×

Ripolus(ok) éjszakája

Szentmártoni János

2007 // 01
Rongyos tömeg vonul a sötétben. Míg különböző színű csillagzáporok
festik át villanásról villanásra a közönség fölött kavargó, szétbomló eget,
s a robbanásnyi fényvilágnál időnként pontosan látni ujjongó,
meggyötört arcukat, s vállaikon  a gyerektestekben hervadó jövőt,
addig a díszletek mögött egy sötét karaván hömpölyög, kanyarog,
szinte nesztelen, egy madáchi verem felé... egyre többen csatlakoznak,
sodródnak ki sikátorokból, aluljárók telefonfülkéi mellől, szétrugdalt
padok közül, hidak alól… szétázott kartondoboz-szárnyaikkal,
fekélyes kezükben szórólapok: NYÁRVÉGI AKCIÓ, MOBILTELEFON-
CSERE ÉS -JAVÍTÁS, PEEP SHOW, ÓRA ÉS ÉKSZER… ott lobog
kezükben egy szép új világ, bor- és ürülékszag felhőjébe vonva…
vonul a sötétben ez a lerongyolt tömeg, az égre bámulók gyanútlan
háta mögött, s a széljárás is kedvező, egy tűzfalak övezte madáchi
verem felé, és percről percre duzzad, dagad ez az áradó zombisereg,
mintha már a föld alól is… élükön Ripolus, a szendvicsember, hátra
se nézve, összevert, földre horgasztott fejjel… vonul, és vonulásukban
lámpáról lámpára alszik ki minden mondatunk, viszik álmaink,
szutykos szatyraikban csörömpölnek a visszaválthatatlan ígéretek…
vonul, hömpölyög, és percről percre duzzad ez a megvakított hadsereg,
mintha már a fák lombjaiból, kidőlő villanyoszlopok gödreiből is,
árad, hömpölyög ez a kilakoltatott szellemsereg, nem kísérik fáklyák,
katonák, sem ünneplők, sem siratóasszonyok kórusa, nem terelik
vagonokba, kemencékbe, kőbányákba, önmegsemmisítő gombokon
sem kopognak ideges ujjak… vonul, hömpölyög, és észrevétlenségükben
van minden: viszik álmaink, szutykos szatyraikban zörgünk,
csoszogásukban fuldoklunk, sebeikben sötétlünk, mint a bűntudat…
gyárak és lakótelepek, parkok és aluljárók fantomjai, igazolhatatlan
felvonulók, zászlók és hazugság nélkül, kőművesek és professzorok,
rajztanárok és zöldségesek, fodrászok és buszsofőrök; biológus és útépítő,
asztalos és vécésnéni; varrónő, darukezelő, kertész, vattacukorárus…
mind, akiket elárultunk, megaláztunk, kilakoltattunk; akikért prédikáltunk,
s akiket letagadtunk; akiket összevertünk, széjjelszedtünk, összeraktunk,
széttördeltünk, kitéptünk, és gyökerestül szélben megforgattunk…
vonulnak harag és bosszúvágy nélkül, kifosztva, elernyedve, roskatagon
gyilkosaik városában… valaki állítsa meg őket, valaki oszlassa szét őket,
rohamrendőrt, kordont, vízágyút nekik… mert vonul, hömpölyög
ez a sötéten komorló, lerongyolt, megvakított, mindenhonnan kiebrudalt
zombisereg, láthatatlan karaván, s az óriás gödörbe beleömlik, mint a láva…
egyként, daltalanul hullanak: vázákból kicsavart, sírokról lerángatott, büdös

virágok…

trágyának, jó alapozásnak, ahonnan tavaszra új üveglombot bont majd a város,
s a népek megdicsérik, benne hálnak, monitorokkal teletömik…
s éjjelente varázslatos fényben áll, mint egy roppant mágikus kocka,
s a hidak alól nézve megkönnyebbülten azt hiszik majd, de jó, az ott már

a túlvilág.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben