Látlelet VI.

Az a múlt, amire emlékezünk?

Az a múlt, amit elképzelünk?

Amikor 1958. június 16-án a kommunista Kádár János fölakasztatta a kommunista Nagy Imrét, másnap a kommunista Apró Antal büszkén jelentette a kommunista országgyűlés kommunista képviselőinek: „Tegnap Nagy Imrét, az ellenforradalom vezetőjét kivégezték.” Amikor 1949-ben a kommunista Rákosi Mátyás fölakasztatta a kommunista Rajk Lászlót, Kádár János volt a kommunista belügyminiszter, aki jóváhagyta, végrehajtatta a halálos ítéletet. Amikor 1939. november 30-án Moszkvában a kommunisták kivégezték a kommunista Kun Bélát, a kommunista filozófus Lukács György és barátai „ünnepséget rendeztek, jól bevodkáztak”. Amikor évtizedek múlva Lukács marxista tanítványa megkérdezte az agg filozófust – „Gyuri bácsi, hogyan tehettek ilyet? Hogyan lehetett egy ember halálát, pláne ha megölték, ünnepelni?” –, a kommunista ideológus szárazon, szigorúan így válaszolt: „Kutyának kutyahalál!” (Kortárs, 1998. január)

Elborzadtam, amikor először olvastam ezt a mondatot. Elképzeltem, amint a burokban született bankárcsemetéből kommunista ideológussá fejlődött Lukács György baráti körben elvtársa kivégzését ünnepelve jókedvűen lerészegedik.

És vajon gúnyosan vagy jókedvűen-fölényesen mosolygott Apró Antal, amikor Nagy Imre kivégzését, elvtársuk kivégzését az Országházban összecsődített bólogatójánosokból álló szavazógép tagjainak bejelentette? Mire gondolt Kádár János, amikor Rákosi elvtárs közölte vele, hogy Rajk elvtársra kötél vár, és Kádár elvtárs tántoríthatatlan párthűségét tanúsító feladata lesz az ítélet végrehajtásának gondos, pontos megszervezése? Mire gondolt Kádár elvtárs, amikor áldását adta elvtársa, Nagy Imre kivégzésére? Korábban harcostársak voltak, népünk bölcs vezérének, Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványának, Rákosi elvtársnak bölcs irányítása idején együtt építették a szocializmust. Igaz, Rákosi 1951-ben börtönbe zárta a Rajk-gyilkosság szemtanúját és végrehajtóját, Kádár Jánost, a revizionista Nagy Imrét viszont csak megdorgálták „jobboldali opportunista elhajlása” miatt, és a Politikai Bizottságból zárták ki – rövid időre. Igaz, amikor a kommunista Kádár Jánost brutálisan megkínozták a kommunista vallatótisztek, Nagy Imre begyűjtési miniszterként éppen a magyar parasztok padlásait söpörtette le.

Amire emlékezünk, az a múlt?

Merünk emlékezni a múltra?

Nem arra, amire emlékezni szeretnénk, nem arra, amit múltunkról elképzelünk!

Van bátorságunk emlékezni arra, ami megtörtént, emlékezni az emberi aljasság, elvetemültség és erkölcstelenség abroncsolta, gerinckoptató mindennapokra, amelyekben évekig, évtizedekig éltünk?

A kommunisták diadalmasan világba harsogott jelszava: A múltat végképp eltörölni!

Fogalmazott meg már valaha valaki ennél vérgőzösebb, embertelenebb, erkölcstelenebb jelszót?

Gyilkoltak, raboltak, országot pusztítottak – rég volt, felejtsük el?

Ha tehették, újra kezdték – ha tehetik, újra kezdik?

Régi fénykép: 1958-ban, Nagy Imre kivégzésének évében készült. Kádár első titkár elvtárs és Biszku belügyminiszter elvtárs kilátogatott a Vasas–Fradi-focimeccsre. Kommunista vezetők, egyszerű népvezérek, szeretnek elvegyülni a nép között. A népből jöttek, a népért mosolyognak, a népért élnek. Gyilkolni is a népért gyilkolnak.

Kádár elvtárs és Biszku elvtárs és mind a többi vezető elvtárs, amikor nem elvtársaik és ellenségeik tönkretételével, megalázásával, megsemmisítésével vannak elfoglalva, boldogan vegyülnek a nép közé. És mosolyognak, lelkesednek, szurkolnak. Mögöttük, körülöttük tompa tekintetű rendőr, rossz arcú, éberen figyelő elhárítótiszt, kalapban egy mosolygós arcú keretlegény. Egy szemüveges, középkorú nő, mellette lelkesen figyelő kisfiú – a proletárdiktatúra emberléptékű díszlete. Az elvtársak mögött sapkás férfi balra figyel, kalapos férfi jobbra. Sok jól fizetett keretlegény őrzi a nép közé vegyült kommunista népvezéreket.

Akik mosolyognak, lelkesednek, szurkolnak, és boldogan tapsolnak, üvöltenek, ha kedvenc csapatuk az ellenfélnek gólt rúg.

Régi kép egy focimeccs jókedvű szurkolóiról. Középen, biztonsági keretben, két kommunista népvezér. Talán Nagy Imre kivégzése előtt készült a fotó. Talán valamivel később.

Egy biztos: gyilkosok mosolyognak, lelkesednek, szurkolnak a régi fényképen.