×

Ötvenéves a Kortárs

Kis Pintér Imre

2006 // 11
Kedves Közönség, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ötven év roppant nagy idő nemcsak egy ember, de egy folyóirat életében is. Ráadásul ezen a huzatos helyen, ahol élünk. Ahol a körülmények sem igazán Árkádiára, inkább egyfajta „szellemi Bejrútra” vallanak. Ahol természetesen a materiális feltételek is nagyon szűkösek.

Tíz évvel ezelőtt, a Kortárs negyvenedik évfordulóján még hosszan fejtegettem az ambivalens viszonyt a régi Kortárssal. Igyekeztem érzékeltetni másféle lehetőségeinket és céljainkat. Most azonban nem akarom ezt az örömünnepet oknyomozó elemzésekkel, magyarázkodással, netán még a tanulságok levonásával is elrontani. Mindössze megosztani szeretném Önökkel azt az élményt, amiről pontosan még az sem tudható, hogy valóban miből ered, no meg hogy mennyi lenne benne a mi érdemünk, akik vagy jó tizenhat éve – veszedelmes körülmények ide vagy oda – a legjobb tudásunk szerint akarjuk tenni a dolgunkat. Jó lenne hinni a százados szállóigékben, olyanokban, hogy „a jótett elnyeri méltó jutalmát”. Mint Nagy László fogalmazhatta: „Megérhettem, hogy verseim érvényt szerezhettek maguknak, bár nem tettem értük semmit, nem szervezkedtem, nem alázkodtam, nem vesztegettem se mást, se magamat.” Ám tudjuk: nem így van, illetve mindig csak részben lehet így. Az életben legalább ennyire meghatározó az irracionális tényező: a „sors bona, nihil aliud”, a jószerencse és az ezt elősegítő igyekezet. Róluk Illyés írta keserűen és reálisan: „az igazságot el lehet fojtani… az eszme nem győz a puszta létezésénél fogva… egünkre az Értelem nem megy föl oly magaerejűen, mint a Nap, hanem csak a többség buzgalma árán, s még akkor is pillanatonként kell tartani teljes erővel, teljes éberséggel.” Szóval: így történhetett, hogy realitás és eszme sokféleképpen és sokféle fénytörésben mindvégig egyformán jelen volt az általunk szerkesztett Kortárs törekvéseiben. Ismét idézetekkel, Kosztolányit és Adyt összebékítve: az „eget ne vívj, mély kutakat ne áss” mellett ott volt a „vágtatok a Holdnak, mint minden jó vitéz…”. Az elkötelezett moralitásról beszélek, ahogy Füst Milán példázata írta körül érzékletesen: „Egy tapasztalt, öreg káditól megkérdeztem egyszer, hogy mi a véleménye az igazságosságról. – Egész életemben kerestem – felelte ő. – És sohase találtad meg? – kérdeztem én. – Arról én semmit se tudhatok, testvér – felelte a kádi. – Kerestem, nagyon kerestem, néha éjszakáimat is nappallá téve törekedtem feléje, tehát megtettem a magamét, több nem telik tőlem.”

Kedves Hölgyeim és Uraim, nem tudhatjuk, hogy mit mérnek még ránk az „égi és ninivei hatalmak”. De annyi már mégis bizonyos, hogy ami megvan, az megvan. Aquinói Szent Tamás írta: a múltat még az Úristennek sincs hatalmában megváltoztatnia; hogy tehát az az ötven évfolyam – és benne a tizenhatszor két kötet Kortárs, amit közösen csináltunk – immár megkerülhetetlen, amíg még fontos valakinek ez a két szó: magyar irodalom.

Köszönöm szerzőinknek és munkatársainknak.

Elhangzott a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2006. november 3-án.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben