Nessus-ing
Mellemben fagyosan
szikrázik minden ideg,
nyelvemen némaság –
Nő az idegen hideg.
Lehangolt húrokon
Egy Jász Attila-vers mottójára*
Legyen olyan mintha,
de azért gondolj másra,
hisz az is olyan, mint a
másik, akinek nincsen társa…
látod, milyen a világ,
nem tudja itt a hársfavirág:
nem neki nő a hársfa…
kihűl az ég,
koppanva hull az őszi ág,
múlásról peng a hárfa…
messziről egy lélek kiált:
ami van, örökre árva
létezés önmagába zárva…
úttalanok az utópiák,
hiába vágyol egy képzelt világra,
léted lehúz, leragadsz a sárba.
*Jász Attila
Sötét reménysugár című verse a Kortárs 2005/10. számában olvasható.
Törött dal
a popzene korából
Andante andalogni
andalító tájakon
hárfák, fuvolák között
Mozarttal a szájakon…
Van ilyen? És ha volna?
Nem is mondhatom tovább:
emberszabású lárma
üldöz odább és odább…
Homo destructor
Félig még állat, félig már gép,
pusztul itt minden, ahova lép.
Egy párkához
Torzonbronz szobor
holtak jegével
borzasztja az ég madarait –
Atroposz, hol az ollód?
Hamvasztás után
Nem maradt belőle más,
csak néhány törött fog,
csontszilánk, hamu,
pár mozdulat és hang,
az elemeire bomló
ember emléke.
Céltalan árnya
céltalan árnyammal
foszlik el
végképp.
