×

Nincs vége; Ellentétpárok

Lackfi János

2006 // 05
Nincs vége

Jó volt Istenről beszélgetni akkor,
szavak szalagja lógott ki a szájakból,
köpködtük őket, mint képeken régi szentek,
s akár a sál nyakunkban, mind tekergett,
vagy mint a metró az alagút-belekben,
a metró belében hadonásztunk mi ketten,
vitt sírva, eszeveszetten,
s a kocsi belsejében a levegő rezzenetlen,
ott álltunk a metró-buborékban,
hol a szavakat ész nélkül szállító lég van,
aztán a metró szalagját összehajtogattam,
hátam mögé dobtam, elszaladt kutya-alakban,
és útközben gyűjtögettem a világot,
ahogy a szemetes botvégre tűzi, amit eldobnak mások,
egy kocsmában valaki hegyes mini-nyilait hajigálta,
néztem, mintha mind homlokomba állna,
meglóbálta a nyilat, s üres volt már a keze rögtön,
vártam, hogy homlokomból vér csöpögjön,
de közel jött, és mindet kihuzigálta,
nem voltam már a látványhoz szögezve, hála, hála,
és gyűjtöttem két fiút, akik fekete garbóban
egy autó két első ülésén dumálták meg, ami jól van
s ami rosszul, a sötétség haverjai voltak,
fáradtak, mert egész nap csak pakoltak,
mire a világot rendesen telehordták,
most csak az utcalámpák szeletelik, mintha tortát,
és az egyik kis ház széles ablakában
csupasz vezetéket láttam,
két fekete szál volt, de benne minden lehetőség,
csomó élő robotgép, tévé, nevetős ég,
nevetni fogsz, de bizony hittel hittem,
a feszültségben ott lakik az Isten,
kettőben az egy, egyben a kettő,
most jól elmagyaráztam, hátha valaki nem ért a jelekből,
és tetszett, hogy a kocsik alászállnak a föld alatti garázsba,
a betonégen tovább repülnek korcsolyázva,
mert valójában repül, aki alászáll,
és zuhan a léggömb, egyre feljebb a háznál,
lebukfencezik egy felhő tetejére,
mielőtt az autó egész a napig érne,
a napig, mely a földmagmában sugárzik,
vagy mielőtt fölérne a vakító églámpásig,
s ha már egészen belegabalyodtam,
kibogozom a sálat, fogason lóg hurokban,
metróvonal, melyen fel-alá jár a semmi
vagy a minden, melyet nem lehet megnevezni,
így néztem filmmé aznap este a fákat
s embereket, a metrók fejemben azóta járnak,
fel lehet szállni rájuk, meg le is, ha megállnak,
s bárhányszor leveszem, mind tovább csak
keringenek a nyakamban a sálak,
mint érben a vér, jön egyre újabb járat,
a szavak ki-be szállnak,
átjár a szó, akár a vér a fákat,
valaki közben fájó nyilakkal dobálgat,
s nincs vége a világnak.

Ellentétpárok

A fejem most teli hangár,
hol sok rakasz csend rohad már,
a fejem most üres hangár,
hol a csupasz csend rohangál.

A fejem most teli erdő,
hol az égig fel a csend nő,
a fejem ma üres erdő,
ül az ágán puha csengő.

A fejem most teli tálca,
viszi vén csönd keze, rázza,
a fejem most üres tálca,
ha pohárnyom karikázza.

A fejem most teli bögre,
puha márvány beletöltve,
a fejem most üres bögre,
alján csöndzacc ül örökre.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben