×

A lengőajtó és más történetek

Élménynapló a 77. budapesti könyvhétről és a városról

Tőzsér Árpád

2006 // 07-08

Buda (a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában), 2006. június 9.




12:25 Az idei, azaz a 77. budapesti Ünnepi Könyvhét számomra még Pozsonyban elkezdődött, reggel 7:15-kor, az Amicus gyorsban. Az esztéta Peter Michaloviycsal szálltam föl rá, s miután Rudolf Fila, a kitűnő szlovák festő Premal’by (Átfestések) című sorozata kapcsán megvitattuk a képzőművészet jelrendszeréből az irodaloméba való átjárás (és vice versa) problémáját, eldicsekedtem a jeles szlovák egyetemi kollégámnak, hogy a könyvhétre megjelenő verskötetem borítóján Albín Brunovský Háború című táblaképe látható, s ezzel tulajdonképpen ez a kép is „premal’ba” lett: a verseim „átfestik” a festmény jelentését. – 14:00 órára várnak a Helikon sátrához, dedikálni. Addig ismerkedem a szálláshelyemmel. A hatalmas, tekintélyes palotáról nem sokat lehet tudni, a bejárat mellett szűkszavú tábla: 1956-ban egyetemi kollégium s a forradalom egyik irányítóközpontja volt itt. Szemben a Mátyás-templom és a Halászbástya. Tele a tér japán és német turistával.

Június 10. (Puskin mozi)

19:50 A Da Vinci-kód kezdetére várok. Lássam végre, mi fán terem a világnak ez a nyolcadik csodája. Azt már most látom, hogy itt távolról sem tolongnak annyian, mint amennyien ma az Esterházy Péter dedikálóasztala előtt tolongtak. Csanda Gabi és Liszka Györgyi a beláthatatlan hosszú sor közepe táján ácsorgott, hirtelen nem is vettem észre, hogy sorban állnak. Mikor megkérdeztem tőlük, hogy mire várnak, Györgyi azt felelte: arra az ősz úrra ott, a távolban. Gabi meg nem hagyta ki a poént: „Távolban egy fehér üstök”, mondta, a hajdani híres-hírhedt Katajev-regény címére utalva. Amivel természetesen csak a sor hosszát akarta érzékeltetni. Esterházy ezúttal futball-regényt írt. Címe: Utazás a tizenhatos mélyére. „Egyszerű történet…, futball-díszletezésű. Mondjuk egy férfi története, akinek az élete a futball. Vagy majd ez kiderül” – mondja a regény narrátora. Az a történet viszont egyáltalán nem egyszerű, hogy honnan ma a magyar irodalomban ez a nagy futball-dömping. Egész sor kitűnő magyar írónak volt már hosszabb-rövidebb írásokban témája a labdarúgás (Kukorelly, Garaczi stb.), az idei könyvhétre meg egyenesen két könyv terjedelmű futball-próza is megjelent. (Esterházyé mellett Darvasi Lászlóé a másik: A titokzatos világválogatott.) Kukorelly Endre írja a Népszabadságban: „…a futball háborús helyzet. Csak nem kell meghalni, fogollyá se válni. Meghalsz, és a helyzet foglya leszel, majd lezuhanyozol és beülsz a kocsidba.” A mai író általában csak lezuhanyozik, és beül a kocsijába. A halált elsumákolja. Következésképpen a mai magyar történetekből hiányzik az igazi, a vérre menő dráma. Talán ezt érzik a futball-íróink: számukra a futball legalább valódi dráma. Esterházy új könyvében mindenképpen az.

22:50 Itthon, azaz fenn a Várban, a szállásomon. Félelmetes egy világ a budapesti éjszaka! A villamosban két félrészeg srác belekapdosott az idegen lányok farába. A Moszkva téren, miután leszálltunk (a két srác is leszállt), egy dühödt, hasonló korú fickó, az egyik megtapogatott lány barátja, nekiesett a főtapogatónak. A heves szóváltás, ordítozás, lökdösődés kimenetelét már nem vártam meg. De a jelenet így is kész dráma volt. – A Da Vinci-kód meg kész moslék. Fontoskodó, pazar felvételek, gótikus oszlopok, székesegyház-enteriőrök, a régmúltból feltámadó (itt maradt?) önostorozó szerzetesek, vér, festett dráma – film, amelyben mintha valóban történne valami, de tulajdonképpen csak az üres nagyot akarás műfogsora csattog. A regény történetéből egy mélyebb Dan Brown talán tudott volna afféle Pendragon-legendát, legalább szellemi izgalmat nyújtó pszeudo-krimit csinálni, de filmnek biztos hogy giccs.

Június 11.

7:18 Még mindig itt. Azaz Budán, a Magyar Kultúra Alapítvány házában. Olvasom az ÉS-ben Parti Nagy Lajos könyvheti megnyitóját: „…azt mondom, hogy igen jó állapotban van a magyar irodalom”. Hm. – Harsogó napsütésre ébredtem. Kellene is már a jó idő, a sikerélmény. Tegnap többször is esett az eső, I. Éva, a felvidéki kiadók sátrának főnöke panaszkodott, hogy a látogatók csak nézelődnek, s alig vásárolnak. Ezt sajnos magam is tapasztaltam: a verskötetemből tíz-tizenöt példányt ha eladtam, s állítólag az nem is volt olyan rossz eredmény. Az Esterházy asztalát leszámítva sehol sem láttam sorokat kígyózni. Kétségtelen: az idei könyvhétnek az Utazás a tizenhatos mélyére a szenzációja. De ez most valahogyan csendes, meghitt szenzáció: nem a marketing műve, hanem az olvasóké. (A kritikusok nem írták le a könyvről, hogy… beszakad alatta az asztal. Mindössze 148 oldal. De elegáns kötet. S főleg izomorf, önmagával töményen azonos szöveg. S ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a könyvhét kínálatában meglepően sok az alkalmi írásokból összeállított-összegereblyézett könyv. Még a nagyok könyvheti könyvei, például Oravecz Imre Egy hegy megye is ilyen jellegű. S ilyen, korábbi jegyzetekből, tárcákból, karcolatokból összeszerkesztett mű a már említett Darvasi-könyv is.) Ezúttal a Magvető sem ütött dobra senkit. A marketing is elfáradt volna? Valahogy az írók is közönyösen, tanácstalanul ácsorogtak, sodródtak a tömegben. Az elpusztíthatatlan kedélyű, örökifjú Lator Lacit a Dorottya utcában láttam. (Könyvheti verseskönyvét, A tér, a tárgyakat mindenkinek melegen ajánlhatom.) Vidoran húzott a Duna-part felé, egy csinos nővel az oldalán. A legszívesebben én is elfelé húztam volna. De nekem nem volt kivel. Húztam hát vissza a Vörösmarty térre. S ácsorogtam, sodródtam a tömegben én is, tanácstalanul. Közben bele-belehallgattam a Rádió pódiumán elhangzó, unott, közönség nélkül zajló nyilvános feljátszásokba, íróinterjúkba. Gyurkovics Tibor azt dörögte a mikrofonba, hogy amíg a középiskolákban nem lesz megint kötelező a Himnusz és a Szózat memorizálása, az ő számára a mai magyar irodalom nulla. Hm! – kaptam föl a fejem, mintha Parti Nagy mást mondott volna. S akkor is felkaptam a fejemet, mikor az újvidéki Balázs Attila Világsarok non-stop című (szintén alkalmi írásokból összeállt) könyvéből olvastak föl: Világ proletárjai, közösüljetek! Bele is olvastam a könyvbe, azt írja a Rádió irodalmi szerkesztőjeként közismert szerző: „Borgesnél mind az elbeszélés, mind az esszé, mind a líra között csak egy roggyant lengőajtó áll.” Tetszett ez a lengőajtó-kép. Mintha az idei könyvhét is lengőajtó volna, a nagy, emlékezetes és kevésbé emlékezetes könyvheti ünnepségek, a nagy, emlékezetes és kevésbé emlékezetes művek között. Parti Nagy Lajos és Gyurkovics Tibor állítása között.

10:18 Sétáltam egyet a Halászbástyán, s a sok lépcsőtől alaposan elfáradtam. A látott szépségeket, a Dunát, a hidakat, az Országházat majdnem megkönnyeztem. Bizony, bizony! Ez a város jobb sorsra érdemes, majdnem azt mondtam: jobb népet érdemel. Már csak ez a palota is, amelyben lakom! Patinás falak, történelmi oszlopsorok, széles, piros szőnyeges lépcsők – máshol az országház sem különb, itt meg szinte eldobva az épület. Még csak neve sincs! Nem hirdeti tábla, hogy mikor, milyen alkalomból épült, ki építette. A homlokzatán hatalmas plakát: valamelyik termében (színpadán) Jókai Anna Szegény Sudár Anna című darabját adják. Nem tudom, miért, de most még ez a cím is megkönnyeztet. Szegény Sudár Anna! Szegény sudár Budapest!

22:50 Befejeztetett. Mármint a könyvhét. Számomra. Holnap reggel 6:50-kor indul a vonatom, haza. Ötkor ébresztő. A mai nap mozgalmas és fizikailag nagyon megterhelő volt. 14:00 órától a felvidéki kiadók, 16:00-tól az Alexandra sátra előtt strázsáltam. (Nem merem mondani, hogy „dedikáltam”. Esterházy igen, ő dedikált, én, sajnos, csak aláírtam egy-két könyvemet. Barátaimnak, ismerőseimnek.) S este még színházban is voltam. (A kertész kutyáját láttam. Eszenyi Enikővel és Szőcs Artúrral. Eszenyi Enikő szerintem nem a szép Dianát játszotta, hanem egy nem különösebben vonzó nőt, aki zsigerből cinikus és intrikus.) Az Alexandra-találkozóról érdemes részletesebben szólni. A kiadó Határtalan irodalom címmel egy díszes kiadású fotóalbumot is megjelentetett a könyvhétre. De olyan súlyosat, hogy az alatt valóban csaknem beszakadt az asztal. Mármint az Alexandra-sátor asztala. Amelyet nyolc-tíz határon túli és külföldi magyar író (Karátson Endre, Méray Tibor, Visky András, Kovács András Ferenc, Nagy Pál, Dalos György, Tomaso Kemeny és mások), az album protagonistái ültek körül. Azért a jóízű beszélgetésért, irodalmi világfórumért, amely ott, a körül a „kerekasztal” körül rögtönöződött, érdemes volt az idei könyvhétre elmenni. Ha én volnék a könyvhét főrendezője, az ilyen író-kerekasztalokat a program szerves részévé tenném. Nem a közönség, hanem az írók épülésére.

Június 12.

7:48 Vágtat velünk a hamburgi intercity Pozsony felé. Egy fekete hajú, érdekes arcú lány (fiatalasszony?) ül velem szemben. Vad, szabálytalan vonások, de mikor megszólal, maga a kedvesség, a báj. Nem útlevelet, hanem személyazonossági igazolványt mutat a vámosnak. A vámos szörnyülködik: az igazolvány körbe van nyirbálva, meg van csonkítva. Ej, ej! – csóválja a fejét az állami tulajdon őre. Mire a lány, leírhatatlan naiv bájjal, szlovákul: Nevošlo mi to do púzdra! (Nem fért bele a tokjába – mármint az igazolvány.) Azon gondolkodom, hogy ez a jelenet vajon része-e még a 77. Ünnepi Könyvhétnek. S ha igen, akkor mi a jelentése?


Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben