×

Horváth (EÖ) Tamás: Vizek fészke

Hanti Krisztina

2006 // 11
Horváth (EÖ) Tamás Vizek fészke című első kötete vegyes érzelmeket kelt. Szerzőjéről ugyanis nem állítható, hogy minden novellájában ugyanolyan magas szinten teljesít, így a novellák megítélése sem lehet egységes. Hozzávetőlegesen megvalósul az aranymetszés a kötetben, ámde itt a fogalom kifordításáról van szó. Esztétikai értékeket állítva a középpontba meghúzható az a képzeletbeli vonal, mely úgy osztja két részre a novellákat, hogy az egész kötet értéke úgy aránylik a nagyobb részt magában foglaló, magas kvalitású írásokhoz, mint az a kisebb részt jelentő, gyengébb minőséget felvonultató novellákhoz.

A kötet elejét lapozgatva az a majdani meggyőződés formálódott bennem, hogy valójában két dolog szükséges az íráshoz: ötlet és annak megvalósítása. A Vizek fészke fonák-aranymetszésben szerepet játszó kisebbik része csak az egyik összetevőjét tartalmazza az előbbieknek.

E novellák többségükben a sámánok, varázslók transzcendens, misztikus világába vezetik az olvasót. A szerző nagy ötlete abban áll, hogy az írót azonosítja a sámánnal mint egyfajta szellemi vezetővel, és rajta keresztül ábrázolja az alkotó, a világot jobb útra terelő ember hétköznapi nehézségeit, mindennapos küzdelmeit, a „megnemértettség” kínos jelenlétét.

Ámde a megszokott írói eszköztár számos kelléke hiányzik. Például el-elmarad a szereplők bemutatása, jellemzése, s erre megszólaltatásuk után sem kerül sor. A nehezen követhető esszéisztikus gondolathalomból szinte sohasem kerekedik összefüggő történet. A hatalmas ecsetvonásokkal megfestett tájleírások és a beszélő érzékeny lelkiállapotának képszerű jellemzése miatt elvész a figyelem a történetről. Megesik, hogy elindul valahonnan egy cselekményszál-kezdemény, de az hamar el is hal néhány mondat, néhány bekezdés után, és megmaradnak az egymás asszociációiból kifejlő gondolatforgácsok. Ettől aztán az olvasó csak kapkodja a fejét. Épphogy belehelyezkedik az egyik rövid bekezdés cselekménymenetébe, mikor egy éles váltással más helyszínre, más szituációba csöppen. Az egyik novellában így jutunk el a leginkább emlékező jellegű gondolatfutamok heves áradatának közepette a vidéki tájképtől a fakult filmhíradókon át a mákos rétesig (ami talán, jobb híján, az Eltűnt idő nyomában teasüteményének magyar változataként azonosítható). Tulajdonképpen idősíkváltásokat kellene felfedeznünk a szöveg rétegei között, de ez olyan kidolgozatlanul valósul meg, hogy csaknem azt érezheti az olvasó, Freud egy páciensének naplóját olvasgatja. Máskülönben – ha már Freud – nagyon fontos szerep jut itt az álmoknak és látomásoknak. „Azt hiszem, nem vagyok itt. Lehunytam a szememet, és ami velem történik (itt és most), az egy feloldható, lidérces álom” – olvassuk az Antoine álmai című novellában. Az álom a kulcsszó, az vezet az „itt és most”-ból tovább vagy a képzelet, vagy az emlékezés birodalmába. Más írások is összefüggésbe hozhatók az álommal és a vele járó misztikussággal. Valamiféle letisztult végkövetkeztetést fogalmaz meg velük kapcsolatban a Síppal, dobbal… című elbeszélés: „Ébredvén meg kell tagadnunk őket, visszagyömöszölnünk lelkünk homályzugaiba. Vagy cipelni gerincroppanásig. Fájdalomban és kétségben a színeket, az ízeket, a kedves arcokat. A Hazát. Regö rajta.”

A novelláskötet kiemelkedő darabjai sem mentesek teljesen a misztikumtól. A szerző főleg a történetek indításakor szereti rejtélyességével felkelteni az olvasó figyelmét, de a korábbiakkal ellentétben itt már arra is odafigyel, hogy ne lépje át a határt a titokzatosság és terjengősség között. Több az egységes, jól követhető történet, és a gondolati csapongásokat is sikerül kordában tartania, funkcionálisan alkalmaznia.

A novellák között találhatunk gyermekkori visszaemlékezéseket, parafrazeált bibliai történetet, (nép)balladát. Ez utóbbi, a Rácz Mihály balladája egyébként a kötet két legmagasabb színvonalú alkotásának egyike. Ez talán azért lehet így, mert az egész kötet beszédmódjára oly jellemző sejtelmes titokzatosság itt bizonyul hitelesebbnek. A késleltetett narráció miatt csak néhány oldal után derül ki a teljes igazság, hogy miért fordulnak el a falubeliek a több év után fogságából szabadult honvédtiszttől. A visszaidézett párbeszédek szaggatottságának köszönhetően pedig egyre jobban felerősödik a drámai feszültség a novellában.

A Kikelet című elbeszélés a kötet legerősebb írása. A cím az ősi szokások folytathatóságára utal. Tematikájában az előző fogságnovellával rokon. Egy háromgenerációs családtörténet rajzolódik ki az analitikus technika segítségével: adva van egy szituáció (hazatér a fogságból Messzi Pál, a legidősebb generáció képviselője), s az előzményekről a cselekmény alakulása során szerzünk tudomást. A történet középpontjában a szőlőskert áll, mely nem csupán egy csaknem fél évszázada apáról fiúra öröklődő családi hagyomány megtestesítője – a hanyatlás jelképe is. Messzi Pálnak volt a legszebb szőlője, a legjobb bora a faluban. Az idő előrehaladtával egyre pusztul a kert, és változik mindenkori művelőjének hozzá fűződő viszonya is. Egyikük olyan beteg szőlőt nevel, hogy a bort már másoktól kell megvenni, másikuk fontolgatja, hogy „kiirtja az egészet, helyébe kukoricát vet”. A kötet védjegyének is nevezhető misztikusság természetesen itt sem hiányozhat. Többször visszatérő elem a novellában, hogy a szereplők titokban úgy tartják, mióta Messzi Pált elvitték katonának, átok van a telken, ezért eladni sem lehet. Még mielőtt az öreg érzelmes monológjából kiderülnének a fogságból való szabadulás körülményei, megismerjük az unoka történetét. Andrásnak éppen akkor dől romba az élete, amikor a „lélekben réges-rég eltemetett” öreg megérkezik. Ettől kezdve egyértelművé válik az ő lelki rokonságuk. A középső generáció tagjának, Sándornak a sorsa pedig így majdhogynem érdektelenné lesz a jelen alakulása szempontjából. Egy ügyesen megoldott kitérőből tudjuk meg: világéletében menekülni próbált apja emléke elől. „Talán ő maga sem vágyott egyébre: másfélének lenni, mint az apja.” Messzi Pál pontosan tudhatta ezt. Ezért is ragaszkodhatott ahhoz, hogy a szőlőművelés hagyományát unokájára örökítse át. „Miattad jöttem haza meghalni… Neked itt a helyed ennél a háznál, ebben a szőlőben.” Végül mindkét mondat beteljesedik. Nagyapja halála után András is jól tudja, ő van kiválasztva erre a feladatra.

A Vizek fészke egyenetlen pályakezdő kötet. A hiányosságok mellett azonban számos ígéretes írást tartalmaz. A szerző nagy erénye, hogy határozottan tudja, miről és milyen módon akar szólni.

(Írott Szó Alapítvány – Magyar Napló Kiadó, 2005)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben