Beavatás

Egyszerűen nagyszerű

Bizonyos szavak, amelyek szüleink műveltségében és életvitelében még eszmények és alapértékek voltak, mára furává, sőt nevetségessé, ha éppen nem szégyenletessé váltak. Leginkább az általuk hordozott tartalom értékvesztése miatt, ami a közvéleményt eltorzító gondolatrendőrség ravasz tudatsajtolásának következménye. Egy régebbi Beavatásban elemeztük, hogy egy ország elfoglalása a nyelv megszállásával kezdődik, sőt ez a legfontosabb hadművelet. A hódítók
kisajátítanak fontos szavakat, például: haladás, ész, korszerűség; ellenfeleiket rossz csengésűek – például: reakciós, maradi, magyarkodó, szélsőjobboldali, sőt fasiszta – viselésére kényszerítik, ugyanakkor feketelistára teszik a korábban oly meghitteket: tisztaság, üdvösség, család, erény, nemes és hasonlók. Fölvilágosult közönség előtt Isten nevét is csak káromkodás előtagjaként célszerű emlegetnie annak, aki fél, hogy a gondolatzsaruk, a gazsik átrekesztik a maradiak és a buták ketrecébe.

*

A mostani alkalommal egyetlen bélistázott szavunk sorsába és értelmébe próbálunk beletekinteni, az egyszerűségébe. Igen köznapi szó. Boldogult Ballagi Mór írja szótárában, hogy első jelentése: „kevés részből álló, nem összetett”. Egyedül is egész. Második jelentése: „nem cifra.” Vagyis díszítetlen. A dolog megáll önmagában, sőt, úgy az igazi. Juhász Zoltán furulyaművész barátom gyakran emlegeti, hogy a cifra a zenei sorok végén olyasmi, ami nem jelent semmit, akármikor kicserélhető, sőt el is hagyható. Cifrának nevezik a pásztorfaragásokon a helykitöltő véseteket, például a felület kockázását. A régi nyelvben jelentette a céda nőt, a középkori matematikában a nullát. Az egyszerű nem cifra, a nullának pedig éppen az ellentettje, igencsak valami. Talán éppen ő maga a valami. Harmadik jelentést is említ Ballagi: „nem mesterkélt, természetes – egyszerű életmód, egyszerű erkölcsök, egyszerűsíteni a bonyolódott mértani képletet”. Szavunk talán azért szorul ki a használatból, mert a cédaság fölértékelődött?
Művalóság vesz körül minket, teli cifra figurával, műétellel, műkörmökkel, műhangokkal.

Az egyszerűség legtermészetesebb jelzője a természet: természetes egyszerűség; a kettő egymásnak szinonimája. A művészet is ilyen: természetes és egyszerű, miként Remenyik Sándor írja:

Be furcsán lappang egy-egy vers mögött
Az egyszerű,
A sokszerű,
A kisszerű,
A nagyszerű való!

Lehet, hogy azért fél korunk egyszerre a költészettől, a természettől, az egyszerűtől és a nagyszerűtől, mert valóságiszonyban szenved?

*

Hamvas Béla, az egyszerű gondolkodás nagy bölcse írja A rántottleves című eszszéjében: „bizonyosnak látszik, hogy életünk sok szövevényének első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon lehetne szendvics vagy desszert életről beszélni.” Nassolás és nyalakodás. Nem árt ismételni, hogy a magyarban az élet és az étel ugyanaz a szó. „A szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem élet, hanem hisztéria.” Hamvas 1967-ben halt meg, amikor a magyar gyomrokat még nem árasztották el a szemétételek: a hamburgerek, a kólák és az émelyítő csokiragacsok, és az államférfiak sem rágóztak az országgyűlésben – persze akkor nem léteztek államférfiak, és az ország sem tartott gyűlést. Lehet, hogy ma sem? Az ételváltó életváltás elsodorta az ilyesmit? „A normális élet az, ami az ételek közt a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció nélkül. Messze túl azon, hogy az ember szereti, vagy nem. Kristálytiszta éhség-étel. (…) Zsíron vagy olajon pörkölt liszt és víz.” Ennél kevesebb anyagból nem is lehet főzni, talán csak a sóban-vízben krumplileves fogható hozzá. És a sóban-vízben bableves. Meg a friss találmány, a vegetaleves. Ni, milyen a magyar szakácstudomány bősége! „A konyha nagy művei, a franciasaláta, a birsalmával töltött kacsa, esetleg a pástétom, mind tele van hátsó gondolattal; komplex művek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani.” Milyen ideillő szó a hátsó gondolat: az egyszerű nem ismeri az ilyesmit, nincsenek sem rejtett ízei, sem alattomos szándékai. „A nemes és a valódi kenyeret már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb hiány, ezért ennél nagyobb fájdalom. A rántottleves oly egyszerű és szerény, hogy azt hamisítani még senkinek sem jutott eszébe.” Ezért is tud az egyszerű valami lenni, és valami azért valami, mert valódi.

*

Ha el akarjuk gondolni az egyszerűt, akkor leginkább a víz jut eszünkbe, a tiszta víz. A víz csak tiszta lehet; ha szennyes, egészen más, például moslék vagy iszap. A tiszta víz átlátszó. Bár tudnánk magunk elé tartani pohár nélkül! Ha alámerülünk a tengerben, akkor csodálatosan megnagyítja, szinte a kezünk ügyébe hozza az ottani világot a felszín alá behatoló fényben. Az átlátszóság mellett a fény is hozzá tartozik, mintha egy fogalom különböző megközelítései volnának. A természetes víz valahogy mindig hűvös, a forró nyárban még a langyos Balaton is lehűti hevünket, megnyugtat, egyszerűvé tesz. Szomjunkat leginkább a víz oltja; nélküle meghalnánk. A sör, a bor, a pálinka egészen másra való, még inkább a kólák. A kólaóceánban nem terem élet. Messzi bolygókon csak ott érdemes értelmes lények után kutatni, ahol van víz, mégpedig tiszta, átlátszó, fényes, hűvös, éltető.

*

Az egyszerűre gondolva eszünkbe juthat a levegő is, és tudatunkban pontosan ugyanazok a szavak kapcsolódnak hozzá, mint a vízhez.

Az egyszerűvel jelzett szavak közül legérdekesebb az egyszerű ember, az egyszerű lélek. A gondolatzsandárok, a gazsik lebecsülő jelentést tapasztottak rá, mivel az ilyen ember szegény, ők pedig a gazdagot szolgálják. Az egyszerű ember csúnyán kifogott rajtuk, mert nemcsak látszik szegénynek, mint valami hóbortos milliárdos, hanem belül is az: nem konzumidióta, nem öli magát fölösleges holmikért. Röhögik, hogy közhelyekben, bélistázott szavakban gondolkodik: Isten, becsület, gyermekek, haza, holott ma ezek – Karinthyt idézve – „a merész nagy álmok”. A gazsik hada, Karinthyval szólva, a túloldalon áll, s mint „nagy tömeg feketéll, élteti Hitlert, és szidja az Istent.” A hitler szó bármi trendire cserélhető.

Ha az egyszerű emberre gondolunk, akkor ismét bejönnek a víz és a levegő jelzői: tiszta, átlátszó, fénnyel teli, derült. Éltető.

*

Gazdag értelme van a népmesékben az egyszeri ember kifejezésnek. Akárki lehet az egyszeri, tehát az egyszerű rokonának is nevezhetnénk, de azt is jelenti, hogy egyetlen példányban létező, megismételhetetlen: csoda – akármelyikünk.

Vagyis: egyszerűen nagyszerű. Szójáték? Több annál. Nagyszerűnek lenni csakis egyszerűségben lehet: úgy, hogy megszabadulunk cifraságainktól. Az igazán nagy művek, emberek, fölfedezések mind ilyenek. Ha a török nem enged toronyiránt menni Indiába, akkor hajózzunk nyugat felé, mondta Kolumbusz Kristóf.

Az egyszerűen nagyszerű egységében él a költészet. Például Dsida Jenő pár sora:

A vén kofaasszony, akivel pár jó szót
szóltál, fehér kendőt lenget utánunk:
ráncos, gyűrött, egyszerű lelkét.

Vagy Kobayashi Issa (1763–1827) régi japán költő haikuja:

Látod-e? ott, a
szitakötő szemében –
távoli hegyek.

Tüneményes színésznőnket, Kiss Manyit arról kérdezte hajdan egy csacska újságírócska, hogyan készül a szerepeire. Manyika rámosolygott, majd így válaszolt: elolvasom, megtanulom, eljátszom.

*

Ahhoz, hogy valaki gondolatzsandár, gazsi lehessen, nagy ívben kerülnie kell az egyszerűséget, s a cifraság, valami céda ideológia szolgálatába kell szegődnie. Képeznie kell magát, hogy ravaszul tudjon okoskodni. A múltkor egy lelkes magyar azt szögezte nekem, hogy őseink már kétezer éve keresztények valának, mégpedig gnosztikusok. No, ha olvasott volna az illető gnosztikus irodalmat, akkor tudhatta volna, hogy soha semmilyen nép nem lett gnosztikus, ugyanis ez a rendszer olyan cifra, hogy megismeréséhez legalább doktorátus kell. A gnoszticizmus értelmiségi jelenség volt. A kereszténység egészen más. „Mi lehetett Jézus tanításának és életének különössége?” – kérdi Karátson Gábor egy cikkében, s így felel: „Ki tudja, nem éppen a fölfoghatatlan egyszerűsége-e?” (Mit gondol az Isten, és mit gondol a Föld, Magyar Nemzet, 2005. október 20.) A kereszténység, tudjuk, összesen két mondat: az Isten- és emberszeretet kettős parancsa. Ezt a két mondatot egyszerűsítette egyetlen szóra Szent Ágoston: szeress! Ez a Krisztus-követés, az egyszerű ember természetes élete.

*

A legmagasabb tanítás választott szavunkról nyelvédesanyánké. A szó gyöke az egy. Ami egyszerű, az az egyhez hasonlít. Az egy pedig a hagyományban és nyelvünkben az Istennek a száma, mert csak egy Legnagyobb, egy Mindenható, egy Teremtő, egy Abszolútum lehetséges. Tehát az egyszerű olyan, mint az Isten. Szóval itt kezdődik a baj a szóval.