak tiszta ügyek voltak közöttünk soha egy levél
soha egy emlék mellyel a szem játszadozhat
se gyűrű se kelyhek
sem asszonyi könnyek
ezért is könnyű hinnem a gyors mennybevételben
abban hogy Ön már olyan mint József Attila
Mickiewicz Lord Byron a szép szellemárnyak
kik sohasem késnek a megbeszélt találkozóról

özvegyi érintésem még nem szokhatta meg
a tények vérszomjas szeretője áldozatot követelt
holt szobánkat nem töltöttük be nevetéssel
az asztal susogó fájára nem könyököltünk együtt
nem ittunk bort nem húztunk sorsot
pedig együtt szálltunk meg a Kereszt
és a Rózsa zarándokházában

a kettőnket elválasztó tér csak szemfedőnyi
az alkonyi köd felszáll majd lehull
vízből és földből az igaz lelkek arca

további együttlétünk biztosan megoldódik
„more geometrico” – a földöntúli türelem
s az emberfölötti hűség két párhuzamos egyenesében

Bölényes vodka

Dolgozatom elején nagy ravaszul úgy fogalmaztam, hogy Nagy László élete során publikált költői munkásságában mindössze egyetlen lengyel vonatkozás lelhető fel. Ez természetesen igaz is – de csak az élete során publikált munkássága tekintetében. Van ugyanis egy nyolcsoros Nagy László-vers, amelynek kézirata véletlenszerűen maradt fenn: a költő halála után felesége, Szécsi Margit bukkant rá a fiókban heverő telerajzolt jegyzetlapok között. Felfedezését átadta Csoóri Sándornak, aki a Hitelben 1989 nyarán leközölte.⁴⁹ Az azóta eltelt tizenhét esztendő során többször is megjelent nyomtatásban.⁵⁰

A vers maradéktalan befogadása előzetes vodkaügyi ismereteket igényel. Fonetikusan leírt címe – az eredeti lengyel írásmód szerint: wódka Żubrówka – azt jelenti, hogy bölényes vodka. Az elnevezés fölöttébb szorosan kötődik a bölényekhez. Kelet-Lengyelországban, a belorusz határ közelében található a Bia©owieŻai Nemzeti Park, amely arról híres, hogy ott élnek szabadon az európai ősbölény utolsó példányai. (1979 óta szerepel az UNESCO világörökség-listáján.) A bölényes vodkát olyan, ott tenyésző fűféleséggel zamatosítják, amelyet az ősbölények is szívesen legelnek. Minden palack bölényes vodkában ott lebeg egy-egy szál ebből a növényből. Ami pedig a bölényeket illeti, Lengyelországban valóban a legutolsó példányok élnek e kihaló fajból: csordájuk körülbelül kilencven egyedből áll. E felvezetés után következzék a vers:

Vodka zsubrovka

Varangy-lábfejü éj az éjben
caplat a szív körül;
szorul a száj tüzes pohárhoz,
virrasztok lengyelül.

Homlokomig a busa védjegy
már égődik belém:
néz mozdulatlanul belőlem
az utolsó bölény.

Megfigyelhetjük, Nagy László milyen mesterien aknázza ki a téma kínálta lehetőségeket. A vershez 1989-ben írott kísérőszövegében⁵¹ Csoóri Sándor felteszi a kínálkozó kérdést: miért nem került bele e nyolc sor a költő legutolsó, Jönnek a harangok értem című kötetébe? Így töpreng:

„Rögtönzésnek ítélte? Mellékterméknek, s kihagyta? Ha annak ítélte volna, akkor miért másolta le olyan gondosan, hogy jóváhagyó szándékát jelezve lendületesen aláhúzta még a címet is, és a lezáró kis csillagot is odarajzolta a vers alá? Vagy lehet, hogy egyszerűen megfeledkezett róla? Ez elképzelhetetlen. Hisz Nagy László azok közé a klasszikus lelkületű költők közé tartozott, akik a versírást magát és a megírt verset is eseménynek tartották. Felejthetetlen és kiiktathatatlan történetnek. Akkor pedig csak az történhetett, hogy az 1974-es lengyelországi út élményét nem akkor és nem ott, Varsóban írta meg, hanem jóval később, élete utolsó heteiben. Ha jól tudom, Zbigniew Herbertet fordított utoljára. Lehet, hogy ezt a lengyel hangulatot a Herbert-versekből rázúduló lengyelországi motívumok ébresztették föl benne. Így aztán még az is elképzelhető, hogy a Vodka zsubrovka a Kondor-versek mellett Nagy László utolsó befejezett írásának számít.”

Csoóri gondolatmenete világos. Némileg ellene mond a tény, hogy a Krónika-töredék naplóban nem esik említés bármiféle bölényes vodkás vers születéséről, pedig Nagy László minden új írásművéről gondosan beszámol – gyakran még azokról a versekről is, amelyek csak tervként fogantak meg benne, ám soha nem születtek papírra. Mindezen túl, az általam rendkívül becsült Csoóri Sándornak egyetlen – igaz, a remélt megoldás szempontjából nem döntő – állításával szállok szembe: magától értetődőnek veszi, hogy a verset Nagy László vagy az 1974-es varsói tartózkodása idején írta, vagy élete utolsó heteiben. Teszi ezt személyes kötődésből, hiszen 1974-ben együtt kalandoztak a lengyel fővárosban. (Akkor koszorúzták meg Krzysztof Kamil Baczy¬ski emléktábláját.) Ám Nagy László esztendővel később, 1975 júniusában is járt Varsóban – ráadásul akkor külön szállodában lakott, a Bristolban, míg a magyar delegáció többi tagja az Europejskiben. Vagyis jóval több ideje és oka lett volna egymagában virrasztani, kezében tüzes pohárral, mint 1974-ben. Ez természetesen csak feltételezés, de talán nem teljesen alaptalan.

Akárhogyan történt is, a végső tanulság egyedül az, hogy a magyar költészet gazdagabb lett egy lengyel témájú verssel. S persze gazdagabbak lettünk mi, az olvasók is…

JEGYZETEK



¹G. = Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt akkori első titkára. In Krónika-töredék. Nagy László naplója 1975. február 14-től 1978. január 29-ig. Sajtó alá rendezte Görömbei András. Helikon Kiadó, 1994, 503.

²In Jönnek a harangok értem. Magvető Kiadó, 1978, 18–19.

³In Balassi Bálint összes versei. Magyar Helikon Kiadó, 1961, 114.

⁴Életem. In Adok nektek aranyvesszőt. Magvető Kiadó, 1979, 31.

⁵Tadeusz RóŻewicz (1921): költő, író, színpadi szerző, a háború utáni lengyel irodalom élő klasszikusa.

⁶Nevena Sztefanova (1925): költő, műfordító, a Bolgár P.E.N. Club elnöke.

⁷I. m. 34.

⁸Kovács István (1945): költő, író, műfordító, történész, volt krakkói magyar főkonzul.

⁹Zbigniew Herbert (1924–1998): költő, esszéista.

¹⁰Tadeusz Nowak (1930–1991): költő, író, műfordító.

¹¹Stanis©aw Grochowiak (1934–1976): költő.

¹²Csoóri Sándor: Vodka és koszorú. Hitel, 1989/8. 2.

¹³Krzysztof Kamil Baczy¬ski (1921–1944): költő. Korai halála ellenére teljes életműve 400 vers.

¹⁴A varsói felkelés 63 napig, 1944. augusztus 1. és október 2. között tartott. (Zs. G.)

¹⁵Csoóri Sándor: i. m.

¹⁶Életem, 31.

¹⁷A költő nem tévedhet. Televíziós beszélgetés Kormos Istvánnal. Tiszatáj, 1975/7.

¹⁸Interjú, 1965. In Versek és versfordítások 1. Magvető Kiadó, 1975.

¹⁹Korszerű költészet, hagyomány és közönség. Bányai Gábor interjúja. Népszabadság, 1974. május 1.

²⁰Versfordításaimról. In Versek és versfordítások 2. Magvető Kiadó, 1975.

²¹Versek és versfordítások 1–3. 4. kiadás, Magvető Kiadó, 1987.

²²Tadeusz ‡liwiak (1928–1994): költő.

²³Jerzy Harasymowicz (1933): krakkói költő.

²⁴Wis©awa Szymborska (1923): krakkói költőnő, szerkesztő, 1996 irodalmi Nobel-díjasa.

²⁵Ernest Bryll (1935): költő, író, filmes szakember.

²⁶Gimes Romána (1928): műfordító, polonista.

²⁷László Nagy: Kto przeniesie Mi©oş´. Seria Humanum Est, Wydawnictwo Literackie, 1979. Válogatta: Gimes Romána, Előszó: Tadeusz Nowak, fordította: Tadeusz Nowak és Bohdan Zadura.

²⁸György Somlyó: W ho©dzie zmar©ego poety.

²⁹Antologia Poezji W¸gierskiej. Seria Biblioteka Poezji i Prozy, Pa¬stwowy Instytut Wydawniczy, 1975. Szerkesztette: Csapláros István, Kerényi Grácia és Andrzej Sieroszewski.

³⁰Cím szerint: Ki viszi át a Szerelmet; Tűz; Álomi beszédem; Virágok térdelnek; Szerelmem, csonttörő élet.

³¹13 poetów. Antologia wspó©czesnej poezji w¸gierskiej. Seria Kolekcja Literatury W¸gierskiej, P. I. W., 1983. Válogatta: Szczepan Woronowicz, szerkesztette: Bohdan Zadura.

³²Ebből tizenhat Bohdan Zadura, kettő pedig Tadeusz Nowak fordításában.

³³Podżwign¸©o si¸ morze (Feltámadott a tenger). Poezja W¸gierska, Sto©eczny Samorz¨d Mniejszoşci Polskiej, Budapeszt, 2000. A három Nagy László-vers: A város címere; Tűz; Irtsák ki a délibábot.

³⁴Konrad Sutarski (1934): költő, műfordító, szerkesztő, a mezőgazdasági műszaki tudományok doktora.

³⁵„1977. október 11., kedd: Taxival el K. Sutarskiékhoz.” In Krónika-töredék. Helikon Kiadó, 1994.

³⁶Endre Ady z andezytu. Akcent 33., 1988/3. fordította prof. Jerzy Snopek.

³⁷Czes©aw Mi©osz (1911–2004): költő, író, esszéista, 1980 irodalmi Nobel-díjasa, a kortárs lengyel irodalom legjelentősebb alkotója.

³⁸Krónika-töredék. Helikon Kiadó, 1994.

³⁹A Versek és versfordítások 1–3. posztumusz kiadásában egyetlen Bohdan Zadura-fordítás sem szerepel; a jelek szerint a Gimes Romána által készített nyersfordításokkal Nagy László élete hátralévő három hónapjában már nem foglalkozott.

⁴⁰Az Európa Kiadó Napjaink Költészete sorozata, amelynek egy bikafej a borító-jelképe.

⁴¹Tadeusz Nowak: Királyság. Szerkesztette Kerényi Grácia. Napjaink Költészete sorozat. Európa
Kiadó, 1984.

⁴²Tadeusz Nowak: i. m. 27.

⁴³Helyesen: Józef Szajna (1925): képzőművész, alternatív színházi rendező.

⁴⁴Zbigniew Herbert: Az angyal kihallgatása. Szerkesztette Kovács István. Napjaink Költészete sorozat. Európa Kiadó, 1979.

⁴⁵Bundi, azaz András, Nagy László fia.

⁴⁶Zbigniew Herbert: i. m. 86–87.

⁴⁷Uo. 88–89.

⁴⁸Zbigniew Herbert: In memoriam Laszlo Nagy.

⁴⁹Hitel, 1989/8. 2.

⁵⁰Legutóbb: Versek és Versfordítások 1–3. Bővített kiadás, szerkesztette Jánosi Zoltán. Holnap Kiadó, 2004.

⁵¹Csoóri Sándor: i. m.