×

Tollas Tibor igazsága

1. rész

Juhász László

2006 // 04
Trianon évének legsötétebb napján, 1920. december 21-én született, a Borsod megyei Nagybarcán. Édesapjától a Kohlmann, édesanyjától a Kecskési, az irodalomtól pedig a Tollas nevet kapta. Apai örökségét tizennégy éves koráig viselte. Akkor felvette édesanyja családi nevét, mivel a tiszti pályán megkívánták az idegen nevek magyarosítását. Ismertté azonban nem a hivatalos, hanem az írói nevén vált. Atyai dédapjának fivére az a Kohlmann ezredes volt, aki az Al-Dunánál ezredével Kossuthék visszavonulását biztosította Orsova felé, édesanyja pedig a zsoltárfordító református prédikátor Gelei Katona István leszázmazottja. Szigorú, korai nyugdíjas, katonatiszt apa, melegszívű édesanya, három idősebb testvér, szegényes és mégis színes falusi élet határozta meg nagybarcai gyermekkorát. Békés, érzékeny lelkülete és költői adottságai alapján az Isten nem katonának, hanem sokkal inkább tanárnak, papnak vagy újságírónak teremtette. Élete első harminchat évére azonban nem a líra, hanem a politikai dráma nyomta rá a bélyegét. Csak nagy kerülővel jutott az írói pályára, előbb meg kellett járnia a hadak útját.

A szülők nehéz anyagi helyzete miatt csak a tiszti családok számára ingyenes katonaiskolában tanulhatott tovább. Így húzták rá már tízéves korában az egyenruhát a kőszegi kadetiskolában, ahol sok átsírt éjszaka után is csak megnyugodni, de megszokni sohasem tudott. A soproni hadapródiskola, majd a Ludovika Akadémia elvégzése után mégis katona, majd csendőr lett. Ez volt a dráma nyitánya, amelynek további színtere Muraszombat, Beregszász, majd a váci börtön volt. Csak az 1956-os szabadságharc vezette arra az életpályára, amelyre a sors szánta. A forradalom bukásától a rendszerváltásig szerkesztette az ’56-os politikai emigráció legjelentősebb lapját, a Nemzetőrt, hat verseskötetet adott ki, és három antológiával (Füveskert, Gloria Victis 1848, Gloria Victis 1956) gazdagította a magyar irodalmat. Ez az írás nem Kecskési Tollas Tibor költői sikereivel, kizárólag emberi megpróbáltatásaival foglalkozik.

A vád

A Budapesti Népügyészség 1948. március 4-én emelt vádat Kecskési Tibor volt csendőr főhadnagy ellen, háborús bűntett miatt. Erre a vádra épült a Budapesti Népbíróság 1948. június 18-án meghozott ítélete, amely nyolcévi börtönnel sújtotta a vádlottat, amit a Népbíróságok Országos Tanácsa 1949. december 8-án tízévi szabadságvesztésre súlyosbított. Az indoklás szerint Kecskési Tibor azzal merítette ki a háborús bűntett törvényi tényálladékát, hogy a beregszászi zsidók vagyontalanításánál és bevagonírozásánál mint a 117. tábori csendőrzászlóalj szakaszparancsnoka embertelen magatartást tanúsított. Az elítélt 1956 tavaszán, büntetésének letöltése előtt szabadult a váci börtönből. A Kecskési Tibor elleni indulatok később sem csillapodtak, az emigrációban is tovább éltek, és vannak, akik a halála után is felróják „bűneit”. A Rákosi-terror idején ellene megfogalmazott vád, kibővülve másokkal, immár ötvennyolc éve makacsul él a vádaskodók tudatában, és időnként felszínre tör.

A Népbíróság ítéletének indoklásából előbb Lévai Jenő merített adatokat az Új Élet 1965. július 15-i és augusztus 1-jei számában, ezt visszhangozta az emigrációban kiadott Fekete füzet (1966), erre épült Braham professzor állítása a magyar holokausztról szóló könyvében (1997), továbbá egy amerikai magyar lap, a Magyarok Vasárnapjának 2002-ben megjelent rágalmazó cikke, majd a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ tájékoztató füzetének Kecskési Tollas Tiborra vonatkozó állítása (2004), végül a 168 Óra „Bizonyíték hiányában” című írása (2004. október 21.). A Népügyészség egykori vádjainak szolgai ismétlése ma már nemcsak a halott költő emlékét, de a független magyar igazságszolgáltatás tekintélyét is sérti, minthogy a Magyar Köztársaság Legfelső Bírósága 1991-ben megsemmisítette az egykori koncepciós per ítéletét.

Vajon mi rejlik a vádaskodók makacs kitartása mögött? A választ keresve a rendelkezésre álló iratok és saját visszaemlékezése alapján kövessük Kecskési Tibor tiszti pályafutását előbb Magyarország német megszállása (1944. március 19.) és a szovjet megszállás kezdete (1945. április 4.) közötti vészkorszakban, majd a demokratikus átalakulás meddő kísérletének éveiben.

Csendőri pályán

Kecskési Tibort 1941-ben, amikor elvégezte a Ludovika Akadémiát, és hadnaggyá avatták, szívbillentyűzavar miatt frontszolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, és csendőrtiszti tanfolyamra irányították. Két évvel később, 1943 augusztusában Muraszombatra került mint a helyi csendőrőrs szárnyparancsnok-helyettese. A zömében idegen ajkú községben igyekezett csökkenteni a feszültséget a szlovének és a magyarok között. Az ifjúság számára közös cserkészcsapatot alakított, és szavalóversenyeket rendezett, a helyi újságban pedig írásaival szolgálta a két nép barátságát. 1944. január 1-jén léptették elő főhadnaggyá. Miután a német megszállás közelgő veszélyéről tudomást szerzett, nagyszabású Kossuth-ünnepséget szervezett a Muraközben, tiltakozva a német agresszió, az ország függetlenségének eltiprása ellen. A felelősségre vonástól atyai pártfogója, Olchváry Milvius Attila csendőr tábornok közbenjárása mentette meg. Muraszombaton azonban tovább nem maradhatott, büntetésből áthelyezték a 117. csendőrzászlóaljhoz, amely Nagy II. István alezredes parancsnoksága alatt – a front közeledtével – ekkor települt Mezőkövesdre, és kezdte meg a hadműveleti területet lezáró Tisza-vonal biztosítását. Március 21-én, a muraszombati pályaudvaron magyar és szlovén barátai búcsúztatták Kecskési főhadnagyot, akinek muraközi tevékenységéről egy évvel később a helyi zsidó hitközség elnöke elismerő nyilatkozatot adott.1 A hadműveleti területre áthelyezett fiatal tiszt Muraszombatról egyenesen új szolgálati helyére, Mezőkövesdre utazott. Itt a tábori csendőrzászlóalj egyik szakaszát bízták rá.

Április 25-én Beregszászra vezényelték, ahol a zászlóalj szálláscsináló tisztje volt. Az alakulat május első napjaiban érkezett meg a városba. A helyi gettó ekkor már állt a téglagyár területén. A városi rendőrkapitányság feladata volt ellátni a beregszászi gettó őrzését. Mivel azonban erre a célra kevés volt a rendőr, a gettó felügyeletét május elején a csendőrség vette át. A téglagyár őrzését, Fery Pál csendőr főhadnagy vezetésével, a nagyváradi csendőriskola két szakasza látta el. A Beregszászra vezényelt csendőrosztály parancsnoka Borgói János őrnagy volt. Kecskési Tibor nem a gettó területén, hanem a városban lakott, Radnai László főhadnaggyal. A téglagyárban összezsúfolt zsidók sorsába nem volt beleszólása, ott Fery Pál mellett német részről egy Stankutsch vezetéknevű SS Untersturmführer intézkedett. Egy alkalommal, amikor az embertelen bánásmódról értesült, legénye előtt dühösen kifakadt, és kijelentette: legszívesebben otthagyná a csendőrséget. Erre azonban – érthető módon – nem volt lehetősége, sőt a gettótól sem tudta végleg távol tartani magát, miután felső parancsra az ő szakaszát is kivezényelték május 15-én a beregszászi állomásra, hogy csendőrei a bevagonírozásnál sorfalat álljanak a szerelvény mellett.

Kecskési főhadnagy emberségét sértette, hogy Borgói őrnagy az állomáson egy első világháborús hadirokkant zsidó kabátjáról letépte a kitüntetést. Felháborodásában zászlóaljparancsnokától, Nagy II. István alezredestől áthelyezését kérte. Felettese azonban, aki maga sem értett egyet a brutális módszerekkel, ehhez nem járult hozzá. Ekkor érkezett Beregszászra édesapja barátja, Olchváry Milvius Attila csendőr tábornok, aki megértette nehéz helyzetét, és kérésének eleget téve szakaszával kirendelte három Tisza-híd őrzésére. Új állomáshelye Tiszaújlak volt, ahol május 18-tól szeptember elejéig teljesített szolgálatot.

A visszavonulás során Törökszentmiklósnál motorbalesetet szenvedett, és hetekig kórházi ápolásra szorult. Miután felépült, előbb Olchváry tábornok segédtisztjeként Budapesten, majd Szombathelyen szolgált, végül 1945. február 1-jén Veszprémbe került, ahol századparancsnokként egysége harci kiképzését irányította. Pár nappal később Székesfehérváron járt, ahol – miután a városi rendőrség kivonult a hadműveleti területről – fegyveres nyilasok garázdálkodtak. A lakosság a városba érkező tábori csendőr főhadnagyhoz fordult segítségért. A székesfehérvári rendőrkapitányságon 1945. július 14-én felvett jegyzőkönyvben az ügy folytatásáról ez olvasható: Kecskési autóba ült, Veszprémbe hajtatott… néhány napra kb. 15 főnyi tábori csendőr karhatalmi szakasz meg is érkezett, aki ezután a nyilasok házát körülvette, őket lefegyverezte, Veszprémbe szállíttatta… Tudomásom szerint fentiek végrehajtását Kecskési főhadnagy önállóan, saját elhatározásából hajtotta végre.2 A nyilasok elleni akció csak pár nappal előzte meg azt a balesetet, amit Kecskési Tibor a veszprémi gyakorlótéren szenvedett. 1945. február 11-én, a város határában megtartott lőgyakorlaton felrobbant kezében a páncélököl, amely négy ujját letépte. A szakértők szabotázsra gyanakodtak, az előzmények ismeretében azonban a merénylet lehetősége sem zárható ki.

Súlyos sebesülésével mindössze hat hétig maradt kórházban, és amikor március 20-án a veszprémi hadikórház betegeit Passauba irányították, ő nem tartott velük. Roncsolt kézzel önként a százada élére állt, és harcolva vonult vissza az ország határig. Hazáját azonban nem volt hajlandó elhagyni. Március 28-án Horvátzsidánynál letette a fegyvert, majd miután a tömördi orosz parancsnokság szabad elvonulást biztosított százada számára,3 visszaindult egységével az ország belseje felé. Ennyit azokról az eseményekről, amelyek lidércként kísérték a fiatal csendőrtiszt életét két szomorú dátum, 1944. március 19. és 1945 április 4. között.

A honvédség főhadnagya

Kecskési Tibor háború utáni katonai pályafutása mindössze másfél évig tartott. 1945 áprilisában szolgálatra jelentkezett az akkor szervezett új magyar honvédségbe. A csendőröket „átvilágító” rendkívüli igazolóbizottság elé csak azokat bocsátották, akik igazolni tudták náciellenes beállítottságukat. Kecskési Tibor volt a hetedik csendőrtiszt, aki ennek a követelménynek eleget tudott tenni. Demokratikus magatartását a muraszombati zsidó hitközség elnökéhez hasonlóan a helyi jugoszláv önkormányzat és szülőfalujának, Nagybarcának az elöljárósága is igazolta.

Igazolása után előbb a 7. miskolci honvéd kerületbe osztották be, majd Röder Jenő vezérőrnagy vette maga mellé a Honvédelmi Minisztérium Igazgatási Bizottságának főtitkárságára, végül 1946 elején Pápára helyezték, az 1. lövészhadosztályhoz, amelynek Király Béla volt a vezérkari főnöke. A tábornok visszaemlékezésében arról ír, hogy a kommunista párt a politikai és az elhárító („D”)-tiszteken keresztül mindent megtett azért, hogy a nemzethű tiszteket koholt ügyek alapján eltávolítsa a hadseregből. Példának hozza fel Tollas Tibor esetét, aki ellen egy hadosztályparancsnoki gyűlésen már 1946 nyarán hevesen kirohant a politikai osztály vezető tisztje, a kommunista Elek Tibor.4 Idézünk Király emlékiratából: Sok tiszt magatartását bírálta, de a hadosztály egyik tisztje, Tollas Tibor főhadnagy ellen különös szenvedélyes gyűlölettel szólt, az összeesküvés és a szabotázs szavakat is használva vele kapcsolatban.5 1946 júniusában közvetlen elöljárója még jó minősítést adott róla, szeptember 17-én azonban már úgy döntött a vizsgálati bizottság, hogy a tényleges szolgálatból el kell bocsátani. Ennek oka nem lehetett Kecskési főhadnagy csendőrmúltjának beregszászi időszaka, hiszen ebben az esetben nem szolgálhatott volna tovább a rendőrség kötelékében mint oktatótiszt. Az egyértelmű ok az a futárszolgálat volt, amit közvetlen elöljárója megbízásából az ország keleti határán, a Tiszaháton végzett. Ezt a területet jól ismerte, hiszen csendőrszakaszával már 1944-ben itt teljesített szolgálatot.

Kecskési főhadnagy 1945 tavaszán Tiszabecsen szerzett tudomást arról, hogy Ukrajna a Tisza bal partján fekvő magyar községek okkupációjára készül, és hogy ezekben a falvakban már be is vezették a szovjet közigazgatást. Három Tiszán innen fekvő községet, Tiszabecset, Uszkát és Milotát már korábban a túlsó parton fekvő Tiszaújlakhoz csatoltak. A megszállók ezzel az akcióval az Ukrajna által bekebelezett Kárpátalja területét kívánták növelni. Tiszaháti értesüléseiről Kecskési főhadnagy – visszatérve Budapestre – azonnal jelentést tett a Honvédelmi Minisztériumban. A honvédelmi minisztertől és Nagy Ferenc miniszterelnöktől azt a titkos megbízatást kapta, hogy élelmiszer-beszerző tisztként motorkerékpáron járja be a vidéket, és gyűjtsön bizonyítékokat a terület szovjet okkupációjáról. 1945 karácsonyán a Honvédelmi minisztérium segélyszállítmányait kísérte le a tiszaháti falvakba, ahol – minthogy a munkaképes felnőtt férfi lakosságot a szovjet hadsereg elhurcolta – nagy volt a szegénység.

Időközben jelentéseit a minisztériumból továbbították Nagy Ferenc miniszterelnöknek, aki az ügyről tájékoztatta a négyhatalmi Ellenőrző Bizottság amerikai tagjait. Így sikerült megálljt parancsolni az okkupációnak és visszavonulásra kényszeríteni az ukrán közigazgatást. Ez a futárszolgálat olyan tevékenység volt, amit – bármennyire sértette is az MKP illetékeseinek érdekeit – nem lehetett nyilvánosságra hozni. Kénytelenek voltak később és másképp leszámolni az általuk szabotázsnak minősített akció főszereplőjével. Hamarosan el is távolították a honvédség kötelékéből (1946. szeptember 17.), a leszámolással azonban még vártak egy kedvező alkalomra. Huszonegy évvel később, 1967. február 4-én, Röder Jenő nyugalmazott altábornagy, budapesti lakos a következő nyilatkozatot tette ebben az ügyben: …igazolom, hogy Kecskési Tibor volt soproni reáliskolai növendékemet mint főhadnagyot 1945-től 1946 nyaráig a Honvédelmi Minisztériumba magamhoz vettem beosztásba. Én őt emberi szempontból mindig a legmegbízhatóbbnak ismertem… 1945 tavaszán Szatmár és Bereg megye 23 községét orosz közigazgatás alá helyezték, ahonnan a férfi lakosságot elhurcolták. E községek a trianoni Magyarországhoz tartoztak, s az önkényes elcsatolás körülményeit Kecskési Tibor derítette fel. E közvetlen jelentésekkel hozzájárult, hogy az akkori amerikai, angol és francia katonai ellenőrző bizottságok közbelépésére a Szovjetunió a 23 községet visszaadta Magyarországnak, s az onnan elhurcolt magyarok egy részét is hazaengedte. Tudomásom van arról is, hogy 1946 tavaszától Kecskési Tibort emiatt a Katonapolitikai Osztály, majd az ÁVO állandóan figyelte. Parancsot kaptam azonnali visszahívására. Miután azonban fentieket nem tudták rábizonyítani, háborús bűntettel vádolva letartóztatták…6 Röder altábornagy fenti állításait Nagy Ferenc miniszterelnök is megerősítette 1966. februát 25-i washingtoni nyilatkozatában.

Kecskési főhadnagy, miután 1946. szeptember 17-én elbocsátották a honvédség kötelékéből, két és fél hónapig szülőfalujában, Nagybarcán élt. Innen rendelték be december elején a Belügyminisztériumba. Rosszat sejtve utazott fel Budapestre, a minisztériumban azonban két egykori csendőrtiszt bajtársa fogadta, akiket Rajk László belügyminiszter a rendőriskola szervezésével bízott meg. Mindketten arra kérték, hogy katonai rangjának megtartásával vállaljon oktatói állást az akkor alakult intézményben. Kecskési Tibor az ajánlatot elfogadta, és egy évig, 1947. december 2-án bekövetkezett letartóztatásáig oktatótiszt volt a rendőriskolán.

Előzetes letartóztatásban

Kecskési Tibor előzetes letartóztatására az adott alkalmat, hogy a háborús bűntettel vádolt Tavi Árpád tartalékos hadnagy ügyének a Budapesti Népbíróságon 1947. november 22-én tartott nyilvános tárgyalásán Vajda Gyula tanú azt vallotta, hogy a tábor területén a tényleges csendőrtisztek, Kecskési és Radnai főhadnagyok kegyetlenkedtek az üldözöttekkel. Mint mondotta, mindezt hallomásból tudja. Az ügyész kérdésére a tanú azzal vádolta Kecskési Tibort, hogy a gettóban az üldözött nőkkel kegyetlenkedett, és kirabolta őket.7 A tanú, Vajda Gyula 1944 májusában a 117. csendőrzászlóalj szakácsaként szolgált Beregszászon, és így közvetett értesülései voltak a gettóban történtekről. Arról feltétlenül tudnia kellett, hogy a beregszászi csendőrosztály parancsnoka Borgói János őrnagy volt, a gettóőrséget ellátó nagyváradi csendőr iskolaszázad élén pedig Fery Pál főhadnagy állt. Az ő nevüket azonban meg sem említi Vajda Gyula, kizárólag Kecskési Tiborra és Radnaira hívja fel a vád figyelmét. Vajon miért? Az is különös, hogy Vajda később, amikor a Kecskési-perben szerepel mint tanú, nem ismétli meg a Tavi-perben elhangzott, a gyanúsított őrizetbevételére okot szolgáltató állításait.

Vajda Gyula vallomása alapján dr. Ágoston Pál népügyész 1947. november 22-i hivatalos jelentésében arra hívta fel felettesei figyelmét, hogy a Tavi Árpád elleni főtárgyaláson alapos gyanú merült fel arra nézve, hogy Kecskési Tibor 1944 folyamán Beregszászon a deportálások során mint a vagyontalanítást, a gettózást és berakodást irányító csendőrtiszt háborús bűntettet követett el. Hasonló bűncselekménnyel gyanúsítható Radnai László volt csendőr főhadnagy, aki a zsablyai vérengzésben való részvétele miatt „jelenleg internálótáborban van”.8

1947. december 2-án őrizetbe vették Kecskési Tibort, és az akkor már előzetes letartóztatásban lévő Radnai Lászlóval együtt a Tavi-ügy december 9-i, következő tárgyalására tanúként elővezették. Előbb Kecskési Tibor tanúsította, hogy a vádlott mint segédtiszt kizárólag irodai munkát végzett, sem a motozásoknál, sem a deportáltak bevagonírozásánál nem volt jelen, és semmi módon sem árthatott a gettóba zárt zsidóknak, majd Radnai László is megerősítette mindezt. Korábban több tanú állította, hogy Tavi volt a gettó parancsnoka, aki mind a testi motozásnál, mind a zsidók bevagonírozásánál jelen volt.9 A két volt csendőrtiszt mint mentő tanú nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Tavi Árpád mentesült a háborús bűntett vádja alól, de ugyanakkor magára vonta a nyomozószervek és a vád meghazudtolt tanúinak haragját. A továbbiakban már őket tették felelőssé mindazért, ami 1944 májusában Beregszászon történt.

Dr. Ágoston Pál népügyész – Vajda Gyula miniszteri tanácsos javaslatára – a 117. zászlóaljnál szolgált tábori csendőrök meghallgatásával kívánta elindítani a Kecskési Tibor, Radnai László és Nagy II. István elleni büntetőügyet. (A Népügyészség eredetileg ez ellen a három csendőrtiszt ellen indított bűnvádi eljárást. A periratokban nincs nyoma annak, hogy miért szűkült le később a vád Kecskési Tibor személyére.) A budapesti népügyészség megkeresésére a miskolci népügyészség kihallgatott öt mezőkövesdi lakost: Bencsik József cipészt, Galambos György vaskereskedőt, Póta István földművest, Pető János napszámost és Váraljai István adóügyi jegyzőt. A felsorolt tanúk között különös módon egyetlen tábori csendőr sem volt, valamennyien behívott tartalékos honvédként szolgáltak a csendőrzászlóaljban. Mind az öten csak hallomásból tudtak arról, hogy a tiszti lakásokat zsidó nők takarították, és hogy a gettó területén – a vagyontalanítás során – motozást alkalmaztak. Közvetlen élménye csak Galambos Györgynek volt, akinek egy Szabó nevű törzsőrmester elpanaszolta, hogy miután megvert egy értékeit elrejtő zsidót, felettesei megbüntették. Mint mondotta, huszonhárom évi szolgálata alatt így még nem bántak vele. Ez közvetett vallomás volt Kecskési főhadnagy mellett, aki törzsőrmesterét durvasága miatt nyilvánosan megszégyenítette. A legkevésbé értékelhető vallomás Váraljai Istváné volt, aki harmadkézből értesült arról, hogy mi történt vagy történhetett Kecskési tiszti lakásán. A tanú Vajda Gyula miniszteri tanácsostól (1944-ben tábori szakács) utólag hallotta a következőket: Tavi Árpád hadnagy egy alkalommal felháborodva mesélte Vajdának, hogy fenn járt Kecskési lakásán, és ott két fiatal nőt talált, akik őt süteménnyel kínálták. Ehhez állítólag hozzáfűzte Tavi azzal kapcsolatos elképzelését, hogy mi történhetett Kecskési lakásán. (Később látni fogjuk, hogy Tavi Árpád a Kecskési-perben elmondott tanúvallomásában minderről egy szót sem szólt.) Váraljai István vallomását a következőkkel egészítette ki: …Kecskési főhadnagy egy alkalommal több ember előtt úgy nyilatkozott, hogy ha a németek ütlegelik is a deportáltakat, magyar ember ilyet ne tegyen.10 Ják Sándor budapesti hírlapíró 1948. február 2-án azt vallotta, hogy Kecskési főhadnagy elzavarta, amikor bemutatta neki hadirokkant-igazolványát, és így bánt az arany vitézségi éremmel kitüntetett Simon Pállal is. Kecskési akadályozta meg azt is, hogy egy barátja az állomáson élelmiszercsomagot adjon át neki. Két héttel később Ják Sándor módosította február 2-i vallomását, hangsúlyozva, hogy a vádlottal való szembesítés után rádöbbent, hogy mindazt, amit Kecskési főhadnagynak tulajdonított, egy Fery nevű csendőr főhadnagy követte el.11

Mivel az eddigi vallomások nem a háborús bűntett gyanúját, inkább Kecskési főhadnagy jó szándékát támasztották alá, a vádhatóság kénytelen volt felvonultatni a legelszántabb és legelfogultabb tanúit, akik – ha egymásnak ellenmondóan is – egységesen vallották, hogy Kecskési Tibor jelen volt a személyi motozásnál, Kórah Mórné és Hirsch rabbi bántalmazásánál, és ő adott utasítást arra, hogy egy terhes asszonyt, aki rosszul lett, dobjanak be a vagonba. Csakhogy amíg Webermann Márton egy Veszprémi nevű csendőrt vádolt azzal, hogy a nyolcvanöt éves Kórah Mórné kezéből kiragadta a botját, addig dr. Bojár Jenő szerint ezt maga Kecskési főhadnagy tette. Dr. Kálmán Elekné azt vallja, hogy a nőket hármasával egy terembe vitték, ahol testi motozást hajtottak rajtuk végre, Beregi Miklósné viszont azt tanúsítja, hogy a nőket a nyílt téren meztelenítették le, és a csendőrök ott maguk alkalmazták a testi motozást. Több tanú állítja, hogy a motozást közvetlenül a bevagonírozás előtt hajtották végre, mások szerint ezt a vizsgálatot két héttel korábban foganatosították. Másutt az azonosság feltűnő két tanú, Beregi Miklósné és Fekete Dezsőné vallomása között. Őket utoljára hallgatták ki, így az ügyészség folyosóján elegendő idejük volt arra, hogy kicseréljék ötleteiket, és azonosítsák vallomásukat. Így történhetett, hogy mindketten hasonló szavakkal vallották azt, amiről a többi tanú nem tudott, hogy Kecskési megveretett egy ügyvédet, mert a szájában elrejtett egy százpengőst.12 Tizennyolc évvel később, 1966-ban Kecskési Tibor apósa, Lányi Árpád felkereste Magyarországon a még fellelhető tanúkat, és tapasztalatairól levélben tájékoztatta vejét. Eszerint a vád tanúi a kihallgatásuk előtt a folyosón megbeszélték, hogy mit kell vallaniuk. Idézet a levélből: Halász Edit magánbeszélgetésben mondta el nekem, hogy Stern Jolán (Beregi Miklósné – J. L.), a vád tanúja hamisan vallotta, hogy Te voltál a gettóparancsnok. Mikor ezért felelősségre vonta, hogy hogy tehettél ilyet, mikor tudod, hogy Fery Pál volt a parancsnok, erre Stern Jolán azt felelte, hogy csendőr ez is meg az is, pusztuljon!… Megfigyelte őt Halász Edit, hogy mikor esküre került sor, akkor remegő lábakkal, majdnem összeesve, de mégis megesküdött hamisan ellened.13

A vád tanúinak ellentmondásos, kétes értékű vallomásaira épült a budapesti Népügyészség 1948. március 4-én benyújtott vádirata, amely a vagyontalanítás és a bevagonírozás embertelen végrehajtásával, több üldözött megveretésével, Korah Mórné nyolcvanöt éves asszony halálos kimenetelű bántalmazásával és azzal vádolja Kecskési Tibort, hogy hétszáz lemeztelenített nőn a csendőreivel hajtatott végre személyi motozást. A vádirat említést sem tesz Fery főhadnagyról, és azt állítja, hogy a gettó rendjének fenntartását is Kecskési Tibor végezte. Az ügyészi indoklás arra is kitér, hogy Kecskési zsidó nőkkel takaríttatta a lakását, akiket kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva, szerelmi vágyának kieszközlésére (sic!) használt fel.14 A vádiratot megszövegező dr. Ágoston Pál népügyész teljesen figyelmen kívül hagyta a védelem tanúinak vallomását. Az is jellemző elfogultságára, hogy a bírósági tárgyalásra megidézendő tanúk listájáról gondosan kihagyta Ják Sándor nevét, aki a vádlottal való szembesítés után visszavonta terhelő vallomását, és nem Kecskési, hanem Fery főhadnagyot tette felelőssé a beregszászi deportáltakkal szemben elkövetett embertelenségekért.

A vádlottak padján

A Budapesti Népbíróságnak a Kecskési Tibor elleni büntetőper 1948. április 30-án tartott első tárgyalásán a vádlott beismerte, hogy zászlóaljparancsnokának utasítására 1944. május 14-én a beregszászi gettóban jelentkezett Borgói őrnagynál, aki utasította, hogy másnap szakaszával biztosítsa az állomáson a bevagonírozás zavartalan lebonyolítását. Az üldözöttek kórházában találkozott a zsidó származású Katz Erzsébettel, Sebők főhadnagy bajtársának menyasszonyával, aki segítséget kért tőle, hogy leveleket és értékeket ki tudjon juttatni a gettóból. A deportálandó csoportokat Fery Pál főhadnagy állította össze a barakkokban, és az ő csendőrei kísérték ki a zsidókat a vagonokhoz, ahol Borgói őrnagy és egy SS-tiszt vezényletével folyt a bevagonírozás. Én ott álltam a vagonsor szélén, de semmi feladatom nem volt. Az egész ténykedésem abban merült ki, hogy szakaszomat reggel kivezettem, majd délután visszavezettem a laktanyába. Láttam, amikor a deportáltakat ütötték-verték, de nem tehettem semmit, mert az őrnaggyal nem szállhattam szembe… Az a bizonyos Katz Erzsébet tényleg fent volt a lakásomban, de egy szó sem igaz abból, hogy én bármit is tettem volna vele.15

Tavi Árpád erről a főtárgyaláson azt vallotta, hogy Kecskési ablakából két nőt látott kikönyökölni, akikről a borbélynál úgy hallotta, hogy a gettóból kerültek oda. A tanú állítása szerint Kecskési ekkor nem tartózkodott otthon, hanem kivonuláson volt. Radnai László főhadnagy vallomásában elmondta, hogy a vádlott panaszkodott neki a nagyváradi csendőrökre, akik egy férfi melléről letépték a vitézségi érmet. Kijelentette, hogy ő ilyesmit nem helyesel, és hogy elhelyezteti magát. Radnai szerint Kecskési négy napig teljesített szolgálatot a téglagyár területén, de soha senkihez nem nyúlt hozzá. Váraljai István tanúsította, hogy a vádlottról rosszat nem hallott. A főhadnagy legénye mesélte neki, hogy Kecskési Tibor hazatérve földhöz vágta tiszti sapkáját, káromkodott, és azt mondta, hogy áthelyezteti magát. Vallomása végén Váraljai megismételte azt, amit már az ügyészségen is elmondott: …hallottam, amikor tíz-tizenkét csendőrnek azt mondta, hogy egy német százados korbáccsal végigvágott egy zsidó nőn, és hogy ilyesmit ő nem tűr, és ilyesmit magyar ember nem csinálhat.16

A védelem tizenhat tanú meghallgatását kérte, de közülük csak hat személyt idézett meg a bíróság. Gáspár László, tiszaszalkai zsidó gazdálkodó, aki a beregszászi gettó zsidó bizottságának tagja volt, így vallott a tárgyaláson: Vádlottnak semmi szerepe sem volt a gettózás és az elszállítás körül. Mindezeket Fery Pál főhadnagy intézte. A deportálás lebonyolításához Fery százada volt kirendelve. Kecskési szakasza csak erősítésre lehetett kirendelve. Kecskésit csak az első bevagonírozásnál láttam. A deportáltak útnak indítása előtt két héttel volt a motozás. Kecskésit csak az első napon láttam a gettó területén, és semmiféle ténykedéséről nem tudok. Személyesen jól ismertem Fery Pál főhadnagyot, aki nagyon hasonlít Kecskésire, és össze lehet vele cserélni. Az összes bevagonírozásnál jelen voltam. Nem hallottam arról, hogy vádlott valakit bántalmazott volna. Egyik bevagonírozásnál sem történt haláleset.17 Ezeket az állításokat megerősítette a tanú öccse, Gáspár György, aki ugyancsak a beregszászi zsidó táborvezetőség tagja volt.

Az első tárgyalási nap a védelemé volt, az ügyész a per végére tartogatta a vád tanúit, akik nem okoztak csalódást. A június 18-i tárgyaláson legtöbben, így dr. Bojár Jenő és Kalmár Andorné megismételték a Népügyészségen tett terhelő vallomásukat, de a bizonytalanságnak is számos jele volt: Webermann Márton itt már nem emlékszik arra, hogy ki tépte szét Hirsch rabbi papírjait; két tanú azt vallotta, hogy a gettó parancsnokát Kamarásnak hívták; Beregi Miklósné szerint vádlott a bevagonírozásnál német katonákkal diskurált (noha nem tudott németül); Fekete Dezsőné sohasem látta a vádlottat, csak azt tudja, hogy rendőrei (sic) féltek tőle; Kálmán Elekné pedig már nem merne megesküdni, hogy a vádlottat látta a motozásnál. Új tanúként szerepelt a tárgyaláson Fried Imréné, aki minden rosszat igyekezett a vádlott nyakába varrni. Vallomásának értékét kétségessé tette, hogy emlékezete szerint Kecskésinek bajusza volt. Amikor megmutatták neki Fery Pál csendőr főhadnagy fényképét, kijelentette: Igen, ez volt ott a gettóban, és ez volt az, aki intézkedett. A bajuszos volt ott, amikor nővéremet odalökték a sínekre. A vád utolsó tanúja Ackermann Edit volt, aki bár a bevagonírozásnál látta először, felismerte a vádlottat, és noha a nevét sem tudta, állította, hogy Kecskésitől nagyon féltek a táborban.18 A tanúk, akárcsak az ügyészi kihallgatáson, a bírósági tárgyaláson is a testi motozás helyét és idejét illetően keveredtek a legtöbbször ellentmondásba. Egyesek a bevagonírozás napjára, mások két héttel korábbi időpontra tették a motozást, voltak, akik szerint a szabadban, mások szerint a téglagyár, illetve a zsinagóga egyik termében hajtották végre a csendőrök ezt az akciót.

Kecskési főhadnagy beregszászi tisztiszolgája, Helli György közvetlen élményként mondta el azt az esetet, amiről más tanúk rá hivatkozva beszéltek: Egy este Kecskési nagyon mérgesen jött haza, mikor is sapkáját és derékszíját a földhöz vágta, és azt kiabálta, hogy nem bírom ezt a kegyetlenséget, amit a németek csinálnak, és áthelyezésemet kérem… Egy csendőr hozott ki egy nap nyolc leányt, és azt mondta, hogy azok közül egy Erzsike nevű leányt kísérjek el egy címre. Én el is kísértem az illető hölgyet, ahol egy csomagot adott át. Még süteménnyel is megkínált az a férfi, akihez Erzsikét kísértem.19 (Feltehetőleg Katz Erzsébetről van szó, akiről Kecskési Tibor vallomásából tudjuk, hogy segítségét kérte, tegye lehetővé értékeinek kijuttatását a gettóból a városban lakó barátaihoz.)

Határozottan cáfolta a vád állításait több egykori beregszászi üldözött. Lefkovics Klára huszonöt éves zsidó ápolónő szerint: Nem a vádlott csinálta a deportálást, hanem Fery Pál. Én nem ismertem azelőtt Kecskésit, de tudom, hogy nem csinált semmi rosszat. Halász Magda is azt vallotta, hogy a csoportokat Fery Pál állította össze, ő volt a teljhatalmú megbízott. Kecskésit sohasem látta, nevét sem hallotta, noha az irodán dolgozott. Stark Ervin géplakatos szerint a gettóban Fery Pál és csendőrei intézkedtek. Kecskésit az első berakásnál látta, a vagonoktól mintegy száz méterre, a kapunál. A bíróság utolsóként hallgatta meg Mándl Sándor egyetemi hallgatót, aki állította, hogy a motozásnál és a bevagonírozásnál intézkedő bajuszos csendőr főhadnagy nem azonos a vádlottal, akinek nevével először a bírósági idézésen találkozott. Fényképről felismerte Fery Pált, és állította, hogy ő volt az a főhadnagy, aki a helyszínen intézkedett.20

A bizonyítási eljárás során túlnyomó többségben voltak azok a tanúk, akik Kecskési Tibor ártatlanságát bizonyították. A dr. Lukács Dezső tanácselnök vezette Népbíróság azonban figyelmen kívül hagyta ezeket a perdöntő jelentőségű vallomásokat, és kizárólag a vád ellentmondásos tanúinak állításaira építette ítéletét, amely nyolcévi fegyházzal sújtotta a vádlottat. Az ítélet indoklása szolgai módon követi a vádiratot, és a bíróság ugyanúgy tényként fogadta el azt a megalapozatlan állítást, hogy a vádlott korbáccsal a kezében irányította a bevagonírozást, mint azt, hogy a nőket a vagonok előtt vetkőztették le meztelenre. Fried Imréné vallomását sem hagyták figyelmen kívül, noha a tanú kétségtelenül összetévesztette a vádlottat Fery Pál főhadnaggyal. A per folyamán a Kecskési főhadnagy szakaszában szolgált csendőrök közül egyet sem idéztek meg, pedig csak ők tudtak volna válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen magatartásra utasította őket a vádlott a deportáltakkal szemben. Az ítélet indoklásában a Népbíróság csak azoknak a tanúknak a vallomását idézte, akik felismerték a vádlottban a deportálásnál embertelen módon intézkedő főhadnagyot (Bojár Jenő, Beregi Miklósné, Kálmán Arnoldné, Webermann Márton és Ackermann Edit), de szigorúan mellőzte a Fery Pál felelősségét egyértelműen alátámasztó egykori deportáltak (Gáspár László, Gáspár György, Lefkovics Klára, Halász Magda, Fuchs Márta, Stark Ervin, Mándl Sándor) bizonyítékait. Az ítélet ellen mind a népügyész, mind a védő semmisségi panaszt jelentett be.21

A másodfokú ítéletre, amely nyolcról tízévi fegyházra emelte Kecskési Tibor büntetését, másfél évet kellett várni. A Népbíróságok Országos Tanácsa dr. Pálosi Béla tanácselnök vezetésével azzal indokolta 1949. december 8-i ítéletét, hogy a vádlott parancsnoksága alatt álló csendőrlegénység az ő jelenlétében végezte el az üldözöttek bevagonírozását, így látnia kellett azokat az atrocitásokat, amelyeket csendőrei az üldözöttekkel szemben elkövettek, anélkül, hogy ő azoknak a megakadályozására törekedett volna.22

Máig is megválaszolatlan kérdés, hogy az illetékesek miért nem adtak ki körözést, és miért nem emeltek vádat a történtekért felelős személyek, a gettót őrző nagyváradi csendőriskola századparancsnoka, Fery Pál főhadnagy, a beregszászi csendőr osztály parancsnoka, Borgói János őrnagy, Nagy II. István alezredes, illetve a több tanú által gettóparancsnokként említett Kamarás ellen. Feltehetőleg a kommunista hatóságok számára az igazság kiderítésénél fontosabb volt annak a nemzetéhez hű csendőrtisztnek a bebörtönzése, aki 1944-ben ugyanúgy fellépett a német megszállás, mint két évvel később a tiszaháti magyar falvak szovjet okkupációja ellen.

Kecskési Tibor, aki a váci fegyház falai között érett költővé (és vette fel a Tollas Tibor írói nevet), másfél évvel büntetésének letöltése előtt, 1956. július 24-én szabadult, miután az édesanyja által benyújtott kegyelmi kérvényt elbíráló bizottság feltételesen szabadlábra helyezte. A bírósági anyagot 1956. augusztus 21-én küldte át („visszavárólag”) Lőke Gyula államvédelmi alezredes a Belügyminisztériumból a Budapesti Fővárosi Bíróságnak, ahonnan szeptember 26-án került a kegyelmi kérvény további elintézésre az Igazságügyi Minisztériumba („Nádas elvtárs részére”).23 Miután a forradalom vihara az egykori elítéltet Nyugatra sodorta, a kegyelmi kérvény bizonyára a minisztérium papírkosarába került.

A vád utóélete

A Budapesti Főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya már 1959 elején megkezdte az adatgyűjtést Kecskési Tibor ellen. Egy Rózsa László fedőnevű ügynök, aki SS-tiszti múltja miatt került a váci fegyházba, 1959. február 3-i jelentésében azt állítja, hogy a börtönben készült Füveskert-antológia szerkesztésében Kecskési Tibor mellett ő is részt vett. Érdemes idézni Rózsa ügynök jelentéséből: …Márkus Lászlótól tudom, hogy a könyvek kikerültek Nyugatra, s ott Kecskési Tibor kiadta azokat. Javasolta, hogy hivatkozva súlyos anyagi helyzetemre, kérjem Kecskésit, hogy az 1957. évi Füveskertben megjelent két versemért (Jubileum, Téli esték) kérjek valamiféle honoráriumot. [Egyik vers sem szerepel a Nyugaton kiadott Füveskert-antológiában – J. L.] Márkus közölte velem, hogy neki van egy ismerőse, akinek közvetlen kapcsolata van Kecskésivel… Demény Pál, aki magát kommunista írónak vallja, azt javasolta, hogy Kecskési lejáratása érdekében a baloldalibb tárgyú verseit adjam le a Népszabadsághoz… Demény Pál közölte velem, hogy Kecskési kint Tollas álnéven ír. Kecskési 1945 előtt csendőr főhadnagy volt… Rólam azt tudta, hogy SS-főhadnagy orvos voltam, s így megvolt a kellő bizalma irántam. Rám azért volt szüksége, mert könyvtáros voltam… Rózsa László jelentése alatt a következő hivatalos értékelés olvasható: Rózsa jelentése értékes, abból lehetőség nyílik, hogy támadólagos elhárítási tervünkön belül vele beépüljünk a nyugati emigrációba.24 Érdemes megjegyezni a fentieket, ugyanis Rózsa, SS-ből lett kommunista ügynök személyével, immár valódi nevén, később még találkozni fogunk.

Nagy szolgálatot tettek a hazai hatalomnak azok az emigráns írástudók, akiket sértett Tollas Tibor sikere és népszerűsége. Közülük elsőként, 1963. október 16-án Kannás Alajos New York-i költő, pszichológus kopogtatott a budapesti belügyi szervek ajtaján, és ajánlotta fel a szolgálatait, bejelentve, hogy könyvet kíván írni Tollas Tibor ellen.25

Az első nyilvános támadás

Nem sokkal Kannás önkéntes felajánlkozása után jelent meg a színen Lévai Jenő publicista, aki a háború előtt közölt szovjet- és kommunistaellenes írásai (Éhség, forradalom, Szibéria, 1933; Fehér cártól vörös Leninig, 1934), valamint az 1946-ban kiadott Wallenberg-könyve miatt sokáig mellőzött volt. Ő látszott a legalkalmasabbnak arra, hogy felújítsa, sőt kibővítse a Kecskési Tollas Tibor ellen koholt vádakat. Egyesek szerint Lévai nem önkéntes lelkesedésből, hanem felső nyomásra írta meg A beregszászi gettó parancsnokából szabadságharcos című írását az Új Élet című budapesti izraelita lap 1965. július 15-i, majd folytatását az újság augusztus 1-jei számában (A beregszászi gettó parancsnokából nemzeti hős). Már a címből is látszik, hogy Lévai nemcsak a rendelkezésére bocsátott periratokat használta fel írásában, hanem néhány lapáttal rá is tett a vádakra… Hiszen sem a vádirat, sem az ítélet nem szólt arról, hogy Kecskési Tibor volt a beregszászi gettó parancsnoka. Ugyancsak valótlan Lévainak az az állítása, hogy a csendőr főhadnagy ellen egy volt csendőre tett feljelentést. A periratokból ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy a Tavi Árpád elleni perben merült fel először Kecskési Tibor neve, és annak alapján indítványozta a budapesti népügyész előzetes őrizetbe vételét. A belügyi szervek által az Új Élet rendelkezésére bocsátott anyagot jelenleg a Lévai-hagyaték egyik aktájaként a Történettudományi Intézetben őrzik.26 Ez a dosszié nem tartalmazza az egész peranyagot, kizárólag az ügyészi tanúkihallgatások jegyzőkönyvét, a vádiratot, az ítéletet, a vádlott életleírását, az igazoló eljárás kérdőívét, valamint azokat a jugoszláv hatóságok által 1945 májusában kiállított igazolásokat, amelyek a volt csendőr főhadnagy muraközi szolgálata idején tanúsított demokratikus magatartásáról szólnak. Különös, hogy hiányoznak innen a védelem tanúinak vallomásai, amelyek sorra cáfolták volna Lévai cikkének valótlan állításait. A szerzőnek nyilvánvalóan nem volt szüksége a Gáspár testvérek, Lefkovics Klára, Halász Magda, Stark Ervin, Mándl Sándor és Fuchs Márta (valamennyien üldözöttek) vallomására, mert ők Kecskési Tibor ártatlanságát tanúsították.

A Lévai-hagyatékban megtalálható viszont egy géppel írt vallomás 1965-ből, amelyben a per egyik tanúja olyan emlékeket elevenít fel huszonegy évvel a történtek után Kecskési főhadnagyról, amelyekre az 1948-as tanúkihallgatásán még nem emlékezett.

Belügyi akció a forradalom évfordulóját szervező emigránsok ellen

Újabb büntetőperre nem volt kilátás, akkor hát mi célt szolgált 1965-ben ez a megkésett adatgyűjtés Tollas Tibor ellen? A válasz egyértelmű: közvetlenül a forradalom tizedik évfordulója előtt hatásos muníciót nyújtani ahhoz a rágalomhadjárathoz, amely az emigrációban kívánta lejáratni Tollas Tibort. A Történeti Hivatalban őrzik azt a belügyi határozatot, amelyben a csoportfőnökség a szabadságharc évfordulója előtt név szerint felsorolt veszélyes politikai emigránsok otthon élő hozzátartozóinak megfélemlítésére adott utasítást. A névsor élén Kecskési Tollas Tibor neve állt. Érdemes beleolvasni a BM III/I. csoportfőnökségének az osztályvezetők számára készített szigorúan titkos utasításába: Csoportfőnökségünk az ellenforradalom 10. évfordulója alkalmából az MNK ellen tervezett provokatív akciók ellensúlyozására több, a miniszter elvtárs által jóváhagyott aktív intézkedést hajt végre. Az egyik intézkedés arra irányul, hogy az évforduló szervezésétől elriasszuk a legaktívabb emigránsokat. [Kiemelés tőlem – J. L.] E célból itthoni hozzátartozóival, ismerőseivel beszélgetést kell folytatni az Útlevél Osztályon. Ennek alapja a korábbi utazásuk vagy újabb kiutazási szándékuk lehet. Közölni kell velük, hogy külföldi rokonuk, ismerősük az MNK-val szemben ellenséges tevékenységet fejt ki. Fel kell kérni őket, figyelmeztessék rokonaikat, barátaikat az ellenséges tevékenység megszakítására, egyben kifejezésre kell juttatni, hogy szerveink a jövőben visszautasítják kiutazási kérelmüket, ha rokonuk, ismerősük tovább folytatja az MNK elleni aktív tevékenységét. Osztályvezető elvtársak gondoskodjanak arról, hogy – területük illetékessége szerint – az alábbi névsor alapján a beszélgetések megtörténjenek. Az eredményeket az 5-ös osztály vezetőjével közöljék.

1. Kecskési Tollas Tibor volt cső. fhdgy. a „Nemzetőr” c. emigráns lap főszerkesztője, az ellenforradalmi évforduló egyik fő szervezője. Felesége, rokonai Budapesten élnek [kiemelés az eredeti iratban]. A névsor folytatása hiányzik a Történeti Hivatal dokumentumából.27

Az otthon élő rokonok megfélemlítésével egyidejűleg megkezdődtek azok a lejáratási akciók, amelyekkel már nemcsak azt akarták bebizonyítani az illetékesek, hogy Kecskési főhadnagy a háború vége előtt náci volt, de azt is, hogy a háború alatt együttműködött a jugoszláv partizánokkal, a háború után pedig kommunista rendőr volt. Ezt a célt szolgálta az Új Életben közölt Lévai-cikk, amely Kecskési Tibornak nem csupán a háború alatti, de az 1945 utáni pályafutásával is foglalkozik. Mivel a rendőr szó a jobboldali fülekben rosszabbul cseng, mint a honvéd, ezért helyezi át a szerző Kecskési főhadnagyot a hadseregtől a rendőrség kötelékébe. Tudjuk a hivatalos iratokból, valamint Király Béla könyvéből és Röder Jenő vezérőrnagy nyilatkozatából, hogy Kecskési Tibor 1945/46-ban a honvédség kötelékében szolgált, és csak 1946 decemberében került kiképzőtisztként a rendőriskolára. Lévai viszont azzal a légből kapott állítással igyekezett felháborítani a nyugati magyarságot (nem az Új Élet olvasóit), hogy 1945. december 1-jén hadnagyként felvették a rendőrség kötelékébe, ahol bujkáló nácik és nyilasok, volt csendőrök felkutatása és őrizetbevétele volt fő feladata. Ez már hatásos rágalomnak ígérkezett, mivel azonban a nyugati magyarság, különösen annak jobbszárnya nem olvasta a hazai zsidóság lapját, szükség volt egy Tollas Tibor elleni kinti támadásra, amely nem is sokat váratott magára.

Tűztámogatás Nyugatról

Ahogy erről már szó volt, elsőként Kannás Alajos New Yorkban élő költő kért 1963 októberében kompromittáló adatokat a magyar hatóságoktól egy Kecskési Tollas Tibor leleplezését célzó könyv kiadásához. Simon Gusztáv rendőr őrnagy 1963. november 1-jén kelt, a BM III/1. csoportfőnökség 2–B alosztályának írt jelentésében arról számolt be, hogy a Minőségi cukrászdában beszélgetést folytatott Kannás Alajos Egyesült Államokban élő költővel, aki Kecskési Tollas Tibor ellen adatokat gyűjt Magyarországon. Idézet a „szigorúan titkos” jelentésből: A könyv mielőbbi megjelenését Kannás szerint akadályozza, hogy nem rendelkezik kellő ténybeli anyaggal Tollas Tibor korábbi magyarországi tevékenységét illetően. Ez ügyben már korábban tárgyalásokat folytatott washingtoni külképviseletünkön Czottner elvtárssal, kinek elmondta Tollas Tiborral kapcsolatos igényeit, azonban támogatást mind ez ideig nem kapott. Jelenlegi magyarországi utazásának is egyik célja az volt, hogy Tollassal kapcsolatos anyagokat szerezzen. Kannás közölte, hogy Tollassal kapcsolatban a következőkre lenne szüksége: – Kecskési Tollas Tibor peranyaga, partizánvadász tevékenységével kapcsolatban, – Kecskési Tollas fogdaügynöki tevékenységére utaló anyagok, – Tagja volt-e Kecskési Tollas 1945 után az MKP-nek, – Kecskési Tollas tagja volt-e 1945 után a rendőrségnek, s ha igen, mikortól meddig, milyen beosztásban, – Tóth Bálint és Szatmáry Kornél [helyesen: György] Tollas volt börtöntársai adtak-e megbízást Tollas Tibornak arra, hogy az verseiket közölje, ugyanis feltehető, hogy Tollas ezen személyek verseit egyszerűen ellopta. A jelentést tájékoztatásul „Maróti elvtársnak” is elküldték, aki s. k. írta a lap aljára: Tájékoztasatok [sic] milyen lehetőség van kérésének teljesítésére? XI. 4.28

A BM III/1. csoportfőnöksége bizonyára örömmel tett eleget Kannás Alajos teljesíthető kéréseinek, és betekintést engedett neki a létező dokumentumokba (periratok, jugoszláv igazolások stb.), hiszen Budapestről hazatérve olyan vádakat hozott fel Tollas Tibor ellen, amelyekről csak a hazai titkos iratokból szerezhetett tudomást. Csodát azonban a belügyi szervek sem tehettek, és nem szolgálhattak olyan iratokkal, amelyekkel Tollas Tibor baloldali múltját, fogdaügynöki tevékenységét, illetve lírai tolvajlásait bizonyíthatta volna az emigráns költőtárs.

Kannás 1963-as magyarországi útjáról nemcsak a Történeti Hivatal anyagából tudunk, erről Kecskési Tibor már 1967. január 8-án feljegyzést készített, amelyben az ellene indított lejáratási kísérlet előzményeit foglalta össze: …a Magyarok Világszövetsége meghívására [Kannás] hazautazott, s ott a televízió és a rádió előtt is nyilatkozott, dicsérve a rendszert és szidva az emigrációt. Ezt a Nemzetőrben is közöltük. Kannás bosszúból új módszert alkalmazott, a Nemzetőr írótáborán belül. Akiről úgy gondolta, hogy inkább nemzeti érzésű, annak típuslevelet írt a Nemzetőr „zsidó és szabadkőműves” kapcsolatairól, akit baloldalibbnak gondolt, azt „fasiszta múltammal” akarta meggyőzni arról, hogy ne írjon a Nemzetőrben. Szerencsétlenségére egyik költőnek mindkét típusú levelet elküldte…29

Kannás második adatgyűjtő útja

Két évvel később ismét Budapestre látogatott a New York-i magyar költő-pszichológus, aki ez alkalommal már nemcsak anyagot kért Tollas Tibor ellen, de bőséges információval is szolgált róla a belügyi szerveknek. Érdemes beleolvasni abba az ötoldalas rendőri jelentésbe, amit 1965. június 23-án, a III/I–5–K alosztály számára készített Porosz Ottó rendőr őrnagy. Megkérdezte [Kannás], milyen anyagok vannak kint a követségen, majd azt, hogy nincs-e dokumentum arra, hogy miként sikerült átállnia a háború után…[mármint Kecskési főhadnagynak] Tollas ugyanis Kohlmann néven a németek embere volt. Mint elmondta, feladatul kapta, hogy mentse át magát a demokratikus rendszerbe. Ezért átment a jugoszláv partizánokhoz. Azért, hogy ott higgyenek szándéka őszinteségében, egy-két embert – akik szót emeltek az átállási szándék ellen – ki is végeztetett, saját alakulatától. A Tollas név a Kecskési mellé egy jelhangnak felelt meg, amiből az illetékesek később tudhatták, hogy ő az a csendőr (kakastollas), aki utasításukra átállt.

Kannás Alajos 1965-ös útja alkalmával más adatok közlésével is igyekezett kiérdemelni a belügyi titkosszolgálat segítségét. Elmondta például, hogy Tollas egy angol vállalat megbízásából adja ki a Nemzetőrt; hogy az angol gyarmatügyi minisztérium szervezte meg afrikai körútját; hogy jelenleg a német hatóságok kijátszásával él Nyugat-Németországban; hogy a Nemzetőrt Franz Josef Strauss müncheni kiadójának kívánja eladni; valamint hogy vissza akarta venni a Kohlmann nevet, de barátai erről lebeszélték… Az amerikai vendég arról is beszámolt a titkosszolgálat emberének, hogy Münchenben megkérte a Nemzetőr egyik vezető munkatársát, aki szívből utálja Kecskésit, írja meg neki, hogyan látja őt „belülről”. Ezután szinte számon kérte a hatalmon, hogy Tollas Tibor hazai hozzátartozóinak miért nem esik bántódásuk. Ezt a részt érdemes szó szerint idézni Porosz őrnagy jelentéséből: Felvetette a következőket. Meg szeretne kérdezni valamit, ami foglalkoztatja: Mint sokan beszélik, hogy Kecskési ott is, itthon is jól fekszik. Mert annak ellenére, hogy felesége, Lányi Mária, sógornője, Lányi Ildikó a SZER dolgozója, ő maga a Nemzetőrt csinálja, felesége rokonainak semmi baja nincs. Sokan úgy tudják, hogy apósa benne volt az Ónódy-ügyben, mégsem került a bíróság elé. Kint úgy vonják le ezek konklúzióját többen, hogy Kecskési a magyar szervek embere. Kannásnak csalódnia kellett, a belügyi tiszt, ahelyett hogy megerősítette volna gyanúját, kérdésére kiábrándító választ adott: Nem látszik semmi logika abban, hogy Kecskési éppen mint az egyik legjobboldalibb emigrációs újság szerkesztője tevékenykedne a magyar szervek embereként. Kannás megemlítette, hogy ő is csodálkozik, de nagyon sokan gondolkodnak így…

A „jó szándékú” költőtársnak a börtönköltészet verseiből összeállított Füveskert-kötetről és azok hazai szerzőiről is volt mit mondania: Kannás szerint a versek egy részét elítélt társaitól lopta, másrészt olyan adata is van, hogy Kecskési a börtönben bizonyos előnyöket tudott „kiharcolni”. Ezért arra törekszik, hogy adatokat kapjon az otthon élő volt füveskertesektől, akiket A., B., C. stb. betűkkel jelöl könyvében. A könyv anyagát egyik rabtárs költő, Béri Géza anyja, Béri Gyuláné [akinek Kannás a címét is megadja] juttatta ki. Béri Gézán kívül tud még Tóth Bálint, Kárpáti (vagy Szathmári) Kamil nevű volt füveskertesekről.

Annak a Bojár Jenőnek a neve is feltűnik a jelentésben, akivel már korábban, Kecskési Tibor perében találkoztunk. Említést tett arról, hogy Nyugaton megtalálta Kecskési beregszászi tetteinek egy tanúját. Az illetőt Bojár Bélának hívják [Jenő – J. L.], jelenleg Bécsben él. Bojár leírta ezzel kapcsolatos ismereteit, amit szintén fel kíván használni könyvében.30 Így is lett. Bojár visszaemlékezését másfél évvel később közölte a Münchenben megjelent Fekete füzet.

Kísérlet Tollas Tibor kiszorítására a Politikai Foglyok Szövetségéből

A hazai belügyi szervek – Kannás Alajos kívánságának eleget téve – Tollas Tibor lejáratása érdekében idejében kijuttatták az 1948-as Kecskési-per anyagát és az egyéb „bizonyítékokat”. A kiküldött kompromittáló anyaggal mindenekelőtt a Politikai Foglyok Szövetségében kívánták aláásni Tollas Tibor pozícióját. Erre jó alkalomnak kínálkozott a szervezet 1966 nyarán Bad Godesbergben megtartott közgyűlése, ahol Benkő Zoltán, volt recski rab, müncheni kereskedő átadta Széchényi György elnöknek a Kecskési Tibor elleni népbírósági ítéletet. Töttösy Ernő (Brüsszel) számon kérte Benkőn, hogyan jutott hozzá az ítélethez, mire Benkő lángvörös fejjel így válaszolt: Vedd tudomásul, hogy a magyarországi testvéremtől kaptam, aki egyébként nem is kommunista (dr. Töttösy Ernő 1968. május 21-én kelt nyilatkozatából). Ezzel kapcsolatban dr. Szarka Gábor koppenhágai lakos ugyancsak 1968 tavaszán a következő nyilatkozatot tette: Recskről való kiszabadulásom után, 1954-ben Benkő Zoltán összehozott bátyjának egyik barátjával, egy magas rangú ávós tiszttel. Az illető kilátásba helyezte, hogy hajlandó közbenjárni rendőri felügyeletem megszüntetése érdekében… Az illető a legaljasabb módon megzsarolt, és tekintélyes anyagi kárt okozott… Tételezzük fel, hogy tizenkét évvel később a Benkő fivér a hatalom bizalmát élvezve valóban megkaphatta a belügyi levéltárból a titkosított anyagot, és ő továbbította testvérének. Ennél azonban sokkal valószínűbb, hogy a titkos iratok a legbiztonságosabb diplomáciai úton, a bécsi vagy berni magyar követség közvetítésével jutottak Kannás Alajos és Benkő Zoltán kezéhez. Erre utalt Kannásnak az az 1965. június 23-i belügyi jelentésből már korábban idézett kérdése, hogy milyen anyagok vannak kint a követségen. Egy biztos: a Tollas Tibor lejáratását célzó iratok kijuttatása közös érdeke volt a kommunista hatalomnak és a Tollas Tibor ellen áskálódó emigráns magyaroknak.

Aknamunka a Szabadságharcos Világszövetségben

A Nemzetőr főszerkesztője elleni akciókban fontos szerep jutott Mikófalvy Lajosnak, aki a lap kiadóhivatalát vezette, és ugyanakkor a Szabadságharcos Szövetség titkára volt. Tollas Tibor a Fekete füzet előzményeit összefoglaló írásában (1967. január 8.) a Benkő Zoltán és Mikófalvy által szervezett palotaforradalomról közöl részleteket: Az 1963-ban megtartott washingtoni Szabadságharcos Világkongresszus leplezte le a Mikófalvy–Benkő csoportot, akik olyan személyeket gyűjtöttek össze a washingtoni kongresszusra, kik képesek ott személyemet és a Nemzetőr tekintélyét tönkretenni. Előtte titokban egy müncheni nyomdában Szabadságharcos cím alatt egy kis lapot adtak ki, melyet közösen Mikófalvy és Benkő szerkesztett… Egy egész éjszakán folyt a vezetői megbeszélés, ahol Mikófalvy és társai… a Nemzetőrt szélsőségesnek bélyegezték, mert nem ismeri el a magyarországi enyhítéseket és nem hajlandó a „flexibilitás” útjára térni. A megbontási kísérlet csúfos kudarcot vallott. Mikófalvy megbukott, s a politikai fogoly társelnökségre általa javasolt Benkő Zoltán helyett a döntő többség engem választott. A Nemzetőrnek teljes bizalmat szavaztak, s megértőleg vették tudomásul, hogy Mikófalvyval többé nem dolgozhatom együtt, s ezért neki ott, azonnali hatállyal felmondtam.31

A bomlasztási törekvések ezzel nem értek véget, két évvel később újabb kísérlet történt a társelnök lejáratására, immár nem a világszövetség, hanem a németországi szövetség keretén belül. Erről Tollas Tibor így ír a Fekete füzet előzményeiről készített feljegyzésében (1967. január 8.): 1965 decemberében Légrády László Mikófalvyt bízta meg a Németországi Szabadságharcos Szövetség közgyűlésének összehívásával. Itt Mikófalvy, Benkővel összejátszva, a Légrádyval leellenőrzött neveken kívül tömegesen olyanokat fogadott el szavazásra, akik sohasem voltak a szövetség tagjai. A közgyűlésen sikerült Dálnoky Veress Lajos tekintélyével a csalások egy részét felfedni és elutasítani, de a másik részét nem. Így vette kézbe Benkő a németországi szövetséget, Mikófalvy segítségével, amelyről 1966 januári számunkban részletesen megemlékeztünk. E közgyűlésen már meghirdette Mikófalvy a „politikai flexibilitást”, amit a jelenlevők – a Benkő csoportján kívül – elvetettek.

1966 augusztusára már megérett a helyzet, hogy radikálisan véget vessünk a Szövetségen belüli aknamunkának. Ezért a Benkőék által javasolt helyen és időben, Dálnoki Veress Lajos vezetésével, Európai Intézőbizottsági ülést hívtunk össze, amelyen Benkőék nem jelentek meg. Mikófalvy előre lemondott, így nem lett szükség a kizárására… Benkő Zoltán ellen azonban olyan súlyos erkölcsi és politikai okok kerültek nyilvánosságra, amelyek arra kényszerítették a Bizottságot, hogy azonnali hatállyal kizárja a Szövetségből. Benkőék ekkor kapcsolatba léptek az Egyesült Államokban működő Hóka–Pongrátz-csoporttal. Erről a következőket olvassuk Tollas Tibor feljegyzésében: Az a visszás helyzet állt elő, hogy Benkőék bennünket jobboldali és merev magatartásunk miatt támadván most azokhoz (Hóka–Pongrácz csoport) csatlakoztak, akik éppen szélsőjobboldali magatartásuk miatt váltak ki a szövetségünkből. Amíg Benkőék a magyar kommunista rendszerrel való kapcsolatok felvételét szorgalmazták itt Európában, odaát a szabadságharc évfordulóját a Hóka–Pongrácz csoport a legszélsőbb jobboldali csoporttal ünnepelte meg. (Lásd a Szittyakürt c. lapot és Mikófalvy nyilatkozatát a budapesti televízióban.) A továbbiakban a feljegyzés kitér Mikófalvynak a Nemzetőrnél tanúsított gyanús viselkedésére, amely valószínűsíti, hogy már akkor kapcsolatban állt a berni magyar követséggel. Erre az időre esnek a hazai rendszert dicsérő megnyilvánulásai és részéről az emigrációs szervezeteknek a kommunista rendszerhez való közeledésének javaslata… Felesége elől [aki férje elbocsátása után is a Nemzetőr szerkesztőségében dolgozott – J. L.] minden fontosabb iratot elzártunk, a lap előfizetőinek jegyzékét magánlakásra szállítottuk, s csak ennek köszönhető, hogy a Nemzetőrnek semmi nagyobb kárt nem tudtak okozni.32

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben