×

Képzeletbeli táj

Sirokai Mátyás

2006 // 02
(1)

Tájkép

Kiteregetem a térképet az ágyra, mellé teszem az iránytűt. Az indulás előtti este.
Fejjel délkeletnek fekszem, próbálom elképzelni a feltüntetett helyeket,
nyiladékokba ereszkedem le, letérek a turistaútról, rövidítek egy völgyön át.
Kipakolok a táskából minden felesleget, a tájkép szemhéjam mögött
tovább parázslik, mint egy tábortűz maradéka.

Az első kilométeren semmi sem olyan, mint előző este,
a nyomunkban lihegő cserkészcsapat idegesít, folyton a térképet nézem,
hol lehetne átvágni, de sehol, aztán az emelkedőkön lemaradnak.
A bükkösben megtaláljuk a tábortűz maradékát,
ledobok magamról minden felesleget,
mintha egy makacs gondolattól szabadulnék meg. Eltaposom a parazsat,
északkeletnek fordulunk.

(2)

Zsák
„…minden összeáll, fekszünk a magas fűben…”
Győrffy Ákos

Kapaszkodunk felfelé a sífelvonó huzalai között. A túrazsák hozzátapad a háthoz,
amit magammal cipelek, az utolsó húsz méteren minden gondolatom a zsáké,
visszahúz, mintha a gondolatok súlyát is cipelném.
A nehézkedését, meg a szabadságét, amit egyre feljebb jutva éreznem kellene.

A csúcs egy tisztás, fekszünk a magas fűben. Nem érzem magam szabadabbnak,
látszólag a hátamon maradt minden, hiába dobtam a fűbe. Mereven nézem az eget,
a felhők közelebb vannak, mint ott, ahonnan elindultunk.
Kiterjesztett szárnnyal köröz valami felettünk, ugyanaz a nehézkedés vagyok, a fák:
fák, a folyó: folyó. A szabadság innen is a következő csúcs,
de ez mégis mást jelent, mint odalent.

(3)

Kéreg

– Judit megfesti a szürkét –

Megtorpansz a délután közepén, a nyílegyenes törzsek közé mutatsz.
Először a mókust keresem, amit vagy két órája láttál; a fatörzset orrlyukakkal;
vaddisznóhátat egy kidőlt fa földes gyökereinek helyén.

Megállt a levegő a bükkösben, a legmagasabb csúcs déli oldalán állunk,
hirtelen megérzem, hogy csend van, hallom a vér zúgását fejemben.
„Szürke a fény a fák között” – mondod még mindig nyújtott karral –,
„ez a törzs világít, ahogy kérgére esik a fény”.
Próbálom képekké alakítani a szavakat,

később hazafelé a vonaton többször a szemöldöködhöz kapok,
rajta maradt valami a délutáni szürkeségből, ősz szőrszálak, fényes kéregdarab.

Megállsz az ősz közepén, gerincen jár a nap. Hallgatom a vér zúgását,
a völgyben valaki láncfűrésszel belevág a csendbe,
összerezzenve indulunk tovább a szürkületben.

(4)

Képzeletbeli táj

Onnan, ahol egyik élénél kilyukad a térkép, már hazafelé megyünk.
A turistajelzés megszűnik, zavartan forgatom az iránytűt,
az erdő szívét próbálom betájolni.

A peronon néhány másodpercig Derszu Uzala vagyok, erdei ember,
akit a városba hoztak, de a villamoson már füzetemért nyúlok,
forog az iránytű nyelve, a város szíve felé tartunk.

Kiesik a térképből az erdei vasút menetrendje,
a csukódó lapok közé Dobogó-bércre szállt muslicát másnap nem tudom lekaparni.
Ami megmarad: két csúcs között a legrövidebb út; egy hegyoldal hátterével
a vonatablakon pergő, képzeletbeli táj.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben