„Nehéz a fűnek a nyirkos harmat,
szőné a hálót a pók az égig.”
Tu-fu
Bambuszág madárral
Könnyü madár hull, lebben az ágon.
S bomlik a táj, mint éjjel a selymek.
Sötéten gyűrődik szemem, ha távol
Záporok őrült dobokat vernek.
Könnyü madár hull, fagyra zuhan csak.
Nád deres ujján pilla ha rebben.
Készen a tusrajz, benne a csillag
Fénye a mélykék selyemre cseppen.
Tusrajz
Ó jaj minden szétfolyik
Ó jaj minden megmarad
Hideg tinta lett az ég
Üres foltja lett a nap
Fűre nyirkos harmat ég
Légy a hálón fennakad
Ó jaj minden szétfolyik
Ó jaj minden megmarad
Villám
Sárga mélyű girbegurba ábra.
Csak átcikáz az éjen, szétterül
S elmúlik. – De minden szív megállna,
Ha ott maradna egyszer bélyegül.
Legyező
Nyílik a zápor, a zöld legyező.
Erezés rajta a ferde eső.
Világos arcát homályba vonja,
És elfut a nyár, az unt szerető.
Fecske
Kis éjkabátján megcsillan a fény.
Bár súlya van, a súlytalan övé.
Szeretnék, mint e madár, könnyedén
Szállni fel, fel a fájdalom fölé.
Törékeny asszony éneke
Gyenge roppan, összetör.
Erős mindent elvisel.
Erős roppan, összetör.
Gyönge hajlik, elvisel.
Fenség
Fenséges a hegyek orma, hasadékos, omlatag.
Fenséges a hullám rojtja, szőke habja partra csap.
Fenséges a fűzek íve, fák sudára, s darvakat
Fest a fény, de mind hiába: szürke pille álma csak.
November
Lépdel az ősz, fáim rázza.
S fázom,
Mintha sárga csontom fázna.
Készülődés
Hajnalodik. Moccanatlan
A vén fák összevissza ága.
Szöszmötölök, készülődöm.
Indul a ház előtt a járda.
Hegyi út télen
Behavazott völgyek helyén,
Végtelen nagy hegyek fején
Örök fehér ragyogás van.
Távolodó pont inog a havazásban.
