×

Tollas Tibor igazsága

2. rész

Juhász László

2006 // 04
A Fekete füzet rágalmai

A Tollas Tibor ellen 1967-ben Münchenben kiadott Fekete füzet szerkesztői egyaránt felhasználták a hazai belügyi szervek által kijuttatott titkos anyagot és a Lévai-cikkeket. Nagy figyelmet nem érdemel ez a mű, mivel sok újat nem mond, csupán szolgai módon ismétli a Népbíróság ítéletének indoklását. Ahogy azonban Lévai Jenő új bűnökkel igyekezett fokozni Kecskési Tibor felelősségét, úgy a Fekete füzet is néhány saját kitalációval gazdagítja az anyagot:

1. Együttműködött a jugoszláv partizánokkal, németellenes agitációt folytatott, valamint kommunista jellegű újságokban cikkeket írt; 2. 1944 októberében nyilas karszalaggal motoros szolgálatot teljesített Budapesten; 3. 1947-ben a kommunista párt tagja.33

Vegyük sorra a könyv újdonságait.

Az első pontból csak a németellenes agitáció igaz, de az miért lett volna bűn egy kormányzójához hű magyar tiszttől Magyarország német megszállásának küszöbén? S muraközi szolgálata alatt a térségben nyomuk sem volt partizánoknak, mint ahogy 1943-ban és 1944 első negyedében kommunista jellegű újságok sem léteztek Magyarországon.

A második pont valóságtartalmáról csak annyit, hogy Kecskési főhadnagy 1944 októberében nehezen teljesíthetett nyilas karszalaggal motoros szolgálatot Budapesten, mivel egy közúti baleset következtében ugyanakkor kórházban feküdt.

A harmadik állítás arra sem méltó, hogy cáfoljuk, mivel a Fekete füzet szerkesztőinek kellett volna bizonyítaniuk, hogy Kecskési Tibor kommunista párttag volt. A belügyi szervek bizonyára örömmel beszerezték volna a Köztársaság téri pártközpont irattárából az ehhez szükséges bizonylatot, ha ilyen létezett volna. A rágalmazásban ilyen messze még Lévai Jenő sem mert elmenni.

Ahogy a Lévai-hagyatékban akad egy olyan tanú, aki nagy fantáziával utólag kibővítette a Népbíróság előtt tett vallomását (Beregi Miklósné gépiratos vallomása 1965-ből, huszonegy évvel a történtek után), úgy a Fekete füzet is dicsekedhet ilyen „munkatárssal”, dr. Bojár Jenő egykori beregszászi ügyvéd személyében, aki Santiagóból küldte el 1961. október 26-án kibővített vallomását. (Kannás erről már 1965-ban tájékoztatta belügyi partnerét.) Idézünk Bojár írásából: Kecskési az egybegyűjtött zsidóknak beszédet tartott, amelyben megfenyegetett bennünket, hogy a legkisebb rendbontás vagy engedetlenség esetén úgy fogunk járni, mint a munkácsi Ghetto lakói, és nem lesz kegyelem még a csecsszopóknak sem. Természetes volt ezek után, hogy a megfélemlített zsidók az ellenállás legkisebb jelét sem mutatták. A csendőr legénység ütötte, verte, rúgta az asszonyokat és gyermekeket, a felnőtt férfiakról nem is beszélve.34 Különös, hogy mindezt Bojár gyakorló ügyvéd úr kifelejtette a Budapesti Népbíróságon 1948. július 18-án tett tanúvallomásából.

A lejáratási kampány harmadik hulláma

A Fekete füzet alkotói 1972. december 21-i körlevelükben hozták nyilvánosságra a Füveskert otthon élő költőinek tiltakozását a váci fegyházban született verseik és műfordításaik külföldi kiadása ellen. Tudjuk, Kannás Alajos már 1963-ban kutakodott Budapesten aziránt, hogy Tollas Tibor kikérte-e a Füveskert otthon élő szerzőinek engedélyét műfordításaik nyugati publikálásához. A New York-i költő ezt a kérdést 1965-ös, második budapesti látogatása alatt is tovább firtatta, és bizonyítékot keresett gyanúja alátámasztására. (A Bécsben, 1957-ben kiadott antológia szerkesztője az otthon élő szerzők védelmében nem közölte nevüket, csupán „B”, „C”, „G”, „F”, illetve „Sz” betűvel jelölte a tőlük átvett hét rövid verset és kilenc versfordítást.) A belügyi szervek által beidézett szerzők, így Kárpáti Kamil („C”), Tóth Bálint („B”) és Szathmáry György („Sz”) a hivatal érdeklődésére saját védelmükben kénytelenek voltak letagadni, hogy tudtak alkotásaik külföldi publikálásáról, és felső sugallatra írásban tiltakoztak szerzői joguk megsértése ellen. Tollas Tibor sem tehetett volna mást az ő helyükben. A hazai társszerzők kényszerhelyzetét igazolja Szathmáry György özvegyének, Garamvölgyi Zsuzsannának 1992. november 26-án kelt, Tollas Tibornak írt levele is, amelyből kiderül, hogy 1968-ban az illetékesek elkobozták a hazajuttatott Füveskertet,
és kikényszerítették a szerzőkből a nyugati terjesztésre szánt tiltakozó nyilatkozatokat.35

Lévai Jenő különös szövetségese

A Fekete füzetet kiegészítő, 1972-ben szerkesztett körlevél nemcsak a Füveskert hazai társszerzőinek nyilatkozatát közli, de abból a levélből is idéz, amit egy dr. Rohr Lajos nevű egyén küldött 1966. március 29-én Lévai Jenőnek, az Új Életben Kecskési Tibor ellen közölt írás szerzőjének. Időközben, félévi tűzszünet után Lévai a Népszabadságban folytatta rágalomhadjáratát, ahol újabb látványos hazugságpetárdákkal kápráztatta el a pártlap olvasóit.36 Erre a cikkre lett figyelmes Rohr úr, aki mint Kecskési Tibor váci múltjának kiváló ismerője sietve felajánlotta szolgálatait a szerzőnek.

Ne törjük a fejünket azon, hogyan jutott Rohr Lajos Lévainak írt levele Benkőék kezébe, elégedjünk meg azzal, hogy az írás terjesztését – hat évvel annak kelte után – a Tollas elleni körlevél szerkesztői fontosnak tartották. Rohr 1954-ben a váci börtön rabja és könyvtárosa volt, és állítása szerint részt vett a Füveskert szerkesztésében, bár egyetlen verse sem szerepel az 1957-ben Bécsben kiadott, valamint az 1995-ben Budapesten megjelent Füveskertben. (Utóbbit már Tollas Tiborral teljes egyetértésben szerkesztette Tóth Bálint és Kárpáti Kamil.)

A Lévainak írt és Benkőék által felhasznált levelében nem kevesebbet állít Rohr Lajos, mint hogy Kecskési Tibor háromszáz-háromszázötven költemény és több könyv kéziratát csempészte ki a forradalom leverése után az országból. Menekülés közben ez valóban nagy teljesítmény lett volna tőle, ha igaz lenne, a valóságban azonban a tizenkét Füveskert-füzetből csak hármat sikerült kimenteni az országból, míg a börtönudvaron elásott kilenc kötet örökre elveszett. Ugyanez a Rohr Lajos, aki soraival nemcsak Lévai Jenőt, de pár héttel korábban a Népszabadságot is felkereste, a pártlapnak írt levelében még lesújtóbban nyilatkozott volt börtöntársáról, aki állítása szerint az ellenforradalom kapcsán történt szökése alkalmával az összes kéziratot magával vitte […] és évekig a mi munkánk gyümölcséből sütkérezett Nyugaton a siker dicsfényében. Közönséges tolvaj, plagizátor ez a Nagy Költő. Ezeket a jelzőket a levél végén még megtoldja a csempész, másolnok és véreskezű gyilkos minősítéssel.37

Itt szeretném emlékeztetni az Olvasót arra az 1959-ben készült jelentésre, amelyben egy Rózsa László fedőnevű belügyi ügynök, aki 1954-ben – SS-orvos-múltja miatt – a váci börtön rabja és könyvtárosa volt, a Füveskert szerkesztéséről és Kecskési Tiborral fennállt börtönkapcsolatáról tájékoztatta megbízóit… Elképzelhető, hogy az RL monogramú fedőnevet azért választotta magának az ügynök, mert a valódi neve is így kezdődött, és mint orvos a dr. R. L. rövidítést használta. Csak véletlen lehet, hogy dr. Rohr Lajosnak ugyanez a monogramja, és abból sem szabad messzemenő következtetést levonni, hogy 1954-ben ő is a váci börtön rabja volt, és ott Kecskési Tiborral együtt szerkesztették a Füveskertet. Aki ezek után mégis azonosítja az SS-tisztből és váci rabból lett Rózsa László fedőnevű ávós ügynököt a Lévai Jenőnél és a Népszabadságnál Tollas Tibor ellen ágáló dr. Rohr Lajossal, az vessen magára.

A lejáratási kísérletek okai

Felmerül a kérdés: miért fektetett ennyi pénzt és energiát a Kádár-rendszer a Tollas Tibor lejáratására indított propagandaháborúba? Mindenekelőtt azért, mert az illetékesek az általa szerkesztett Nemzetőrt tartották a legveszélyesebb ’56-os politikai folyóiratnak az emigrációban. Az 1956 után alapított nyugati magyar sajtótermékek közül egyedül az Irodalmi Újság képviselt a Nemzetőrnél magasabb színvonalat, hatékonyságban azonban a párizsi lap is elmaradt a szabadságharcos írók által alapított, a nyugati magyarság soraiban széles körű támogatottságot élvező és nagyszámú előfizetőre támaszkodó Nemzetőr mögött. Tollas Tibor életének – a hontalanság éveiben – a Nemzetőr volt a sarkköve. Kizárólag az ő szervezőképességének és népszerűségének volt köszönhető, hogy a lap – eredeti szellemében – a Kádár-rendszer bukásáig fenn tudott maradni. Az újság előállítási költségeinek legfeljebb a fele folyt be előfizetési díjakból és szubvenciókból, a másik felét a főszerkesztő teremtette elő, évről évre megismételt amerikai körútjain. A Nemzetőr nem ismert megalkuvást a szabadságharcot eltipró rendszerrel szemben, és akkor sem engedett ’56-ból, amikor a hidegháborút a békés egymás mellett élés korszaka váltotta fel. Amíg a Nemzetőr a magyarság körében ápolta a forradalom szellemét, addig a lap német, angol és francia nyelvű kiadványai idegenek között népszerűsítették a magyar ügyet.

A hazai kommunista rendszer Tollas Tibort nemcsak mint lapszerkesztőt, de mint népszerű szónokot is veszélyesnek tartotta, hiszen a forradalom évfordulóin – nagy közönség előtt megtartott ünnepi beszédeivel, irodalmi estjeivel – ezrek és ezrek hitét erősítette évről évre. 1956 és 1990 között a magyar nemzet utazó nagykövete, a forradalom világjáró misszionáriusa volt, az a bolygó magyar, akinek a sors az örök vándorlást adta osztályrészül a száműzetésben. Különösen nagy jelentősége volt Tollas Tibor világjárásának a tízmillió aláírást gyűjtő akció idején, amikor az elnémított tízmillió hazai magyar helyett tízmillió külföldi követelte, hogy a magyar ügyet tartsák továbbra is az ENSZ napirendjén. Az ő szervezőkészségének és karizmatikus egyéniségének köszönhető, hogy ez a fél világra kiterjedő akció sikerrel zárult.

Tollas Tibornak a tízmillió aláírás összegyűjtéséért folytatott küzdelmét természetesen a hazai belügyi szervek is figyelemmel kísérték. A BM II/3. osztálya 1961. szeptember 26-án erről Provokációs előkészületek az emigrációban az ellenforradalom 5. évfordulójára cím alatt az alábbi titkos jelentésben tájékoztatta a tárca miniszterhelyettesét: A legnagyobb arányú próbálkozásnak az amerikai „szabadságharcos” szervezetek kezdeményezése látszik, akik az ellenforradalom 5. évfordulójára 10 millió aláírást szeretnének gyűjteni a nyugati közéleti személyek és a lakosság körében az „elnyomatás” alatt élő és a tiltakozó akcióban akadályozott magyarok helyett. A tiltakozást Munron keresztül az ENSZ 16. közgyűlése elé akarják terjeszteni. Ennek az akciónak sikerét lett volna hivatva biztosítani Tollas Tibor észak- és dél-amerikai propaganda előadó-körútja. Az akciót az emigráns magyar lapok széles körben folyamatosan propagálják, de – saját bevallásuk szerint – kevés eredménnyel és a kitűzött célt előreláthatólag október 3-ig nem sikerül elérniük.38 A jelentés tevő reményei alaptalannak bizonyultak, mert a tízmillió aláírás valóban összegyűlt, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa továbbra is napirenden tartotta a magyar ügyet.

Tollas Tibor indította el 1961-ben a szabadságharcos magyar fiatalok kivégzése elleni nemzetközi tiltakozást is. Egy Bécsben járt hazai jogtudóstól szerzett tudomást arról, hogy a kádári igazságszolgáltatás számos szabadságharcos fiatalt nagykorúságuk elérése után bitófára küldött, valamint hogy az új büntetőtörvény-tervezet legalizálni kívánja ezt a helyzetet. A világméretű tiltakozás megszervezésében Tollas Tibor kezében hatásos fegyver volt a törvénytervezet egy példánya, amit Tamáska Loránd törvényszéki orvostan professzor hozott magával. Erre épült a Nemzetőr címlapján közölt egész oldalas vezércikk, amely német, angol, francia fordításban eljutott a legnagyobb világlapokhoz. Külföldi körútjain nemcsak a politikai emigrációt mozgósította, de sok nyugati államférfit is sikerült megnyernie az ügynek. A Nemzetőr főszerkesztőjét Erhard német kancellár ugyanúgy fogadta, mint Willy Brandt berlini polgármester, Franz Josef Strauss bajor miniszterelnök vagy Nixon amerikai elnök. A nyugati tiltakozás hatására a kommunista jogalkotók kénytelenek voltak megváltoztatni a BTK tervezetének a fiatalkorúak büntethetőségére vonatkozó szakaszát, és ez Tollas Tibor politikai harcának az eredménye volt. Nem csoda tehát, hogy a belügyminiszter által a forradalmi évfordulók előtt kiadott utasítás mellékletén ő vezette azt a névsort, amit a különösen veszélyes és ártalmas emigráns személyiségekről állítottak össze.

Az okokat vizsgálva érdemes idézni abból a feljegyzésből, amit a hazai belügyi hatóságok támadásairól Tollas Tibor készített 1967. január 8-án, mintegy összefoglalva a Nemzetőr tíz esztendejének ezzel kapcsolatos kiemelkedő eseményeit: 1956 óta, de különösen a szabadságharc ötödik évfordulóján indított tízmillió aláírás-gyűjtési akciótól, majd a tizedik évforduló küszöbén az otthoni hatóságok minden eszközt és módot megpróbáltak, hogy a Nemzetőrt és személyemet lehetetlenné tegyék. Ennek érthető oka, hogy a lap nemcsak az emigrációban, hanem az utóbbi öt-hat évben angol és francia kiadványaival a fejlődő nemzetek körében is pozitív visszhangra talált. A havonként megjelenő német számunkat pedig az európai sajtó gyakran idézi, s nem kisebb lapok méltatták, mint a Neue Zürcher Zeitung, a Frankfurter Allgemeine, Weltwoche stb. Magyar számunk több száz példánya pedig a Csonka-országon kívül Jugoszláviába is eljut, és általános sikert arat.39

A továbbiakban Tollas Tibor emlékeztet arra, hogy már az 1959-es bécsi Világifjúsági Találkozó idején igyekezett a hazai titkosszolgálat lejáratni a Nemzetőrt, amely erre az alkalomra többnyelvű színes számot adott ki, és a MEFESZ-szel karöltve széles körű felvilágosító munkát végzett a VIT-küldöttségek körében. Ekkor jelent meg a színen egy Dalváry Vilmos nevű provokátor, aki beépült a Bécsi Magyar Diákszövetségbe. Az ügynök szélsőjobboldali eszméket hangoztatva a Nemzetőrt kezdte támadni mint „baloldali szabadkőműves” csoportot… amíg annyira gyanússá nem tette magát az osztrákok előtt is, hogy kénytelen volt visszatérni Budapestre. Azóta megállapítást nyert, hogy ÁVH-s főhadnagy volt… Négy évvel később, 1963-ban a párizsi magyar követség postázta, hamis feladóval (Donáti F., 21. rue Royal, Paris 16), fontos címekre, így a német Menekültügyi Minisztériumba is, a Tollas Tibor lejáratására szánt iratokat. E fotókópiákkal Németországban németellenességemet akarták bebizonyítani, hogy ezzel minden támogatást megszüntessenek.40

Ennyit azokról az okokról, amelyek a hazai kommunista rendszert arra ösztönözték, hogy pénzt és energiát nem kímélve, a hazai és emigráns ügynökök népes hadát használják fel a Kecskési Tollas Tibor lejáratását célzó rágalomhadjáratban.

Tollas Tibor a nyugati nyilas sajtó célpontja

A szélsőjobboldal szemében Kecskési csendőr főhadnagy áruló volt, mert csak az ország nyugati határáig védte a hazát, az ’56 szelleméhez ragaszkodó, nemzeti-konzervatív lapszerkesztőben pedig baloldali szabadkőművest láttak… Az Ősi Gyökér című hungarista röplap (Argentína) 1976-ban megjelent számában az a Vágó Pál igyekszik bemocskolni a Nemzetőr főszerkesztőjét, aki – talán stílusának feledtetésére – sohasem mulasztja el neve elé kitenni a doktori címet… [Kecskési Tibor] azzal szerzett magának érdemeket, hogy az internált zsidókat a legkomiszabb elbánásban részesítette, és ezekkel az érdemekkel ékesítve Szálasi honvédelmi miniszterének, Beregfinek lett a parancsőrtisztje. Amikor minden magyar erő letiportatott, ő otthagyta régi bajtársait is, és nyilas esküjét is feledve csendőrkülönítményével visszament Rákosiékhoz, és a kiszolgáltatott adatok elismeréseként az ÁVO-nál kapott főhadnagyi rangot. Ez a dicső előléptetés azonban csak pünkösdi királyság volt, mert egy zsidónő felismerte volt táborparancsnokát, és így „Hősünket” Rákosiék jól összepofozták és bezárták a Váczi fegyházba… Aztán Németországban újságot alapított, melynek NEMZETŐR nevet adott. Járja a világot mint „judeai-keresztény nemzetőr”, de működéséből én nem tudtam eddig megállapítani, hogy melyik nemzetnél áll őrszemként, mert a Magyar Nemzet érdekeit egyáltalán nem szolgálja. Ennyi elég is ízelítőnek ahhoz, hogy miképp és milyen szinten szolgálta az emigráns hungarista sajtó a történelmi igazságot. Tiszteletre méltó kivételként kell megemlíteni Fiala Ferenc nevét, aki sohasem vett részt a volt börtöntárs, Tollas Tibor lejáratását célzó nyilas akciókban.

Törvényes igazságtétel

A rágalmazók hangját egy időre elnémította a Legfelső Bíróság 1991. szeptember 2-i határozata, amely világosan és végérvényesen kimondta Kecskési Tollas Tibor igazságát. A bírósági döntést megelőzte a Legfőbb Ügyész 1991. június 11-én kelt törvényességi óvása, amely megállapítja, hogy Kecskési Tibor bűnügyében mind az első, mind a másodfokú ítélet megalapozatlan és törvénysértő volt. A bíróság nem tisztázta a tanúvallomások közti ellentéteket, így a tényállás felderítetlen maradt. Iratellenesen állapította meg az elsőfokú ítélet, hogy a tényállást a főtárgyaláson kihallgatott tanúk egybehangzó véleménye alapján lehetett megállapítani. A tényállás hiányos, mert nem tartalmazza az elítélt javára szóló megállapításokat. A bíróság nem tett eleget indoklási kötelezettségének, nem értékelte a tanúvallomásokat, nem magyarázta meg, hogy milyen bizonyítékot miért fogadott el, illetve miért hagyta figyelmen kívül a terhelt javára szóló körülményeket. A terhelt a deportálásoknál alakulatával felsőbb parancsra biztosítási szolgálatot teljesített. Nem merült fel olyan adat, hogy a hozzá beosztott csendőrök bárkivel kegyetlenül bántak volna. Sem tettese, sem részese nem volt ilyen cselekménynek. Ő éppen ellenkezőleg, elítélte a visszaéléseket, és el is helyeztette magát. Mindezeket nemcsak tiszttársai és legénye, hanem a deportáltak is igazolták. A törvényességi óvás, amit Györgyi Kálmán legfőbb ügyész írt alá, indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa állapítsa meg az ítéletek megalapozatlanságát, azokat helyezze hatályon kívül, és az elítéltet mentse fel az ellene emelt vád alól. Két hónappal később, 1991. szeptember 2-án ez meg is történt.

A bírósági határozatot semmibe vevő támadások

Miután a magyar igazságszolgáltatás igazságot szolgáltatott Kecskési Tollas Tibornak, egy időre elhallgattak a vádaskodók. Ez a csend azonban nem tartott sokáig. Négy évvel a költő halála után újra megszólaltak ellenségei, akik immár nem őt, hanem az emlékét gyalázták. Az Egyesült Államokban megjelenő Magyarok Vasárnapja című lap 2001. november–decemberi számának Akikre nem vagyunk büszkék című rovatában Tollas Tibort állítja pellengérre Révffy László, felmelegítve a Fekete füzet harmincöt évvel korábbi vádjait és szó szerint idézve Lévai Jenőnek az Új Élet című budapesti izraelita lapban közölt cikkéből. (A forrást természetesen bölcsen elhallgatta a szerző, tekintettel a lap antiszemita olvasóira.) Mindez számunkra már ismert és megvitatott anyag, amivel fölösleges ismét foglalkozni. Csupán egyetlen bekezdést kívánok idézni az amerikai lap cikkéből: …Kannás Lajos [sic, Alajos helyett], az emigrációban is elismert és nagyszerű költő vagy 15 évvel ezelőtt barátjának a következőket mondta: „Az úgynevezett Bebádogoztak minden ablakot című verset nem Tollas Tibor írta, hanem a mártírhalált halt Gérecz Attila, akivel együtt voltak a váci börtönben”. 1955-ben így került kezébe a vers, amelyet saját neve alatt népszerűsített, miután Gérecz Attila a forradalom harcaiban mártírhalált halt. Mivel Kannás Lajos [sic!] ezt a tényt ismerte, az emigrációs életben Tollas Tibor mindig mellőzte a kitűnő költőt. Mint tudjuk, elsőként Kannás Alajos vádolta meg Tollas Tibort 1963 őszén a vele kávézó belügyi tiszt előtt azzal, hogy verseket lopott. Szólaljanak meg az egykori váci rabtársak. Elsőnek idézzük Fehérváry Istvánt, a Politikai Elítéltek Közösségének elnökét: Minden rosszindulatú és alaptalan vádaskodás ellenére, mint élő tanú kijelentem, hogy a Bebádogoztak minden ablakot c. verset Tollas Tibor írta. Sőt továbbmegyek. A verset először nekem és a gombüzem irodájában akkor ott tartózkodó rabtársaimnak, többek között Kovách Lászlónak olvasta fel… A fenti állítást hajlandó vagyok bármikor és ha kell, bíróság előtt, eskü alatt is bizonyítani. (Részlet Fehérváry István 2004. szeptember 20-i nyilatkozatából.)41

A börtöntársak közül Tóth Bálint és Luka László tanúsítja, hogy jelen volt, amikor Tollas Tibor írta a verset; Csizmadia Zoltán, Pfitzner Rudolf és Papp Iván pedig, hogy ott volt, amikor a költő felolvasta a Bebádogoztak minden ablakot című alkotását. Végül álljon itt egy részlet az ismert költő és egykori rabtárs, Kárpáti Kamil 2004. december 13-i nyilatkozatából: Tollas Tibor költő, rabtársam, a Nemzetőr elhunyt főszerkesztője soha egyetlen versemet, de még csak valamilyen részletét, egyetlen sorát vagy jellemző kifejezését sem tulajdonította el. Soha semmilyen szintű plágiumot el nem követett ellenem. Kannás Alajos (vagy bárki más) állítása, mely szerint nem Tollas Tibor, hanem Gérecz Attila a váci politikai börtönköltészet legnépszerűbb, leghatásosabb versének a költője, minden alapot nélkülöz. Nem csupán azért alaptalan ez az állítás, mert a Bebádogoztak minden ablakot kezdettől fogva és elválaszthatatlanul összeforrott Tollas Tibor személyiségével, költői hangjával, költészete egészével, amit a legegyszerűbb filológiai elemzés kizáróan igazol, hanem azért is, mert mint Gérecz Attilának legközelebbi börtönbeli barátja, majd költői hagyatékának kiadója… azt is kijelentem, hogy ugyanez az egyszerű filológiai elemzés minden kétséget kizáróan bizonyíthatja: Gérecz Attilának sem költői habitusa, sem nyelvezete nem tette volna számára lehetővé a Bebádogoztak minden ablakot című vers megírását.42 Mindez még a kétkedők számára is elegendő bizonyíték arra, hogy Kannás Alajos plágiumvádja közönséges rágalom.

Holokausztkutatók tévedése

Sajnos arról, hogy a Népbíróság egykori ítéletét a Magyar Köztársaság Legfelső Bíróságának Elnökségi Tanácsa hatályon kívül helyezte, és Kecskési Tibort a vád alól felmentette, nemcsak néhány, Tollas Tiborral szemben rosszindulatú emigráns nem hajlandó tudomást venni, de a holokausztkutatók között is találunk erre példát. Randolph L. Braham A népirtás politikája című művében még 1997-ben is így írt könyvének Beregszászról szóló fejezetében: A gettó Kecskési-Tollas (Kohlmann) Tibor csendőr hadnagy parancsnoksága alatt működött, akinek kegyetlenkedéseire háború utáni bírósági tárgyalásán derült fény. Ha Braham professzor ismerné a periratot, tudná, hogy Kecskési Tibor Beregszászon nem hadnagy, hanem főhadnagy, és nem a gettó, hanem csupán egy szakasz parancsnoka volt. Ő azonban, bár forrásként megjelöli a Népbíróság ítéletét, Beregszászra vonatkozó ismereteit Lévaiból merítette. Az is elképzelhető, hogy – akárcsak Lévainak – R. L. Brahamnak sem állt az egész peranyag a rendelkezésére. Az amerikai szerző téves állítását a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központban 2004 nyarán megnyílt Auschwitz-kiállítás katalógusa is megismétli: Beregszászon a Kecskési-Tollas Tibor csendőr hadnagy parancsnoksága alatt álló csendőrök, elrejtett értékek után kutatva, sokukat brutálisan megkínozták. Az özvegy, dr. Kecskési Mária tiltakozására a katalógus szerkesztői a második kiadásból törölték a valótlan állításokat. A kérdés első számú szakértőjétől, Radolph L. Brahamtól is elvárható, hogy a következő holokausztkönyvében már a történelmi valóságnak megfelelő beállításba helyezze Kecskési Tibort, és ne őt tüntesse fel a beregszászi gettó őrizetére kirendelt csendőrök parancsnokának, hiszen a Legfelső Bíróság által is elfogadott tény, hogy ezt a tisztet Fery Pál csendőr főhadnagy töltötte be.

Az igazság védelmében

Különböző sorsú, származású, neveltetésű és világnézetű emberek másképp látják az igazságot. Nyilvánvaló, hogy a haláltáborból hazatért Bereginé Stern Jolán és a vád többi tanúja másként ítél, mint az, aki a vádlottak padján ült. Az üldözöttek többsége szerint bármilyen jelentéktelen statisztaszerepe volt is valakinek a tragédiában, rászolgált arra, hogy bebörtönözzék. Mivel azonban egy emberségét a drámai helyzetben is megőrző csendőrtisztet nem ítélhetett el a bíróság, ezért tetézték az igazságot hamis vádakkal. Az alaptalanul megvádolt Kecskési főhadnagy pedig, hiába volt tisztában saját ártatlanságával, látva a szemben álló fél elfogultságát, maga is rákényszerült arra, hogy olyan igazolásokat nyújtson be, amik eltúlozták németellenes fellépését a háború végén. A muraszombati szolgálatáról kiállított hivatalos jugoszláv igazolásokba feltehetőleg ezért kerültek be – a vele együtt érző helyi szlovén és magyar lakosok vallomása alapján – olyan valótlan állítások, mint hogy együttműködött a partizánokkal, vagy hogy egységével átállt az oroszokhoz. Ugyanilyen kényszerhelyzetben vallotta azt az emigrációban Tollas Tibor, hogy a tiszai záróvonal biztosításán kívül más feladata nem volt Kárpátalján. Őszintesége esetén ugyanis – a szigorú washingtoni előírások miatt – nem tehette volna be a lábát az Egyesült Államokba, és le kellett volna mondania amerikai előadó körútjairól. Ma már senkinek sem érdeke, hogy megszépítse vagy eltorzítsa a beregszászi valóságot, hiszen sem a valódi bűnös (Fery Pál főhadnagy), sem az ártatlanul elítélt Kecskési Tibor nem él, ahogy a Nemzetőr főszerkesztője elleni akciókat irányító három emigráns: Kannás Alajos, Mikófalvy Lajos, valamint Benkő Zoltán földi pályája is véget ért, és emberi számítás szerint a vád egykori tanúi sincsenek már az élők sorában.

Szép lenne, ha a jövőben Tollas Tibor emléke körül a kígyósziszegést elnyomná a tücsökzene, amelynek hallgatására oly szívhez szólóan biztatott a költő egyik versében. Lehet, hogy már ezzel az írással is fölöslegesen bizonyítottam barátom igazságát, hiszen az igazak úgyis tudják a fehérről, hogy fehér, és a feketéről, hogy fekete, a hamisak pedig úgysem hiszik el. Csakhogy ha elrabolják tőlünk a fényt, senki sem tudja többé, mi is a fehér. Erre figyelmeztet a költő ötven évvel ezelőtt, a váci börtönben megfogalmazott üzenete: Ha nem vigyáztok, az egész világon / bebádogoznak minden ablakot!

JEGYZETEK

1egész itt tartózkodása idején a Hitközségnek segítségére volt, és Hitközségünk egyetlen tagjával sem követett el legcsekélyebb jogtalanságot sem. Tudomásunk van arról, hogy fasisztaellenes gondolkodása és magatartása miatt a frontra küldték.

2Szivárvány, 1948. június 26.

3A század három csendőrének egybehangzó nyilatkozata arról, hogy Kecskési Tibor mint a 117. tábori őrzászlóalj 7. századának parancsnoka 1945. március 28-án kitelepítési, majd támadási parancs ellenére az egész századot, 120 főt, gépjármű és egyéb anyaggal együtt önállóan átmentette orosz hadműveleti területre.

4Elek Tibor mint az Új haza, új hadsereg című könyv (Zrínyi Katonai Kiadó, 1970) egyik fejezetének szerzője visszaemlékezésében ismételten hangsúlyozza, milyen fontos feladat volt 1945 és 1947 között a honvédségbe beépült reakciós tisztek eltávolítása a hadseregből.

5Király Béla: Honvédségből néphadsereg. Párizs–New Brunswick, 1986.

6Kecskési-hagyaték, München, dr. Kecskési Mária tulajdonában.

7Budapest Fővárosi Levéltár, Tavi bűnügy, 2097/47.

8Bp. Fv. Lt. Kecskési bűnügy 1668/1948.

9Bp. Fv. Lt. Tavi bűnügy 2097/47.

10Bp. Fv. Lt. Kecskési bűnügy, 1668/1948 El.XXIV. A.1., Miskolc, Népügyészség.

11Bp. Fv. Lt. Kecskési bűnügy, 1668/1948, Bp. Népügyészség.

12Bp. Fv. Lt. Kecskési bűnügy, 1668/1948, 2513/1–48.

13Kecskési-hagyaték, München.

14Bp. Fv. Lt. Kecskési bűnügy, 1668/1948/12.

15Uo.

16Uo.

17Uo.

18Uo.

19Uo.

20Uo.

21Bp. Fv. Lt. Kecskési bűnügy, 1668/1948/3.

22Bp. Fv. Lt. Kecskési bűnügy, Not.II.1198/1949–16.

23Bp. Fv. Lt. Kecskési bűnügy, 1956, Nyt.sz. nélkül.

24Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Nyt.sz. nélkül.

25Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Nyt.sz.: 244-133/1963.

26MTA Történet Tudományi Intézete, Lévai-hagyaték. Nytsz nélkül.

27Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. K-0-8-00218, 26–27. o. 1966. 7. 30.

28Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Nyt.sz.:244–133/1963.

29Kecskési-hagyaték, München.

30Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Nyt.sz.:K/120-144/1965.

31Kecskési-hagyaték, München.

32Uo.

33Fekete füzet, Párizs, 1967. augusztus 25. (valójában München). A Magyar Szabadságharcos Parlament és a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség vizsgálóbizottsága által fémjelzett jelentést senki sem írta alá, és a bizottság tagjai névtelenségben maradtak. A kiadók címüket – jogos óvatosságból – egy müncheni postafiókkal helyettesítették.

34Fekete füzet, Párizs, 1967.

35Kecskési-hagyaték, München.

36Lévai: Tollas, aki Törököt fogott. Népszabadság, 1966. febr. 27.

37Dr. Rohr Lajos levele a Népszabadságnak, dátum nélkül, a Lévai-cikk megjelenése (1966. febr. 27.) után, feltehetően 1966. március elején kelt. Márc. 29-én a volt váci rab már válaszol Lévai március 25-i levelére. Ennek szövegéből arra következtethetünk, hogy időközben, a két dátum (február 27. és március 25). között dr. Rohr már felkereste egy levelével a cikkíró Lévait, ez azonban sajnos hiányzik az iratokból.

38Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Nyt.sz.:63/I-5143/6.

39Kecskési-hagyaték, München.

40Uo.

41Uo.

42Uo.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben