Így jár minden próféta; Történelemszünet

Így jár minden próféta

Kondor Béla-áthalás

Az idő mélyén van egy hosszú folyosó,
talán tényleg létezik, ki a megmondhatója,
ingatag falára festékszóróval ez van írva:
Minden megvolt, mielőtt meglett volna.

Álomi karcolat ez; kínokban jártas
férfiaknak, rekviemíróknak csábító lelet
egy korról, mely (ideg és elme, pengeél)
emléktelenebb már nem is lehet.

Aki hátranéz, elfárad. Ha tapsolnak
és benyálaznak, jár a túlvilági rendjel.
A mulandó lepkesúly-képlete helyett
sötét magasság felé rugaszkodni, Mester.

Elő az állványt, feszüljön vitorlavászon!
Meztelen modellünk szép, mint egy átok.
Pár ecsetvonás, és foltos lepedőben
eltűnik a színről, mielőtt felfalnátok.

Így jár minden próféta? Ha csak kerékbe
töretik, hagyján, nem ugat többé holdat,
ám ha követői lesznek, s kánonba zengik
újra-jöttét, gyorsan fogy a melankólia-oldat.

Történelemszünet

– Rózsa Endre sorához –

Peckeljük fel a reggel szájpadlását!
Legyen életszagú, benne szemetesek, kofák…
Rég elhullajtott mozdulataikat
sietve kapkodják össze a vézna fák.

Felhők batyuzó titkát ossza meg velünk
az örökszép tavasz! Mozgás, végre ki!
Már szél szandálja csattog a téren,
az ultizók hátát korai nap melengeti.

Bódé-idillbe húgyszag keveredik,
ez az új világ is csak mintha volna,
kényszer s káprázat közt vergődő
sivárságát leheletük bútorozza.

Félnek színektől, fénytől, harangzúgástól:
nézd csak, lassan nézd az arcokat,
álomból riasztott, pánik-intarziás, szürke
maszkoknak látszanak, de valódiak.

Egyszerű párbeszédek politikáról,
pénzről; ha szemét lehunyja, tengert lát,
ha lapjaiba néz, és nála a piros negyvenszáz,
győzelemittasan bemondja a rekontrát.

Ó, te, te, játszódó anyag emlékezete…
Nincs idő, mely üresebb s végtelenebb,
mint a két parti közé szorult, kibicektől,
káromkodástól hangos történelemszünet.