„Elhagyja kocsiját, és gyalog megy tovább, az igazság tiltja a kocsikázást…”

Karátson Gábor köszöntése

Karátson Gábor életműve jól mutatja, mi mindenre elég egyetlen ember élete is, ha tehetséggel, szorgalommal, hittel és cselekvésre indító igazságérzettel áldotta meg az Isten. Karátson Gábor ezt az áldást kötelességként értelmezte. Még inkább elkötelezettségként.

Festő, író, műfordító és környezetvédő. Mindenekelőtt és mindezekkel együtt fáradhatatlan szellemű gondolkodó lény, akit jól jellemeznek Bakonyvári M. Ágnes szavai: „teremtményként keresi, építi és fogadja el kapcsolatát Teremtőjével.” Ennek az elfogadásnak az alapja, hogy ismeri a Teremtő és a teremtett univerzum léptékét – a végtelent –, így nem becsüli le az emberi állapotot, amely testi mivoltában ugyan véges, de szelleme és eredettudata a végtelenhez kapcsolja: ez nagykorúságának a záloga.

„Én mondom, még nem nagy az ember, de képzeli, hát szertelen” – írta József Attila. Karátson Gábor – már a szertelenség végzetes következményeinek hatása alatt – így ír: „…ennek a lénynek a vétke nem egyszerűen egy szerencsétlen adottság meghosszabbítása, szerencsétlen mai végkimenetelben. Sokkal inkább valami fokozódó bűnbeesésről lehet beszélnünk (mint Franz von Baader tette), az Isten-Természethez (Böhme, Goethe) fűződő kapcsolatunk radikális megszakításairól, újra meg újra; a legrettenetesebb módon épp a mi évtizedeinkben.
[…] az igazi csapás… egy régi és bonyolult és javunkra szóló szellemi és természeti meghatározottság kárhozatos szétroncsolása, eredeti, fájdalmas, ingatag és mégis boldogító helyünk vak és mégis tudatos fölszámolása – és ez a mi tettünk, maiaké.”

Karátson Gábor egész életműve az „Isten-Természethez fűződő kapcsolatunk” helyreállítását szolgálja. Régi, nagy könyveket talál meg és kínál föl ehhez segítségül: ezért fordítja le a Ji king, A változások könyve ezernyolcszáz oldalát magyar nyelvre, ezért jelenteti meg az áttetsző – gyönyörű – vízfestményekben feltett kérdéseivel illusztrált újszövetségi köteteket is.

„…a démon nem a politikai vagy bármilyen egyéb ellenfél, hanem az »egy és oszthatatlan« igazság vakhite…” – írja Karátson Gábor Ötvenhatos regény című hétszáznyolc oldalas könyve kapcsán Radnóti Sándor. A liberális, a posztmodern gondolkodás számára démonnak tűnik az, ami Einsteint a világot befogó egyetlen képlet keresésére ösztönözte, amit a költő a világ gyémánttengelyeként nevez meg. Ami maga a monoteizmus, az egyistenhit lényege is.

Ez az egy és oszthatatlan igazságba vetett hit vezette a huszonegy éves fiút az ötvenhatos forradalom sodrában, ez késztette a bukás után a szabadságharc igazi arcának megörökítésére, felmutatására. Emiatt tartóztatták le kétszer is, ítélték háromévi börtönbüntetésre, amelyből másfél esztendőt le is töltött. Ez vezette később a festő, író, a környezetvédő minden lépését.

Az ember és természet kapcsolatának szétzúzására az utóbbi évtizedekben itt, Magyarországon a legnagyobb szabásúak a Duna elleni meg-megújuló tervek. A kifáradni nem akaró szándék a Duna megölésére. Mért jelenti egy síkvízi erőmű megépítése a Duna megölését – erre a kérdésre már látványos választ kaptunk. Nemcsak a Duna vált csatornává, fordult ki önmagából azért, hogy energiát termeljen, hanem mindaz, amit ő táplált, ő tartott életben. Emberi csoportok vélt, pillanatnyi gazdasági érdeke a természet tág körének valóságos, ismert értékeinél többet nyomnak a latban. Nem csoda, amikor az egész világot szinte akadálytalanul veszi birtokába a „gazdasági racionalitásnak” kinevezett szenvedélybetegség, a kapzsiság.

„Nem minden a Duna…” – mondja az Ötvenhatos regényben egyszer csak a főhős volt forradalmártársa, per- és börtöntársa. Ez a négy szó a sok évtizedes összetartozás tragikus végét jelenti. Mert minden a Duna, amikor a hozzá való viszony az igazsághoz való viszonyunk jelképe. Megmutatja, hogy helyi értékükön tudjuk-e kezelni saját érdekeinket, amikor azok szembekerülnek nagyobb, egyetemes értékekkel. Vagy inkább szétzúzzuk egy sokrétű természeti környezet élő valóságát, csak hogy mindennap zsebre vághassuk, vagy kenyéradó gazdáink zsebre vághassák mesés hasznukat.

A célratörő, mindent mindenáron megváltoztatni akaró nyugati mentalitással, amely áruvá, második lépésben pedig szemétté dolgozza fel az egész Földet, szembeszegül a régi gondolat: „…az ember nem arra született, hogy könyveket írjon és olvasson, hanem hogy kendőzetlenül szemlélje az igazságot.” A jubileumi év Arany János-díja annak is elismerése, hogy Karátson Gábor egyszerre keleti és nyugati ember: szemléli a kendőzetlen igazságot, és lefordítja, megírja róla szóló nagy könyveit.