×

Fábián László: …gyanánt

Sütő Csaba András

2007 // 01
…gyanánt. Olybá tűnik, hogy Fábián László már regényének – önkézzel megalkotott regényes gesztájának – címével is az alkotási folyamat, az egész heroikus vállalkozás szokatlan voltára kívánta felhívni a figyelmet. Sikerült; nemcsak azzal, hogy kvázi feloldhatatlan, visszafejthetetlen enigmát alkotott, de a cím hiányzó részével is. E gesztusban akarva-akaratlanul is rejtőzködő sugallatot sejthetünk; valamiként a szerzői szándék látens artikulációja ez, ám válaszra, ha egyáltalán, csak a szöveget megolvasva vállalkozhatunk.

Vajon mi gyanánt, s egyáltalán, mi helyett, mi szerint alkotta meg Fábián László e szöveghalmazt; a 11–12. századi magyarországi viszonyokat prezentálva, arra ugyanakkor nem támaszkodva végletesen, bemutatva viszont a végletekig (és tovább), építkezve a történelmi tér kulisszáiból, melyek hitelessége itt nem képez(het)i vita tárgyát, maga az egész regény azonban a vita tárgya lehet. Talán regény ez a vitáról, viszálykodó széthúzásról, a közös akaratot aláásó vetélkedésről, melynek nemes voltáért ne fáradjunk, felesleges; ám ha nézzük, ha nem, végső soron mégiscsak egyazon elme foglyai vagyunk, a narráció mindenhatósága építi, benépesíti a teret. Terepet és szerepet rendez; elvesz, hozzáad, inkább az utóbbit persze (mégiscsak történelem), de ez az altern(arr)atív történelem immáron túlírja, átrendezi meglévő ismereteinket.

Fábián ott kezd dolgozni, ahol a történelmi források elejtik a fonalat; a fehér foltokat egy történész következetességével, precizitásával szemléli és szemlélteti, kérlelhetetlen logikával, egyszersmind azonban a kútfők homályos volta kiváló lehetőséget nyújt a pszichologizáló (re)kreációra: a történelmi alak (újra)formálására. A történelmi tapasztalat tehát a szépíró érdeklődésével vegyül.

A korszak sajátosságaiból mindez természetszerűleg adott, hiszen a középkori krónikák eseménycentrikus bemutatása mindenre figyel, csak épp a lélek alakváltozatainak rögzítésére nem. Persze az egyes események tükrében, tükréből, még ha roppant esetlegesen is, kirajzolódik az, amit jellemnek szoktunk nevezni, ám a részletes lélektan utólagos rajzolat; lehetőség, mellyel élnünk nemcsak lehetséges, de szükségszerű is.

Fábián László a Henrik király nyughatatlan éjszakáiban jelentkezett már hasonló megoldási módozatokkal; előző regényében a navarrai herceg/király, a francia történelem IV. Henrikjének élettörténetét, küzdelmeit és uralkodását a libidó vezérlő elve és fonala szerint írta újra.

Kálmán-regénye azonban, ha lehet mondani, még sikerültebb vállalkozás. A magyarok jeles királya elsősorban személyiségként érdekli Fábiánt. (Kálmánról mindenki tudja, hogy könyves volt, törvényeket hozott, még az is rémlik tán, hogy keresztes hadak vonultak át uralkodása alatt a Magyar Királyságon a Szentföld felé; nagyon halványan még az is dereng[het], hogy testvérét, Álmost és Béla herceget – később II. [Vak] Béla néven Árpád-házi király – megvakíttatta. Szokták emlegetni még Dalmácia meghódítójaként is.)

Arról azonban, hogy a korszak valóban kiemelkedő, nagy formátumú uralkodója milyen stációkon keresztül valósította, valósíthatta meg magát, vajmi keveset tudhattunk – eleddig. Fábiánt ugyanis éppen ez érdekelte, legalábbis a regény megformálása erről tanúskodik.

Felrúgja, odahagyja a hagyományos időszerkezetet; néhány fejezetig tartja magát a linearitás, ám csak azért, hogy anaforák és kataforák segítségével már egy-egy perióduson belül megbontsa a tér-idő kontinuumot, aztán éles váltással hirtelen már a nagyobb egységek is feladják e rendet, hogy a regény végére azért mégiscsak az uralkodás végpontjához juthassunk. Nem a történelem érdekli tehát az írót, hanem a történelem változatos komponensei között szerveződő személyiség; az a személyiség, aki Európában elismerést vívott ki, de korántsem említett epitheton ornansa, inkább uralkodói formátuma, kvalitásai okán.

Fábián érzékenyen, aprólékos gonddal rajzolja meg Kálmán alakját; az ifjú herceg gyermekéveitől kezdve, az uralkodás nehéz és felelősségteljes pillanatain át egészen a magánélet intimitásáig részletesen rekonstruálja a magyar király lelki vívódásait, szakadatlan küzdelmét a hatalmára törő erőkkel. Bemutatja az uralkodás nemes, nehéz és küzdelmes feladatát; persze közben megelevenedik egy kor, IV. Henrikkel, II. Orbánnal, Ferdeszájú Boleszlávval, a kor megannyi emblematikus figurájával, akikkel szemben s akik mellett az uralkodás bizony embert próbáló feladatnak bizonyult.

A regény egyediségét a narrációban kell keresnünk, egész pontosan az elbeszélői nézőpontban. Ebből egyetlenegyet találunk: Fábiánét. A narrátor szerepe ezúttal egy olyan mindentudó pozíció, ami totalitásából fakadóan adja meg a regény alaphangját, és szervezi egy mezőbe az eseményeket. A mindentudás a legbizalmasabb bennfentességet jelenti. A narrátor nem egyszerű bennfentes; azt is tudja, amit a szereplők még nem, ugyanakkor emlékszik mindenre. Kérlelhetetlenül pontos. Képes az időben, térben egymástól (elvileg) beláthatatlan események egybeláttatására, szintetizálására. Ebben a szintetizáló folyamatban szinte észrevétlenül szövődnek a biztosan tudott – forrásértékű – elemek közé a narratív kommentárok, értékelések, egyáltalán: az egész lélektani ábrázolás alfája és ómegája ez a folyamatos reflexív hullámzás. Rafináltan, a nézőpontok váltogatásával megszólalnak ugyan más karakterek is, ám ezeket nem lehet a narrátortól független pozícióként értelmezni. Az elbeszélői pozíció ugyanis csak (pszeudo)mozgásokat végez; a narratív beszéd minden esetben szabad függő beszédben hangzik el, megtoldva, kiegészítve a narrátor kommentárjaival, glossza jellegű ráírásaival. Ilyeténképpen tehát csupán egy nézőpont érvényesül, mindenféle elmozdulás csak látszólagos. Ennek célja pedig, hogy egyben sikerüljön láttatni az alakot, Kálmánét. Az egyház Kálmánját. A határozott, keménykezű uralkodót. A belátó, bölcs királyt. A törvénytevőt. A seregek vezérét. A betegeskedő, esendő embert. A gyarlóságot, a maga meztelenségében. A tépelődő testvérgyilkost.

Fábián megoldása egy a lehetségesek közül. Nem mondhatjuk, hogy nem törekedett a történelmi hűségre. Nem vádolható azzal sem, hogy az idézett eseményeket megváltoztatta volna. A történelem homálya azonban izgalmas „terra incognitának” bizonyult: lebilincselő regényt írt. Abból, ami adva volt; abból, ami legendaként, mendemondaként hozzátapadt; s mindabból, ami ezen komponensekből következhet, következik.

A vállalkozás egyféle sikerrel járt: a Kálmán-idol előállt. Ilyen volt-e valóban, vagy tévedne? Ez a legkevésbé érdekes kérdés. Az már nagyobb érdeklődésre kellene számot tartson, hogy Fábián két utolsó regényében a történelmi téma apropóján a személyiség újraírása mutatkozik meg. Mind a Henrik király nyughatatlan éjszakáiban, mind a …gyanántban felmutatható ez a leplezetlen szándék: a történelem emberén keresztül bemutatni, megmutatni a gond, az öröm, a fájdalom emberét; ember-magunk, teljességünk hiányában, esendőségünk realitásában.

Talán nem is kell feloldani a cím első, hiányzó felét; talán épp az az izgalmas, ami hiányzik. Az biztos, hogy a Kálmán-hiátus realizálódott: regény gyanánt.

(Mundus Kiadó, 2006)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben