November 22; Naspolya, sült gesztenye; Régi dal a múló időről

November 22

Hó ült meg végig az ágakon, korai, zsenge havacska,
Mintha valami nevetve nézne ránk a sűrű ablakokba,
Mire megbarátkoznánk, már árkon-bokron túl vagyunk.
Napja sincs, hogy a szó megszakadt, és érintetlenül
Rakódik azóta, zúzmarásan, deresen a szélekre, hajlatokba,
Mintha némán felhalmozhatna valami gyönyört az idő.
Mire belereszketnénk, már elzár egy fehér temető.

Naspolya, sült gesztenye

Lám, mint fázós, kipirult öreg,
Elébem áll a tél, szótlanul méreget,
Majd meglátjuk, mit érsz, öcskös!
Gondolhat például ilyeneket,
És tenyérből eszeget érett naspolyát,
Forró héjtól megváló gesztenyéket,
Míg szánkáznak köröttünk szélesen
A sárgult és vöröses falevelek,
Valamivel a Körönd előtt.
Jól emlékszem még e sötét ízekre,
Torkomban az édes-fanyar,
Szőrös falatokra és a porhanyós,
Sárga és langyos agyvelőkre,
Amivel régóta kínál az évnek vége,
És mint valami szüntelen újjáéledőre
Nézhetek megint, könnyes, szürke szemébe.

Régi dal a múló időről

Évek piszka, redve, ótvara, ragyája,
Sárgult gönce, penészes csizmája,
Szürke sóban avas szalonnája,
Gerendán szurtos tarisznyája.
Egyszer volt volna jámbor ohajtása,
Boltmélyi sarkában felcsukló sirása.
Mindenektől való elundorodása,
Maga szégyelete, maga utálása,
Kifordult arcain kelő háborgása,
Kétségei üszkén az ő tántorgása,
Boldogult lelkeknek hiában hívása.
Évek piszka, redve, ótvara, ragyája.